Déli Hírlap, 1971. augusztus (3. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-06 / 184. szám

10000 forint értékű díj! A DH és a MÉKV nyári rejtvénypályázata 1. hét: Játék a betűkkel (5.) A Déli Hírlap és a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat mai rejtvényének alábbi szövegében ha néhány betűt másképp ejtünk ki és a szavakat helyesen választjuk el, vagy vonjuk össze, könnyen elolvashatjuk a rejtélyesnek tűnő szöveget. ÉVTI­ZEDE KÖTAM­EGBÚZ­HA­TÓ É­LELMYS­ZERBE VÁS­ÁRLÓK­ÖZPON­T: F­ŰS­ZERCS­EME­GEA WEY CLY­CHPAL­O­TÁBA­N. Az e heti megfejtések legkésőbb augusztus 12-ig külön­­külön, de egyszerre is beküldhetők a pályázati szelvényeken szerkesztőségünkbe (Miskolc I., Bajcsy-Zsilinszky u. 15.), vagy bedobhatok a sajtóház portáján erre a célra elhelyezett ládába. Minden helyes megfejtés 5 pontot ér. Megfejtés: Pályázati szelvény I. HÉT: JÁTÉK A BETŰKKEL (5.) A beküldő neve: ............... Lakcíme: Dicséretre nem méltó igyekezet Mit iszik a magyart Bort megissza magyar em­ber. Jól teszi.­­ E jogát tő­le, senki el nem veheti! — mondja , Vörösmarty majd­­,­nem 150 évvel ezelőtt a Fóti dalban. Azóta az erről val­lott felfogás úgy látszik, gyö­kerestől megváltozott. 1971. július 15-én dr. Szabó Zoltán egészségügyi mi­niszter, aki egyben az Alko­holizmus Elleni Országos Bi­zottság elnöke, a Parlament épületében megtartott sajtó­konferencián már korántsem biztatta a magyar embert a borivásra és még kevésbé helyeselte, hogy ezt biztatás nélkül is dicséretre nem méltó igyekezettel teszi. A miniszteri, illetve elnö­ki szemrehányásokat sajnos megérdemeljük, mert az al­koholfogyasztás hazánkban folyamatosan növekszik. Legfeljebb azzal vigaszta­lódhatunk, hogy vannak né­pek, amelyek még tö­bbet isznak. Abszolút alkoholban mérve a fogyasztás hazánk­ban 1965 és 1970 között fe­jenként éves átlagban 6,8 li­terről éppen a reciprok ér­tékére, 8,6 literre emelkedett! Nagy szám ez. De ugyan­ilyen mértékkel mérve egy francia polgár évi fogyasztá­sa 28 liter, egy olaszé 14,2 és egy puritánnak tudott sváj­ci polgáré 12 liter, tehát még az is másfélszerese a miénk­nek. Nemzeti italunkból, a borból meg éppenséggel szé­gyenteljesen alulmaradunk az évi 30 litert alig meghaladó átlagunkkal, a 150 liternyit fogyasztó franciákkal szem­ben. Ez pedig azt jelenti, hogy még a csecsemőre és a megrögzött antialkoholis­tára is számítják a napi majdnem félliteres adagot. Tehát, akik valójában isz­nak, azok nem­igen állnak meg a napi egy liter alatt. De lássuk, hogyan alakult hazánkban az alkoholfo­gyasztás az utóbbi évtized­ben. 1960-tól 1970-ig literek­ben számítva az évi fogyasz­tás borból 29.9-ről 38.5-re, sörből 36.7-ről 54.2-re, égé­sű­ szeszes italból 2.8-ról ’-re emelkedett fejenként. Az igazsághoz hozzátarto­zik viszont, hogy „ellenita­­lokból”, különösen üdítőkből, szörpökből, polákból és feke­tekávéból ugyancsak folya­matos az emelkedés. Az utóbbiból tíz év alatt éppen tízszeresére emelkedett a fej­adag. 1960-ban 14.3 deka nyersikávé fogyasztás jutott egy személyre évenként, 1970-ben már 142.9 deka­gramm! Persze, manapság a vendég már éppen úgy el­várja a vendéglátótól, hogy megjelenése pillanatéban el­kezdje a kávéfőzést, mint száz évvel ezelőtt a boros­­hordó csapjának megnyitá­sát, vagy ezer esztendeje a kumiszos köcsög csobogtatá­­sát. Októberre elkészül a közvilágítás A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat 1969-ben kezdte el építeni a Győri kapui lakótelep közvilágítá­sát. A hatmillió forint érté­kű