Déli Hírlap, 1977. október (9. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-15 / 243. szám
Először találkoznak Dr. Szislekari ■ire Ez az a mérkőzés, aminek nincs előtörténete. Végigböngésztük az elmúlt 12 esztendő rendelkezésünkre álló statisztikáit, s avokból az derült ki, hogy a mai diósgyőri NB I-es mérkőzés két résztvevője bajnoki találkozót még nem vívott egymással. Amikor ugyanis a DVTK eggyel lejjebb harcolt a bajnoki pontokért, akkor a fehérvári együttes még alacsonyabb osztályban művelte ugyanezt. „Ősbemutató” következik tehát — meglehetősen jól körvonalazható esélyekkel. Az újonc fehérvári együttesnek senki sem ad esélyt arra, hogy Diósgyőrben pontot szerezhet. És valószínű, hogy éppen ezért lesz nagy küzdelem a mai DVTK— Székesfehérvári MÁV Előre találkozón, a diósgyőri stadionban. A DVTK labdarúgóinak házatáján az utóbbi napokban sokat változott a helyzet. A sérültek szépen gyógyulnak, s ellentétben a kósza mende mondákkal, csupán a Tyúkodon, s korábban kapott néhány rúgás nyoma okoz még gondot néhányuknak. Borostyán és Görgei a tartósan sérültek listáján szerepel, de Szántó és Szalai játékára már számíthat Szabó Géza edző. A várható összeállítás tehát a következő: Veréb — Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi — Oláh, Kerekes, Tatár — Szalai (Magyar), Filkő, Fekete. Csere: aki a jobbszélről kimarad, valamint Szabó L. és Tomesz. Ujvár; még Diósgyőrött, hogy a mérkőzés előtt és alatt a helyszínen is megvásárolhatják jegyeiket azok, akik meg szeretnék nézni a jövő szerdai diósgyőri KEK-találkozót, amelyre — mint ismeretes — a bérletek és pályabelépők nem érvényesek. (A jegyárusítás helyéről a rendezők adnak felvilágosítást.) Ökölvívó Avas Kupa Az Ökölvívó Avas Kupa első napján nem folyt éppen „simogatás” a kötelek között, a tegnapi elődöntőkben pedig gyakran még a levegő is szikrázott. Igaz, ezen a napon már szobítába lépett valamennyi itt levő nevesebb öklöző, s különösen az egymás elleni párharcok, ha úgy hozta a sorsolás — eredményeztek izgalmas, változatos, kemény csatákat. Különösen, a Török—Borsos, a Pallai—Tóth és a Harmos—Antal összecsapások emelkedtek ki a tegnap rendezett 14 mérkőzés közül. A volt válogatott Dudás alig egy perc alatt „intézte el” Benkét, akárcsak a debreceni Szarka a dorogi Nagyot. A borsodiak most is jól szerepeltek, hiszen a 10 mérkőző fiú közül 6 győztesen fejezte be mérkőzését. Az elődöntők eredményei elől a győztesek): Borsodi (MEMTE) —Lakatos (MEMTE) 5:0, Németh (Dorog)—Dékány (MVSC) 2 m. feladás, Török (Hajdúszoboszló) —Borsos (Óbuda) 3. m. leléptetés, Zsíros (MVSC)—Egri (Dorog) 1. m. feladás, Dudás (ÉVSG) —Benke (DMTE) 1. m. feladás, Szarka (DMTE)—Nagy (Dorog) 1. m. döntő fölény, Lajtos (Dorog)—Gertner (Óbuda) 3. m. feladás, Pallai (MVSC)—Tóth (Petőfibánya) 2. m. feladás, Juhász (DMTE) —Garcsik (Óbuda) 3. m. feladás, Virágh (B. Bányász) — Bajtai (Kecskemét) 1. m. feladás, Hódos (ÉVSG)— Hoffer (MVSC) 2. m. leléptetés, Dobos (MVSC) —Oláh (Hajdúszoboszló) 4:1, Halmos (Petőfibánya)—Antal (Mezőkövesd) 5:0, Jancsurák (B. Bányász)—Molnár (KOMÉP) 4:1. Ma 17 órától a döntőkben 10 pár lép a szorítóba. M. Gy. SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 1.O: zenei anyanyelvünk. — 12.30: Magyarán szólva. — 12.45: Melódiákoktól. — 14.00: Solti Károly nótákat énekel. —■ 14.30: Mit ígér a jövő kukoricája? — 15.00: Hírek. — 15.05: Új Zenei Újság. — 15.40: Kodály: Magyar rondó. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Sportkrónika. — 18.00: Melis György énekel. — 10.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.80: Hírek. — 13.40: Sporthírek. — 18.45: Magyar Médeia. Göncz Árpád tragédiája. — 20.37 : Új dzsesszfelvételeinkből. — 21.08: Maurice André trombitán játszik. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.25: A beat kedvelőinek. — 23.10: Yehudi Menuhin hegedül. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiákoktól. Petőfi rádió: 12.00: Ipari munkások dalaiból. — 12.20: Filmzene. — 12.30: Hírek. — 12.33: Szimfonikus táncok. — 13.05: Látlelet. A gazdaságpolitikai rovat. — 13.30: András Béla: Erdélyi lakodalmas dalok. —13.40: Orvosi tanácsok. — 14.00: Fiataloknak! — 14.43: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. — 15.30: Hírek. — 15.33: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 15.50: Nagy Lajos két karcolata. — 16.07: Fúvószene. — 16.30: Hírek. — 16.33: Ötórai tea. — 17.36: Dvorzsák: F-dúr vonósnégyes. — 18.00: Országos Ady Endre vers- és prózamondóverseny. — 18.50: Jó estét, gyerekek! — 19.00: Népzenekedvelőknek. — 19.30: Halló Berlin! Stalló Budapest! — 20.30: Hírek. — 20.33: Sporthírek. — 20.38: Olitus apró házasságai.— 21.39: Magnósok, figyelem! — 22.24: Hírek. — 22.27: Csajkovszkij: I. szimfónia. — 23.10: Slágermúzeum. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Hírek, időjárás. — Zenés hétvége, közben: El szeretném mondani. Paulovits Ágoston jegyzete. — 18.00—18.15: Észak-magyarországi krónika. (A miskolci műjégpálya alapkőletétele). — Volán szállítási kommunista műszak Egerben. — Befejeződött a Magyar Pedagógiai Társaság jubileumi ülése. — Óvodaátadás Tarnaszentmiklóson. — Szombat délután. Zenés magazin. Szerkeszti: Antal Magda, Nagy István. — 18.55—10.00: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 14.05: Lagardére lovag kalandjai. —15.00: Hírek. — 15.05: Telesport. — 16.05: Szolgáltatások. — 16.45: Jövőbelátók klubja. — 17.13: Egy kistemplom megújul. — 18.00: Ady Endre vers- és prózamondóverseny, II. elődöntő. — 19.00: Egymillió fontos hangjegy. — 19.15: Cicavízió. —19.20:Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Gusztáv és a légy. — 20.05: Jöttem, láttam, lőttem. Olasz—spanyol film. — 21.40: A Panta Rhei együttes dzsesszhangversenye a debreceni Csokonai Színházból. — 22.05: Tvhíradó, 3. — 22.15: Mit csinálnak a cigánygyerekek? Magyar dokumentumfilm. Televízió, 2. műsor: 20.01: National gallery. Angol filmsorozat. — 20.25: Mazzabubu. Zenés olasz film. — 21.10: Tv-híradó, 2. — 21.30: Egy orvos a sarkvidéken. Angol rövidfilm. — 22.05: Doktor tojáshéj. Angol tévéfilm-sorozat. Szlovák televízió. 17.50: Dalok. — 18.30: A nézők leveleiből. — 19.00: Híradó. — 19.30: Terézke és a Madame. — Tévéjáték. — 20.15: Az egész család énekel. — 21.45: Sporteredmények. — 21.55: Az acapulcói férfi. Francia filmvígjáték. — 23.25: Modern gimnasztika VB. Miskolci Nemzeti Színház (7): A varázskeringő. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka .— Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): A Petro-gyűjtemény remekei. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Déryné-ház (9—16): Déryné Széppataki Róza- és Lévay József-emlékszobák. — Diósgyőri vár (9—16): A diósgyőri vár története. — Miskolci Galéria (10 —18): Kortárs iparművészet. — József Attila Klubkönyvtár (12 —20): Gyermekkönyv-illusztrátorok — gyermekkönyvek. Filmszínházak: Béke (£ 2, hn4, 6, n9) : Piedone Hongkongban (Másfél helyár! Mb. szí. olasz). T- Kossuth (13) : Srácurak (Mb. szí. csehszlovák). — (hn5, 7): Lucky Lady (1ü éven felülieknek! Másfél, helyár! Szí. amerikai). — Hevesy Iván Filmklub (5): Itt a sarkcsillag alatt I—II. (Dupla helyár! Szí. finn). — Fáklya (15, 17): Fel a fejjel! (Szí. magyar). — Petőfi (7): Nyomozás Osztravában (Szí. csehszlovák). — Szikra (5): Gyémántakció I—II. (Másfél helyár! Mb. szovjet). — Táncsics (16, 17): A kék katona (18 éven felülieknek! Másfél helyár Szí. amerikai). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: ÍJtközben. — 8.10: öt kontinens hét napja. — 8.26: Népi zenekarok műsorából. — 9.00: Olvastam egy novellát. Sinka István: Daloló éhség. — 9.25: Baritonénak. — 9.45: Küldetés. — 9.54: Útközben. — 10.00: Hírek. — 10.03: Ciki, te boszorkány. Horgas Béla mesejátéka. — 10.38: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa népdalokat énekel. — 11.03: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 13.00: Tisztelet az embernek. — 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.50: Metronóm. Gazdaságpolitikai magazin. — 14.10: Elisabeth Schwarzkopf énekel. — 14.39: Pillantás a nagyvilágba. A kék lovas Tokióban. — 15.00: Hírek. — 15.08: Útközben. — 15.17: Ránki Dezső zongorázik. — 15.36: Fiatal riporterek, újságírók műsora. — 16.28: Népdalkörök országszerte. — 17.00: Hírek. — 17.10: Isten malmai.— 18.04: Kalmár Magda operettdalokat énekel. — 18.30: Hírek. — 18.40: Útközben. — 18.45: József Attila és a népdal. — 19.05: Egy rádiós naplójából. Sebestyén János műsora. — 20.16: Vendégünk: Vas István. — 21.16: Brahms: H-dúr trió. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 22.20: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Új dzsesszfelvételeinkből. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 8.30: Hírek. — 8.33: Miska bácsi levelesládája. — 9.00: Vasárnapi koktél. — 10.30: Hírek. — 10.33: Klasszikus operettekből. —11.35: Harminc perc rock. — 12.05: Népdalok, néptáncok. — 13.04: Riki-tiki-tévi. Mesejáték. — 14.00 : Táskarádió. — 14.53: Népzenei hangverseny. — 16.28: Barangolás régi hanglemezek között. — 16.49: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 17.04:ötórai tea. — 18.10: A vasárnap sportja. — 18.30: Októberi tudományos mozaik. — 19.00: Szivárványvölgy. Részletek Lane zenés játékából. — 19.22: Jó estét, gyerekek! — 19.30: Hírek. — 19.33: Sporthírek. — 19.38: Kritikusok fóruma. — 19.48: Találkozásom a népzenével. — 20.24: Nyolc rádió nyolc dala. — 20.51: Gül Baba. Részletek Huszka Jenő— Martos Ferenc daljátékából. — 22.09: Dzsesszfelvételekből. — 22.30: Hírek. — 22.33: Tánczene éjfélig. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Vasárnapi krónika. — Riporternapló. Testvérvárosunk: Katowice. (Miskolc lengyelországi testvérvárosa Katowice. A műsor a sziléziai iparvidék központjának életét mutatja be, kutatva a magyar-lengyel kapcsolatokat. Szerkesztő riporter: Jakab Mária. — 18.10—18.30: Verseny közben, mérkőzésen. Zenés sporthíradó. — Műsorelőzetes: Televízió, l. műsor: 8.00: Tévétorna. — 8.05: Mindenki iskolája. — 9.00: Egy kis kirándulás. — 9.25: Melyiket az ötezerből? — 9.45: Hírek. — 9.50: Béni és Frédi, avagy a két kőkorszaki szaki. — lll.15: Miért nem vagyok jó gyerek? NDK játékfilm. — ll.jp: Csak a derű óráit számolom. Találkozás a Magyar Rádió gyermekkórusával. — 13.55: Gusztáv és a légy. — 14.00: Pedagógusok fóruma. — 14.35: Szűkebb hazánk, a Naprendszer. — 15.20: Műsorainkat ajánljuk. — 15.45: Főszerepben: Latabár Kálmán. Egy bolond, százat csinál. — 17.20: Telesport. — 17.55: Lehet egy kérdéssel több? — 18.40: Esti mese. — 18.50: Tévétorna. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Andrej Rubljov. Szovjet film. — 23.00: Hírek. Szlovák televízió: 15.25: A vadon. — 15.55: A világ Cirkuszai. A budapesti Apolló cirkusz. — 17.05: Filmmúzeum. A legjobb ember. Csehszlovák film. — 19.00: Híradó. — 19.30: A vasárnap verse. — 19.40: Keresztül. — 21.10: Sporteredmények. — 21.20: A kromerizi filmfesztiválról. — 22.10: Modern gimnasztika VB. — 22.30: Hangverseny. Miskolci Nemzeti Színház (3, 7): A varázskeringő. Kiállítások: azonos a szombatival. Filmszínházak: Béke (12. hn4, C. n9) : Piedone Hongkongban (Másfél helyár! Mb. szí. olasz). — Matiné (mo, nl2): Partizánok (Szí. jugoszláv—amerikai). — Kossuth (19, fni. fi): Piedone Hongkongban (Másfél helyár! Mb. szí. olasz). — (£ 3): Srácurak (Mb. szí. csehszlovák). — (hnő, 7): Lucky Lady (16 éven felülieknek! Másfél helyár! Szí. amerikai). — Hevesy Iván Filmklub (5): Itt a sarkcsillag alatt !—II. (Dupla helyár! Szí. finn). — Mesemozi (10) : A csodabogyó (Szí. magyar mesefilm). —Fáklya (15, 17): Fel a fejjel! (Szí. magyar). — Matiné (110,12) : Csermeny (Szí. szovjet). — Petőfi (1 5, 17): Nyomozás Osztravában (Szí. csehszlovák). — Matiné (10): Huszárkisasszony (Szí. szovjet). — Szikra (5): Gyémántakció I—II. (Másfél helyár! Mb. szovjet). — Matiné (9, 11): Jack kapitány (Mb. szí. szovjet). — Táncsics (13, fő. 17) : A kék katona (18 éven felülieknek! Másfél helyár! Szí. amerikai). — Matiné (10) : Zöld rakéták (Mb. szovjet). — Tapolca-Ady (14) : Veri az ördög a feleségét (Szí. magyar). — Pereces (6): Háborúm, szerelmem! (Mb. lengyel). — Hámor (6): Pupos lovacska (Mb. szí. szovjet). HÉTFŐ Kossuth rádió. 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.25: Erkel operáiból. — 9.00: Versek. — 9.10: A hét zeneműve. Mozart: E-dúr trió. — 9.40: Óvodások műsora. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Zenekari muzsika. —11.14: Latin-amerikai históriák. —11.34: Pillangó. Móricz Zsigmond regénye. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Fúvószene. — 8.30: Hírek. — 8.33: Nótacsokor. — 9.30: Hírek. — 9.33: Riport. — 10.00: A zene hullámhosszán. Felmelegszik Földünk? Századunk 80—90-es éveiben bolygónk melegedni fog. A meleghullám a harmadik évezred elejéig fog tartani. A hőmérséklet emelkedésének következtében Közép-Ázsiában megnövekedhet a csapadékmennyiség és az Arktisz jéghatára kissé visszahúzódhat. Grönland, Novaja Zemlja, valamint Skandinávia jegének fokozódó olvadása miatt kissé emelkedhet a világtengerek vízszintje. A maximális hőmérsékletemelkedés a 2300-tól 2400-ig