Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1974-05-24 / 120. szám

VI. ÉVFOLYAM, 120. SZÁM 1974. MÁJUS 24., PÉNTEK : 80 FILLÉR Fő téma: a moszkvai látogatás és a kölcsönös kereskedelem Nixon fogadta a szovjet delegációt A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Ponomarjov ve­zette küldöttségét fogadta Nixon. A megbeszéléseken a fő téma az elnök júniusi moszkvai látogatása, vala­mint a két ország közötti ke­reskedelem volt.­­ Moszk­vában ugyanekkor befejezte szovjetunióbeli látogatását az amerikai polgármesterek küldöttsége. Nixon a szovjet vendégek­kel való találkozása előtt Russel Long-gal, a szenátus pénzügyi bizottságának el­nökével tanácskozott­ a Szov­jetuniónak nyújtandó legna­gyobb kedvezmény megadá­sáról a kereskedelemben, mi­­­közben a szovjet vendégek Dent amerikai kereskedelem­ügyi miniszterrel tárgyaltak. — Nixonnal való megbeszé­lése után Russel, aki a szov­jetellenes Jackson szenátor módosító javaslatának — a legnagyobb kedvezmény megadását feltételekhez kötő javaslatnak — társszerzője volt, módosította eddigi ál­láspontját. Hírmagyarázat: Azt még nem tudni, hogy a Watergate-ügyből hogyan „má­szik ki»’ Nixon, az azonban már egyre nyilvánvalóbb, hogy a po­litikai kapcsolatok alapját jelen­tő gazdaságiak ellen egyre ke­vesebb józan amerikai üzletem­ber ágál. Reston, az ismert pub­licista már legutóbb célzott rá: nem valószínű, hogy a feltétlen szükséges szovjet—amerikai gaz­dasági kapcsolatok kiépítése csak Nixon személyéhez volna kötve. Még jelentősebb azután Russel Long „színeváltozása”: ő ugyan­is a cionista lobby érdekeit védő szovjetellenes Jackson szenátor­ral együtt dolgozta ki azt a mó­dosító indítványt, amely a leg­nagyobb kereskedelmi kedvez­ményt csak olyan feltéte­lek között adná meg a Szov­jetuniónak, ha az megenged­né a belügyeibe való nyílt be­avatkozást. Ismeretes, hogy a szovjet politikusok már többször céloztak rá: fontosak ugyan a szovjet—amerikai gazdasági kap­csolatok, de Moszkva más part­nereket is talál. És íme, most már Russel is azt vallja : „A Jackson-módosítás nem marad­hat változatlan”. A békés egy­más mellett élés — ami az USA- nak is érdeke a nukleáris patt­helyzet miatt — alapja a gazda­sági kapcsolat, márpedig már Roosevelt minisztere, Wallace megmondta annak idején: „Ha az áruk nem léphetik át a ha­tárokat, a fegyverek teszik meg ugyanazt”. MÁTÉ IVÁN Moro ma megkezdi tárgyalásait A tegnap hazánkba érke­zett Aldo Moro olasz kül­ügyminiszter ma megkezdi tárgyalásait magyar kollégá­jával és vendéglátójával, Puja Frigyessel, majd poli­tikai életünk több vezetőjé­nél tesz látogatást. Program­ja szerint ellátogat Tihany­ba, és holnap több egyez­ményt ír alá. Évzáró a marxizmus-leninizmus középfokú iskolában Kétszázhatvankilencen kap­ták kézhez tegnap bizonyít­ványukat a városi pártbi­zottság székházában; azok, akik az 1973—74-es tanév­ben a marxizmus-leniniz­­mus esti középfokú iskolájá­nak hallgatói voltak. Az év­záró ünnepséget Moldován Gyula, a városi pártbizottság titkára nyitotta meg. Részt vett az évzárón dr. Havasi Béla, a városi pártbizottság első titkára, Csótai János, a pártbizottság osztályvezetője is. A megnyitó után dr. Ha­vasi Béla köszöntötte az is­kola most végzett hallgatóit. Elmondta, hogy 13 évvel ez­előtt a mostaninál jóval ki­sebb létszámmal kezdődött az oktatás és azóta egyre népszerűbbé vált. Az iskola jó előképzettséget ad a Marxiz­mus—Leninizmus Esti Egye­temének elvégzéséhez. Más­részt hozzájárul, hogy a vál­lalatoknál dolgozó propagan­disták feladataikat minél ma­gasabb szinten láthassák el. Az oktatás igyekszik nyomon követni a politikai élet vál­tozásait. A pártszervek, alap­szervezetek számítanak a most végzettek segítségére, akik friss ismeretekkel, haté­konyabban vehetnek részt pártunk, kormányunk politi­kájának propagálásában. El­ismeréssel szólt a városi pártbizottság első titkára az előadásokat tartó osztálytaná­rok munkájáról, akiket az ünnepségen megjutalmaztak. Ezt követően a legjobb ta­nulóknak könyvjutalmakat adott át az iskola vezetője. Építészeti kiállítás Miskolc harminc éve nyitón részt vett Moldován Gyula és Drótos László, a vá­rosi pártbizottság titkárai, je­len volt a tanács és a kivite­lezésben érdekelt vállalatok számos vezetője. A tanács­elnök megnyitójában egyebek között arról beszélt, hogy a nyílt várospolitikát szolgálja ez a kiállítás is. A miskolci­aknak alkalmuk nyílik arra, hogy kritikat mondjanak az elmúlt három évtizedben megvalósult építészeti alko­tásokról, illetve