Déli Hírlap, 1976. április (8. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-14 / 89. szám

Nyugdíjasok akadémiája Bármennyire is megszoktuk már, hogy Miskolc lakosainak száma még a legutóbbi időkben is nőtt, szinte hihetetlennek tűnik a tény: a városban 35 ezer nyugdíjas él. Fölösleges lenne taglalni, hogy milyen jelentős társadalmi erőt képvi­selnek, milyen nagy hatással vannak egész életünkre, a tö­megek közérzetére. Vajon önmaguk mit és mennyit éreznek ebből? Egyben biztosak lehetünk: a 35 ezerből talán egyetlen ember sincs, aki meg tudna barátkozni a feleslegesség érzé­sével. Lehetőségükhöz, szellemi és fizikai erejükhöz mérten igyekeznek hasznos tagjai lenni a társadalomnak. Múlhatat­lanul nagy szükség van segítségükre. Érdemes lenne legalább hozzávetőleg felmérni, hány nagymama, nagyapa vállára nehezednek még most is családi — főként gyermeknevelési — gondok. Hányan vesznek részt — társadalmi munkásként, vagy díjazás ellenében — különböző felelősségteljes, hasznos munkákban. De azok számát is tudnunk kellene, akik — nehezen barátkozván meg a nyugdíjas léttel — bizonyos értelemben tétlenségre vannak kárhoztatva, keresik, s nem találják helyüket a megváltozott körülmények között. Egyik legnagyobb társadalmi feladatunk, hogy ne csak a megérde­melt pihenést, s az ehhez szükséges anyagiakat biztosítsuk a nyugdíjasoknak, hanem teremtsünk számukra jó közérzetet. Ennek a jó közérzetnek a kialakításához próbál hozájárul­­ni a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Miskolc Városi Szervezete, amikor megszervezi a nyugdíjasok akadémiáját. De hát kell-e tanulni még a nyugdíjasoknak? Úgy érez­zük, a kérdés teljesen időszerűtlen. Hiszen mindazok, akik részt kívánnak venni társadalmunk életében, fontos, hogy korszerű ismeretekkel rendelkezzenek, gyarapítsák, frissít­sék tudásukat. Enélkül nem nevelhetnek gyermekeket a nagyszülők, nem értethetik meg, s főképp nem alakíthatják egyre nagyobb léptű életünket, nem szólhatnak bele közös dolgainkba. Korszerű ismeretek nélkül a legnagyobb veszély fenyegeti a nyugdíjast: elszigetelődik, kívülreked. Nyugdíjasaink között egy sincs, aki ezt vállalná. Mint ta­pasztalható, nagy többségük keresi mind a szellemi, mind a fizikai felfrissülés lehetőségeit. Statisztikailag is kimutat­ható, hogy a társadalom legtöbbet olvasó rétege a nyugdíja­soké. De ott látjuk őket színházi előadásainkon, a kiállításo­kon, a különböző szórakoztató és ismeretterjesztő fórumokon. Önmaguk is bevallják, hogy sok mindent most akarnak pó­tolni (a jó könyvektől kezdve az utazásokig), amit korábban valami ok miatt elmulasztottak. A TIT városi szervezete 22 témát tartalmazó válaszlevelet küldött el a nyugdíjasokhoz. Mindegyik téma egy-egy 15—16 előadásból álló sorozatot jelent. A filozófiatörténettől kezdve udvarunk—kertünk—háztájunkig számos hasznos — népszerű formában tárgyalt — ismeretet ígér a TIT. Jó lenne tudni, milyen érzéssel, indulattal fogadják, for­gatják majd nyugdíjasaink ezt a válaszlevelet. Mi csupán annyit jegyzünk meg: a TIT nem vágyik újabb babérokra. Amit tesz, a nyugdíjasok érdekében teszi, akikre minden közös tevékenységünkben számítani akarunk. (gyarmati) Hiteles tényekre épül Ivo Toman rendező Fegyverek Prá­gának című csehszlovák filmje. Az 1945 májusi fegyveres prágai felkelésnek azokat az epizódjait dolgozza fel, amikor a fegyverszállító négy páncélvonat hiába próbál áthatolni a németek gyűrűjén, végül az egyik szerelvénynek sikerül cél­hoz érni. A Fegyverek Prágának nem dokumentum- és nem kalandfilm, de hűen ábrázol kort és embert. A filmet hol­naptól a Kossuth mozi vetíti. SZERDA Kossuth rádió. 