Déli Hírlap, 1974. október (6. évfolyam, 230-256. szám)

1974-10-22 / 248. szám

/ A magyar kell, a fizika nem... „Válogatnak” a diákok Rémülten jött haza, és a sárga földig leteremtette egyéb­ként lelkiismeretes és jól tanuló gyermekét. A felháborodott szóáradatból aztán kiderült: az évnyitó szülői értekezlet résztvevői ugyanilyen nyugtalanok. Az iskola igazgatója ugyanis arról beszélt, hogy fegyelmezetlenek a gyerekek. Nem a szünetben, vagy iskolán kívül, dehogy. Az órákon. Nem tanulnak rendesen és az általános iskolában a nyolca­dikosok az első órákon kioktatták a tanárnőt: ahol én tanu­lok tovább, ahhoz nem kell a nyelv. A tanárok pedig sorol­ták, hogy tanítványaik szerint még mi minden nem kell, pedig szerintük... Az illető iskola gyerekeinek aligha volt aznap kellemes estéjük otthon. Az elmúlt tanév végén sok negyedikes középiskolással beszélgettem. Akkor már ja­vában készültek a nagy vizs­gára, és mindenki tudta, hogy melyik tárgyból fog érettségizni, mit kell tanulnia ahhoz, hogy választott pályá­jára alkalmasnak ítéljék ... érettségi után a felvételi bi­zottságok is. Ilyenkor már dehogy zavarja meg az em­ber a gyereket azzal, hogy: miért vagy benne olyan biz­tos, hogy neked most ez kell, vagy ez nem kell? Egyálta­lán honnan tudod, hogy egy­két év múlva nem bánod-e meg, hogy ilyen kategoriku­san válogatsz? Ezek a fiata­lok már túl voltak a közép­iskolán és csak az utolsó esz­tendőben kerültek bele a diákgondolkodásnak ebbe az „új hullámába”. Ez az ő fel­­készültségükön már nem vál­toztatott. Beszélgettem tanárokkal is. Bár ők biztosan feltették eze­ket a kérdéseket a negyedi­keseknek, mégsem értük ag­gódtak. Inkább a kimutatá­sokat nézegették kedvetlenül; az elmúlt iskolaévben rom­lott az alsó évfolyamok ta­nulmányi átlaga. Néhány napja egy MTI- hírre figyeltem fel: az Okta­tási Minisztérium állásfogla­lást tett közzé a középiskolai tanulmányi fegyelem erősí­téséről. Országos vizsgálatok bizonyították, amit egy-egy iskolában már korábban is „felmérhetett” az ember. Az ésszerű, a fiatalok érdekében hozott változások (mint a ta­nulmányi átlagosztályzatok eltörlése, a tananyagcsökken­tés, a kötelező házi feladatok korlátozása, az érettségi vizs­ga módosítása) „sokrétű ha­tást gyakoroltak a közép­iskolai diákok tanulmányi magatartására”. Sokan van­nak, akik mindezt úgy értel­mezik, hogy ha minimális erőfeszítéssel is megélnek, minek strapálják magukat. Hogy sok minden van a tan­tervben, ami az ő egyéni bol­dogulásuk, továbbhaladásuk szempontjából felesleges, és így tovább. Az Oktatási Mi­nisztérium állásfoglalása nem győzi hangsúlyozni: a fiata­loknak ez a magatartása, a tanulmányi fegyelem lazulása megengedhetetlen. Vala­mennyi tantárgyat a diákok képességeiknek megfelelően kell hogy elsajátítsanak. Szól arról, hogy ha a pedagógiai „ráhatás” eredménytelen, az értékelés és osztályozás buk­tató is lehet. Végül hivatko­zik a rendtartásra: „...a munkát akadályozó magatar­tást súlyának megfelelően kell büntetni.” Az említett szülői értekez­let általános iskolában volt, de lehetett volna középisko­lában is; igen sok nagy­diákra érvényes az igazgatói, tanári panasz. Vagy nevez­zük inkább a helyzet felmé­rése alapján készült­, a szü­lőknek szóló beszámolónak, figyelmeztető jelzésnek, ké­résnek. Mert a minisztérium állást foglal, az