Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)
1980-11-21 / 273. szám
Hét végi kalauz VASARELY-GRAFIKÁK AZ EGYETEMEN A pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből dr. Aknai Tamás, a művészettörténeti tudományok kandidátusa által válogatott Vasarely-művek láthatók a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Az egyetem Galériájában — a régi főépület magasföldszintjén — december 13-ig tekinthetők meg a Franciaországban élő, magyar származású művész munkái. FELSŐZSOLCAI kínálat Gyermekeknek és fiataloknak főzsolcai Művelődési Ház. Számkínál hét végi programot a Feliraton este hét órakor kezdődik a miskolci Tandem együttes koncertje, vasárnap délelőtt tíztől Szepes Péter és Kokó Gábor bábművészek Farkas a dutyiban című közlekedési bábjátékát láthatják a kicsik. A művelődési ház Miskolcról a 7-es busszal közelíthető meg, s a Pokol csárda mögött található. FOTÓKIÁLLÍTÁS A KOLLEKTÍV HÁZBAN Az építészek kollektív házában holnap délután fél 3- kor nyílik meg Forgács Péter grafikus fotókiállítása. A megnyitón közreműködik a 180-as csoport. A HÉTEN OLVASTUK Csehovi világ Amerikában — ezzel jellemezhetnénk legjobban Arthur Miller kis történetét, amelynek „Kallódó emberek” a címe. A „rare” sorozat új kötete megint népszerű mű. Az USA „távolnyugati” világának sivár egyhangúságát állítja elénk roppant izgalmasan az író, akinek színdarabjaiban is a kisember egyszerű élete elevenedik meg krimibe illő izgalmassággal. A Kallódó emberek három hőse még Az ügynök halálának Willy Lohmanjánál is „kallódóbb ember”. Néhány dolláros haszonért igyekeznek vadlovakat fogni az elhagyott hegyi mezőn, kis pénzért dolgoznak, de így mégis szabadabbnak érzik magukat, mintha valahol állásban lennének. A kimustrált repülőgép a terelő kutya, amellyel egy volt, második világháborús katona összetereli a szabadon kószáló musztángokat, hogy másik két társa azután megkösse azokat. Ara ebben a szimpla kis eseménytelen eseményben elénk rajzolja Miller a három embert is. Úgy, ahogy csak valóban nagy írók tudnak embert ábrázolni, néhány vonással. Gay Langland, a vadlovak kupece, Guido Racanelli, a kimustrált hadipilóta és Perce Howland, a legfiatalabb „kallódó” áll össze az alkalmi lófogásra, és Langland gondolataiban állandóan felbukkan Rosalyn, a keletről, az Atlanti-óceán mellől jött asszony. Rosalyn miatt féltékeny kissé Perce-re, de aztán megbékél vele, hiszen Perce vele marad a hegyek között, segít neki, amikor Rosalyn már nem lesz. Guido, a pilóta alkalmi üzlettárs, ha Langland továbbmegy, útjaik úgyis elválnak. Csak kallódás marad . . . (máté) A KÜLÖNC A magyar dráma 30 éve sorozatban mutatja be a televízió ma este 8 óra 20 perces kezdettel Illyés Gyula A különc című drámájának tévéváltozatát. Rendező Vámos László, a főszereplők: Sinkovits Imre, Pécsi Ildikó, Szilágyi Tibor, Benedek Miklós, Solti Bertalan, Lukács Margit, Huszti Péter. A dráma főhőse Teleki László, a reformkor és a szabadságharc korában egyik legismertebb, a kiegyezés után tragikus véget ért politikus. A PÁRIZSI ARS ANTIQUA KONCERTJE Két párizsi művész — Raymond Souste és Josef Sage alkotja az Ars Antiqua együttest. A budapesti Francia Intézet és a Miskolc városi Művelődési Központ második közös rendezvényeként — az első A kis herceg francia nyelvű előadása volt az Ifjúsági Házban — ma este hétkor mutatkozik be a duó Miskolcon, a Tokaj étteremben. A lanttal, gitárral kísért dalest címe: A francia sanzon a középkortól napjainkig. ŐSZ VÉGI TÚRA A TÉLI BUKKRE Nagyon szép útvonalon