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Könyvszemle. — 13.30: Verbun­kosok. — 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Rahmaninov­ 1. zongora­­verseny. — 15.00: Hírek. — 15.10: Iskolarádió. — 15.50: Cseh pol­kák. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.10: Magyar muzsika. — 16.40: Nóták. — 17.00: Hírek. — 17.05: Fogyasztók fóruma. — 17.30: Bemutatjuk új felvételein­ket. — 17.58: Sárosi Katalin éne­kel — 18.15: Miért igen, miért nem? Zenéről — tíz percben. — 18.25: Új könyvek. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 20.00: Giorgio Tozzi énekel. — 20.20: Lakodalmas dalok. — 20.55: Kis magyar néprajz. — 21.00: Hírek. — 21.05: Örökzöld dallamok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sport. — 22.20: Hanoi tavasszal. Útijegyzet III. — 23.30: Sibelius-művek. — 23.19: Zenés játékokból. — Köz­ben: 24.00: Hírek. — 0.25: Him­nusz. Petőfi rádió: 12.00: Fúvósmű­vek. — 12.30: Hírek. — 12.33: Kodály: Gyermektáncok. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.09: Kettőtől ötig... — 17.00: Az Ifjúsági rádió órája. — 38.00: Operettrészletek. — 18.30: Hírek. — 18.33: Rossini összes nyitánya. — 19.16: Jó estét, gye­rekek! — 19.21: Bundschuh Ist­ván stájer citerán játszik. — 3­9.35: Magnósok, figyelem! — 20.20: Egy kis figyelmet kérek! Jegyzet. — 20.30: Hírek. — 20.33: Szemirámisz szerelme. Hangjá­­tékfantázia. — 22.01: Nóták. — 22.30: Hírek. — ?° 33: Ritmusok Varsóból, Prágából és Berlin­ből. — 23.20: Mendelssohn mű­veiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsoris­mertetés, hírek. — 17.05: Ered­mények, gondok, tervek a bor­sodi üzemekben. Látogatás az ózdi rúd-dróthengerműben. — 17.15: Énekszóval — hegedű­vel... — 17.25: Női dolgok, női gondok. Asszonyok a termelő­­szövetkezetben. — 17.35: Sanzo­nok és hangszerszólók. — 17.55: A megye sportéletéből. — 18.00: Borsodi Tükör­­— a stúdió kró­nikaműsora. — 18.15: Előadó, a szerző! — 18.25: Hírösszefoglaló. Televízió, 1. műsor: 17.18: Mű­sorismertetés. — 17.20: Hírek. — 17.30: Lakat. Dokumentumfilm. — 17.45: Postafiók 250. Takács Mari műsora. — 18.00: A Raz­­dan partján. Riportfilm. — 18.15: Döntés születik... — 18.50: Tóth Árpád verseiből. — 19.15: Esti mese. — 39.30: Tv-híradó. — 20.00: Tv-torna. — 20.05: Jogi esetek. — 20.45: Özvegy Cou­­dercne. Francia—olasz film. — 22.10: Tv-híradó 3. — 22.20— 23.10: Családi kör. Szülők, ne­velők magazinja. Televízió, 2. műsor: 20.00: Mű­sorismertetés. — 20.01: Vezetők klubja. Vállalkozzék a vezető! — 20.40: Különleges síverseny. Rö­vidfilm. — 20.50: Tv-híradó 2. — 21.10—22 10: Hazánkról szóljatok, szép szavak! 3. rész. Szlovák televízió: 14.10: Hírek. — 14.15: Iskolásoknak. — 15.40: Ifjú szemmel. — 16.20: Autó­motor revü. — 16 50: Csehszlo­vákig—Ausztria labdarúgó-mér­kőzés. — 19.00: Híradó. — 20.00: Filmek a szovjetunióról. —­20.25: Vetélkedő. — 21.15: Híradó. — 22.00: A sirály. Szovjet film. — 23.35: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (7): Három nővér. Radnóti bérlet. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Miháltz Pál festőművész kiállítása. — Kossuth Művelődé­si Ház (10—18): Látás és alko­tás — szitanyomatok. — Miskol­ci Képtár (10—18) : A XX. század ms^var fes­téc-rete. — Kondor­­Béla-emlékk^lá­tás. — Miskolci művészek kitiltása. — Aba No­­vák Vilmos és kortársai — kiál­lítás. —­­Terr«f Attila Kis­könyvtár (12—: László Ogni­" Tróportrék. — Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és munka. — Herman Ottó-em­lékívá­z (10— 18): Herman Ottó élete és mun­kássága. — Diósgyőri Vár (9— 17): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—17): Déryné- és Lévay József-emlékszobák. filmszínházak BÉKE: A stadion őrültjei Mb. szí. francia film Kezdés: f4, hn6 és 8 órakor KOSSUTH: A stadion őrültjei Mb. szí. francia film Kezdés: f3, hn5 és 7 órakor SAG­VARI: Jutalomutazás Szí. magyar film Kezdés: 7­ órakor SZIRMA: Keserű csokoládé Mb. olasz film Kezdés: 17 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: A nap kulturális programjából. — 8­27: Kórusmuzsika. — 8.50: Harsan a kürtszó! — 9.20: Zene­kari muzsika. — Közben 3­0.00: Hírek. — 10.05—10 35: Egy édes­­hangú kismadár. Üzbég nénme­­se. — 11.24: Adok pénzt, adjál árut! Riport. — 11.89: Rákóczi. Epizódok Laczkó Géza regényé­ből Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Zongoramuzsika. — 8.20: Hanoi tavasszal. Útijegyzet. — 8.30: Hírek. — 8.33: Népdalok. — 9.23: Délelőtti torna. — 9.30: Hí­rek. — 9.33. ..Az élet rövid, a művészet örök’*. Szemelvények Horváth Zsóka kisregényéből. — 9.50: Sugár Rezső: Rondó zongo­rára és vonós zenekarra. — 10­00: A zene hullámhosszán — Közben 10.30: és 1130: Hí­rek. — U 55: Ifjúsági könyvespolc. Televízió: 8 53: Műsorismerte­tés. — 8.55: Tv-téma. — 9 00: Énekeljünk együtt! — 9.05: Kör­­riv esetismeret. — 9.80: Piros, sárga, zöld . . . Közlekedési ve­télkedő gyerekeknek. — 10.30— 10.50: Tévé-ovi. iskolaelőkészítő tanfolyam. Marie-José Billard és Julien A7ais felléptével Kétzongorás-est Az ideális hangzást valósí­tották meg a francia művé­szek. A kamarazene egyik legfontosabb alapfeltételét mondhatják magukénak, azt a művészi egységet, melyben az egyéniség még szabad ki­fejezést nyerhet. Azais tech­nikája egy fokkal biztosabb­nak tűnik, viszont Billard költőisége mélyebb. Egymást kiegészítve rendkívül rokon­szenvesen, a szó mindennapi értelmében is előad­ják a mű­veket, megsokszorozva ezál­tal a művészi hatást. Csak az elismerés hangján lehet szól­ni elhivatottságukról, hogy csaknem két évtizede ezért a műfajért élnek, tevékeny­kednek. A hétfő esti Bartók-termi hangverseny első felében egy mű kivételével magyar, má­sodik részében francia mű­sort hallhattunk. Elsőként hat darab hangzott el Bartók Mikrokozmoszából (Bolgár ritmus, Akkord tanulmány, Perpetuum mobile, Staccato és legato, Új magyar népdal, Ostinato). Ezt Dvorák Három ./.sáv tánca, majd Liszt Pa­­tetikus koncertje követte. Szünet után Poulenc, Saint- Saëns, Debussy és Milhaud művei szólaltak meg. Változatosság és igényes­ég jellemezte műsorválasz­­ásukat és előadásukat. A népszerű fogadtatásra szá­­mot tartó Szláv táncok, vagy Milhaud dzsesszes műve, a Scaramouche a felszabadult vidámságot jelentette. Liszt koncertje és különösen Saint- Saëns variációi egy Beetho­­ven-témára (Op. 35) az igé­nyes, virtuóz, művészi szintet tükrözték. Poulenc Elégiája, Debussy Lindájára című, spanyolos koloritot tükröző alkotása ugyancsak atmosz­férateremtő erővel valósult meg. A franciák anyagtudása, játékuk összeszokottsága, al­kalmazkodása mintaszerű. És nem lehet elhallgatni, hogy csak honi előadók tudják a francia zenét ilyen szelleme­sen és eleganciával megszó­laltatni. BARTA PÉTER Érteni a színészt: megérteni az embert Ceruzavázlat fiatal színésznő arcképéhez Tudja mi az én magánéle­tem, mióta