Déli Hírlap, 1978. június (10. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-30 / 152. szám
* * Nemrégiben nemzetközi ötvösművészeti kiállításon szerepelt Budapesten Csótai József serlege (balról), amelyet a kisiparosok kollekciójában láthatunk a Gárdonyi Géza Művelődési Ház ma megnyíló Borsodi Fonó elnevezésű rendezvénysorozat keretében nyíló kiállításon. Jobbról: tulipános láda a Herman Ottó Múzeum kiállítási anyagából. (Sólymos László felvételei) Hét végi kalauz BORSODI FONÓ A Gárdonyi Művelődési Ház nagy évvel ezelőtti kezdeményezése — a Folklóresték —, úgy tűnik, a hét végén megrendezendő corsuui fonó elnevezésű rendezvénysorozattal igazi népünnepéllyé, n.épművészeti fesztivállá teljesedik ki. Az előző években, a „félprofi” táncegyüttesek voltak a Folklóresték főszereplői; az idén a nagyományorzó néptáncegyüttesek népművészek, népi iparművészek. A fél éve folyó szervező munka — melynek irányítója Szabó Imre, a művelődési ház előadója — eredményeként. megyénk csaknem valamennyi jó hírű néptáncegyüttese bemutatkozik a miskolci közönségnek, dein lesz a Kaláka együttes, a Mákvirág együttes, a Vízöntő zenekar, Kemény Henrik bábművész, Bagó Erzsi kalocsai pingálóasszony, s előadást tart az Állami Bábszínház is. Ma délután háromnegyed 6-kor Tolnay Ferenc, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője nyitja meg a népművészet első ilyen jellegű megyei fesztiválját, utána pedig a késő esti órákig követik egymást a programok. A művelődési ház előcsarnokában a Herman Ottó Múzeum vásári míves mesterségeket bemutató kiállítása, az előcsarnokban a 30 éves KIOSZ kisipartörténeti kiállítása várja az érdeklődőket. A műsorok, rendezvények összeállítója, szerkesztője Stoller Antal, a természetesen szintén fellépő Avas Táncegyüttes művészeti vezetője, szaktanácsadó dr. Bodó Sándor, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese. És hogy a szó szoros értelmében végén csattanjon az ostor: vasárnap népművészeti, népi iparművészeti vásárra várják a Fonó vendégeit a mézeskalácsosok, fazekasok, hímzők, szövők, kádárok, bőrművesek, szíjjártók, kékfestők, kosárfonók. Bizonyára mindenki talál kedvére való vásárfiút a Gárdonyi Művelődési Ház parkjában megrendezendő folklórfesztiválon. GYEREKEKNEK Az Állami Bábszínház művészei holnap délután 2 órától a régi Vasasban — azaz a Bartók Béla Művelődési Házban — mutatják be Csizmás Kandúr című bábjátékukat. A Kossuth filmszínház Mesemozijában vasárnap délelőtt 10 órára rajzik*■»összeállítás várja a kicsiket. A film címe:, Az eltévedt nyuszi. A Szikra moziban holnap és vasárnap este fél 6-kor és fél 8-kor kezdődik a Bogáncs című színes magyar film vetítése. TÁNC, ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ A Vasas Táncegyüttes a múlt hét szombatján arany II. fokozatot nyert a szegedi szakszervezeti néptáncfesztiválon. Szegedi élményeikről tartanak beszámolót és bemutatják műsorukat is a Vasas Ifjúsági Parkban ma délután 6 órától. KÉT TÚRA Vasárnap reggel 8.30-k a DIGIP 111. sz. telepi autóbuszmegállójától indulnak túrára a diósgyőri vasas természetjárók. Az útvonal: Tatárárok—Avarsán- á fok—Hegyestető—Fehérkőlápai turistaház—Gulicska—Bányabükkvölgy—Majális-park. Túravezető: Nemcska László. A déli Bükkben túráznak vasárnap a miskolci helyiipari természetjárók. Az útvonal: