Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-14 / 111. szám

Muzsika a várban Lesz-e közönség? A nyári hangversenyek si­keréről vagy sikertelenségé­ről ősszel kellene írni, mert most még becsülni sem igen lehet, hányan váltanak majd jegyet a májustól szeptem­berig tervezett rendezvé­nyekre. De ismerjük az el­múlt évek tapasztalatait, és sok minden következik a már elkészült idei program­ból is. ■ ■ Az avasi templom orgona­­koncertjeinek tavaly mint­egy háromezer hallgatója volt; az öt magyar és há­rom külföldi előadóművész műsora, az ezekre a hang­versenyekre jellemző érdek­lődés az idén sem ígér ke­vesebbet. A Kossuth Műve­lődési Ház udvarán néhány éve rendezett, Muzsikáló ud­var című sorozat kamaraze­nei estjeit is kezdjük meg­kedvelni. Szendrei Karper László és Ágay Karola mű­sorának, a Magyar Hárfás­­trió, a Bakfark Consort és az Ars Renata együttes hangversenyének szintén minden bizonnyal meglesz a házi muzsikálás intimitását, a régi zenét szerető közön­sége. A harmadik koncert­sorozat érdekében azonban nem árt, ha jó előre szót emelünk. A diósgyőri várba tervezett nyári programok részeként május végétől jú­lius elejéig hat hangverseny lesz itt. Péntek délután 6 órán kezdettel a Miskolci Szimfonikus Zenekar játszik, műsorukon klasszikus zene szerepel, az előadásokra a várbelépő érvényes. Minél tovább nézzük a műsort, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy ezek az esték szépek lesznek a várudvaron. Felhangzik Bee­thoven V. szimfóniája, Haydn Esz-dúr szimfóniája, szerepelnek a programban Prokofjev és Csajkovszkij nagyzenekarra írt darabjai. Olyan művek, amelyeknek jó előadás mellett sikert, je­lentős érdeklődést jósol az ember, ha hangversenyte­remben szólalnak meg. Azonban a diósgyőri vár ud­varára tervezték az előadá­sokat, azt pedig, hogy a mű­sort ki­hallgatja, a véletlen­re bízták. Jó néhány éve már, hogy — mérsékelt érdeklődés mel­lett — megrendezik ezeket a hangversenyeket a vár­ban. A környezet hangula­tos, szép nyári estéken való­ban vétek lenne kihasználat­lanul hagyni. Számítottak rá, hogy a turistaidényben so­kan kíváncsiak a műemlék­re, s ha már úgyis arra jár­nak, csak örömmel fogadhat­ják a muzsikát, az úgyneve­zett „sétáló­­ koncerteket”, amikor is dallamos, viszony­lag könnyed zenét játszik a zenekar. Az együttes szolgá­latába pedig beleférnek ezek a fellépések. Az idei program szerint a várbeli muzsikálás nem „ha már úgyis arra járok, hall­gatok egy kis zenét is” lehe­tőséget, hanem mindahány­szor egész estét betöltő hang­versenyt jelent. Olyan mű­vek szólalnak meg, amelyek előadása közben nem lehet mászkálni, le kell ülni, vé­gig kell hallgatni, csak így van értelme. És úgy, ha megfelelő közönsége is van. Nem mindegy, hogy huszon­öten vagy kétszázötvenen ül­nek-e a széksorokban. Nem mindegy, mindenekelőtt a zenekarnak (rossz érzés, ha érdektelenség kíséri a pro­dukciót), de nem mindegy a rendezőknek sem, mert vé­gül is a hangverseny arra való, hogy hallgassák. Még a koncertek előtt va­gyunk, és személy szerint őszintén örülnék, ha nem lenne igazam, elég lenne a véletlen közönség is a rendez­vény sikeréhez. De talán az sem volna haszontalan, ha valamiképpen előre igyekez­nének az érdeklődést bizto­sítani. (makai) Mária Ferenc az Akadémia új főtitkára A Minisztertanács a Ma­gyar Tudományos Akadémia közgyűlésének javaslatára Mária Ferenc akadémikust az MTA főtitkárává, Köpeczi Bélát és Láng Istvánt az MTA főtitkár-helyetteseivé