itt játszom. Mis­kolcon? Az, hogy bejövök a színházba a színészházból, s visszamegyek a színészházba a színházból. Az, hogy elő­adás után fáradtan felme­gyek a negyedikre a klubba, összeülünk négyen-öten, s „tépjük a szánkat” a művé­szetről. Aztán, hogy jóízűen eldiskurálunk az Augusztus 20. strandon a kabinossal, mikor egy-egy órára úszni megyek, „kikapcsolódni”, mint mondani szokták, hogy van néhány barátom a mű­szak, ügyelők, kellékesek közt, s nagyon megszerettem Zsani nénit a portáról, és né­ha üldögélek kicsit egyedül, vagy a többiekkel a „Göm­bösben” (Drink bár) ... Hát ez! Akárhogy erőltetném az agyam, más aligha jutna eszembe. A többi már a munka. Ez a második évada a Mis­kolci Nemzeti Színháznál. S a pálya? Kilenc év összesen. A Nemzeti Színház Stúdiójában az érettségi után eltöltött két, s a főiskolai négy évvel együtt. Aztán volt egy lelkes és tanulságos esztendő még a 25. Színházban. Onnan szerző­­­­dött hirtelen­ váratlan Miskolc­ra, 1974-ben. Indulásként, az évadnyitó Kakuk Marciban emlékezetes sikert aratott, mint Pattanó Rozi kültelki láp­virág, szabad utat nyitva szí­nészi karaktere legvonzóbb tu­lajdonságainak, áradó tempe­ramentumának, harsány komé­­diázó kedvének, eredeti bájá­nak, s humorának. Az indulás sikere ellenére a pesti kolle­gák, barátok és pályatársak meglepődtek akkor a dönté­sén. Hiszen­­ 161 érezte magát a „Huszonötödik­’ fiatalokból ver­buválódott, minden újra fogé­kony és vállalkozó közösségé­ben. Hirtelen jött el, igaz. Még­sem váratlanul. Könnyen jövök-megyek, ez az igazság. Magam vagyok, nem kötöm, nem kötöttem a sorsomat senkihez, így va­gyok magam. „Sem utóda, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse­­.Kinek tar­toznék bármiről is számot adni? Az a döntés is. Pes­ten. Volt barátom, aki meg­sértődött, mert előzőleg nem beszéltem, vitattam meg ve­le a dolgot, nem kérdeztem a véleményét róla. De hát ha egyszer csak én tudom iga­zán, miért kell­ „lelépnem”, eljönnöm, s újat kezdenem, esetleg újra is kezdenem! Miskolcnak hálás lehetek mindenképpen. Mindjárt az „indulásért”. A kollegák né­melyike kicsit sóváran, kicsit irigyen nyilván, azt mondta: ziccerszerep volt. A kritiku­sok meg arról beszéltek, hogy „testemre-alkatomra szabott” szerepet kaptam, „hálás” volt a feladatom, sa­többi. Hát nézze! Én nem tudom, nem is akarom tud­ni, hogy van-e ziccerszerep, meg van-e hálás feladat. Le­het, hogy a magánéletemet ..elkapkodom”, de a munká­mat, a színházat komolyan veszem. Ezt tanultam, ezt ta­nultuk a Nemzeti Stúdióban Majortól és másoktól, ezt a főiskolán, s aztán a 25. Szín­házban. Csak aki komolyan veszi a hivatást és magát mint színészt, az volt képes alázattal, a műnek és a já­téknak alárendelve önmagát végigküzdeni, verejtékezve, a fizikai fáradtságtól rogya­dozva végigdolgozni egy-egy produkciót az első próbáktól a „temetésig”, az utolsó elő­adásig. Akkor jöttem el ide. Megérti ? ... A „parádés belépő” után szép, emlékezetes volt a foly­tatás. A Hamis pofonok kama­­rajáték-lehetősége a stúdiószín­padon, s megérdemelt siker a kozmetikusnő szerepének in­tellektuálisan értelmezett-vis­­­szafogott alakításáért, a ki­küzdött győzelem Lorca drá­májában, a Yermában, évad végén az Amphytrionban nyúj­tott érett, kitűnő alakítás vas­­tapsos élménye-emléke, az új évadban pedig mindjárt a Csa­­podár madárka... S mintha kialakulóban lett volna egy, a 25. Színházéhoz hasonló lelke­sedés, jó értelmű „amatőr buz­galom”. Fiatal rendezők friss