munkát, előreláthatólag október végére fejezik be. Tavaly adták át az első részt s ma már csupán a lakóte­lep úttörőházhoz közel eső részén kell bekötni a közvi­lágítást. A lámpasor kiépí­tését hátráltatja a kábelhi­ány. Az utolsó rész befeje­zéséhez ugyanis csaknem egy kilométer hosszúságú kábel szükséges. BÉLYEGGYŰJTÉS Az Egyesült Államok postája az amerikai űrkutatás 10. évfor­dulójára és az Apollo—15 útja alkalmából 8—8 cent névértékű bélyegpárt bocsát ki, mely meg­örökíti a Holdra leereszkedő holdkompot és az Apollo—15 ál­tal szállított és a Holdon közle­kedett holdautót, benne két uta­sát is. A kibocsátás napján a Kennedy űrközpontban és a te­xasi Houstonban elsőnapi bé­lyegzést is használnak, illetve elsőnapi borítékot is hoznak forgalomba. • Mint ismeretes, 1970. szeptem­ber 9—14. között Miskolcon ke­rült megrendezésre a Miskolc— Halle—Rudabánya—Aschersleben bélyegkiállítás. Ez évben szep­tember végén és október elején az NDK-ban lesz a visszavágó találkozó, melyre már javában készülnek a miskolci és ruda­­bányai kiállítók is. 500 albumlap terjedelmű anyagot fognak be­mutatni. • A román postaigazgatás hat bélyegből és egy blokkból álló, feláras sorozatot adott ki a Bu­karestben megrendezett „Bal­­kan-fila in.” bélyegkiállítás em­lékére. Angliában működik egy egye­sület, amely olyan országos pénzalapot kezel, amelyből kí­sérletek költségeit fedezik gyer­mekek súlyos krónikus beteg­ségeinek megelőzésére és gyó­gyítására. Az egyesület vezető­sége nemrég számos ország kor­mányfőihez fordult azzal a ké­réssel, hogy bélyeggyűjteménye­ket adományozzanak céljaik elő­segítésére. Az ajándékul kapott gyűjteményeket azután árverése­ken szándékoznak értékesíteni. Az alap elnöke, Harding tábor­szernagy ilyen kéréssel fordult a Szovjetunió Elnöki Tanácsá­nak elnökéhez, Nikolaj Podgor­­nijhoz is. A kérésnek a Szov­jetunió eleget tett és a londoni nagykövetséghez az egyesület részére igen értékes szovjet bé­lyegeket tartalmazó gyűjteményt küldtek. A gyűjteményben a Lenin születésének 100. évfor­dulójára kiadott összes bélyegek szerepelnek, továbbá a szovjet űrkutatás eredményeit bemutató elsőnapi borítékok, köztük szá­mos, az űrutasok, a pilóták alá­írásával. V. Gy. v r * Az Apollo—15 repüléséről már elkészült az út emlékét megörökítő bélyeg. Felnagyított példányát Houstonban az űrközpontban mutatták be. STOP! EGY PERCRE! Használt kocsik telepe Autósok—motorosok rovata Az AUTOKER használt autók osztályának miskolci telepe február elsején a Shell-kút mögött, a Sajó parton nyílt meg, a régi szeméttároló helyén. Az első hónapokban csak 9 jármű árválkodott itt. Ma, fél évvel később, a 218 te­herautó és személygépkocsi alig fér el. Egymásnak koc­cant platóval állnak, de mégis szűkös a hely. A jövő évben már könnyebb lesz a kocsik tárolása, mert új, nagyobb te­lephelyre költöznek. Üzemképes ZIL-ek, IFAK, Volgák, Warszawák cserélnek gazdát itt. Legnagyobb szám­ban IFA W 50 típusú teher­gépkocsi kapható, 100—120 ezer forintért. Az üzemkép­telen, agyonhasznált kocsi­kat a telep bontójában sze­dik darabokra. A még jó ál­lapotban levő ép alkatrésze­ket eladják, a rossz a MÉH- be kerül. Gumiköpenyek, laprugók, sebességváltók, ke­rékabroncsok enyhítik az al­katrészhiányt. Kiszolgált „útitársak” Eső után különösen nehéz a telepre bejutni, kerülget­ni kell a kátyúkat, pocso­lyákat. Sáros lábú vevő ér­kezik. Pótkocsit keres. — Jöjjön vissza délután — ajánlja a telep vezetője, Ko­csis István. — Nemsokára érkezik négy darab. — Ára? — Kérem, amíg