Déli Hírlap, 1975. november (7. évfolyam, 257-280. szám)

1975-11-14 / 267. szám

Szocialista szerződés Több ü­zmm­érnök Szocialista együttműködési megállapodást kötött a Nyír­egyházi Mezőgazdasági Főis­kola a Hajdú-Bihar és a Borsod megyei Tanáccsal. Az együttműködés legfőbb célja az üzemmérnökök számának növelése a két megyében. Ennek érdekében a tanácsok művelődésügyi osztályai már a következő tanévtől na­gyobb segítséget nyújtanak a beiskolázáshoz. Lehetőség nyílik arra, hogy az érdek­lődő középiskolások tanul­mányi kirándulásokon meg­ismerkedjenek a főiskola éle­tével, munkájával. Az inté­zeti oktatói pedig esetenként az üzemekben is szaktaná­csokat nyújtanak. Minként 53 mázsa kukorica A szirmai Új Élet Tsz-ben tegnap fejeződött be a kuko­rica betakarítása; 327 hek­tár területről hektáronként átlag 53 mázsa termést taka­rítottak be. A tsz-ben jelen­leg az őszi mélyszántást és az istállótrágyázást végzik. Fdprika és karfiol is volt Jó kínálat zöldségből gyümölcsből Az AGROKONZUM Szö­vetkezeti Közös Vállalat a hét végéig 30 vagon burgo­nyát, 40 vagon zöldségfélét és 11 vagon gyümölcsöt szál­lított a boltokba, piacokra. Növekedett az őszi árucik­kek mennyisége. Talán a ká­posztafélék kínálata volt a legnagyobb. Hasonlóan jó kínálat volt leveszöldségből. Több sütőtök és cékla érke­zett, mint legutóbb, ezekből 2,5 vagon került a hálózatba. Meglepetésre jó volt a kíná­lat paprikából, színes, tölte­­nivalóból és paradicsompap­rikából. Az előrejelzések cá­folatául két vagon karfiolt is kaptak. A gyümölcsválaszték az ilyenkor szokásos volt, a be­érkezett mennyiség viszont meghaladta a tavalyit. Hor­dóskáposztából is javult a kínálat, három vagonnal hoztak forgalomba a héten. A hét végére hat árucikk ára változott. A sárgarépáé — amely most hat forint —, a fejeskáposztáé — 3,20 —, a kelkáposztáé — 3,60 —, a vöröskáposztáé — 4 —, a karfiolé — 8,60 — és a kör­téé — amelynek 8 forint ki­lója. A többi árucikk fo­gyasztói ára nem változott az elmúlt hetihez képest. Az előrejelzések szerint a jövő héten várható az üveg­házi paradicsom, a darabos újkaralábé és a hegyes, erős zöldpaprika megjelenése. Az Úttörőpark gyümölcsfa-lerakatában. Ami kapható, abból viszonylag jó az ellátás, ám a „hiánycikkeket” hiába keresik a vevők. (Solymos felv.) Mindenki őszibarackot keres Sok is, kevés is a gyümölcsoltvány Egyre több a hétvégi telek, a kiskert Miskolcon. Ilyen­kor ősszel látszik ez igazán, amikor az emberek megro­hanják a gyümölcsfa- és szö­­lőoltvány-árusító helyeket. Miskolcon az Úttörőparkban és a Bolond utcában lehet facsemetéket, oltványokat, dísznövényeket vásárolni. — Három évvel ezelőtt jött létre ez a telep, s máris me­­gyeszerte ismerik — mondja Fekete János, az Ültetvény­­tervező és Szaporítóanyag Forgalmazó Vállalat területi szőlőoltvány- és gyümölcsfa­­lerakatának vezetője. — Igaz, ennél jobb helyre nem tele­pülhetett volna a lerakat. Ebben az évben a lerakat már mintegy 1,5 millió fo­rint értékű gyümölcsfát, díszcserjét, rózsát, szőlőolt­ványt forgalmaz. Ezekben a napokban óriási az érdeklő­dés. — Cseresznye, alma, kör­te, ribizli, pöszméte, meggy, van bőven — mondja Feke­te János. — Szőlőoltványunk legalább húszféle van, bor- és csemegeszőlő egyaránt. Nincs viszont szilva és őszi­barack. Az