indítja ősz végi túráját a DVTK természetjáró szakosztálya. A Nagykőmázsa környékére indított túra egyben munkatúra is, hiszen a résztvevők közben úttisztítást is végeznek. Az útvonal: Bükkszentkereszt, buszmegálló—Alsó-Bagoly hegy—Sűrű-bérc—Nagykőmázsa—Miskolc- Tapolca. Indulás: az 5-ös autóbusz végállomásáról 9.03 órakor közlekedő Volán-busszal. Túravezető : Kovács Józsefné. A miskolci helyiipari természetjárók Bánkútra indítanak túrát. Az útvonal: Ómassa—Vadászvölgy—Gerennavár—Hollókő —Hubarpt—Bánkút—Szárazvölgy —Ómassa. Indulás: a Majálisparkból 8.30 órakor közlekedő autóbusszal. Túravezető: Ferenczi Lajos. Az egyetem Galériáján rendezett kiállításon... + Egy Vasarely-mű Rejtély volt, titok maradt Hasonmás papír készült a Vizsolyi bibliához Halvány sárgás színben, ifctoU rostokkal és barnás pontokkal tarkítva, rendkívül egyenletes vastagságban elkészült a Vizsolyi biblia csaknem álló éves papírjának megszólalásig hű hasonmása. A protestáns biblia 1590-ben napvilágot látott első teljes magyar nyelvű fordítását. Károli Gáspár gönci református esperes míves alkotását ugyanis most hasonmás kiadásban készül megjelentetni az Európa Könyvkiadó, s a hozzá való papír előállításával a Fűzfői Papírgyárat bízták meg. Nem kis gondot okozott a gyár kutatóinak, fejlesztőinek ez a megbízás. Csupán egyetlen lapot kaptak az eredeti bibliából (ezt 20 000 forintra biztosították), s e minta alapján kellett megtalálniuk a technológiát, a receptorát, a külsőleg megegyező papír gyártáséhoz. Csaknem két hónapig foglalkoztatta a kutatókat ez a téma. Első lépésként gondosan elemezték a mintának kapott lapot, úgy, hogy azt a legkisebb sérülés sem érhette. Olyan anyagokat találtak a Vizsolyi biblia papírjában, amelyet már régen nem használ az ipar. Az 1500-as években ugyanis a papír nagyrészt rongyhulladékból készült, nagymennyiségű állati eredetű enyv felhasználásával. Ma már viszont a len, a kender, a juta nem számít papíripari alapanyagnak, ugyanígy nem használnak állati eredetű ragasztóanyagot sem. Meg kellett tehát találni ezeknek az anyagoknak a hasonló külsőt biztosító modern helyetteseit. A Fűzfői Papírgyár sikeresen teljesítette ezt a feladatot, a receptúra és a technológia azonban a vállalat titka. Mindenesetre a próbanyomtatások kiválóan sikerültek, és a 100 tonnányi papírt már elküldték a békéscsabai nyomdába, ahol a hasonmás bibliát készítik. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.0«: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Hét végi panoráma. — 13.54: így láttám Bartókot. — 14.31: Huszka Jenő—Martos Ferenc: Gül bapa — az I. felvonás fináléja. — 14.44: Magyarán szólva. . . — 15.0«: Hírek. — 15.10: Az Állami Orosz Énekkar Csajkovszkij-műveket énekel. — 15.28: Zenélő dominó. — 16.00: Útközben _ 16.05: Gaztűznézőben. Győrött. — 16.35: Operaáriak. — 17.00: Hírek, útközben. — 17.10: Láttuk, hallottuk. — 1935: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. _ 18.15: Hol volt, hol nem volt___ — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Hangalbum. Füst Milán. — 20.13: Mi a titka? — 21.19: Találkozásom a népzenével. — 22.Ki: Hírek. — 22.15: Sporthírek. _ 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Tökéletes boldogság. — 22.58: Lemezmúzeum. — 23.42: Operaötösök. — 24.00: Hírek. 0.10: Melodiakoktél. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Édes anyanyelvünk. — 12.38: Nótamuzsika. — 13.15: Nőkről nőknek. — 14.00: Kettőtől ötig ... — 17.00: Nemzetközi kapcsolatok a XX. században. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.?3: Népballadák. — 18.38: Slágermúzeum. — 20.00: Régi nóta, híres nóta. — 20.30: Hírek. — 20.33: Az amerikai lány. — 20.58: Szegedi dzsessznapok. — 22.00: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 23.00: Hírek. — 23.15: Könnyűzene. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.00: Zenekari muzsika. — 14.00: Bartók-felvételekből. — 15.20: Portáncfigurák. — 15.30: Operafinálék. — 16.23: Gazdaság négy keréken. — 16.43: Stevie Wonder felvételeiből. — 17.13: Egy hangvilla két ágáról. — 17.32: Hangverseny. — 19.00: Hírek. — 19.05: Nem tudom a leckét! — 19.35: Csembaló- és orgonafelvételek. —20.19: Britten: Tejeskávé illatú hajnalok Bontják Miskolcon az Arany János utca egyik öreg házát. A szürke falak kormos maradványai láttán ropogós zsemlék meg mákkal beszórt vajaskiflik jutnak eszembe. Ha meg hajnalban, vagy kora reggel nézek a bontás felé, s megcsap az éjszakából maradt borzongás sötétség, a ropogós kiflik képzetéhez a párolgó tejeskávé illata is társul. Különösen gyakran érzem ezt az illatemléket, ha hajnalban utazom. Az éjszakai műszakból jövő, bóbiskoló útitársaim, a még agymelegbe visszavágyó többi utas között mindig eszembe jutnak a regvolt, tejeskávé illatú hajnalok. Kisdiák koromban, meg később is bejáró voltam. Mielőtt a vonathoz indultam volna, nagyanyám megreggeliztetett. A reggeli mindig tejeskávé volt. Pettyes bögrében párolgott, és illata betöltötte az egész házat. Nem babkávéból készült, pláne nem presszókávéból. Annak a nevét, se tudta nagyanyám. Pörkölt árpakávé, meg Franckcikória volt az alapanyaga és hozzá frissen forralt, reggel fejt tehéntej. Valami felséges volt az illata, meg az íze. Különösen, ha patkó alakú vajaskifli ropogós végét áztattam bele. Mentem a vonathoz, s míg odaértem, sok házból csapott ki a tejeskávé illata, s vele a hajnali otthonoknak valami megfogalmazhatatlan reggeli melegsége. A bögrében párolgó tejeskávéhoz ragaszkodtam még nagyobb diák koromban is. Már próbálgattuk a cigarettát régi miskolci utcák zugaiban, átjáró udvarainak rejtekeiben, de a leheletrontó Levente cigaretta kaparó füstje után is igen jólesett a felejthetetlen ízű tejeskávé. Gyakori vendég voltam szüleim barátainál, egy idős házaspárnál, a Vörösmarty utca egyik házában. A néni mindig tejeskávéval kínált. Ma is látom a félliteres, hasas bögrét, alsó és felső szélén barna mázzal, közepén rücskös mintázattal. S mert a háztulajdonos egy pékmester volt, akinek a könyvelését a bácsi intézgette, péksüteményben nem volt hiány. Vajaskifli, patkó alakú mákos kifli, S-alakú kifli meg tucatnyi egyéb sütemény között válogattam. Illatozó tejeskávé, mákos, ropogós kiflivel, mennyei csemege volt... Régen nincs már meg ez a ház a Vörösmarty utcán, nincs meg az a pékség sem, de emlékszem, hogy az udvar hátsó kapujánál, az egykori Zöldfa utcán kezdődött a Kölcsey utca, amely az Arany János utcáig tartott. Nyomvonalát nemrégen még négy garázs jelezte, azokat is napjainkban bontották el. Nem messze az utcatorkolattól volt a ház, amelyet most bontanak és amely kormos romjaival nekem kifli-, meg tejeskávé-illatot idéz. Ez a ház ugyanis logel Bertalan nagy hírű péksége volt. Csodás péksütemények milliói születtek meg a most leomló falak között, a felszabadulást követően meg hosszú évekig a kenyérgyár tanműhelye volt, pékek generációit nevelte. Eltűnik most ez is. Vagy két éve végleg eltűnt az egykori Belgrád, majd a Hadirokkant utcáról az a beszögellés, ahol hajdan barátaimmal, fulladozni-köhögve szívtuk