Mezőkeresztes— Sály—Latorvár—Farkaskő—Felsőszoros—Cserépváralja—Mangótető—Kaptárkövek— Bogács—Mezőkövesd. Túravezető: Ferenczi Lajos. A diósgyőri vár rondellájában egy hete várja vendégeit az Anjou-korabeli érmeket bemutató kiállítás. A pénzek a 12—13. században készültek Körmöcbányán. Ritka szép mívű alkotásokat tekinthetnek meg a vendégek. A gyűjtemények egyik brilliáns darabja az 1328-ból való Károly Róbert-aranypénz (alsó képünkön). A kétszáznyolc érmét bemutató kiállítást hétfő kivételével 9—17 óráig tekinthetik meg az érdek■ [UNK] lödők. Politikai képzés A KISZ Miskolc városi Bizottságának politikai képzési bizottsága holnap kihelyezett ülésen értékeli az elmúlt politikai képzési év eredményeit, az ifjúsági vitakörök, az aktivisták köre, a hiliánkörök és a titkárképző tanfolyamok eredményességét. Többet lehet együtt a család Szabad szombat az iskolákban Sokéves kísérletezés után 1976 őszén lehetővé vált, hogy az általános iskolák alsó tagozatában bevezessék a 11 napos oktatási ciklust. Az iskolák mintegy négyötöde élt is a lehetőséggel. Azóta f eloszlottak a kezdeti kételyek, amelyek nem nagy jövőt jósoltak a nagy horderejű intézkedésnek. Gondoljuk csak meg: az országban 400 ezer iskolás és 20 ezer pedagógus számára teremtette meg a kéthetenkénti áhított szabad szombatot. Kevesebbet hiányoztak A tapasztalatok egyértelműen pozitívak: kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak lettek a kisiskolások, hiányzásuk ugrásszerűen csökkent. Nem igazolódott az az előzetes vélekedés sem, hogy a gyakori kétnapos szünet után szinte újra kell kezdenie a munkát a pedagógusnak. Érthető tehát, hogy azóta állandóan napirenden volt a kérdés: a felső tagozaton tanító pedagógus nem érdemel szabad szombatot? Az sem mellékes körülmény, hogy számos családban szinte semmire sem mentek a szabad szombattal, mivel a kisebbik gyerek alsóban, a nagyobbik felsőben tanult, aki viszont a hét minden napján kénytelen volt iskolába járni. Megszűnnek az efféle gondok: az oktatási miniszter utasítása értelmében szeptembertől valamennyi általános iskolásra és nevelőre vonatkozik a 11 napos munkarend. Egymillió gyerek, 70 ezer pedagógus jut általa a régen várt szabad szombathoz. Hosszabb lesz a tanév Ez év őszétől kezdik bevezetni az új tanterveket, ezért az intézkedés megvalósítása nem járhat együtt óraszámcsökkentéssel. Mi hát a teendő? Bizony nincs más lehetőség, csakis a tanév meghosszabbítása. Siessünk gyorsan hozzátenni: korántsem arról van szó, hogy ezúttal a gyerekek június végéig görnyednek majd az iskolapadban, hiszen a miniszter ez eddigi 198-ról 192-re csökkentette az előírt tanítási napok számát, s ez máris egyhetes megtakarítást jelent. A fennmaradó tízegynéhány napot szintén be lehet hozni. Ezentúl igyekszenek majd szeptember elsején megkezdeni a tanévet, persze csakis akkor, ha ez a dátum nem a hét vége valamelyik napjára esik. Némileg kurtább lesz a téli, illetve a tavaszi szünet, s ezzel lehetővé válik, hogy az 1—6. osztályosok június 10-ig elvégezhessék az előírt tananyag feldolgozását. A 13—14 évesek ,,zárórája” természetesen attól is függ, hogy hány napon keresztül végeznek úgynevezett közhasznú munkát. Legkésőbb június 20-ig minden iskolában befejeződik a tanítás. Az intézkedés mellett aligha kell érvelni, hiszen az illetékesek úgy rendelkeztek, hogy az iskolai szabad szombatok egybeessenek a szülőkével. Igaz, nem minden felnőtt