elmúlt napokban kaptunk 2000 darab ősziba­rackot, egyetlen nap alatt el­fogyott!... ★ A Sasad Tsz miskolci gyü­mölcsfa-, szőlőoltvány- és díszcserje-árusító lerakata a Búza térhez közel, a Botond utca 14. szám alatti kertben üzemel, most már több mint fél évtizede. Közkedvelt és ismert vásárlóhely ez is. A lerakat a tsz saját faiskolá­jának­ oltványait, gyümölcs­fáit árusítja. Most azonban még talán tíz gyümölcsfa között sem válogathatnak az ugyancsak sűrűn érkező ér­deklődők, szőlőoltvány pedig egyáltalán nincs ... — Az első szállítmányt, 10 ezer darab csemetét, egy hét alatt eladtam — mondja a lerakattal kapcsolatos tenni­valókat egymaga ellátó Ju­hász Árpád. — Ma estére, vagy holnap reggelre várom az újabb tízezer fácskát. A szőlő csak egy hét múlva jön meg. Nálam is az őszibarack a sláger. ★ Beszélgettünk vásárlókkal is. Általános a vélemény: az idén kevesebb a gyümölcsfa és az oltvány, mint más években. A lerakatvezetők szerint viszont nem keve­sebb, csak az érdeklődés na­gyobb. Ám az utóbbi is elég indok arra, hogy többet te­gyenek a munkáskert-szö­­vetkezetekkel körülvett Mis­kolc jobb ellátásáért. Ny. I. Hatékonyabban akarnak dolgozni Már a következő tervidő­szak első esztendejére ké­szülnek a Diósgyőri Gépgyár dolgozói. A munkaidő ész­szerűbb kihasználásának módját keresik. Az üzemi dolgozók, valamint a gazda­sági-műszaki szakemberek javaslatai alapján egész sor, a normaidő csökkentésére vonatkozó intézkedést tesz­nek. Több nagy teljesítmé­nyű szerszámgépet állítanak üzembe és sok munkaidő­­megtakarítást várnak például az úgynevezett védőgázas he­gesztéstől is. Hasonlóan ész­szerű javaslat a nagynyomá­sú festőberendezések alkal­mazása, s növeli a termelé­kenységet a meggyorsított ütemű kisgépesítési akció is. Gyógyszertárak, gyógyszerellátás P­atinás nevek és zsúfoltság a belvárosban (Folytatás az 1. oldalról) Sajnos, az államosítás óta mindössze 4 új gyógyszertá­rat létesítettek városunkban, az Avas déli és a Szentpéteri kapui új lakótelepen, a MÁV-rendelőintézetben, va­lamint Tapolcán. Ugyanak­kor lebontották a Vörös­marty utcai patikát, mivel fel kellett szabadítani a te­rületet az épülő belvárosi la­kótelepnek. A másik módja az lehetne a hálózat fejlesztésének, hogy bővítik a meglevő patikákat. Sajnos, a város centrumá­ban működő gyógyszertárak (Aranyszarvas, Kígyó, Orosz­lán, Sas, Petőfi) úgy be van­nak ékelődve a mellettük levő lakóházak közé, hogy csupán belső korszerűsítéssel és jó munkaszervezéssel te­hetik könnyebbé az ott dol­gozók és a betegek helyzetét. Hol épül új? Mire számíthatunk? A régi lakótelepeken szanált gyógy­szertárak helyett egy-két éven belül újat építenek a Vörösmarty, a Tizeshonvéd utcában, a bulgárföldi lakó­telepen, a diósgyőri város­­központban és az Avas-déli városrészben. Sokat könnyít majd a belvárosi patikák terhein, ha felépül a Kos­suth utca sarkára tervezett tágas, korszerű gyógyszertár. A hálózatfejlesztésnek fon­tos szempontja — hangsú­lyozta dr. Nádler Viktor —, hogy az új gyógyszertárakat az orvosi rendelőkkel egy épületben, vagy legalábbis azok közelében alakítják ki. Ily módon ugyanis szorosabb munkakapcsolatot tarthatnak az orvosok és a gyógyszeré­szek, s ennek a beteg látja hasznát. A gyógyszerellátásban ta­pasztalható zökkenők sokszor