Déli Hírlap, 1978. november (10. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-15 / 269. szám

Fogjunk össze a fogunkért Mennyi lesz a harminckettő A pesszimisták szerint a jövő emberét a jelenleginél nagyobb les, s a teljes f­o­­gatlanság jellemzi majd. A szakorvos azt mondja: ettől még messze vagyunk, az vi­szont tény: már gyermekkor­ban rohamosan romlik a fo­gunk. A Szabó Lajos utcai gyer­mek- és iskolafogászat főor­vosnője, dr. Bánfalvi Sarol­ta invitál, nézzek csak bele egy-két várakozó apróság szájába. Még csak ötödike­sek, de a rossz fogak már uralják a „32-es mezőnyt”. Amikor a miértre keressük a választ, a főorvosnő re­zignáltan foglalja össze ta­pasztalatait: — Nézze! Az az igazság, hogy a rossz táplálkozási szokások már a terhesség időszakában kialakulnak. Rögződött a kismamákban, hogy kettő helyett kell enni. Zöldségfélék, vitamindús ételek helyett kalóriadús, de egészségtelen táplálékot fo­gyasztanak, s ez az étrend meghonosodik a­­ családban is. Azután megszületik a cse­csemő, s az anyukák többsé­ge igyekszik mielőbb abba­hagyni a szoptatást. Mert hogy ez ma már nem divat. Pedig csak a mellformájukat féltik. Jó volna, ha minden kismama tudná, hogy a jól szopó csecsemőből lesz a jól rágó gyermek, s az esetek döntő többségében ezeknek lesz egészséges fogazatuk. Azután a gyerek áttér a ve­gyes étkezésre. Az anyuka nem szereti a pepecselést, előkapja a turmixgépet, s rá­gásra ingerlő ételek helyett pépest kap a kicsi. Megfi­gyelheti: a napközikben a gyerekek szerint akkor jó a „kaja", ha tejbegríz vagy hasonló pépes étel van. Pe­dig az ekkor kibújó fogacs­­kák a minél több rágástól erősödhetnek. Hát így válnak a szülők a fogromlás előse­­gítőivé. Időközben az úgynevezett intenzív váróhelyiségben elő­adás hangzik el a helyes fogápolásról, a rossz fogak kezeléséről, s a kezelés utá­ni teendőkről Az előadó és segítői visszakérdezéssel győ­ződnek meg róla, mennyi maradt meg a fejekben az elmondottakból. Aki jól fe­lel, jutalomtárgyat kap. Ez­zel is oldódik a vállakozás feszültsége, a fogorvostól va­ló, ma már teljes mértékben alaptalan félelem. Hála a légturbinás fúrógé­peknek, s az ügyes fogorvos­női kezeknek, a maradék szorongás is eloszlik. Fél év alatt osztály­rendelésen 4269 kezelést jegyeztek fel, s akit a megadott időpontra vissza­rendeltek, többnyire el is jött. 12 782 visszarendelt gye­rek kezelését végezték el a hat hónap során. A főorvosnőtől tudom, hogy amióta a III. kerület­ben is megnyílt a gyermek­es iskolafogászati rendelés, lényegesen csökkent a zsú­foltság. Akik most itt van­nak, a görömbölyi iskolából érkeztek; ötödikes létükre életükben először vannak fogorvosnál. Hála­ az iskola igazgatójának, aki maga kér­te a fogászok segítségét. Per­sze, az új rendszer nem je­lenti azt, hogy sokkal keve­sebb lenne a vizsgálatra ke­rülő gyermek; ebben a ren­delőben több mint 10 ezer I. és II. kerületi általános is­kolás, s 10 ezer óvodás korú vizsgá­latát kell ellátni, ugyanakkor Miskolc vala­mennyi gimnazistája is ide­jár ambuláns kezelésre. Hogyan lehetne még több jó fogú gyermek, felnőtt? — A megelőzésre kell fek­tetni a hangsúlyt. A meg­előzésre és a felvilágosítás­ra. Ebben remek partnerek­re találtunk a gyermekorvo­sokban és a pedagógusokban, de a szülőknek kell a leg­többet segíteniük. Amíg a statisztika azt mutatja, hogy az egy főre jutó évi fog­krémfogyasztás alig éri el az egy tubust, tehetünk mi bár­mit. Hiszen a rossz fostak tö­mésével csak elodázhat­juk az elháríthatatlant — a hú­zást. T. Z. vasi székben ... ♦ A beteg fogú kisdiák, ötödikes létére először ült fogor­(Kiss József felvételei) Az Engedménnyel árusítják, mégis alig fogy a fogkrém Félszáz klubot irányít • Újjászervezték a városi klubtanácsot Az ifjúsági klubok fel­adatainak koordinálására, ellenőrzésére országos, me­gyei és városi szinten klubtanácsok alakultak. A napokban alakult meg a Miskolc városi Klubtanács, amely Miskolc megyei vá­ros Tanácsa művelődésügyi osztálya mellett működő ta­nácsadó, véleményező, ja­vaslattevő testületként