szabadszombatos, s az is elmondható, hogy nem mindenkinek esik egybe a hétvégi kettős pihenő napja, az országban kialakult formával. A fő cél mégis az, hogy pihenésben, szórakozásban, otthoni munkában többet legyen együtt a család. Mód nyílik tehát arra, hogy a tanácsok művelődési osztályai — ha helyileg a szülők többsége másik héten kapja meg a szabad szombatot, mint az országban általában — ennek alapján jelöljék ki az iskolában is a pihenőnapot. • * Ügyeletet tartanak Bármilyen rugalmasan is kezelik ezt az intézkedést, sajnos, minden szempontot nem lehet figyelembe venni. Lesznek szép számmal szülők, akik dolgoznak azon a napon, amikor gyermekük iskolájában nincs tanítás. Természetesen gondoskodnak az oktatási intézményekben felügyeletről. A felmérések szerint az elmúlt két tanítási évben az alsósok 10—15 százaléka vette igénybe az ügyeletet, ez az arány várható az intézkedés kiterjesztése után is. A többség, a gyerekek 85—90 százaléka — remélhetőleg — számos élménnyel gazdagodhat a szabadnapok révén. Ez mindenekelőtt az édesanyákon, édesapákon múlik... F. Gy. áNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer mai — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Népdalcsokor. — 13.57: Kóruspódium. — 14.06: Hatteras kapitány. — 15.00: Hírek. — 15.10: Zenekari muzsika. — 16.00: Útközben. — 16.05: Gondolatjel. — 17.00: Hírek. — 17.10: Eileen Farrell és Alfredo Kraus énekel. — 17.40: Tipegő. — 18.00: Külföldről érkezett... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Dvorzsák: IX. (Újvilág) szimfónia. — 20.00: A Rádiószínház bemutatója. A békés idők harcosa. — 20.58: Beszéljünk Liszt Ferencről ! — 21.34: Láttuk, hallottuk. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Dmitrij Baskirov Schumann-zongoraestje. — 24.00: Hírek. — 0.10: Nóták. Petőfi rádió: 12.00: A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik. — 12.30: Hírek. — 12.33: Magyar előadóművészek lemezeiből. — 13.30: Csillagok, csillogjatok. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.00: Ötödik sebesség. — 18.00: Két fülem van. Vers és beat. — 18.30: Hírek. — 13.33: Zenés játékokból. — 19.24: Jó estét, gyerekek! — 19.34: Örökzöld dallamok. — 20.30: Hírek. — 20.33: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. — 21.15: Nyugaton a helyzet változatlan. — 22.30: Hírek. — 22.33: Muzsikáló kikötők. — 23.13: Dzsesszfelvételeinkből. — 24.00: Hírek, Felvételi a miskolci egyetemre Lezajlottak a szóbelik A hét első felében — június 27—28-án — lezajlottak a szóbeli felvételi vizsgák a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Ezt megelőzően a május 22—23-i írásbelin 622- en nappali tagozatra és 200-an levelező tagozatra írtak dolgozatot. A zárthelyik között kevés volt a dupla nullás — azaz olyan írásbeli, amely matematikából és fizikából egyaránt értékelhetetlen volt —, bár a matematika meglehetősen nehéz volt. (Ezt bizonyítja, hogy ebből a tárgyból egyetlen ötös sem született.) A szóbelik 24 nappali és 6 levelező vizsgabizottság előtt történtek. Az intézményi ponthatárt a jövő héten — 4-én — állapítja meg az Oktatási Minisztérium. 