terjedő időszakra várható. Ezután ismét valamivel hidegebb lesz. Ezt a prognózist a moszkvai Szovjetszkaja Rosszija című lap tette közzé. Füstbe ment terv A szicíliai Cataniában kivonult a rendőrség és a tűzoltóság, mert a csatornából egy helyütt füst szállt fel. A helyszínen kiderült, hogy a füstöt lángvágó pisztoly okozta. A csatornából öt férfi 100 méter hosszú alagutat ásott és éppen be akart törni egy bankba. Tervük azonban szó szerint füstbe ment. r Oriásgomba a Bükkből . Átmérője: 80 centiméter, súlya: 1 kiló és 30 deka. Lovász Attila találta ezt az óriás pöfeteggombát a Bükkben. A legkisebb férfi a világon A török Szulejmán Erisz 78 centiméteres magasságával nyilvánvalóan a legkisebb férfi a világon. A 23 éves férfi két évvel fiatalabb öccsénél, aki 85 centiméterre nőtt. Most 95 centiméter magas, négy évvel fiatalabb húgával együtt a „liliputiak” városában, az NSZK-beli Hasslochban akar letelepedni. Ezt a várost 1971-ben alapították a kistermetű artisták, a ,,liliputiak”, akik már hat évvel a háború előtt törekedtek arra, hogy megalkossák szövetségüket. A liliputiak városában a lakóházak ..méretre’’ készültek. Műanyag bevonat védi a fogat A tokiói orvosi és fogorvosi egyetem újfajta műanyagot fejlesztett ki egészséges fogak bevonására, a fogbetegségek megelőzése érdekében. Az új műanyag fő alkotó része a metil-metakrilát. A kezelés folyamán a fogat először foszforsavval megtisztítják, majd a műanyag egyik folyékony monomerjével bevonják. Végezetül erre a rétegre ugyanennek a műanyagnak porformájú polimerét viszik fel. Ezek a kémiai vegyületek az enamit gyűjtőnevet kapták. Ez az első olyan műanyag, amely szilárdan megmarad a fog felületén és 3—5 évig életképes. Sírkert az autónak John Rutherford, Ohio állam lakosa sajátos „autótemetőt” létesített, ahová kiszolgált gépkocsiját állította. A roncsot lelkiismeretesen gondozza. Azt állítja, hogy ez nem valamiféle hóbortos ötlet — mindössze háláját akarja így kifejezni a kiérdemesült gépkocsi korábbi szolgálataiért. Mindent az üzletért Egy chicagói nagyvágóhíd azzal lendíti fel az üzletet, hogy a marhahús mellé folytatásos krimit ad ingyen a vásárlóknak. A sertéshúshoz pornóregényt mellékel... Magánzebra Egy newarki (Egyesült Államok) vegyesbolt tulajdonosa. Pat Stanley titokban zebracsíkot festett az úttestre, hogy vevőit veszélyeztetés nélkül üzletébe csalogassa. A zebrán elsőként egy rendőr ment át, hogy önhatalmú közlekedésszabályozás miatt pénzbüntetéssel sújtsa Mr. Stanleyt. Elnyeli a tenger? A brazíliai Olinde várost az a veszély fenyegeti, hogy megsemmisítik a tenger hullámai. A tengerparton fekvő város minden évben süllyed. Az UNESCO már több intézkedést előkészített a város megmentésére. Ez év őszén Olindeben konferenciát tartanak, amelyen kidolgozzák a történelmi jelentőségű objektumok megvédésének tervét. Ezenkívül a konferencián részt vevő geológusok, építészek és egyéb szakemberek az egész Város megmentésének kérdéseivel foglalkoznak majd. Mélyhűtőben a mammutbébi Első látásra a tízezer éves jégbe fagyott mammutbébi olyan, mint egy alvó elefánt. Még az ormánya is megvan. Nehéz elképzelni, hogy ez a teljes épségben megmaradt, kis sötétbarna teremtmény több ezer évvel ezelőtt Északkelet-Szibéria vadonjaiban kóborolt ... Vagyim