funk­cionál. Irányítását az elnök és a titkár végzi Az új vá­rosi klubtanács elnöke Var­ga Zoltán, a KISZ Miskolc városi Bizottságának titkára, titkára pedig Kovács Lajos­­né, a városi tanács művelő­désügyi osztályának szakelő­adója lett. A klubtanács ala­kuló ülésén feladatául szab­ta: elősegíteni az országos, a megyei és a városi művelő­déspolitikai és ifjúságpoliti­ka elvek egységes értelme­zését, segíteni ezek ifjúsági klubokban történő megvaló­sítását. Ugyanakkor azt is megfogalmazták feladataik között, hogy 1979. január 15- ig valamennyi, Miskolcon működő ifjúsági klubnak munkatervet kell készíteni s ezt a klubtanács feladata lesz felülvizsgálni, értékelni. A közeli jövőben Kiváló If­júsági Klub pályázatot írnak ki, ugyanakkor beszámoltat­ják a művelődési házakat ilyen irányú tevékenységük­ről, s tájékozódnak a válla­lati és iskolai klubmunkáról. A városi klubtanács Mis­kolcon mintegy félszáz, mű­ködési engedéllyel rendelkező ifjúsági klub munkájának irányítását végzi. Búza téri panoráma Eligazodni ezer szála között... Jogpropaganda-hónap kezdődik Idővel a tapasztalati böl­csességek és igazságok, év­századok kohójában ötvöző­dött megállapítások is deval­válódnak. A „jó bornak nem kell cégér” tétele ma már éppen ellenkezőjére fordít­ható. Hihetetlenül felgyor­sult ritmusú életünk vissza­vonhatatlanul el tud sodorni valamennyiünket nagyszerű anyagi és szellemi értékek mellett. Kell tehát a hírve­rés, a reklám, a propaganda, amely nemcsak figyelmet kelt és irányít, hanem tájé­koztat is: mire kell ügyel­nünk, mit kell szem előtt tartanunk, mi az értékes és nélkülözhetetlen az élet ezer­színű kínálatából, így van ez a joggal is. Bár életünk és munkánk során napról napra kapcsolatba ke­rülünk a joggal és bár utób­bi szinte megszámlálhatatlan kötelékkel fűz az adott vi­lág, az adott társadalom té­nyezőihez, mégis sokunk előtt, kevéssé világos, vagy egyáltalában feltáratlan: va­jon ezek a kapcsolatok mi­lyen jogokkal járnak és mi­féle kötelezettségekkel ter­hesek. Pedig állam- és jog­rendünkben — mint minden kultúrállam jogrendjében — ott magasodik a közismert fenyegetettség. ..a jog nem tudása nem mentesít!” Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy emberi, társadalmi és álla­mi kapcsolatai alakításánál és alakulásánál senki sem hivatkozhatik a jogszabály előtte ismeretlen voltára, kü­lönösen nem úgy, hogy e hi­vatkozás egyben mentesítse is őt bármiféle kötelezettség alól. A helyzetet csak súlyosbít­ja, hogy a jog ezerszálú szö­vevényében a szakembernek sem mindig könnyű eliga­zodnia. A hozzá nem értők előtt pedig a jogok és köte­lezettségek áttekinthetetlen világa egyféle kiszolgálta­tottság­­ érzését keltheti. A nehézségek és buktatók azonban nem feloldhatatla­­nok. A jogot is meg lehet is­merni érdeklődéssel és figye­lemmel. Ezt a figyelmet és érdeklődést hivatott szolgál­ni a november 15. és decem­ber 15. között város- és me­­gyeszerte megrendezett jog­propaganda-hónap. Azzal a szerény szándékkal, hogy a jogok és kötelezettségek vi­lágában ki-ki saját helyzetét pontosabban felmérhesse, az eddiginél biztosabban tájé­kozódhassák és ezen a téren is erősebbé válhassék az a kapcsolat, amely a szocialis­ta embert a szocialista ál­lamhoz és társadalomhoz­ fű­zi. A jogpropaganda-hónapot megrendező szervezetek — a Borsod megyei Tanács Vég­rehajtó Bizottsága, a Haza­fias Népfront megyei bizott­sága, a Közalkalmazottak Szakszervezete, a Magyar Jogász Szövetség megyei szervezete, a TIT Jogi Szak­osztálya és a Házi Jogta­­nácsadó Szerkesztősége — egy teljes hónapon,át leg­jobb erőiket vonultatják fel, hogy ez a felvilágosító és lá­tókör-szélesítő munka minél eredményesebb legyen. Bí­rák, ügyészek, ügyvédek, jogtanácsosok, államigaz­gatási dolgozóik és rend­őrtisztek váltják egymást a városok és községek előadói emelvényein, hogy állam- és jogrendünk legfon­tosabb tételei, rendelkezései a mindenkire kötelező írott betűk világából valamen­­­nyiünk gyakorlati világának szerves részeivé váljanak. Mint azt tegnapi