nem lát­tam, nem tudom felbecsül­ni. Néhány perc múlva ütött­­kopott Volga kocog be a te­lepre. A kocsi oldalán már lyukká korrodálódott a le­mez. — A pálházi áfésztől kül­dik, csak ha leadjuk, akkor kapjuk meg az új Polski Fia­­tot... A motorját azt sajná­lom — teszi még hozzá a so­főr, és búcsúpillantást vet kiszolgált útitársára. Nincs telefon Nagy a forgalom, sok a ve­ vő. Már reggel hétkor a ka­puk előtt ácsorognak, de este nyolckor is akad dolga a te­lepvezetőnek. A szabadságát sem tudja kivenni, annyi a munka. — Mindennap akad érdek­lődő, aki hiába jön el hoz­zánk — mondja bosszankod­va. — Előfordul, hogy Nyír­egyházáról is felkeresnek al­katrészért, autóért és éppen nincs. A tudakozóban hiába kérdezik a telefonszámun­kat. Már február óta kérjük a készülék felszerelését. A villanyt is, a­ vizet is csak egy hónapja vezették be. Csak közületeknek? Bizonytalankodva, nézelőd­ve közeledik valaki az iroda felé. A Volgákat mustrál­­gatja. — Az a szürke, hátul a teherautók mellett, nagyon tetszik. Eladó? — Melyik vállalattól jött? — Magamnak szeretném megvenni. — Egyelőre csak közüle­­tektől veszünk és közületek­nek adunk el. De talán egy hónap múlva — ha létrejön a megállapodás a MERKUR- ral — magánosokkal is kö­tünk üzletet. Volgát 30—40 ezerért lehetne venni — OTP-hitelre is. (simányi) Útra készen Nixon kínai látoga­tásának bejelentése ál­talában izgalmat oko­zott, Washingtonban mégis mindenki meg­őrizte nyugalmát és csak igen kevés lát­ható jele van annak, hogy az itteni embe­rekre hatott volna a dolog. Igaz, hogy a Fehér Ház munkatársai pál­cikákkal esznek, a vá­rosban pedig megje­lentek a Henry Kis­­singert ábrázoló plaká­tok „virágozzék ezer virág” felirattal, a re­publikánus vezetők pe­dig petárdákat rendel­tek, hogy tűzijátékkal méltóképp ünnepelhes­sék Mao Ce-tung szü­letésnapját. Általában azonban amolyan „majd meg­látjuk” hangulat ural­kodik. Még számos problé­mát kell megoldani, mielőtt bármiféle nor­­mális kapcsolat alakul­hat ki a két nagyhata­lom között. Először is itt van az elnevezés kérdése. Eb­ben a városban elkép­zelhetetlen, hogy bárki is „Kínai Népköztársa­ságot” emlegessen. Ez az elnevezés ugyanis túl hosszú és semmiképpen sem al­kalmas rá, hogy újság­címben szerepeljen. So­kan szeretnének vis­­­szatérni a „komcsi Kí­na” meghatározáshoz, mások jobban kedvelik a „vörös Kína" elne­vezést, nem is szólva azokról az elnevezé­sekről, amelyeket Taj­van szeretne alkalmaz­ni. Így tehát Nixonnak mindenekelőtt azt kell mondania Csen En-laj­­nak: „Mielőtt elkezde­nénk a tárgyalásokat, tudna-e javasolni vala­mi új nevet hazájának, valami rövidet, aminek, kimondása a televízió­ban nem venne ilyen sok időt igénybe?” Vannak aztán Was­hingtonban olyanok is, akik még mindig úgy vélik, hogy a Nixon-lá­­togatás következtében a Kínai Népköztársa­ság nem fogja megvál­toztatni az Egyesült Államok iránti maga­tartását. Egy ismerős Kína­­szakértő azonban azt mondta nekem, hogy nincs a világon még egy ország, amely oly gyors pálfordulásokra lenne képes, mint ép­pen a Kínai Népköz­­társaság. „Mao Ce-tungnak mindössze annyit kell tennie, hogy bejelenti: épp most jutott eszébe valami jó az Egyesült Államokról, és másnap már mindenki ugyan­azt fogja gondolni. Ez a szép abban, ha az embernek olyan or­szággal akad dolga, ahol kulturális forra­dalom volt." Kína-szakértő bará­tom szerint nem az a félő, hogy a Kínai Nép­köztársaság visszauta­sítja Nixon barátságos közeledését, hanem az, hogy túlságosan kedve­zően reagál és ragasz­kodni