iskolának cselekednie kell. Nem baj az, ha a szülői értekezletek, KISZ-gyűlések, egy-egy „rá­zós” osztályfőnöki óra után elgondolkodnak gyerekeink. Inkább most legyenek több estén át is rosszkedvűek... MAKAI MARTA Két népművész tárlata A leninvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központ I. emeleti galériájában Nová­­kovits István, a Sárospataki Művelődési Központ igazga­tója nyitotta meg Mezey Ta­más sárospataki népi ipar­művész és Kulk Károly ti­­szapalkonyai fafaragó közös kiállítását. A tárlatot dr. Ja­nó Ákos múzeumigazgató fotói egészítik ki. A két mű­vész kiállításában november 1-ig gyönyörködhetnek az ér­deklődők; a tárlat délelőtt 10 órától este 8 óráig tart nyitva. Thurzó Gábor regényrészletének felhaszná­lásával í­rta és Bekötött szemmel című filmjét, amelynek cse­lekménye a bom­­lás idején játszódik, hőse egy lelkiismereti válságba került csényi Ferenc, a főszerepeket Kozák András, Madaras József bet, Koltai János játssza. rendezte Kovács András vereséget követő visszavonu­­fiatal pap. Az operatőr Szé­fképünkön): Kútvölgyi Erzsé- Előkészületek városunk nagy ünnepére •• Llést tartott az operatív bizottság A városunk felszabadulása 30. évfordulója megünneplé­sének rendezvényeit össze­hangoló operatív bizottság tegnap Tok Miklósnak, a vá­rosi tanács elnökhelyettesé­nek vezetésével ülést tartott. Az egyes feladatok meg­oldásáért felelős bizottsági tagok beszámolóiból kitűnt, hogy a vezető szerveken kí­vül a különböző közművelő­dési és egyéb intézmények, valamint a vállalatok, üze­mek is méltó módon készül­nek a nagy ünnepre. A gazdag kulturális prog­ram keretében művelődési házaink mindegyikében több rendezvényre is sor kerül, így például már november 30-án gyermekrajz-kiállítást nyitnak meg, egymást köve­tően öt amatőr kórus szere­pel, ünnepi hangversenyt is rendeznek. A következő na­pok programjában a többi közt az úttörőszínpadok, a miskolci kamarakórus bemu­tatkozása, kisdobosok és kö­zépiskolások vetélkedője, mozgalmidal-fesztivál, ifjú­munkások politikai vetélke­dője, szovjet katonák és út­törők találkozója, szavaló­versenyek szerepelnek. Kü­lönböző kiállítások — mint például a Téli Tárlat, hadi­­technikai bemutató­k,, ka­marazenei napok, az ország legjobb zenepedagógusainak találkozója, formációs táncok bemutatója, a KISZ által az üzemekben rendezendő ön­­kormányzati napok teszik változatosabbá, tartalmasab­bá a rendezvénysorozatot. December 3-án a város ve­zető szervei együttes ünnepi ülést tartanak, amelynek ke­retében díszpolgári oklevelet adnak át az arra érdemesek­­­­nek. Miskolc művészeti dí­jait is ezen a napon adják át, színházunk pedig újból műsorára tűzi Illyés Gyula „Testvérek” című drámáját. Több kiadványt is megje­lentetnek az ünnep alkalmá­ból, s mintegy nyitányul, no­vember 6-án kétezer borsodi tornász szereplésével Miskol­con zárulnak az országos sportnapok. Csupán ízelítőt adtunk a rendezvényekből, amelyek mindegyikének helyét, idő­pontját annak idején majd pontosan ismertetjük. A földszint bolthajtásos termeiben nyílt meg a hónap ele­jén a Herman Ottó Múzeum első időszaki kiállítása, a Szlo­vák népművészet című bemutató. Nyomon kísérheti a láto­gató a szlovák népművészet jellegzetes formakészletének ki­alakulását, felmérheti, hogy az egyes néprajzi területeken élő népi művészek milyen hatásai