Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)
1975-04-01 / 76. szám
Képernyőnk a legnagyobb felnőtt-játszótér Játék a betűkkel Egri Jánosról kevesebben tudják, hogy villamosmérnök, műszaki doktor, s hogy aktív jégkorongozó. Szívesen töri a fejét újabb, meg újabb játékokon, s hogy ezeknek milyen fontos szerepe van, egyértelműen bizonyítja a közönség érdeklődése. A tv — egyebek között — sokféle játékra is megtanított, rávezetett bennünket, nem egyet feltámasztott hamvaiból. — Mi lesz legközelebb? — Aki mer, az nyer. Áprilisban indul, egy-egy adásban hárman vetélkednek, a művészetek, a tudományok és a sport köréből. A kérdéseket elektronikus dobókocka „sorsolja ki”, s a játékosok egymásnak teszik fel. Olyan eset is előfordulhat, amikor a kérdezett visszakérdez. Annyi bizonyos, hogy a játékosoknak sokoldalú tájékozottságról kell tanúbizonyságot tenniük, a cseles sportkérdésektől, a történelmi ismereteken át a képzőművészetig. Aki mer, s hamarabb jut el a célig — nyer. Reméljük, hogy a nézők éppúgy „pályán lesznek”, mint a stúdióba meghívottak. — Sokan érdeklődnek a Kicsoda-micsoda? iránt. Csak nem vonult nyugalomba? — Inkább úgy mondhatjuk: új formája érlelődik. A tartós játékvezető-válság miatt más megoldáson töprengünk. — Mi lesz az? — Kiiktatjuk a játékvezetőt. A négy játékos közül három kérdez, s a negyedik válaszol. Visszaadjuk a barkochba eredeti társasjáték jellegét. SIMON EMIL Ha sok a koktél-party... Az egyik washingtoni kórház beszámolójában azt olvashatjuk, hogy „a nálunk született gyermekek többségénél az alkoholizmus félreérthetetlen jeleit tapasztaltuk. A kórház ugyanabban a városnegyedben van, mint a legtöbb követség, ahol naponta több koktél-partyt is tartanak”. Halálos végű foghúzás Belgium fővárosában, Brüsszelben a rendőrség bejelentette, hogy egy hét alatt három ember halt meg narkózisban súlyos fogorvosi beavatkozás alkalmával. A 30 esztendős katona, Jozef Heyden azért halt meg a fogorvosi székben, mert mielőtt néhány fogát lehúzták volna, teljesen elaltatták, noha súlyos szívbeteg volt. A nyomozó szervek nem látnak kapcsolatot a három szerencsétlenség között. Arra gyanakszanak, hogy maguk a betegek vettek be bizonyos fájdalomcsillapítókat, mielőtt elindultak volna a fogorvoshoz, és a fatális vég oka az altatás és ezeknek az orvosságoknak az együttes hatása. Ökológiai fodrászat kukoricakásával Egy hetilap „a világ legbolondabb fodrászának” nevezte. A Milánótól 15 kilométerre fekvő Melzóban berendezett fodrászszalonjában a vendégek „mesés” eredményekről beszélnek. A szóban forgó fodrász Alex Vendrame, aki a legutóbb Bécsben megrendezett női fodrászversenyen 3 ezer jelentkező közül a hetedik helyezést érte el, leginkább azt szereti, ha „ökológus fodrászként” emlegetik. „Nincs abban Semmi különös, amit csinálok — mondja. — Egyszerűen hátat fordítottam sok száz ipari készítménynek, mert rájöttem, hogy a természetes anyagok sokkal hatásosabbak.” Fegyvertárában tehát frissen szedett füvek, frissen fejt tehéntej és egy jó tál gőzölgő kukoricakása (polenta) szerepe). A liofilizált samponnal megmosott hajra — só nélkül — főtt meleg kukoricakását viszünk fel — magyarázza Vendrame egyik munkatársa, mert az tökéletesen zsírtalanítja a fürtöket. A frissen fejt tehéntej visszadja a haj fényét és helyreállítja belső egyensúlyát. A lóhere vagy az apróra vágott salátalevél biztosítja a fejbőr és a hajhagymák vitaminszükségletét. Alex Vendrame Albínóban ismerkedett meg egy öreg fűrésszel, akinek hagyományos ismereteit laboratóriumi vizsgálatokkal is bebizonyította. Kezdetben a gyengébb nem bizalmatlanul fogadta Vendrame új módszereit, majd egyszerre többen kezdtek érdeklődni a „polenta-kúra” iránt. Egy-egy kezelés több órát vesz igénybe, megismétlésére csupán