áthidalhatók lennének, ha az orvos mindig pontosan tudná, mi hiányzik a pati­kákból és milyen más, ha­sonló összetételű s hatásfokú medicinával lehet azt helyet­tesíteni. Ezzel máris elérkez­tünk a legnagyobb kérdés­hez, nevezetesen ahhoz, hogy milyen is tulajdonképpen napjainkban az ország, illet­ve Miskolc gyógyszerellátása. Dr. Nádler Viktor egy kér­désre válaszolva elmondta a végrehajtó bizottság ülésén, hogy szeptember 1-től nem­csak Budapesten, hanem minden megyeszékhelyen le­het kapni külföldi gyógysze­reket. Ezen belül a legdrá­gábbakat, legfontosabbakat egy kijelölt gyógyszertárban: Miskolcon, a Kun Béla út sarkán levőben. A többi im­portgyógyszerrel a megye­székhelyen 4—5 más patika, a megye egész területén pe­dig további tíz — főleg já­rási székhelyeken működő — gyógyszertár szolgál. A magyarázat nem gyógyít Arról, hogy egyes gyógy­szerek hosszabb vagy rövi­­debb időre eltűnnek a pa­tikák polcairól, nem a bor­sodi központ tehet — dr. Nádler Viktor szerint. Az ellátás zökkenőit az import­alapanyagok hiányával, a cso­magolóanyag-ipar elmaradá­­sával és különböző gyártás­technológiai problémákkal magyarázzák. Szerintünk semmiféle gyártási probléma nem indokolhatja elfogad­hatóan a hazai gyógyszerel­látás ismétlődő zavarait. Szólnunk kell azokról is, akik nehéz körülmények kö­zött, ideiglenes jellegű vagy túlzsúfolt patikákban végzik felelősségteljes munkájukat. A beváltott társadalombizto­sítási vények (receptek) szá­ma 25 év alatt 8,6-szorosára nőtt a megyében, a gyógy­szerészek létszáma viszont 135-ről 217-re. Országos gond a gyógyszerészhiány, stati­sz­­tikai adatok bizonyítják, hogy az egyetemről évente kilépő diplomások a halálo­zás, nyugdíjazás miatt ki­esett létszámot sem tudják pótolni. A megyei központ mindent elkövet, hogy fiatal szakem­bereket csábítson Miskolcra. Két évvel ezelőtt összkom­fortos leányszállást hoztak létre fiatal gyógyszerésznők számára, ezenkívül lakásvá­sárlással is megpróbálják se­gíteni a szakemberek letele­pedését. Sajnos, a lakással együtt meghirdetett állások­­ra sem mindig akad jelent­kező! Ezért sem tudják ma­radéktalanul teljesíteni azt az egyébként indokolt kérel­met, hogy a gyógyszertárak nyitva tartási idejét hos­­­szabbítsák­­ meg. (A gyógy­szerészek 85 százaléka nő, köztük igen sok a kisgyer­mekes családanya.) Az igye­kezetnek azért van eredmé­nye, hiszen több miskolci gyógyszertár este 7—8 óráig tart nyitva, az Aranyszarvas, a Kabay (Kun Béla út), va­lamint a diósgyőri Avar ut­cai gyógyszertár pedig éjsza­kai ügyeletet tart. Az Arany­­szarvas és a diósgyőri pa­tika vasárnap és minden ünnepnapon egész nap a be­tegek rendelkezésére áll. BÉKÉS DEZSŐ Egészségügyi indokok alapján Bezártak egy turistaházat Ne mondjunk le Fehérkőlápáról! Bezárt a fehérkőlápai turistaház. A miskolci Közegészség­­ügyi és Járványügyi Felügyelőség legutóbbi ellenőrzésekor vízmintákat vett és megállapította, hogy a víz emberi fo­gyasztásra alkalmatlan. Magas a baktériumtartalma, hemzseg benne a kóli. Emellett megoldatlan a turistaház szennyvíz­elvezetése is. Ezért két héttel ezelőtt úgy döntöttek, hogy — amíg a körülmények meg nem változnak — nem engedélye­zik a ház nyitva tartását. Ennyi a rövid, és minden bükki turista számára alig­hanem meglehetősen szomo­rú hír. A