Déli Hírlap, 1980. augusztus (12. évfolyam, 179-203. szám)
1980-08-27 / 200. szám
Újítók az iskolában Aki szívvel-lélekkel, szakértelemmel végzi nehéz munkáját, arra azt mondjuk: jó pedagógus. Akik emellett találékonyságot, leleményt és — tegyük hozzá — sok-sok szabad időt is áldoznak azért, hogy gazdagabbá tegyék az iskolai szertárat, érdekesebb, vonzóbb matematika, vagy magyarórát tartsanak — ők a legjobbak . .. Hazánk tízezer általános- és középiskolájában százezer pedagógus dolgozik. Közülük sokan már évekkel ezelőtt megpróbálkoztak újításokkal, kidolgoztak taneszközöket, javaslatokat tettek a kémiai, fizikai, biológiai szaktantermek célszerűbb berendezésére, de nem volt olyan újítási szervezet, amely az újításaikat elbírálta, netán országos bevezetésre javasolta volna. A helyzeten az oktatási miniszter 1977-ben hozott rendelete változtatott, megfelelő szervezeti keretet adott a pedagógus újítők tevékenységének. Az újításokat eszerint két lépcsőben bírálják el: első fokon a megyei tanácsok, másodfokon a Művelődési Minisztérium dönt a javaslatok sorsáról. Azóta jelentősen megnőtt az óvodai nevelők, általános iskolai tanítók és középiskolai tanárok újítási kedve. Erre utal az is, hogy 1975-ben csak 55 újítást nyújtottak be. 1978- ban már 398 újítással foglalkoztak az elbírálók és 1979-ben is 400 hasznos újítás érkezett a bíráló bizottságokhoz. A javaslatok minőségét tekintve az első helyen a taneszközökre vonatkozó újítások szerepelnek, de tekintélyes a tanítás módszertanára vonatkozó javaslatok száma is. Közöttük olyan nagyobb jelentőségű újítások is voltak, melyek közül két év alatt 57-et országos bevezetésre fogadtak el. Ez utóbbiak elbírálásában olyan rangos tudományos intézmények is részt vesznek, mint az Országos Pedagógiai Intézet és az Országos Oktatástechnikai Központ. Ha ipari hátteret gyártó vállalatot kell az újítás hasznosításához keresni, akkor a TANÉRT, vagy a TRIÁL szakembereit is megkeresik. A pedagógiai újítások elbírálása, az újítók díjazása természetesen nem lehet azonos az ipari újításokéval, hiszen az utóbbiak esetében a népgazdasági megtakarítás a legtöbbször pontosan kiszámítható. Nehéz kimutatni a pedagógus újítók esetében egy-egy szellemi javaslat értékét. Egy iskolai szemléltetőeszköz hasznát nem lehet pénzben kifejezni. Az elmúlt évek gyakorlata mégis azt bizonyítja, hogy sikerült olyan megoldást találni, amely egyformán biztosítja az újítók anyagi elismerését és a közösség érdekét. Az ország különböző vidékein számos iskolában alkalmazzák azokat az eszközöket, melyeket a szaktanárok terveztek meg és megszületésükben aktívan közreműködtek a szülői munkaközösségek, sőt a rátermett diákok is. R. Z. Nem nagy ügy? * Dömsödi Béla, a brigád egyik tagja Egy brigád, a gyerekekért „Nem nagy ügy, nem kell nagydobra verni" — mondta az üzem egyik dolgozója az Avasi Bútorgyárban, amikor a kísérleti üzem kompit, szocialista brigád munkájáról érdeklődtünk. A 24. sz. Általános Iskola kérte a gyár segítségét, mert az épület felújítási munkái miatt az idén nem jut pénz új iskolabútorra. Mintegy 100 régi típusú iskolapadot, 30 széket és 10 asztalt szállítottak be a gyárba; a Fodor Istvánná vezette szocialista brigád vállalta, hogy szeptember 1ü-re ezeket kijavítva, a tanulók rendelkezésére bocsátja. Az iskolának csak az anyagot kell megfizetnie, a munkát társadalmi munkában végzi a brigád. Zl A Miskolc-tapolcai Sziget presszóban a Csandlár madárka augusztus 27-re hirdetett előadását szeptember 1-én, hétfőn délután 5 órakor tartja meg a színház. Ébresztő idő A Palócföld antológiája Régóta várható volt, hogy Salgtuorjan-Nogran is jelentsezik, hiszen a Palócfold — noha első renden nem irodalmi lapnak vallja magát — egyre több írástudót indított el a pályán, egyre nagyobb írástudókat nyert meg munkatársként Öröm kézbe venni ezt az igényesen szerkesztett antológiát, mert egy nagyobb vállalkozás indítását ígéri Berki Mihály bevezetője. Illyés Gyula bölcsen — és kissé rezignáltan — a helyi színeket kéri számon irodalmunktól, azt a