Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1978-05-23 / 119. szám

A testvérvárosi kapcsolat jegyében Kassaiak a miskolci műjégpályáért Miskolc szlovákiai testvér­­városa, Kassa, ismét tanú­jelét adta, hogy nem formá­lisnak érzi a kapcsolatot. A múlt hét végén felkereste a Kassai Sporttanács vezető­ségét a miskolci műjégpálya építését irányító operatív bizottság néhány tagja. Kér­ni mentünk és nem mentünk hiába. Biztatóan halad a­­ jégpá­lya építése (a hűtést szolgá­ló csővezetéken az utolsó simításokat végzik), így min­den remény megvan arra, hogy a tervezett határidőre, azaz 1978. november 7-re elkészül a sportlétesítmény. TVo'o ''Vo' n * c CTr~"'> -kodni, mivel lehet emlé­kezetessé tenni az átadást, mely túlzás nélkül az egész város ünnepe lesz. A terv már körvonalazódott az ope­ratív bizottság legutóbbi ülé­sén. Jönnek a jégkorongozók Eszerint október utolsó néhaiban, előreláthatólaa 29-én nagyszabású jégrevü­vel avat­ják a pályát, a kas­sai sportvezetők megígérték, hogy eljön hozzánk a város jégkorong-válogatottja és be­mutató a magyar válogatottal. Ezen­kívül műkorcsolyázókat is kivitenek, köztük a v város műkorcsolya-iskolájának leg­tehetségesebb növendékeit. Miskolc sok ezer dolgozó­ja, KISZ-fiatalja, tanulója vett, illetve vesz részt a jég­pálya építésében. Van, aki két keze munkájával segíti a beruházást, mások a kom­munista műszakok munka­bérét, vagy — ez vonatko­zik a diákokra — a mező­gazdaságban végzett önkén­­tes munka ellenértékét fizet­ték be a jégpályaépítés számlájára. Úttörők, KISZ- fiatalok árusították, árusít­ják a téglajegyeket. Számos vállalat (most tekintsenek el a felsorolástól) kiemelkedő­en támogatta a szép terv valóra váltását. Jutalom a társadalmi munkásoknak Az avatási ünnepségen ar­ra is lesz mód, hogy szerény jutalomban részesüljenek a lárer­talmi munkaösl­e­kedők. Már megrendelte az operatív bizottság a Bodrog­­keresztúri Kerámia Szövetke­zetnél és a Hollóházi Por­­celángyárnál az emléVe­me­­ket, plaketteket. Ezenkívül tárgyjutalomban is részesí­tik az arra érdemeseket. A jutalmak között szerepel majd a kassaiak ajándéka, néhány jégkorongozó felsze­relés. (A kapusok, vagy a mezőnyjátékosok felszerelése, a korcsolyától a boton ke­resztül a fejvédő sisakig sú­lyos ezrekbe kerül!) E felsze­reléseket jól hasznosíthat­ják majd azok a fiatalok, akik a miskolci jégsport meg­alapítói lesznek. Mert bár a jégpálya elsősorban a tö­megsportot szolgálja majd, néhány év m­­úlva remélhető­en jégkorongcsapata és mű­­korcsolyázó együttese is lesz városunknak. És abban, hogy így legyen, szintén so­kat segíthetnek testvérváro­sunk szakemberei. Szívesen vállalják a szakmai támoga­tást, sőt arra is ígéretet tet­tek, hogy jégmestert külde­nek majd Miskolcra, hiszen a műjég elkészítése, felújí­tása nehéz tudomány akkor is, ha a gépek, berendezé­sek rendelkezésre állnak. Miskolciak a nézőtéren Csehszlovákiában, így Kas­sán is nagy hagyománya van a jégsportnak és az állam jelentős összegeket áldoz jég­­stadionok építésére. Kassá­nak már van egy fedett mű­jégpályája és most építik a másodikat. Kicsit irigykedve párt'ik­ m­ é­ rt1 ő '•'“VPn’Cot, de annak reményében, hogy már csak őszig kell várni a miskolcira. Jóllehet, a mi­énk