Zajcev, a leningrádi állattani intézet vezetője azt ajánlotta, hogy saját szemünkkel győződjünk meg a felfedezésről. Zaszlavszkij, a laboratórium vezetője vezetett le minket föld alatti főhadiszállására. Zaszlavszkij két asszisztensével valami habgumiba csomagolt dolgot hozott be. Páraszerű anyag szállt fel a csomagból, ahogy a három férfi sietve levette róla a védőréteget. Egy perccel később ott állt előttünk a mammutbébi teljes épségben. Az állat 9 hónapos korában pusztult el, majd szilárddá fagyott, és mindaddig így maradt, míg mintegy tízezer évvel később nem ásták. „Menjen csak oda és érintse meg! Nem harap” — nevetett Zaszlavszkij. A hideg kemény bőr durvának haton, a néhány szőrszál olyan szúrós volt, mint a disznósörte. A fej és a test legkisebb részei is teljes épségben megmaradtak. A férfiak később talpraállították az állatot. A csecsemő, „akit” a szibériai forrás után, ahol találták, Gyimának neveztek el, körülbelül 1 méter hosszú és 1 méter magas. Tíz perccel később Zaszlavszkij és asszisztensei óvatosan becsomagolták Gyimát és visszavitték a hűtőbe. „Nem tarthatjuk túl sokáig kint, mert pusztulni kezd” — mondta Zaszlavszkij. A történet a következő : Ez év június 23-án, egy buldózer (Északkelet-Szibériában aranylelőhelyek feltárásán dolgozott) szilárd jégdarabba ütközött az örök fagy birodalmában. A kíváncsi munkás megvizsgálta a jégtömböt, és észrevette, hogy az egy állatot tartalmaz. Felvette a kapcsolatot a magadani kutatóközponttal, amely a lelőhelytől 435 mérföldre délre működik. A központ tudományos munkacsoportot küldött a helyszínre, és megbízta őket, hogy a leletet szállítsák Leningrádba egy különeges konstrukciójú konténerben. „Van egy mammut-bizottságunk, körlevelet adtunk ki, és szétosztottuk az építőmunkások között, hogy mi a teendő, ha esetleg újabb leletekre bukkannak” — mondotta Zajcev. Az első sértetlen állapotban levő mammutot 1799-ben találták, de ahogy kezdett felolvadni, a kutyák megették. „Abban az időben még elképzelhetetlen volt a szervezetek tartósítása” — mondotta a tudós. A második mammutot 1901-ben Szibériában találták, sikerült is megőrizni, kivéve az ormányát, ez a kutyák martaléka lett. A prémes állat a leningrádi állattani múzeum kiállításán szerepel, amely Zajcev szerint a világ legnagyobb mammutgyűjteményével rendelkezik. „De ez a legutóbbi lelet a legjelentősebb. A radioaktív szénnel történő kormeghatározás módszerét alkalmazva úgy gondoljuk, hogy a bébi életkora körülbelül 7—10 000 év’* — közölte Zajcev. Elmondotta, hogy mintegy 20 tudóst vontak be a lelet vizsgálatába, többek között biológusokat, geológusokat, zoológusokat és más tudósokat. A mammutbébi a mammutök legutolsó generációjának egy példánya volt. „Nehéz meghatározni, hogy mi okozhatta a mammut halálát. Előfordulhat, hogy megfulladt, de mindössze még csak egy hónapja tanulmányozzuk az állatot, és ez az idő nem elegendő arra, hogy pontos adatokat közöljünk” — hangsúlyozta nyilatkozatában. Az állat a halál pillanatát követően igen gyorsan megfagyott, és ezért maradhatott szinte teljesen épen. „A gyomra majdnem üres volt, csupán fúnyomokat találtunk a belekben, ami arra utal, hogy már nem szopott”. Zajcev elmondotta, hogy miután a mammutot alaposan megvizsgálták, kitömik, és múzeumba viszik.