Déli Hírlap, 1976. október (8. évfolyam, 232-257. szám)
1976-10-02 / 233. szám
be'föld A BERLINI DOKUMENTUMOK. Megjelent füzetalakban Az európai kommunista és munkáspártok konferenciájának dokumentumai (Berlin, 1976) a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. A füzet tartalmazza Erich Honecker megnyitó beszédét, Leonyid Brezsnyev és Kádár János beszédét, valamint Az európai kommunista- és munkáspártok konferenciájának dokumentumát. MONOGRÁFIA SZENTGOTTHÁRDRÓL. Szentgotthárd történetéről 1183-ból származik az első írásos feljegyzés. Mint a szakértők kiderítették, tizenkét szerzetes III. Béla idején jött a Lapincs és a Rába folyók partjára, hogy ott települést alakítson ki. A ciszterciek első dolga volt, hogy erdőt irtsanak, szabályozzák a Lapincs és a Rába területét, amely akkoriban még lapos, ingoványos terület volt. A történelem folyamán sokat változott, fejlődött, átalakult a terület. A szentgotthárdiak most a nyolcszáz éves jubileumra készülve elhatározták, hogy tudományos igényű monográfiát jelentetnek meg a magyar, osztrák és jugoszláv határszéli nagyközségről. BARANYAI GYAPJÚSZŐTTESEK PALÓCFÖLDÖN. A balassagyarmati Palóc Múzeumban tegnap baranyai gyapjúszőttesekből nyílt kiállítás a pécsi Janus Pannonius Múzeum rendezésében. A baranyai délszlávok és németek, valamint a felszabadulás után Baranyába települt moldvai csángók és bukovinai székelyek körében a gyapjúszövés ma is elevenen élő hagyomány. E népi mesterség remekműveit mutatják be most a szőttesekről szintén híres Palócföldön. KÉT SENECA-MŰ A NEMZETIBEN. Sikeres „előévadot” zárt a Nemzeti Színház a Budavári Palotában: a Királypincében több mint 3 ezer néző tekinthette meg 30 előadáson a repertoárra tűzött két Seneca-művet, az Oedipus rexet, valamint a Claudius haláláról írt monodrámát. A klasszikus római szerző munkája október 11-től a főszínházban, a Hevesi téren folytatja sikersorozatát, változatlan szereposztásban. A Nemzeti Színház társulata egyébként október 4. és 9. között Szombathelyen vendégszerepel. A budapesti művészek szombathelyi tartózkodásukat felhasználják a környék megismerésére, és részt vesznek számos gyárlátogatáson is. LOTTÓNYEREMÉNYEK: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 40. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 47 fogadó ért el, nyereményük egyenként 125 328 forint. A háromtalálatos szelvények száma 6526, nyereményük 451 forint. A kéttalálatosok száma 230 627, 16 forint a nyeremény. A Parlament vadásztermében tegnap ülést tartott a Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos elnöksége, s úgy döntött, hogy az MSZBT országos értekezletét október 30—31-re hívja össze. Képünkön Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja, a baráti társaság elnöke megnyitja az elnökség ülését. Farmer-kesergő Külföldre utazó ismerősöm megkérdezte, mit hozzon. Nem kellett gondolkodnom. Százból kilencven esetben hasonló lett volna a válasz: farmert! Komolyan mondom, nem üzletelni akarok, noha egy jó Lee-ért ezer, vagy éppen ezerkettőt is adnak a Zsarnain vagy az Ecserin. Ami bosszant és ami írásra késztet, az éppen az a tény, hogy az efféle holmik jobbára az ócskapiacon, vagy kapualjakban cserélnek gazdát. A magyarázat: a magyar ipar képtelen farmeranyagot gyártani, a külkereskedelem pedig nem tud, vagy nem akar farmert venni. Az üzletekben látható, olcsón kínált, s hazai alapanyagból készített, rosszul szabott nadrágok úgy viszonyulnak a Lee-hez, Super Rifle-hoz, Levy’s-hez, mint mondjuk a cikória a babkávéhoz. Ezt a felvételt egy nem hazai üzlet előtt készítette kollégám, bizonyságául annak, hogy ezt ki lehet tenni a kirakatba, s hogy nem gyorsan múló divatról van szó . . . Ugyanis néhány napja a rádióban nyilatkozott egy nyilvánvalóan csak konfekcióöltönyben járó ruhaipari szakember, s elmondotta, hogy ha a hazai ipar akarna, akkor tudna jó farmert készíteni; ha a külkereskedelem akarná, akkor importálhatna is; — de különben múló divatról van szó, így aztán szót sem érdemel az ügy .. . Előrebocsátva azt, hogy iparunk világszínvonalú televíziót, autóbuszt, orvosi műszert stb