nevezte ki. Mária Ferenc főtitkár, Fock Jenő, a Minisztertanács el­nöke előtt tegnap délelőtt letette a hivatali esküt. Az eskütételnél jelen volt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Erdey- Grúz Tibor, a Magyar Tu­dományos Akadémia elnöke. A Minisztertanács Köpeczi Béla akadémikust, az MTA főtitkár-helyettesét a kor­mány tudománypolitikai bi­zottsága elnökhelyettesévé nevezte ki. Fesztivál sztárok nélkül a Forgat Híradó stábja Szinte elsőnek érkeztek a fesztivál vendégei közül, s igyekeztek azonnal felmérni a látnivalókat. ,friss szem — A Híradóban úgy hatá­roztak, hogy a miskolci fesz­tiválra mindenképpen „friss szemet’’ küldenek. Így esett rám a választás — mondja Zombori Katalin, a készülő film rendezője. (A későb­biekben aztán kiderül, hogy bár filmesként valóban friss szemmel nézi a várost, mint volt miskolci diák, nagyon is otthon érzi magát.) — Mikor kezdik a forga­tást? — Kamerával majd csak a megnyitón, de gondolat­ban máris megkezdtük a munkát. Lehetetlen is vol­na a városban ért hatások alól kivonni magunkat. Min­denütt hatalmas táblák, tab­lók, plakátok, zászlódísz, s a kirakatok is a fesztiválról beszélnek. Úgy érzem, még­­sem ezeket a külsőségeket kell elsősorban megörökíte­nünk, hanem inkább azt, hogy milyen egy fesztivál sztárok nélkül. Az ünnep ugyanis valamiképpen akkor születik, születhet meg a né­zőben, ha találkozik a fil­meket nézve azokkal az ér­zésekkel, gondolatokkal, me­lyek őt is foglalkoztatják. A rövidfilm műfajának ismert sajátossága, hogy gyorsan, frissen — olykor dühösen — reagál az eseményekre. Ez egyben a legnagyobb vonz­ereje is. Szeretnénk néhány olyan arcot látni, láttatni a nézőtéren, melyek az él­ményről vallanak. Portré a városról — Bizonyára kimozdulnak majd a fesztiválpalotából? — Ugyannyira, hogy va­lamivel több időt szánunk a külső dolgokra, mint a fesz­tivál protokolláris esemé­nyeire. Azt semmiképpen se kívánják, hogy felvázoljam a forgatókönyvet, hiszen el­képzeléseink az utolsó per­cig változhatnak. Annyit azonban máris elárulok, hogy nagyon érdekel ben­nünket az országban egye­dülálló miskolci ütősegyüt­­tes, és természetesen bekuk­kantunk a fesztiválhoz kap­csolódó kiállításokra is. Jó lenne valamit megörökíteni a tokaji vagy az ózdi tájo­lásból, de hát figyelembe kell venni, hogy filmünk mindössze háromperces lesz. — A szakma és a miskol­ciak számára már az is nagy öröm, ha a filmhíradóban nemcsak a megszokott ünne­pi aktusokat­­ láthatjuk vi­szont. — Az események puszta regisztrálásánál többre sze­retnénk vállalkozni. Ez nem­csak a mi stábunk feladata, hanem a Híradóé általában. S egy „filmes városról” egyébként is illik filmszerű filmet készíteni. Gy — Munkában a Filmhíradó stábja (Solymos felv.) A Híradó híre Miskolcon a Híradó mozi megalakulása óta viták kísé­rik a rövidfilm-műsorokat, a Híradó látogatottságát. Nem egészen alaptalanul, hiszen igaz, ami igaz, nem örvend valami túlságosan nagy kö­zönségsikernek ez a heti öt matiné. Éppen ezért nagy örömmel adjuk hírül, hogy végre megtört a jég: a Hír­adó mozi tegnap délelőtti elő­adásán 931-en vettek részt. Ezt az érdeklődést nemcsak a szokásosnál jobb szervezés magyarázza, hanem az is, hogy a miskolci filmfesztivá­lok díjnyertes alkotásait ve­títették. A közönség ismét láthatta az olyan — már­már klasszikus értékű — al­kotásokat, mint Nepp József filmjei, Macskássy Gyula Ce­ruza és radír című alkotása vagy Sára Sándor Cigányok