szemű, rutintól még nem fá­sult képzelete, irányítása fény­körében pályakezdő színészek tehetsége vetette le a bátorta­lanság, elfogódottság nyűgeit, s megfiatalodtak az idősebbek közül az igazán tehetségesek, félredobták a könnyű megol­dások, a bevált gégék és gé­pies manírok lomtárát, újat próbáltak, s újak próbáltak lenni. Szerettem Nagy András Lászlóval dolgozni. S ha né­ha magam is vitatkoztam — össze is ugrottunk — Csiszár Imrével ezen-azon, tisztelem és szeretem benne azt a sem mást, sem magát nem kímé­lő lobogást, elszánt, könyör­telen következetességet, ahogy elképzelései megvaló­sítására tört. Panaszolták, hogy kizsigereli a színésze­ket. De ha arra gondolok, hogy olyan produkciókra, mint az Optimista tragédia, vagy a Kaukázusi krétakör, három-négy hete volt egy ensemble kiformálására, egy fegyelmezett játékrend meg­szervezésére, arra, hogy ki­­kényszerítse a legkényelme­­sebb­ legrutinosabb színészből is a művel és az együttessel való azonosulást, én megér­tem­: hát hogyne lett volna ideges, hogyne kiabált volna minden idegen gesztus olcsó ötlet és lapos notabene lát­tán. « tudja, az is szörnyű a mi szakmánkban, hogy fel­­készülésből-készületlenség­­ből, tehetségből-dilettantiz­­musból, lelkesedésből-fásult­ságból, munkából-kapkodás­ból végül is összeáll a pro­dukció a bemutatóra, a pre­mier nem marad el, a taps nem marad el, a bankett nem marad el... Az ember menb-1­.i. mosolyog, megkö­szöni a gratulációkat, s nem bukik meg. Holott, ha van lelkismerete, tudnia kell, hogy megbukott... Nem pa­naszkodom, ne értsen félre! Csak egy tényt akartam rög­zíteni, egy jellegzetesen mai színházi állapotot, ami adott esetben oka, magyarázata le­het a színész kétségbeesésé­nek, hosszabb távon pedig a tehetség eltompulásának, tompossá, parlagivá zenyhü­­lésének. Nahát, ez langyos víz, ez nem igazi színház. Lázár Katalin valóban nem panaszkodik. Nincs oka rá? Lenne rá oka? Hiszen félig­­kudarcként is imponáló volt, s egy-egy pillanatban torkot szo­rító csendet teremteni képes a komisszár szerepében, s gör­­csös-remegő izgalomban, féle­lemben, tőle sosem tapasztalt lámpaláztól gátoltan igazi Gru­se mégis a Kaukázusi kréta­körben. Mily feledhetetlen a szerelmi vallomás jelente, ke­vés, halk szavával, a hallgatás mindent elmondó drámaiságá­­val, gyémántkemény pontossá­gával! Milyen feladata lesz még az évadban? A kérdésre a kissé felvont jobb váll bizonytalan­sága a válasz: És a jövő évad? Mondtam már, hogy men­­nyire szerettem Csiszárral, Nagy Andrással dolgozni; hozzáteszem, hogy csodálója vagyok Kovács Mária művé­szetének és a kollegák kö­zül tőle tanultam itt legtöb­bet. Jó pajtás és a színház gyógyíthatatlan fanatikusa Verebes István. Becsülöm Blaskó Péter, Csapó János tehetségét, szakmai tisztessé­gét, igényességét. Velük bár­hol, bármelyik színházban, bármikor öröm dolgozni. So­rolhatnék másokat is persze, de hozzám ők kerültek kö­zelebb, velük dolgoztam együtt legtöbbször, őket meg­ismertem. S nézze, miután sohasem adtam arra, hogy „a közönség kedvence” legyek, nem sztárkodtam, nem „nép­­szerűsködtem”, ha esetleg el­mennék innen, ki venné ész­re a barátaimon kívül... A jövő évadot kérdezte, azt fe­lelem, a színésznek csak je­lene van, nyomtalanul elmú­ló „jelenekből" rakódik egy­be az élete, s pályája egyet­len bére az a néhány pilla­nat, amikor a nézőtéren rez­­zentelen, mélységes-mély csönd támad, és ebben a csöndben őrá figyelnek PAPP LAJOS ★ A Hamis pofonok asszo­nya (Kerényi felv.)

Next