egyelőre nem lesz be­fedve (a graboplast sátorte­tő súlyos milliókba kerül), de kora ősztől tavaszig így ,.n|r n­­“», rr"M « város fiatalságának a pálya. A műjégpályák üzemel­tetése sem olcsó mulatság. De ha ügyes az üzemeltető, akkor jelentősen csökkenthe­ti az anyagi terheit külön­böző rendezvényekkel. Így tesznek kassai barátaink is. J' ■ 'font',­uip-' p ne'''''*v'P''' például amerikai jégrevü szerepel. Tanul mondanom sem kellene, állandóan telt ház előtt. A nézőtéren sok miskolcival találkoztunk, és a szünetben arról folyt a szó, milyen jó lenne, ha egy ilyen szép estéért nem kelle­ne a szomszéd országba utazni. (békés) 3^c Befejezéshez közeledik a csőhálózat hegesztése. dje S­inpompás jelenet a Holiday jég­revü kan­ iás műsorából. (Herényi László felvétele) Gépesik­ocsi a lakk­öntést A Miskolci Bútoripari Szö­vetkezetben a közelmúltban új technológiát honosítottak meg. Korábban kézi erővel végezték a poliészteres lakk­öntést, az év első negyed­évének végére azonban be­szereztek egy gépet erre a célra, amelyet a napokban helyeztek üzembe, így kön­­­nyítik a munkát, és növelik a termelékenységet. Közrendi közbiztonság Leninvárosban Leninváros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága ma délután tartja soron következő ülését. A vb tagjai beszá­molót hallgatnak meg a város közrendjéről, közbiztonságá­ról, majd a kereskedelmi há­lózat átszervezése után ki­alakult helyzetről, s a továb­bi intézkedésekre teendő ja­vaslatokról. Ezután az infra­strukturális szolgáltató te­vékenységről esik szó; javas­lat kerül a testület tagjai elé t­enni-szobor készíttetéséről és elhelyezéséről, végül az 1978—79-es általános iskolai s napközi otthonos csoportok­­ fejlesztéséről tájékozódnak. J Borsodi műszaki hetek Szennyvíz­­tisztítási ankét Ma délután a borsodi mű­szaki hetek egyik kiemelkedő jelentőségű előadását ren­dezi az MTESZ miskol­ci székházában a Műsza­ki és Természettudományi Egyesületek Borsod megyei Szervezetének elnöksége. Bo­­nifert Ádám, az MSZMP KB ipari, mezőgazdasági és köz­lekedési osztályának helyettes­­ vezetője 15 órakor Az MTESZ társadalmi tevékeny­­séne *>ez.­ fejlesztési kérdései gazdaságpolitikánk tükrében címmel tart előadást. Ma délelőtt 10 órakor, lap­zárta után kezdődött meg, ugyancsak az MTESZ miskol­ci székházában, a Magyar Hidr­ológiai Társaság Borsod megyei Szervezetének szenny­víztisztítási ankétja. Az an­két résztvevői, Miskolc és Borsod megye városai házi szennyvíztisztítási gondjainak megbeszélése után ellátogat­nak az épülő miskolci szenny­víztisztító telepre. Ugyancsak ma délután, 14.30-kor az MTESZ miskolci székházában a Magyar Elekt­rotechnikai Egyesület LKM üzemi csoportja és az Ener­giagazdálkodási Tudományos Egyesület helyi csoportja a hőközpontok üzemeltetéséről tart előadássorozatot. Holnap a Centrumban: VIDEOTON-bemutató Utoljára négy évvel ez­előtt volt megyénkben termék­­bemutatója a székesfehér­vári VIDEOTON gyárnak. A VASVILL Nagykereskedelmi Vállalat és a Centrum Áru­ház e hiányt pótolandó, szer­dán délelőtt 10 órától a Cent­rum Áruházban kiállítást nyit a gyár televíziókészülékeiből, rádióiból. A termékeket a helyszínen meg is vásárolhat­ják az érdeklődők, akiknek szakemberek nyújtanak taná­csokat