szombat—vasárna­pi kirándulások gyakori úti célja, a Lillafüred fölött épült 550 méter magasban fekvő pihenő, könnyen megközelít­hető, az emelkedő erdei sé­­taúton alig egy óra alatt el­érhető. *­ ­ A Tristaházakat Kezelő Vállalat a nyáron megszűnt. A Belkereskedelmi Miniszté­rium és a megyei tanácsok gondoskodtak arról, hogy a házak új, méltó gazdák kezé­be kerüljenek. Nem tudni, hogy milyen megfontolások alapján, de a Miskolchoz legközelebb eső és talán leg­látogatottabb turistaház a fe­­hérkőlápai a debrecenieké lett. Tény, hogy nem ver­sengtek érte a helyi vendég­látó vállalatok, hiszen a vár­ható nagy forgalom kis hasz­not ígért. A ház egyébként meglehetősen rozzant álla­potban van, sok ezer forint szükséges a rendbehozatalá­hoz.­ ­ A debreceni Biogál gyógy­szertár a jelenlegi tulajdonos. A büfét a Hajdú-Bihar me­gyei Vendéglátó Vállalat üze­melteti. Ez a tény már ön­magában elgondolkoztató, hi­szen egy debreceni székhelyű cég vajon hogyan tud gon­doskodni a folyamatos áru­ellátásról? .. A turistaházak átvételének általános feltétele az volt, hogy az eredetinél jobb álla­potokat kell teremtenie az új cégnek, a működéshez. A Biogál ez ügyben nem sokat tett. Így fajulhattak el a dol­gok odáig, hogy be kellett zárni a házat. Kapcsolatot kerestünk a­­debreceni gyárral. A turista­­ház jövőjéről semmit sem tudtak mondani, mert az igazgató éppen külföldön van, nélküle pedig nem nyilatkoz­hatnak. A Turistaházhoz kö­zel eső Szent István-forrás létezéséről mindenesetre nem tudtak, pedig innen esetleg — megfelelő körülmények mellett — biztosítani lehetne az ivóvízellátást. A Borsod megyei Tanács kereskedelmi osztályvezető­helyettese, Szakács László, a Biogál válaszát várja. Amíg ez nem érkezik meg, addig a tanács sem intézekedhet. Ez tehát a mai helyzet. Javaslatunk: a fehérkőlá­­pai turistaházat kapják vissza a miskolciak, a Bük­­köt szerető kirándulók. A fontos kiránduló­hely sorsa nem függhet egy debreceni gyár pillanatnyi anyagi hely­zetétől, ilyen vagy olyan meg­fontolások a ta­­lán születő döntésétől. Valamelyik mis­kolci székhelyű vendéglátó vállalat bizonyosan több fele­lőséget érezne a turistaház sorsáért. Az természetesen csak a tanács anyagi és er­kölcsi támogatásával képzel­hető el hogy megteremtsék a szükséges közegészségügyi feltételeket. De ez még mind kevés, hiszen a ház állapota ettől függetlenül is nagyon rossz. Bízunk benne, hogy a turistaházakkal egyébként is foglalkozó Borsodi vagy Bükk-vidéki Vendéglátó Vál­lalat szívügyének tekinti majd az itt leírtakat... (erdős) o Nyugdíjasokal találkoznak Nyugdíjas-találkozót ren­deznek november 22-én * a Volán 3. számú Vállalatnál. A vállalat vezetői és a szo­cialista brigádok képviselői számolnak majd be az egy­kori munkatársaknak ered­ményeikről, gondjaikról. A volánosok a jövőben mind több hasonló jellegű találko­zót szerveznek. Aott a nővezetők aránya Egyre több nődolgozót von­nak be a vezetésbe, az üze­mi ügyek intézésébe, irányí­tásába a Lenin Kohászati Művekben. A párt nőpoliti­kai határozatának megfele­lően, a káderpolitika helyes irányításával ma már hat nő­dolgozó tevékenykedik osz­­­tályvezetői beosztásban, öt­venkettő pedig csoportveze­tőként végzi munkáját. Fi­gyelembe véve a gyár nehéz­ipari jellegét, az 13*n jó arány.

Next