megvitassák a — makettekkel szemlélte­tett — terveket. Észrevéte­leik, javaslataik segítik majd a város vezetőit, hogy helyes döntésekkel szolgálják Miskolc fejlődését. Impozáns képet nyújt ez a kiállítás, pedig számos létesítmény bemuta­tására már nem jutott hely. Ezek között említette Bárczi Béla az új utakat, hidakat, a nemrégiben átadott kenyér­gyárat, az épülő húskombiná­tot, a kiliáni postahivatalt. Befejezésül köszönetet mon­dott az ÉSZAKTERV kollek­tívájának, mely az ország és a város felszabadulásának év­fordulója jegyében megren­dezte ezt a szép kiállítást. (Ágotha Tibor felvétele) Bárczi Béla, a városi ta­nács elnöke nyitotta meg teg­nap délután a Miskolci Galé­riában a Miskolc 30 éves fej­lődését bemutató építészeti kiállítást. Az ünnepélyes meg­ íl • •• • 1 fr Hűvös idő Változó felhőzet, szórvá­nyos eső, egyes helyeken zi­vatar, szél várható. A nap­pali hőmérséklet 14—19, az esti 8—13 fok között alakul. Vállalati szervezés, normák • •Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács tegnap ülést tartott. A pénzügymi­niszter az 1973. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat terve­zetét terjesztette elő. A kor­mány az előterjesztést elfo­gadta. A munkaügyi miniszter és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, elnöke a vállalati szervezés fejlesztésére vo­natkozó kormányhatározat végrehajtásáról tett jelentést. A Minisztertanács megvitat­ta a munkaügyi miniszter előterjesztését, a munka nor­­mázásával kapcsolatos ipari gyakorlatot. A Minisztertanács megvi­tatta a Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság elnökének jelentését a korszerű, nagy értékű gépek kapacitásának kihasználásával kapcsolatos vizsgálatról. A munkaügyi miniszter az alkalmazotti létszám alaku­lásáról, a könnyűipari mi­niszter a nyomdaipari vál­lalatokon kívüli nyomdaipari tevékenység szabályozásáról terjesztett elő jelentést. A kormány az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a Fővárosi Tanács elnöke javaslatára — a budapesti ingatlanszerzéssel és lakás­igényléssel kapcsolatos jog­szabályok közötti összhang megteremtése érdekében — kiegészítette további rende­letét A Minisztertanács megtár­­gyalta az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének elő­terjesztését az előrecsoma­golt hús- és húskészítmények fogyasztói áráról. Bolgár vendég a DiGÉP-ben Ma délelőtt a Diósgyőri Gépgyárba látogatott Georgi Baburski, a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­ga agitációs-propaganda osz­tályának munkatársa. Mónus Antal, a pártbizottság titkára tájékoztatta a gyár életéről, eredményeiről. Ezt követően Baburski elvtárs a propagan­distáknak előadást tartott Bulgária fejlődéséről, helyze­téről és a Bolgár Kommu­nista Párt munkájáról, majd üzemlátogatáson vett részt. SZO­VJ­ET—NIGÉRI­AI TÁRGYALÁS Yakubu Gowon nigériai államfő, aki hivatalos láto­gatáson tartózkodik a Szov­jetunióban, tárgyalásainak első szakaszát befejezve lá­togató körútra indult vidék­re. — Gowon „eredményes­nek” nevezte eddigi megbe­széléseit: „nagy lehetőségek állnak a szovjet—nigériai kapcsolatok előtt.” KISSINGER BIZAKODIK Kissinger közel-keleti in­gajárata során az éjjel Szí­riából megint Izraelbe re­pült, és — előreláthatólag — még ma este visszatér Szí­riába. Véleménye szerint van remény a kompromisszumra: a szíriai és az izraeli állás­pont lényegesen közeledett egymáshoz. Kissinger — va­lószínűleg — vasárnap uta­zik vissza Washingtonba. HADBÍRÓSÁG ELÉ KERÜLNEK A portugál kormány szó­vivője bejelentette, hogy hadbíróság elé állítják a volt Caetano-kormány bel- és hadügyminiszterét. A két v­olt minisztert eddig Madeira­szigetén tartották fogva, de most Lisszabonba szállították őket, ahol több más volt fasiszta minisztert tartanak háziőrize­ten, amíg döntenek sorsuk­ról. KITÜNTETÉS VARSÓBAN A szocialista országok kon­­certigazgatóságai vezetőinek Varsóban megtartott konfe­renciáján a lengyel kultusz­miniszter a Lengyel kultú­ráért kitüntetésben részesí­tette a budapesti Nemzet­közi Koncertigazgatóságot a magyar—lengyel kulturális kapcsolatok terén kifejtett tevékenységéért. A kitüntetést Horváth József igazgatónak adták át. HÁROM AUTÓ — TELE ROBBANÓANYAGGAL Robbanóanyaggal megra­kott három gépkocsit helyez­tek el ismeretlen tettesek Belgiumban különböző spa­nyol intézmények előtt. A Hollandiában bérelt autókat — feltehetően — spanyol ellenálló szervezetek helyez­ték el, hogy így tiltakozza­nak a spanyol parlament küldöttségének belgiumi lá­togatása ellen.

Next