című produkciója. A Híradó­mozi a következő napokon (péntekig) vetíti a díjnyertes rövidfilmeket, melyek bizo­nyára ismét sikert aratnak. Van ennek a sorozatnak né­mi tanulsága, nevezetesen az, hogy a két fesztivál közötti hétköznapokon sem lenne haszontalan műsorra tűzni a díjnyerteseket. Annál is in­kább, mert a mostani filmes találkozó is megtermi majd a maga díjait. Kisfesztivál Tokajban A XV. miskolci filmfeszti­vál vendégei közül ma dél­után negyvenen Tokajba utaznak, hogy részt vegye­nek az ottani filmbemutató­kon, s megismerkedjenek a tokaji Zilahy György Művé­szetbarátok Körének tagjai­val, valamint a település ne­vezetességeivel. A tokaji film­vetítés programját a Miskol­con eddig bemutatott legjobb versenyfilmekből állították össze. A könyvhétre készülnek Az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál javában készül­nek a könyvhétre. Május S1­től újra „felépül” a könyv­utca a Szabadság téren és a villanyrendőrnél. Az ünnepi könyvhéten féláron kapha­tók a Körkép, a Szép versek és a Rivalda című, antológiák, és számos, a könyvhétre megjelenő könyvújdonság várja a vásárlókat. Természetvédelem kelettől nyugatig A TIT Miskolc városi szer­vezetének Kazinczy-klubjá­­ban este 6 órától dr. Anghi Csaba egyetemi tanár tart vetítettképes előadást „Ter­mészetvédelem kelettől nyu­gatig” címmel. A 77Oecember 4 m­m felvételre keres betanított gépmunkás munkakörbe, kötél- és kábelgyártó gépekre, 18. életévüket betöltött, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező férfi és női munkavállalókat,­­pik villanyszerelő szakmunkásokat; az építménykarbantartó csoporthoz, kőműves szakmunkásokat és kőműves segédmunkásokat. Jelentkezés: a vállalat munkaerőgazdálkodásán Miskolc, Besenyői u. 18. 77 SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Népdalok. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Epizó­dok a musical történetéből* III. — 14.30: Nőkről nőknek. A tör­ténelem aranytanúja­. Kelen Jo­lán. — 15.00: Hírek. — 15.10: A világgazdaság hírei. — 15.15: Közvetítés az irodalmi színpa­dok és amatőr színjátszók or­szágos versenyéről. — 16.10: Operettrészletek. — 16.22: Mit rejt a térkép? Egy nap Ajkán, I. rész. — 16.36: Indulók. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpoliti­kai figyelő. — 17.20: Az élő nép­dal. Rábapatona — 17.30: Mit rejt a térkép? Egy nap Ajkán II. rész. — 17.40: Évfordulók nyomában . . . 90 éve született Otto Klemperer. — 19.00: Esti Krónika. — 19.35: Kritikusok fó­ruma. — 19.45: Fiatalok népze­nei műsora. — 20.10: Közvetítés az FTC—Kijevi Dinamo KEK labdarúgó-döntőről. — Kb. 22.00: Hírek. — Kb. 22.15: Sporthírek. — 22.20: Szőllősy András művei­ből. — 23.10: Könnyűzene. — 0.10—0.25: Madrigálok. Petőfi rádió: 12.00: Daloló, mu­zsikáló tájak. Ormánság. —12.40: Házunk tája. A Falurádió mű­sora. — 13.00: Hírek. — 13.03: László Margit és Faragó András énekel. — 13.40: Orvosok a mik­rofon előtt. A farkasvakságról. — 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. — 14.00: Ez is, az is — Kettőtől ötig — 17.03:­­Mezei Zsuzsa és Pálfi Péter énekel. — 17.30: Hírek. — 17.33: Egy élet a munkásmozgalom szolgálatában. Emlékezés Jacques Duclos-ra. — 17.53: Közvetítés a Felszabadulási Kupa elődöntő mérkőzéseiről. — 18.25: Húszas stúdió. Galkó Ist­ván és Kész Mária igaza. — 19.11: Új könyvek. — 19.14: Jurij Mazurok énekel. — 19.26: Mit rejt a térkép? Egy nap Ajkán. III. rész. — 19.48: Kis magyar néprajz. — 19.53: Jó estét, gye­rekek! — 20.00: Hangverseny. — Közben kb. 20.35—20.50: Hírek.