fog egy kereske­delmi szerződés meg­kötéséhez. „El tudja képzelni, mit jelentene, ha 800 millió ember készítene cipőket az Egyesült Ál­lamok számára?” Barátom elém tárta, milyen következmé­nyekkel járhat még, ha a Kínai Népköztársa­ság már nem ellensége, hanem barát­ja az Egye­sült Államoknak: „Képzelje csak el, hogy kénytelenek lennénk megnyitni ha­tárainkat a kínai tu­ristaforgalom előtt, és megkezdődne az egyen­ként egymilliós cso­portok beáramlása. Kö­zeledésünk két hét alatt csődöt mondana.” S ha mindez még nem lett volna elég, barátom tovább is ment: „A Kínai Nép­­köztársaság csak azért hajlandó kapcsolatokat létesíteni velünk, mert még nem ismeri az amerikai turistákat. Ha megnyitják a kapukat az amerikai turisták előtt, kapcsolataink épp úgy el fognak romlani, mint amen­­­nyire már elromlottak Franciaországgal. ” Mindez azonban csak feltételezés és senki sem tudja bizonyosan, hogy alakulnak majd a jövőben a dolgok. Lehet, hogy új kor hajnalát éljük, s tanúi leszünk, amint Mao— Hilton-ok emelkednek a magasba Kína-szer­­te, Tricia Nixon és fér­je, Eddie Cox, egymást fényképezik a Nagy Fal árnyékában és Martha Mitchell nap­ernyővel a feje felett csónakázik a Jangcén. Az is előfordulhat azonban, hogy mindez katasztrófával végző­dik és a következő öt évben új Joe McCar­thy szenátor születik, aki a televízió által is közvetített egyik ki­hallgatás során így szól majd: „Nos, Mr. Kissinger, volna szíves a saját szavaival el­mondani a bizottság­nak, hogy is volt az, amikor Pakisztánban elrontotta a gyomrát?” ART BUCHWALD (Megjelent az Inter­national Herald Tri­bünéiben.) W: telt ház Tapolcán A JUDÓban csak a madarak vendégeskednek lóban , még a nyár elején lefoglaltak minden szobát az egész idényre. Jelenleg is külföldiekkel van tele, ér­keztek vendégeik Kanadából, Lengyelországból, a Szovjet­unióból, Svédországból. A Lídó egyébként az ország leg­olcsóbb szállodáinak egyike: egy kétágyas szoba mindös­­­sze 80 forint itt egy éjszaká­ra. (Összehasonlításképpen: egy balatoni szállodai szoba ára főidényben 3—400 forint.) Csak a szorongatott hely­zetnek köszönhető, hogy az Anna-szálló szobái is foglal­tak. A már évek óta elavult intézmény most is megtelt, de úgy hisszük, szobái több bosszúságot, mint örömet okoznak a vendégeknek. A vékonyabb pénztárcájú turisták az autóskempinget kereshetik fel, ahol most is mintegy félezren keresnek felüdülést. Sokan érkeztek lakókocsival távoli orszá­gokból. Dániából, Finnor­szágból. Tapolca éttermei, strandjai, szórakozóhelyei még nincse­nek telesen kihasználva. S jó ideig nem is lesznek, hiszen­ Tapolca szállodái és a fizető vendégszolgálat kiadó szobái már nem képesek több em­bert fogadni. Megoldást csak a leendő nagyszálló, a Janó megépítése hoz majd. De mi­kor? A legelső átadási ha­táridő 1970. április 30. volt. Jelenleg már átadási határ­idő sincsen, az építkezés több mint egy fél éve áll. A fel­húzott falak ablakain leg­feljebb egy eső elől menedé­ket kereső madár száll be a jövendő luxusszobákba. A BÁÉV-nél azt sem tudják megmondani, hogy mikor kezdődhet meg ismét a mun­ka, mert a Hungarhotels ál­tal javasolt új tervek sem teljesen elfogadhatók. Ha ma kezdenének hozzá, már akkor is késő lenne! . „ . E. A. Évről évre sok ezren kere­sik fel Tapolcát, a Bükk gyöngyszemét. Sajnos azon­ban a növekvő idegenforga­lom támasztotta igényeket a jelenlegi szállodák és a kem­ping már nem tudják kielé­gíteni. A 126 ágyas Lídóban — Tapolca egyetlen reprezen­tatívnak mondható szállódé-

Next