június 1-ig. Érték és mérték Hallgatom a hirdetést, s egyszerűen nem hiszem el. Vagy engem néznek hülyének, vagy csoda történt. „Ruhát min­denki talál méretre! Csak három számot kell ismerni!” Csu­pa felkiáltójel, csupa értéktelen optimizmus. Vagy az történt, hogy a szerencsére nem egy ormának szü­lető honfitársaim „méretre” igazíthattak, hogy pont passzol­jon rájuk a készruha. De az is megeshet, hogy a konfek­cióipar minden­­ magyar állampolgárról méretet vett, s tíz­millióféle holmit gyárt. Ez persze képtelenség. Azt tudom viszont, hogy az új mérettáblázat bevezetése, amely egyben a méretválasztékot is bővítette, lehetővé teszi, hogy száz magyar közül ne ötven, hanem hetven-nyolcvan kapjon alakjára megfelelő készruhát. (Ezek a számok az ipar és a kereskedelem szakembereinek véleményét tükrözik, s igaz­sága csak akkor valószínűsödik a boltban, ha az üzlet min­denfajta mérettartományban rendelkezik készlettel. Ami persze nagyon ritka ... Továbbá: azt még a legelfogultabb gyártó és forgalmazó sem állítja, hogy ma Magyarországon „Ruhát mindenki talál méretre! Csak három számot kell is­merni!” Ez egyszerűen nem igaz!). Nyilvánvalóan ez a reklám — hogy finoman fejezzem ki magam — téved. Áthágja a hirdetésnek a harsánysásból adódó, s alkalmasint bocsánatos bűnnek tekinthető túlzás­határát. Túl ezen: lebecsüli a vásárló személyes tapasztala­tait, semmibe veszi a tényeket... Jó, jó, mondhatná bárki, miért kell berzenkedni egy buta hirdetés miatt. A szocializmus épül, holnap is nagyobb darab kalácsot aprítunk a tejbe, mint tegnap, sikeresen szerepelünk a nemzetközi vásárokon, teljesítjük, sőt túlteljesítjük a terveket... Hát éppen ez az! A közvéleményt a kis ügyekben sem szabad kisiskolás szín­vonalúnak tartani. Országos dolgainkban felnőtt módra fo­lyik a vita, a megbeszélés. A fuszeklit kereső vásárló tudja, hogy a portéka, amelyet majd hazavisz, importanyagból ké­szült, de az import most nekünk drága, mert a világpiacon bekövetkezett cserearányromlás leértékelte a magyar mun­kát, s nekünk többet és jobbat kell exportálnunk ahhoz, hogy gazdaságunk egyensúlya növekedjék, s emelkedjen a lakosság életszínvonala. Közgazdasági fogékonyságunk hallatlanul kifinomult, s a világpiac híreinek, a nagypolitika eseményeinek befogadá­sára igen affinitív a közvélemény. Joggal írhatta le Bognár József akadémikus, a Világgazdasági Kutató Intézet igazga­tója a tudomány és a nagyközönség kapcsolatát boncolgató cikkében: „Kevés olyan közössége van a világnak, amely a nagyképű semmitmondást vagy a zsargonba bújtatott szűk­látókörűséget olyan határozottan utasítja el, mint a ma­gyar ... A világgazdasági problémák különösen alkalmasak arra, hogy azokon keresztül a közgazdaságtudomány és a magyar nagyközönség közötti rendszeres kapcsolatot megte­remtsük.” Nemcsak rossz szakember volt az, aki az ominózus reklá­mot kitalálta, vagy arra áldását adta, hanem rossz pszicho­lógus és rossz politikus is. Mert egy házat sok munkával, hosszú idő alatt építhet fel az ember. De egy ostoba gyufa­száltól porig éghet... BRACKÓ ISTVÁN Miskolci népfrontosok Debrecenben A Hazafias Népfront Mis­kolc városi Bizottságát teg­nap tapasztalatcserére invi­­vitálta a HNF Debrecen vá­rosi Bizottsága. A