5-én üléseznek a kari felvételi bizottságok. Körülbelül két héten belül a jelentkezők megkapják felvételijük eredményességéről vagy eredménytelenségéről szóló értesítőjüket az egyetemről. Inf.m Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Fegyveres erőink életéből. Riporter: Nagy István. — Miskolci hangversenytermekből. — Hol töltsük a hét végét? (Kulturális és sportprogram.) — 18.00—13.30: Észak-magyarországi Krónika. (A Borsod megyei Tanács üléséről. — A KPVDSZ Heves megyei Bizottságának nácskozásán. — Búzatermesztési tanácskozás Edelényben. — Megnyitották a Borsodi fonó folklórnapokat.) — A dzsessz kedvelőinek Aretha Franklin énekel. — Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.35: Hírek. — 16.40: A dzsómon kerámia világa. — 17.00: Természetbarát. — 17.20: Játék a betűkkel. — 17.43: Pannon krónika. — 18.20: Öt perc meteorológia. — 18.25: Nyugalmunk érdekében. — 19.06: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv hiradó. — 20.00: Michelson beiktatása. — 21.30: Családi kör. — 22.20: Delta. — 23.00: Tvhiradó, 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Vezetők klubja. — 20.35: öt perc meteorológia. — 20.40: Bánókról... — 21.35: Tv-hiradó 2. - 22.00: Tolvajok és festmények. Szlovák televízió: 17.50: Keletszlovákiai magazin. - 18.13: Élet a természetben. — 19.00: Híradó. — 19.30: Táncdalok. — 19.45: Stendhal: Lucien Lemven — 21.30: Híradó. — 22.00: A rendőrség közbelép. —22.15: Tengeri szivacs-halászok. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Keleti szőnyegek. — Mini Galéria (10—18): Szentirmai Zoltán szobrai. — József Attila Klubkönyvtár (12—20): Az Akadémiai Könyvkiadó tipográfiai műhelyének kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18) : Zichy Mihályillusztrációk. — Kondor Bélaemlékkiállítás. —A XX. század magyar festészete. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Szilágyi-gyűjtemény. — Déryné-ház (9—17): Déryné Széppataky Róza- és Lévay József-emlékszoba. — Herman Ottó-emlékház (16—18): A diósgyőri vár története. — Péntek Diósgyőr életében. BÉKE FILMSZÍNHÁZAK Valaki a volán mögött Mb. szí. szovjet film Kezdés: 14 órakor A bosszú Szí. francia film Kezdés: hn.6, 8 órakor KOSSUTH Serpico Szí. amerikai film Kezdés: 13, haő és 7 órakor KOSSUTH, ÉJSZAKAI VETÍTÉS Zsarutörténet Mb. szí. francia film 16 éven felülieknek! Felemelt helyár! Kezdés: 9 órakor HEVESY IVÁN FILMKLUB Hideg napok „Magyar film Kezdés: fő,7 órakor FÁKLYA Az ezüst tó kincse Mb. szí. NSZK—jugoszláv film Kezdés: 6, 8 órakor PETŐFI A szabadság katonái III—IV. Szí. szovjet film Másfél helyár! Kezdés: 6 órakor TÁNCSICS Mese a tizenkét találatról Magyar film Kezdés: f6. 17 órakor TAPOLCA, KERTMOZI Szabálytalan szabályos Szí. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: 8 órakor HÁMOR Csatatér Magyar film Kezdés: 6 órakor SZIRMA Csatatér Magyar film Kezdés: 16 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8/20: A mai nan kulturális Drogamiából. — 8.25: Lányok, asszonyok. — 8.50: Zenekari muzsika. - 9.30: Nélküle. — 10.00: Hírek. — 10 év Romantikus kamarazene. 11.01: Rádiószínház. A békés Idők harcosa. Petőfi rádió. 8.00: Hírek. — 0.05: A nemzetközi munkásmozgalom dalaiból — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Most érkezett . . — 8.57 : Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.12: Népzenei Hangos Újság. — 9.52: Hetilapszemle — 10.00: Szombat délelőtt. Televízió, 1. műsor: 8.30: Tévétorna. — 8.35: Természetbarát. — 8.55: Nyári úttörő-olimpia. — 9.55: Tolvajok és festmények. — 10.55: Tháliát beiskolázzák. — 11.50: Játék a betűkkel. — 12.1 g Nyugalmunk érdekében.