számunk­ban a városi tanács felhívá­sában is közöltük, a lakos­ság bizalommal fordulhat a jogpropaganda-hónap min­den napján a tanácsi szak­­igazgatási szervekhez. Olyan segítség és lehetőség ez, amellyel élni kell jobb tájé­kozottságunk érdekében. A vállalkozás sikerét a rendező szervezetek elköte­lezett jószándéka m­ellett a társadalom megértése és be­­fogadókészsége fogja fémje­lezni. A DH várospolitikai fóruma Föld alatt és föld felett Hogy haladnak a miskolci beruházások? Az idén 2204 lakást kell átadni Miskolcon, a terv szerint. Október végéig 1793 új otthon műszaki átadása zajlott le és 1411-be már be is költöztek a lakók. E tényeket megelége­déssel nyugtázta legutóbbi ülésén a városi tanács végrehaj­tó bizottsága. De vajon ilyen kedvező-e a helyzet a többi beruházáson is? A város közlekedésének egyik neurotikus pontja már hosszú évek óta a Búza tér. A Gömöri felüljáró meg­gyorsította a gépkocsi-közle­kedést, ám a járműoszlopok azóta is összetorlódtak, csak nem a sorompónál, hanem a tér bejáratánál. Legsürgő­sebb teendő a gyalogos-alul­­­­járó megépítése. ÁTADÁS: A JÖVŐ ÉV DEREKÁN A napokban a helyszínen f­­ékozódtunk és örömmel jelenthetjük, hogy ütemterv szerint halad a munka. A közműveket már kiváltották és most a KÉV Metró vas­betonszerelői uralják a te­repet Ha minden úgy megy továbbra is, mint eddig, ak­kor a jövő év derekán át­adhatják az aluljárót. Nemcsak gyalogos-aluljá­rót, utat építenek, hanem ezzel együtt átszervezik a tér forgalmi rendjét is. Két kér­dés ésszerű megoldásán még mindig törik a fejüket a vá­rosi közlekedés irányítói: hogyan kapcsolódjon a Bú­za tér forgalmához a Szűcs Sámuel utca; a Miskolci Közlekedési Vállalat autó­busz-pályaudvaráról hogyan közlekedjenek a Zsolcai ka­pu felé a kocsik? Reméljük, hogy mielőbb elhatározásra jutnak és idejében megszü­letik a döntés. KÉT ÚJ CSOMÓPONT Sokan érdeklődnek szer­kesztőségünkben is aziránt, hogy mikor készül el a Be­loiannisz utca és a Széche­nyi út kereszteződésében, va­lamint a Vörösmarty és a Szemere utca találkozásánál az új forgalmi csomópont. Gergely László, a városi ta­nács építési és közlekedési osztályának helyettes vezető­je ismét megerősítette, hogy az év végéig mindkét cso­mópontot átadják a forga­lomnak. A Beloiannisz utca torkolatánál tulajdonképpen minden készen áll. Ezt a ke­reszteződést a teljes Korvin Ottó utcával és a további sza­kaszokkal együtt, december 31-ig megnyitják a forgalom előtt. Aki arra jár, bizonyára egyetért velünk abban, hogy a Vörösmarty utca torkola­tában még sok a tennivaló. Alaposan meg kell gyorsíta­ni a munkát ahhoz, hogy tartani tudják a fentebb em­lített határidőt az építők! GARÁZSOK HELYETT BOLTOK Röviden még néhány, ok­tóber végéig megvalósult lé­tesítményről, illetve a folya­matban levő beruházások állásáról. A belvárosi lakó­telepen néhány épület alatt boltokat alakítanak ki. Ket­tős célja van, hogy ily mó­don hasznosítsák az eddig többnyire csak garázsnak használt helyiségeket: egy­részt javítani kívánják a la­kótelep kereskedelmi ellá­tottságát, másrészt szeretnék élettel megtölteni a lakóte­lepet átszelő­ sétálóutcát. Ed­dig három épület apró bol­tocskái készültek el, melyek­ben nyakkendőt, harisnyát, kalapot, illatszereket, virá­got, ajándéktárgyakat és hor­gászfelszereléseket árusíta­nak A temető szomszédsá­gában pedig virágüzlet van, m­ely itt bizonyára nagy for­galomra számíthat, és remél­hetőleg megmenti majd a hozzátartozókat attól, hogy a temetőkapuban és másutt árusító maszekoknak le­gyenek kiszolgáltatva, akik bizony nem szívbajosak, ami­kor meg kell kérni — pél­dául halottak napján — a virág árát. Még mindig csak próba­üzemelés folyik a város szennyvíztisztító telepén. Jó hír viszont, hogy a mechani­kai tisztítóberendezés műsza­ki hibáját sikerült elháríta­ni az elmúlt hetekben A,, avasi lakótelep óvodá­jának és bölcsődéjének­­ szerkezeti munkáit befejez­ték, most a mélyépítők dol­goznak a gyermekintézmén környékén. Szerelik az Ava új kereskedelmi és szolgál­tató létesítményeit is. (békés)

Next