két testü­let elnöksége együttes ülé­sen vitatta meg, hogyan le­het még hatékonyabbá tenni az elnökségek munkáját. Érvénybe lép: május 28-án A Volán új menetrendje Május 28-án, 0 órakor lép életbe a Volán új menet­rendje. A naponta csaknem hétezer járatot indító, évente 110 millió utast szállító Vo­lán 9. számú Vállalat menet­rendi változásairól tájékoz­tatta tegnap lapunkat Bíró Tibor, a vállalat menetrendi osztályának vezetője. Megtudhattuk, hogy a me­netrendi előkészítés idősza­kában információkat gyűj­töttek a terület illetékes vá­rosi tanácsaitól, járási hiva­talaitól, a nagyüzemektől, vállalatoktól, iskoláktól, in­tézményektől. Körülbelül ezer javaslatot dolgoztak fel, amelyek a járatok bővítésé­re, esetleges összevonására, a menetrend változtatására vonatkoztak. Az elmúlt­ év­ben két alkalommal Miskolc, Ózd, Leninváros és Kazinc­barcika körzetében utas­számlálást is végeztek, külö­nös tekintettel a csúcsidő­szakok utasáramlására. Az így nyert adatokból kitűnt: erősíteni kell, különösen a műszakváltások időszakában, a járatokat. Ennek megfele­lően az új menetrendben 262-vel bővült a járatok száma, közülük 184 munkás-, 48 tanulójárat, 30 pedig a fürdő- és üdülőhelyekre in­duló, az eddigieknél kényel­mesebb utazást biztosító já­rat. Ugyanakkor e felmérés alapján több, korábban ki­használatlanul közlekedő já­ratot vontak össze úgy, hogy azok az utazást nem befo­lyásolják. Az új menetrend az eszközök jobb, hatéko­nyabb kihasználásán, az utasforgalom igényeinek ki­elégítésén túl a zsúfoltság csökkentésére is figyelemmel volt, s alkalmazkodik a für­dő- és üdülőjáratok kívánt bővítéséhez is. Ugyanakkor figyelembe vették a terüle­ten levő 61 MÁV-állomásra érkező vonatok menetrend­jét is,­ hogy a megfelelő csatlakozó járatokat biztosí­tani tudják. Különösen nagy figyelmet kellett fordítani e területen a taktaközi és a sárospataki járatok szerve­zésére az itt közlekedett kis­vonat megszüntetése után. Ónöd­—Sajólád—Miskolc kö­zött 8, Em­őd—Miskolc között 12, Onga—Miskolc között 8, Tohaj—Prügy—Szerencs kö­zött 4, Riese—Sátoraljaúj­hely között 2 járattal bővült az eddigi forgalom, ugyan­akkor Kazincbarcikán újabb helyi járatú autóbuszt állí­tottak forgalomba. Tudni kell ugyanis, hogy a Volán 3. számú Vállalat Miskolc kivételével a megye 20 hely­ségében helyi járatú autó­buszokat is közlekedtet, na­ponta 1880 járattal. Ebből Ózdon 672, Kazincbarcikán 406, Leninvárosban 148 köz­lekedik. A Borsodi Nyomda jóvoltából az idén Ózd és Kazincbarcika helyi járatú menetrendjét — térképváz­lattal — színes füzet alak­ban is megjelentették. Bővült a Miskolc mintegy 30 kilométeres sugarú körét jelentő előváros forgalma is, így Miskolc és Kazincbarci­ka között naponta 182 járat közlekedik majd, ami azt je­­l­enti: csúcsidőszakban 10, egyébként 20 percenként in­dulnak autóbuszok a ve­­gyészvárosba. Miskolcot Le­­ninvárossal a jövőben 102 járat köti össze. Csúcsban 20, máskor 30 percenkénti indí­tással. Gyorsabban juthatunk ki például Bükkszentkereszt­­re is, ahová 45 járat közle­kedik majd, csúcsidőben 30, máskor 60 percenként. A Volán új menetrendjét artalmazó könyvek mától megvásárolhatók a Búza té­ri autóbusz-pályaudvaron, valamint a vidéki ' *­­mi irodákban. T. &

Next