évente két vagy három alkalommal van szükség. Pocsékolják az ételt Conil, a Nemzetközi Táplálkozástudományi Intézet elnökének véleménye szerint három teljes menüt lehetne összeállítani abból az élelmiszer-mennyiségből, ami egy hét alatt felgyűlik egy átlagos angol család szemétládájában. A legkönnyebben visszanyerhető élelmiszerek a következők: a fejes saláta és a kelkáposzta külső levelei, a kenyérmorzsa, a burgonya és almahéj. Darált hússal összekeverve ezekből Conti véleménye szerint „ízletes, eredeti, könnyen elkészíthető, tápláló és olcsó” ételek készíthetők. Térdig — szoknya• Visszatér a komplék aranykora Hogy tinédzsereink mit szólnak majd hozzá — egyelőre nem tudhatjuk, mindenesetre a divat szakemberei szerint nemcsak tavasszal, hanem a nyári hónapokban is a térdig, illetve térden alul érő szoknya, ruha lesz az „új módi”. Lehetséges persze, hogy behódolnak tizenéves lányaink a világdivatnak, s megbékélnek a hosszabb aljakkal. (Budapesten valóban mind ritkábban látni a minit, ami persze korántsem azt jelenti, hogy végképp letűnt volna vagy nem térhetne vissza a divat változó csigavonalában.) Igen felkapott — s tegyük hozzá: praktikus — a szoknya-blúz divatja, emellett visszatér a komplék aranykora is. Záhonyi Lujza, az Országos Iparművészeti Vállalat hírneves divattervezője lapunk olvasói számára néhány új vonalú szoknya-blúz együttes, és — teltkarcsú hölgyek számára — egy modern fazonú kompié modellrajzát készítette el. * A tettebb alakúaknak ezt a szép vonalú kompiét ajánlja a tervezőnő, könnyű, mintás vászonból. A nyak- és vállrész a textília mintájának színével megegyező vagy azzal harmonizáló vászonból is készülhet. Különösen figyelemre méltó a szoknya fölött hordható, enyhén buggyos ujjú, keskeny öves blúz, amelyet — ha egyszínű, jó tartású textíliából varratjuk meg — különböző mintás aljakkal, s tunikaként — esetleg öv nélkül — nadrágokhoz is viselhetünk. Milyenek a felnőttek, Éva? — A bácsik meg a nénik nagyon sokfélék. Úgy általában rendesek. És van valami furi abban, hogy az ember egyszer csak becsengetés ... Ami azt illeti, ez a becsengető ember még csak emberke. Évának hívják, tizenkét éves. Negyvenegy kiló. Atomfizikus vagy gyermekorvos szeretne lenni. — Hány lakásba csengettél be, Éva? — Az elején számoltuk, de aztán abbahagytuk. Volt egy irtó jó módszerünk. Megnéztük, hogy ki hány újságot rendel, és csak ahhoz csengettünk be, akinek sok újság jár. — Mennyi papírt gyűjtöttél? — Rám ötvenhárom kiló esett. Mert tetszik tudni, egy napon nem voltam ott. — És milyenek a felnőttek, Évikém? — Hát... Sokfélék, tetszik tudni. Volt egy öreg néni, aki kakaót akart főzni nekünk, de papír az nem volt. Különben ez volt a dühítő. Ahol nagyon kedvesek voltak, ott általában nem volt papír. Ahol meg volt papír, ott meg ki akartak dobni. — Hát ne legyen zabos az ember, amikor egy bácsi, akinek olyan kéglije van, hogy az óriási, azt hazudja, hogy tegnap vitte le az újságokat? Négy újság járt neki. Láttuk odalenn, de hogy levitte volna, az nem igaz. Addig dumáltunk, amíg ideadta ... — Te! Mikor becsengettetek egy-egy lakásba, akkor mire gondoltatok? — Ó, azt mindig kisorsoltuk, hogy ki csenget. Aki csengetett, annak kellett dumálni is... — örültek nektek? — Nem. Nem tudták elhinni, hogy mi jót akarunk, pedig nekünk azt mondták az iskolában... ■ ■ Csengetnek. Ajtót nyitunk. Ott áll három gyerek. — Bácsi, nincs papír? Megvallom, hogy nincs, de azért valamennyit keresek. A három gyerekarc olyan kedves, hogy azt is eldobom, azt is nekik adom, amiről úgy hiszem, hogy kellene. — Bácsi, van papír? — Keresek. Éváról nem írtam volna, ha nem érzem valahol szükségét annak, hogy írjak a hozzám becsengető gyerekekről. Sok tízezer kicsi kollégámról, aki nekem, az újságírónak gyűjti