— Kb. 22.10: Verbunkosok póták. — 23.00: Hírek. — 23.15:­ Cár és ács. Részletek Lortzing operájá­ból. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés. — hírek. — 17.35: A borsodi üzemekben. Eredmények, gondok, tervek. Az alsózso­lcai épületelemgyárban ... — Pódiu­mon a Muzsikás-együttes. — 16.00:, Borsodi Tükör. (Új eljá­rás a szennyvíz ellenőrzésére. A nyári építőtáborokról. Bemu­tató volt a Miskolci Nemzeti Színházban.) — 18.15: Sanzonok. — Női dolgok, női gondok. Nők „férfias” szakmákban. — A me-Televízió 1. műsor: 17.08: Mű­sorismertetés. — 17.10: Hírek. — 17.15: Állatokról bizalmasan. An­gol filmsorozat: így él­­­ a vörös­begy. — 17.40: Postafiók 250. Ta­kács Mária műsora. — 17.55: ..150 év”. Film a Magyar Tudo­mányos Akadémia másfél évszá­zados történetéről. — 18.10: Sza­­moshát, 1975. Dokumentumfilm. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv­­híradó. — 20.00: Magyarországi néptáncok. Mezőföldi táncok. — 20.10: Közvetítés az FTC—Kijevi Dinamó labdarúgó KEK-döntőről. — 22.00: Tv-híradó 3. Televízió 2. műsor. fto.oo: Mű­sorismertetés. — 20.01: A sokar­cú Bécs. Osztrák dokumentum­film. — 20.55: Tv-híradó 2. — 21.15—22.30: Hölgyeké az elsőség. Spanyol tévéfilm. Szlovák televízió: 15.20: Hírek. — 15.25: A víz, az élet forrása. — 15.55: Középiskolásoknak. — 16.55: Helyszíni közvetítés a Bé­­ke-verseny 6. szakaszáról. — 17.30: ifjú szemmel. — 18.20: Autó-motor revü. — 19.00: Hír­adó. 120.00: Filmmúzeum. — 21.30: Híradó. — 21.55: II. csehszlová­kiai folklórfesztivál. — 22.20: Sajtószemle1. Miskolci Nemzeti színház (5): Amphitryon. Radnóti ifjúsági bérlet. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Nógrádi képzőművészek kiállítása. — József Attila Klub­­könyvtár (12—20) : Két évszázad Faust-illus­ztrációi. — Kossuth Művelődési Ház (10—18): Szil­­vitzky Margit textilművész kiál­lítása. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Borsod vegyipara. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Di­ósgyőri vár (10—18): A diósgyőri vár története. — Szőnyi-terem (10—14) : Garabuczy Ágnes fest­ményei. BÉKE filmszínházak Tűzgömbök Magyar film Kezdés: 14, ha 6 és 8 órakor híradómozi Magyar híradó, rövidfilmek Folytatólagos vetítés de. 19 órától 112 óráig Egységes 3 forintos helyár! KOSSUTH Aranyláz Kutyaélet Két amerikai Chaplin-film Kezdés: 13 órakor , A repülőszázad Szovjet film Kezdés: hn5 és 7 órakor TAPOLCA-KERT A négy muskétás Szt. francia film Kezdés: 18 órakor SAGVARl Magas szőke férfi, felemás cipőben Mb. szí. francia film Kezdés: 7 órakor Felemelt helyár! CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 3.22: Körmendi Vilmos szerzeményeiből. — 8.50: Titkon innen, titkon túl . . . Rá­diósorozat az orvostudomány mű­helyeiből. I rész*. Az orvos el­lenőrzése. — 9.25: Zenekari mu­zsika. — Közben 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. Angol újság­­nyelvlecke. Ki mondta? Miért mondta? — 11.14: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. Petőfi rádió: 8.uo: Hírek. — 8.05: Manon. Részletek Massenet operájából. — 9.00: Hírek. — 9.03: Verbunkosok, nóták. — 9.40: Operettrészletek. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 11.00: Hírek. 11.50: Fő a békesség! Jegyzet. Televízió. 9.05:—9.30: Környe­zetismeret. — 10.00—10.20: Tévé­ovi. iskolaelőkészítő tanfolyam. — 11.55—12.30: Földrajz gye sportéletéből. szerző. Előadó; a

Next