voltak egymásra, és nem utolsósorban gyönyörködhet abban az ügyességben és alkotói fantáziában, amely a népek művészetének mindenkori jel­lemzője. A Szlovák Nemzeti Múzeum által összeállított ki­állítás délelőtt tíztől este hat óráig tekinthető meg. Pályázat kluboknak Tegnap délután a Molnár Béla Ifjúsági és Úttörőház­­ban ülést tartott a városi klubtanács. A megbeszélésen az ifjúsági klubok számára a felszabadulási évforduló alkalmából kiírt­ pályázatról és az ezzel kapcsolatos ten­nivalókról volt szó. Megha­tározták a jelenlévők az ér­tékelés módját is, hiszen kö­zeleg a pályázat eredmény­­hirdetésének időpontja, de­cember 3-a. Tizenkét éves virtuóz A szóbanforgó fiatalember Konstantin Kolev Sztojanov, azaz Toni — ahogy minden­felé hívják. Négy éve tanul Belgiumban, az antwerpeni Zeneműv­észeti Főiskolán. Lenners professzor legfiata­labb hallgatója. Elvégezte a hegedű-szakot, a következő négy évben pedig a hegedű mesterszakon tanul tovább. A belga „De Standart” így ír róla: „Idén is hallatlanul igé­nyes közönség előtt került sor az antwerpeni Zenemű­vészeti Főiskola nyilvános vizsga-hangversenyére. A legnagyobb feltűnést kétség­kívül a tizenkét éves hege­dűs, Toni Sztojanov keltet­te. Érett és bravúros Mozart g-moll hegedűversennyel ej­tette ámulatba a hallgatóit. Előadói ereje magával ra­gadott mindenkit. hangkép­­zése páratlan, vonókezelése királyi. Megjelenése kereset­len szerénységet és mélyről fakadó fegyelmet áraszt.” Mai tévéajánlatunk: Asszonyok száriban Az indiai lányok, asszo­nyok életéről, helyzetéről ké­szítettek dokumentumfilmet a Magyar Televízió munka­társai. Kecses, ünnepi ruhás indiai nőkkel, gyárban és földeken dolgozókkal, diák­lányokkal, leendő feleségek­kel ismerkedünk. A madrasi Rama Krisma rend papja azt mondja: a hindu vallás­ban a nők egyenrangúak a férfiakkal, sőt bizonyos érte­lemben még nagyobb meg­becsülés is övezi őket, mint az európai asszonyokat. A valóságban azonban ezernyi szállal kötődnek az indiai nők a férfiakhoz, akaratuk, szeszélyük rabjai. .„Ha a fér­jem úgy akarja, akkor az esküvő után is dolgozom” — mondja a magyar szakembe­rek által épített indiai Tungs­­ram-gyárban dolgozó fiatal lány. „Minden a férjemtől függ majd” — így vélekedik a keralai halászfalu üdülőte­lepén dolgozó lány, aki fér­jének kiválasztását, ősi ha­gyományok szerint a szüleire bízza. Orvosnő, főiskolás, ápolónő, halászfeleség, mér­nöknő, táncosnő szólal meg a filmben. Szemtanúi lehe­tünk egy indiai esküvőnek, s interjút hallunk Indi­ra Gandhi miniszterelnöknővel is. (Az adás este nyolc óra­kor kezdődik.) Kossuth rádió. 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódia koktél. — 13.43: Törvénykönyv. — 13.58: Gulyás László dalaiból.­­ — 14.09: A Gyermekrádió műsora. — 14.24: Reggeli rejtély. — 14.49: Ének­lő Ifjúság. — Szegeden. — 15.00: Hírek. — 15.10: Magyar fúvós­zene. — 15.24: Rádióiskola. — 15.39: Művészeti kislexikon. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: A szovjet gazdasági re­form. II. rész. — 16.15: Sulli­van: A penzancei kalózok. — 16.28: A befejezetlen mondat. — 17.00: Hírek. 17.05: Sosztakovics: Sztepan Razin kivégzése. — 17.34: Tudósok munka közben. — 17.50: Népzenei Magazin. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: A Ran­devú zenekar felvételeiből. — — 20.40: Csöndes csillagok alatt. Juhász Gyula versei. — 20.57: Hírek. — 21.45: Verbunkos-mu­zsika. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Félóra san­zon. — 23.00: Hovancsina. Rész­letek Muszorgszkij operájából. — 24.00: Hírek. — 0.10: Bálint János cimbalmozik. Petőfi rádió: 12.00: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.45: Időjárás. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Hírek. — 18.10: Itália. Bennszülöttek és idegenek. — 18.40: Régi hangsze­rek világa. — 19.00: Gergely An­na és Mozsár Imre nótákat éne­kel. — 19.34: Emlékezzünk régi­ekről. Az átányi tanyakertek le­tűnt világa. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Króni­ka. II. — 20.25: Új könyvek. — 20.28: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Hétköznapi csoda. —21.20: Kis magyar néprajz. — 21.28: Klasszikus operettekből.— 22.27: Századunk zenéjéből. — 23.00: Hírek. — 23.15: Könnyűze­nei stúdiónk felvételeiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés. — hírek. — 17.35: Gon­dok, tervek a csarnok- és piac­­felügyelőségen. — A szakszer­vezeti kórusok második megyei találkozójának programjából. — „Álmodban engem láss. ..” Cserháti Zsuzsa énekel. — 18.00: Borsodi Tükör. (Jelentés a föl­dekről; ősz a Bartók Béla Mű­velődési Ház könyvtárában. Új rendelkezés a külföldi ösztöndí­jakról.) — 18.15: Szívesen hall­gatjuk ... — Az igazságügy fó­ruma. — Operarészletek. Televízió: 17.13: Műsorismerte­tés. — 17.15: Hírek. — 17.20: Az ősi kohók­ ünnepsége. Lengyel rövidfilm. — 17.40: Pengető. Verses-zenés műsor. — 18.00: Postafiók 250: Takács Mária műsora. — 18.15: Veszélyes-e a radioaktív sugárzás? Szovjet rö­vidfilm. — 18.35: Játék­­ a be­tűkkel. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: As­­­szonyok száriban. Dokumentum­film. — 21.00: Budapesti Művé­szeti Hetek. — 21.50: Nyitott könyv. Bóka László: Nandu. — 22.30: Tv-hiradó 3. Kiállítások: Miskolci Képtár. (10—18): Magyar festészet a XX. században. — Szőnyi István 50 rézkarca. — Miskolci Galéria (10—18): Féner Tamás fotói. — Déryné-ház (10—18): Régi ma­gyar arcképek. — Kossuth Mű­velődési Ház (10—18): Filmpla­kátok. Miskolci Nemzeti Színház (7): Kakuk Marci. Ibsen-bérlet. Filmszínházak: Béke (14, hn6, 8): Játszd újra, Sam! (mb. szí. amerikai). — Kossuth (2, 15): Kard és kereszt (mb. szovjet). — (7): Aranyláz — Kutyaélet (két Chaplin-film). — Hevesy Iván filmklub (15, 17): Patyom­­kin páncélos (szovjet). Fáklya (15, 17): Hé, barátom. Itt van Sabata! (Felemelt helyár! szí. olasz). — Petőfi­ (6): Ruszlán és Ludmilla I—II. (Másfélszeres helyár! mb. szi. szovjet). — Szikra (5, 7): Játszd újra, Sam! (Premier helyár! mb. szí. ame­rikai). — Táncsics (f6, £ 7): Fo­gadó a törött patkóhoz (szi. szovjet kalandfilm). — Ságvári (5,7): A diktátor. SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Részletek Dunajevszkij operettjeiből. — 9.00: A Prométheusz-rejtély. — 9.20: Mendelssohn kamarazené­jéből. — 10.00: Hírek. — 10.05: „Nyitnikék”. — 10.40: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. — 11.30: A Szabó család. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Ravel, Daphnis és Chloe — balett. — 9.00: Hírek. — 9.03: Nóták. — 9.30: Mi van a varázs­dobozban? — 10.00: A zene hullámhosszán. — 10.30: Néhány szó zene közben. — 11.00: Hírek. — 11.55: Néhány perc tudo­mány.

Next