a holnap majd elém kerülő papírt. Ennek a sok kis ragyogó embernek lehet, hogy egyszer az lesz a dolga, hogy teleírja a papírokat. Értelmes, jó szöveggel írja tele. Azt, hogy mit írnak majd — és ezen érdemes eltűnődni — rajtunk múlik. Mit is mondtunk nekik, amikor becsengettek? — Bácsi, van papír? — Nincs, kisöreg. De várj egy kicsit, mert keresek. (bartha) Borsodi barangolások •• Községeinkben a házak többsége új, vagy a modern időknek megfelelően átalakított. Eltűntek a nád- és zsúpfedelek, a szabadkémények. A falakat sem vakító fehérre meszelik ma már, hanem legtöbbször szemet rontóan rikító színekben hivalkodnak. Korunk vajúdását, a nagy átalakulást tükrözik mégis, ezekkel a hibákkal is. E sokszínű tengerben, a házak e tarka összevisszaságában ma már érdekességszámba menő, ritkaságoknak számító, matuzsálemi korú lakóházakat figyelhetünk meg. A borsodi falvakban ma még többet, mint az ország más vidékein. Agasfa (adja Igaz, már nincs egyetlen ép üstökös, vagy buggyos házunk, melynek az eleje nádereszével úgy ugrott előre, mint valami sátor, hogy helyet adjon az alatta beszélgetőknek, védje őket a naptól, az esőtől, a házban lakókat a természet erőitől. Ezek a buggyok kerültek le először régi paraszti lakóházaink homlokzatáról. Megyénk legöregebb háza a tardi Fő utcán látható, fehérre meszelt falú, ágasfás ház. Vajda László tulajdona. 1800-ban épült; akkor ásták le a ház elején és végén azt a két, felül „V” alakú ágasfát, amelyek az egész tetőszerkezetet tartják és a 80 cm vastagságú, sárból vert fal közé leásott cölöpökön a födém gerendázatát. Első gazdája még részt vett a napóleoni háborúkban, a következő nemzedék már az 1848-as szabadságharc honvédei között küzdött népünk szabadságáért. Majd lakói átélték a Bach-korszak nehéz éveit, jobbat remélve, de csak a 67-es kiegyezést kapták. Majd az I. és a II. világháború következett. A vastag falak között ezért született meg és hangzott el sok szomorú népdal. Örömüket, bánatukat itt varrták színes fonallal a szemét gyönyörködtető keresztszemes térítők, párnák, ruhák háziszőttes anyagaira vagy a férfiak subájára, szűrjére. Nyomoruk, pénztelenségük ellenére ezért született meg szinte tüntetőleg, színpompás népviseletük. Ezek tulipánjai, rózsái, galambjai, pávái nemcsak a természet örök szépségét, de a szabadságot jelképezték, hiszen képzeletük, vágyaik középpontjában az állt. Ezért dobták sutba olyan könnyen ezeket a holmikat, amikor ütött az óra és a maguk urává válhattak, felszabadult emberekké. Nem lehet csodálkozni, hogy a nemzedékek hosszú sorát fészek módjára összefogó öreg házaktól minden bánat nélkül, szinte észrevétlenül válnak meg. Ezt anyagi erejük is lehetővé teszi. A napfényes, egészséges, két-háromszobás családi házak sora ezért nő ki a földből szinte gomba módjára. Nemcsak Tardon, mindenütt a megyében, szerte az országban. A tüzelős ós így tűnnek el az ágasfári házhoz hasonló egykori, különös gazdasági épületek is, mint amilyen a tüzelős ól. Ezekből a ház formájú, hajdani istállókból már alig akad egy pár az országban (néhány a mi megyénkben). Pedig valamikor ez volt a férfiak otthona. A lakóházban csak az asszonyok, gyermekek éltek. A hiedelmek, az álszemérem a férfit kiverte a barmok közé. Így vált az ól a férfiak találkozóhelyévé is, azonkívül, hogy itt aludtak. A házba csak enni jártak, s titokban szöktek be feleségükhöz. Ebben az ólban külön elkerített helyen bográcsban főztek, vagy szalonnát pirítottak, néha vidám, néha bús beszélgetések közepette. Ajtajánál kétoldalt vályogból rakott, vagy sárból vert jellegzetes szélfogóival, eltűnt ez is. A legszebbeket örök figyelmeztetőként, de egyben fontos kultúrtörténeti emlékként szükséges és érdemes fenntartani, tanusékni a jövő nemzedék számára. H. SZABÓ BÉLA