gyárt, kijelenthetem, hogy farmer-ügyben maflák vagyunk . . . Valahogy nem áll rá a kezünk. Ennek elismerése (hivatalos elismerése) azonban nem ejthet foltot nemzeti önérzetünkön és nem kisebbítheti önbecsülésünket. De hát nem ez az első eset, amikor mást csinál a kéz, s másként szól a száj . . . (BRACKÓ) (Kerényi felv.) Úszó kéj lak Úsző kéjlakot számolt fel a Michigan-tavon a chicagói rendőrség. A Casa Rodi nevű hajó tulajdonosa és két ifjú hölgy társa a vendégeknek száz dollárért „ételt, italt és válogatott szexuális örömöket” ígért. Megvert MSSH egy idős asszonyt! Erdei Sándor 49 éves miskolci lakos hosszabb ideig bejáratos volt Soltész Jánosné lakásába. Alkalomszerűen segített az idős asszonynak a ház körül. Soltészné később azt vette észre, hogy amikor Erdei nála dolgozik, mindig megcsappan a pénze, s úgy gondolta, hogy a különböző összegeket Erdei tulajdonította el. Ezért az asszony elhatározta, hogy többet nem ad neki munkát. Mikor ez év április közepén Erdei ismét megjelent nála, közölte, hogy nem tart igényt a segítségére és a pénz eltűnését is szóvá tette. Emiatt vita kerekedett köztük, majd Erdei megfogta az asszony egyik karját és úgy megcsavarta, hogy a nő a földre került, ahol azután ütlegelte, rugdosta. Soltészné a bántalmazás következtében számos zúzódás mellett két helyen csonttörést is szenvedett. Erdei Sándor úgy próbált kibújni a felelősségrevonás alól, hogy azt állította: az asszony, amikor ott járt nála, elesett és a sérülései akkor keletkeztek. A tanúk kihallgatása és az orvosszakértői vizsgálat alapján a bíróság nem fogadta el a vádlott védekezését és súlyos testi sértésért marasztalta el. Enyhítő körülményként vette figyelembe büntetlen előéletét, súlyosbítóként minősítette azonban, hogy egy védekezésre képtelen, idős asszonyt brutálisan bántalmazott. Erdei Sándort fél évi szabadságvesztésre ítélték, amit börtönben kell letöltenie. Az ítélet nem jogerős M. A. Liza halált okozott Ötszáz ember halálát okozta a Mexikó északnyugati részén pusztító Liza nevű hurrikán. A mexikói La Paz városon óránként 200 kilométeres sebességű szélvihar söpört végig: az épületek egyharmada összeomlott, 500 ember eltűnt, 4000 pedig megsebesült. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Horváth Kálmánnak és Lakatos Tündének Kálmán; dr. Vancsa Andrásnak és Novák Katalinnak Barnabás; Nagy Lajosnak és Tóth Editnek Tímea; Szabó Miklósnak és Morvai Annának Melinda; Kovács Lászlónak és Sípos Évának Henrietta; Kis Zoltánnak és Gris Borbálának Edina; Bártfai Bertalannak és fehér Irénnek Katalin; Krajnyák Andrásnak és Hraboviczki Erzsébetnek Erika; Kulcsár Bélának és Kubus Editnek Edit Krisztina; Pásztor Istvánnak és Kovács Irénnek Szilvia; Zoltay Lászlónak és Hevesi Ilonának László; Kovács Ferencnek és Vajtó Piroskának Zsuzsanna; Katona Jánosnak és Hudák Margitnak Krisztina Anna; Péczeli Andrásnak és Varga Klárának Mónika; Lükö Nándornak és Huszti Erzsébetnek Andrea; Lengyel Bálintnak és Lénárt Emesének Bálint; Putz Józsefnek és Ujpál Erzsébetnek Tímea; Rudolf Lászlónak és Fodor Magdolnának László Gábor; Rátkai János Andrásnak és Rátkai Irénnek Viktor Zoltán; Bráteszi Miklósnak és Bozik Erzsébetnek Erika; Rácz Imrének és Fehér Máriának Imre; Tóth Györgynek és Vas Gizellának Gizella; Sziráky Andrásnak és Makkai Honának Attila; Vita Istvánnak és Kolossay Juditnak Judit; Csáki Dezsőnek és Papp Borbálának László; Horváth Balázsnak és Trotár Ágnes Saroltának Balázs; Varga Sándornak és Tomkó Valériának Zsuzsanna; Számos Imre Mártonnak és Hódi Annának Imre; Kristóf László Istvánnak és Horváth Ágnes Erzsébetnek Zsolt, nevű gyermeke. MEGHALT: Tomka Pál György; Mezei Józsefné (Végh Erzsébet); Stoff Péter; Csatai József; Nyíri Bertalan; Újvári Sándor János; Molnár Béláné (Ignácz Erzsébet) ; Tóth László; Jánosi Imréné (Menyhárt Anna); Kavcsánszki Imre; Lajos Árpád; Jenei János; Nagy Mihályné (Galuska Mária); Luczi József. Közületek, intézmények, figyelem! Az ÉTEX közületi ajánlata! VÁSÁROLJON NÁLUNK NAGYKERESKEDELMI ÁRON! 50 000 Ft-on felüli tételnél díjtalan szállítást biztosítunk. Saját szállítás esetén szállítási