tudatosan vállalt lokálpatriotizmust, amely a nagy egészhez és általánoshoz éppen a sajátost, a sehol máshol nem létező eredetit tudja adni. Úgy tűnik, hogy a Palócföld a táj történelmitársadalmi gondjait, színeit, ha úgy tetszik , sokkal markánsabban fogalmazza meg a nem kifejezetten szépirodalmi műfajokban. Az irodalmi ábrázolás, az esztétikum nehezebben és lassabban születik meg, mint a mozgékonyabb, naprakészebb riportázs, publicisztika vagy tanulmány. A szerkesztőség tehát két alternatíva között választhatott: irodalmi lapot csinál minden áron „importált" szerzőkkel, vagy lemond erről s az irodalmat csupán résznek tekinti. a zsengébb hajtásnak, amelynek teret ad, amelyet úgy ápol, gondoz, hogy idővel megizmosodva a nagy nyilvánosság előtt se kelljen szégyenkeznie vele. Nos, a Palócföld bátran engedi szóhoz jutni a kezdőket, akik máshol meg nem publikál-Azért foglalkozunk ezzel, mert igen fontosnak tartjuk. Egy lap létjogosultságát az adja meg, hogy tud-e sajátos mondanivalót, arcélt hozni irodalmi-kulturális életünkbe, s hogy bázist, biztonságot tud-e teremteni a régió írástudóinak. Áttanulmányozva a 210 oldalt, a 17 szerző írásait, meg eg örvendetes tényre kell felfigyelnünk, s ez nem más mint a líra és a próza aránya. Közhelyként szoktuk emlegetni, hogy „lírai nagyhatalom" vagyunk. A gyakorlott folyóirat-olvasó azonban már jól tudja, hogy a vers devalválódott. Kilúgozódott belőle az egyéniség mellől lassan a közéletiség is, az a fajta szellemi izga•férfi, amely élménnyé tette Ady, Babits, Szabó Lőrinc líráját. A pazában igen nehéz „csalni". A történet, a leírásban megjelenő, tárgyiasított élmény, az ábrázolt Világ vagy azonosítható, az ami, vagy menthetetlenül olvashatatlan. Nos, az antológia 5 prózaírója — noha különböző minőségűek — mind tanújelét adja nemcsak íráskészségének, de a határozott, egyéni világlátásnak is. Mindenekelőtt Dózsa Ildikó: Emlékezzetek fátyolos alcomra! című fanyar groteszkjét emelnénk ki. Igen fontos fiológról: a manipulációról is, és korunk tömegének dobhártyaszaggató hangú kulisszájáról: a beatről. Erősen szociografikus töltésű Erdős István (Nem megyek vissza soha; A házőrző éjszakái), Laczkó Pál (Egy eladó nézetei), Onagy Zoltán (Bársonyos lesz az éj. Fitzgerald úr!) írásai. A Dózsa Ildikónál említett rossz közérzet ezekben az írásokban konkrét társadalmi helyzetben és figurákban jelenik meg. A versek színvonala egyenetlen, csak ritkán emelkedik az egyetemes, az esztétikum szintjére, a lírai én tekéd meg a siránkozás, jó esetben az eszmélkedés szintjén. A probléma lényege éppen a pozitív példában, Jobbágy Károly E „vak csillagot)" című versében ragadható meg. Igen, az öreg Vörösmartyról van benne szó, aki túl van már „jón és rosszon", aki robosztusan erőteljes nyelvezetével széttépte az almanach líra szenvelgő szókulisszáját, a kortársak epigon (Petőfi-utánzó) dalolgatását. Fátyolosan, fájdalmas hangon szólal meg Veres János is, de — líraian — hitelesíteni tudja az elmúlásba való beletörődést. Ők ketten a kötet legidősebb szerzői. A fiatalok közül csak azokról tudunk szólni, akik legalább 4 verssel szerepelnek. Tamás István és Banos János kötődik legjobban a tájhoz és a hagyományokhoz. A környezet elemei leltárszerűen is megjelennek Csikasz István, Veres János, Dudás István verseiben. Nagy László áruvá int, s kelt nosztalgiákat Banos János és P. Szabó Ernő verseiben. Európaivá tágítja a kört Bódi Tóth Elemér, összegezve azt mondhatjuk, hogy olvasható, és érdekes antológiát szerkesztett Kassai Végh Miklós. Hosszú hallgatás után először szólalt meg ez a táj ebben az elegáns kötésű, karcsú kötetben. Várjuk a folytatást. (hor pacsi) Ezredévi ünnepség Fennállása 1000. évfordulóját ünnepelte tegnap a Borsod megye festői apaúji részén fekvő llejce község. Az ősi település múltja, története már régóta foglalkoztatja a hivatásos történészeket, csakúgy, mint a helytörténeti kutatóival. Megállapításaik szerint a község területe az Aba nemzetség szállásföldjéhez tartozott, s már a honfoglalás idején benépesült. 