költséget térítünk! Kapható: kétrészes munkaruha, férfi munkanadrág, szerelőöltöny, férfi szintetikus és pamutköpenyek több színben. A SZÉP KÖPENY NEM LUXUS! Női munkaköpenyek: díszített és sima, szintetikus és pamutanyagból, több színben, ízléses fazonokban, nagy választékban kaphatók. TÉLI VÉDŐRUHÁZAT: megrendelést azonnali szállításra felveszünk: ágyneműféleségek és egyéb méter-, konfekció-, lakberendezési cikkek nagykereskedelmi áron! * Megrendelést felveszünk: ÉTEX, Miskolc, Szeles u. 71. Telefon: 14-301 Telex: 62200 ÉTEX egri lerakata Eger, dr. Münnich F. u. 4. — Telefon: 29-60 — Telex: 63338 Továbbá: OGLI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3521 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf. 39. Telefonközpont: 36-132. 16-672. 33-380. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. - Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u 15. Postacím: 3501 Miskolc PL 178 - Felelős feladó: VERES 811 HALT. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213 Terjeszti: 9 Magyar Posta Kapható a hírlapárusoknál Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. Index: 25 951. — Készült a Borsod megyei Nyomdaban Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld Nemcsak a neve * ..... 7 " James Resten mar szojate , kit csinált róla: dole news, J I azaz gyászos hír, hogy Dole , szenátor Ford alelnökjelölt je. Dole szenátornak azonban nemcsak a neve gyásszos, hanem a külseje is. i I Mint a Deutsche Zeitung című nyugatnémet lap írja: a 1 i háborúban gyalogsági tiszt 1 * volt és súlyosan megsebesült J 1 Itáliában. Három és fél éven j 1 át feküdt kórházban, jobb j 1 karja és keze azóta béna. 1 Ezért igyekszik állandóan bizonyítani, hogy mégis mindenre képes — mondta legt , utóbb ő maga. Többek között ezért olyan elsőrangú , támadó a politikában, ezért t i olyan gyilkosan szarkasztikus, de ezért száll olyan buzgón i i síkra a testi fogyatékosok I » jogaiért is. Ezzel magyaráznható az az elég szokatlan I » tette is, hogy legutóbb egy 1 * tolmácsnővel lépett fel a tv- 1 ben, aki nem idegen nyelv- J 1 re, hanem a süketnémák jel- j 1 nyelvére fordította mondani t J valóját. Ilyen még az USA- j ban sem volt ... ( J M. I. ! ......................................................,1 MOSZKVA: Leonyid Brezsnyev pénteken találkozott Raul Castróval, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság másodtitkárával, aki átutazóban a Szovjetunióban tartózkodik. HELSINKI, Lengyelország és Finnország egyezményt kötött a két ország kereskedelmét megnehezítő akadályok kölcsönös elhárításáról. PÁRIZS: Franciaországban 1976 első hat hónapjában 58,5 millió palack pezsgő kelt el, 35,8 százalékkal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Kivitelre 15 millió palack került, 68,7 százalékkal több, mint 1975 első felében. BERLIN. Günther YVyschofsky, a Német Deinokrati- kus Köztársaság vegyipari minisztere a Berliner Zeitungban megjelent nyilatkozatában megállapította, hogy a KGST-tagországok vegyipara az elmúlt 15 évben 5,2-szeresére növekedett. Az évi növekedési arány 10,4 százalék volt. A miniszter nyilatkozatában közölte, hogy a hatalmas szovjet tudományos potenciállal az élen a KGST-tagországok vegyiparát történelmileg rövid idő alatt gyorsabban fejlesztették, mint a tőkés ipari államok. SZÓFIA: A laoszi párt- és kormányküldöttség, amelyet Kaysona Phomvihane, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának főtitkára, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke Szófiából Varsóba utazott. BUKAREST: Földrengést jeleztek az este Bukarestből és Románia más részeiből is. A földmozgás, amelynek epicentruma a Kárpátok keleti lábánál volt, öt és feles erősségű volt — a Richterskála szerint. LISSZABON: Mintegy 15 ezer egybegyűlt jelenlétében nagygyűlést tartott az este a portugál Egységes Népi Választási Front, amely a kommunisták és a velük szövetségesek mozgalma. Célja: a decemberi községtanácsi választásokon minél több szavazatot szerezni. — A Portugál Szocialista Párt — hírek szerint — nem csatlakozik a fronthoz, így ezzel gyengíti a demokratikus csoportokat.