1ü09-ben már „templomos hely"-ként említik. Akkor az egri püspökség, később pedig a kassai püspökség birtokában volt. Műemlék gótikus temploma a 15. században épült, s azt a huszita betörések idején lőréses védfalakkal vették körül. Ugyancsak műemlék a 18. század elején Fellner Jakab tervei alapján épült püspöki nyaraló. Ez jelenleg szociális otthon. Egykor kiterjedt szőlőművelés volt ezen a vidéken, amelyet a község alatt húzódó nagy kiterjedésű pincerendszer is bizonyít. Ennek egy részét most is használják. Operaelőadás a várban A Diósgyőri vár — diósgyőri nyár rendezvénysorozat keretében csütörtökön este 8 órától operaelőadásra kerül sor. Bartók Béla: A Kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operáját debreceni művészek tolmácsolják. A Kertész Gyula Erkel-díjas, érdemes művész rendezte operában Tréfás György Liszt-díjas, érdemes művész. Mészöly Katalin Liszt-díjas és O. Szabó István lép a közönség elé. Vezényel: Szabó László. műsor SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Házunk tája. — 12.50: Opera slágerek. — 13.20: Örökzöld diszeiszmelódiák. — 14.S2: Kórus, pódium. — 15.00: Hírek. — 15.10: Sass Sylvia operettfelvételeiből. — 15.30: Winnetou. — 16.00: Ütközően. — 16.10: Kritikusok fóruma. — 16.20: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. — 16.36: Bemutatjuk új felvételeinket. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Tecmkások. — 17.32: Verbunkosok, nóták. — 18.15: Hol volt, hol nem volt.... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Könyvpárbaj. — 20.25: Bemutatjuk új felvételeinket. — 20.55: Huszt. Versek. — 21.00: Közvetítés a Magyarország—Szovjetunió válogatott labdarúgó-mérkőzés, II. félidejéről. — 21.50: Lajtha László: Soproni képek II. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Somló Tamás táncdalaiból. , Petőfi rádió: 12.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik Lakatos Sándor vezetésével. Domahidy László népdalokat énekel. — 12.30: Hírek. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Tolmácsok. Riport... — 13.30: Színes szőttek. — 14.00: Kettőtől négyig ... — 16.00: Szóból ért az ember... — 16.30: Hírek. — 16.35: Útközben. — 16.35: Tudományos könyvespolc. — 16.40: Sammy Davis zenés játékokból énekel. — 17.10: Külföldről érkezett ... — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Könnyűzenei olimpia. — 19.03: Egy tömeghisztéria természetrajza. — 19.12: A beat kedvelőinek. — 19.57: Hírek. — 20.00: Közvetítés a Magyarország— Szovjetunió válogatott labdarugómérkőzés 1. félidejéről. — 20.45: A szakállas kajmántól a leláncolt kacsáig. — 21.05: A Magyar Rádió automata közönségszolgálaté. — 23.00: Hírek. — 23.10: Miljutyin operettjeiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Index. A miskolci stúdió gazdaságpolitikai magazinja. (A tartalomból: Exportfeladatok a TVK-ban. — Ahol a női divatot szabják. — Egy nap a Hernád völgyében.) — Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Nagy István — Fuvószene. — Sport. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A Magyar Fogorvosok Egyesülete fogpótlástani szakosztályának negyedik vándorgyűlése Miskolcon. — Az SZMT elnöksége tárgyalta.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió. 1. műsor: 12.35: Lehet egy kérdéssel több? — 14.40: Továbbképzés pedagógusoknak. — 16.05: Hírek. — 16.10: Lépj olajra! — 18.15: OMÉK '80. Köz,«vetítés a 69. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárról. — 18.45: Staféta. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-lradó. — 19.50: Magyarország—Szovjetunió válogatott labdarúgó-mérkőzés. — 21.45: Fiatalok órája. — 22.45: Tv-híradó 3 Televízió, 2. műsor. 19.05: A pécsi körzeti stúdió műsora. — 19.30: Tv-híradó. — 19.50: Zenés nyári esték. — 20.55: Tv-híradó 2. — 21.15: Vasárnapi gyerekek. Szlovák televízió: 16.15: Hírek. — 16.30: Festett világ. — 17.25: Kelet-szlovákiai magazin. —17.55: Könyvek. — 18.00: Dokumentumműsor. — 13.20: A rendőrség naplójából. — 18.25: Vetélkedő. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tvhiradó. — 20.00: Szovjet dokumentumfilm. — 20.40: Szórakoztató műsor — 21.20: Magazin. — 22.00: Tv-hiradó. — 22.30: Labdarúgó-összefoglaló. — 28.30: Hitek. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18) . ..Kézben egy szív . . Sólymos László foto Kiállítása. — József Attila Könyvtár (12—20) : Szemethy Imre grafikái. — Déryné-ház (10—18): A miskolci színészet története. — Herman Ottó Múzeum (10—13) : Ember és munka. — Pannónia művészete. — Miskolci Képtár (10—18): A vizuális nevelés műhelyei 11. — Diósgyőri vár (9—10): A diósgy.pri. vár története. — Péntek Diósgyőr életében. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Kossuth Művelődési Ház (10—18) : Mesterségünk krónikája grafikai kiállítás. Filmszínházak: Béke (14. hat.) : Ezüstnyereg (mb. szí. olasz hím. II. heiyár!) — (8): Éjszakai csendben (szí. lengyel film, 16 éven felülieknek!) — Kossuth (13. hn.>) : Csendestárs (mb. szí. kanadai film. 16 éven felülieknek, III. helyár!) — (7) : Ki beszél’ itt szerelemről? (szí. magyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Tokaj vendéglátóház (8): Good bye es amen (mb. szí. olasz film). — Tapolca, kertmozi (19): A vasa la rc Os férfi (mb. szí. angol film, ír. helyár!) — Gárdonyi kertmozi (19) : Pietrone Afrikában (szí. olasz film, m. helyár!) — Vasas kertmozi (19) : Hazatérés (mb. szí. amerikai film, 16 éven felülieknek!) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.25: Fúvószene táncritmusban — 8.32: Gáa Gabriella, Bolla Tibor és Madarász Katalin énekel, Béres János furulyázik. — 9.20: ..Jobb házból való macska elveszett”. — 9.44: Zenevár. — 10.00: Hírek. — 10.05: Hobbi-dominó. — 10.40: Ravel: A gyermek és a varázslat. — 11.27: Szezonzárás előtt — a kempingekről — 11.42: Utazás a Balaton körül. Petőfi rádió. 8.00: Hírek. — 8.05: Filmdalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Napközben. — 10.30: Hírek. — 10.33: Német nyelvű hírek. — 10.36; Zenedel előtt. Televízió, 1. műsor: 8.00; Továbbképzés ,pedagógusoknak. Fantaszta ” klub Szófiában. Öt év múlt el azóta, hogy az első 15—20 lelkes fiatal összegyűlt a szófiai ,Liljana Diminova ’ ifjúsági ház előcsarnokában, hogy kedvenc időtöltésének, a tudományos fantasztikummal való foglalkozásnak hódoljon. 1974-ben az ifjú értelmiségiek klubja mellett megalakult szakosztály „Fantaszta" klub néven vált igen gyorsan népszerűvé. Különböző foglalkozású emberek kerültek a vonzáskörébe: diákok, tanulók, fiatal tudományos kutatók, írók, költők, festők. Ma a klub taglétszáma meghaladja a 120 főt. Az ifjúsági házban minden hétfőn és kedden este .A fantasztikum elmélete és Urlénete” című sorozat újabb előadására gyűlik össze a tagság, meghallgatják az irodalmi csoport tagjainak új alkotásait, érdekes ötletek hangzanak el. A klub több mint 1500 kötetnyi tudományos-fantasztikus irodalmat tartalmazó könyvtárral rendelkezik: a klubtagság lelkes gyűjtőmunkájának eredménye. — „A jövő emberét a ma alakítja ki !■” — ez a mi jelszavunk, amelyet nagyon komolyan veszünk — mondja Atanasz Szlavov, a klub vezetője. Ebből az alapállásból kiindulva állították össze a programot is, amely olyan tanfolyamokat és előadásokat tartalmaz, mint „Az alkotó személyiség önálló kialakítása”, „Az új típusú ember lehetőségeinek határai", „Autogén tréning és a test feletti uralom”, „Hogy birkózzunk meg az információáradattal?” stb. A klubhoz néhány olyan csoport is tartozik, amely a jövő konkrét problémáival foglalkozik. Ezek az ökológiával, a prognosztikával és futurológiával, elektronikával, a fantasztikum történetével és elméletével foglalkozó csoportok. Közülük a „legtermékenyebb” az irodalmi csoport. — Már régóta írok verseket, de néhány éve áttértem a „kozmikus” témára. A fantasztikum felmérhetetlen teret ad az alkotásnak — ezek Bojka Bacsijszka szavai, aki tagja a „Fantaszta” klub alkotócsoportjának. — Az embernek el kell jutnia az űrbe, de nem azért, hogy megindítsa, hanem hogy megértse. Én biztos vagyok benne, hogy ez néha az nemzedék múlva valóra válik — mondja Bojka Bacsijszka. G. L