az első Levente cigarettát. Tizennyolc éve nem dohányzom. De előtte majdnem huszonnyolcig szívtam a Leventét, a Symphoniát, majd a Magyart, a Munkást és a Kossuthot, és még évekkel ezelőtt is restellkedve mentem el a Hadirokkantak utcáján ama bűnre csábító beszögellésnél. Most már az sincs: oda ifjúkori, rossz útra térésem néma tanúja is. S most oda a pékség, ahol a ropogós kiflik sültek a tejeskávéhoz, és amelynek épülete környékén az esti órákban olcsón kínálták a szerelmet a rendszeresen ott sétáló hölgyek. Hanem az a hajdani tejeskávé, az az illat a téli hajnalokon!... Ha rágondolok, összefut a nyál a szambán az emlékezéstől. A minap egy reggel tejeskávét rendeltem egy olyan intézményben, amely ezt a szolgáltatást hirdette reggelire. Semmi köze sem volt a régi illatokhoz. Még talán a kávéhoz sem ... BENEDEK MIKLÓS Halál Velencében. — 23.13: Kalmár László kamarazenéjéből. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Zalatnay Sarolta énekel. — 17.40: Emberek, utak, járművek. Kétszázötven edik jubileumi előadás. Szerkesztő-riporter: Imreh József. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Befejeződött a KGST Interelektro-tanácskozás Egerben. — Az IBUSZ karácsonyi és szilveszteri ajánlata.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.25: Hírek. — 16.30: Mindenki közlekedik ... — 16.45: öt perc meteorológia. — 17.00: Magyarország —Lengyelország férfi kézilabdamérkőzés. — 18.15: Keresztkérdés. — 13.45: Ki figyel oda? — 19.15: Tévétorna. — 19.30: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Delta. — 20.20: A Különc. Dráma. — 22.25: újra itthon. Beszélgetés Szalay Lajossal. — 23.10: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01 • Nyilvántartó hivatal. — 21.00: Öt perc meteorológia. — 21.05: Tvhíradó 2. — 21.25: 9-es stúdió. A Szovjet Televízió külpolitikai műsora. — 22.00: Szerepek: Kincses Veronika és Takács Klára. Szlovák televízió: 16.20: Rövidfilmek. — 17.06: Szórakoztató _ műsor. — 17.45: Természetfilm. — 18.00: Pozsonyi magazin. — 18.15: Orvosi tanácsok. — 18.30: Esti mese. — 18.40: Madárvilág. — 19.30: Tv-híradó.— 20.00: Közvetítés a barátság báljáról. — 21.00: Marx Károly ifjú évei. — 22.05: Tv-híradó. — 22.35: Jogom van szeretni őt. Francia film. — D.30: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház (3, 7) : Kispolgárok. Kiállítások: szőnyi-terem (9.30 —20): Szabó Verona, Leszl Mária és Szedleczky Rudolf iparművészek kiállítása. — Miskolci Galéria (10—18): Csabai Kálmán festményei. — József Attila Könyvtár (12—20) : Szelényi Károly fotói. — Vasas Galéria (14— 19) : Szovjet tájak, szovjet emberek. — Pályaválasztási kiállítás. — Herman Ottó Múzeum (1ü—18) : Ember és munka, Barlangkutatás Magyarországon. — Ifjúsági ház (10—1»): Fél évszázad története bélyegeken. — Mint Galéria (10—18): Filmplakátok. — Miskolci Képtár (1ü—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10 —18) : Műtárgyvédelem a néprajzi muzeológiában. — Herman Ottó-emlékház (10—18) : Herman Ottó élete és munkásság. — Diósgyőri vár (9—15): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryné-ház (9—15) : A miskolci színészet története. Filmszínházak: Beke (14, hn6, 8) : Kaliforniai lakosztály (mb. szí. amerikai film. Hí. helyar!). — Béke kamaramozi (6) : Bob herceg (szí. magyar film). — Kossuth (13): A szökött fegyenc (mb. szí. szovjet film) — (hnö): Don Juan I—II. (szí. francia— olasz—NSZK film, dupla és II. helyár!). — Kossuth éjszakai vetítés (9) : Kaliforniai lakosztály (mb. szí. amerikai film, III. helyár!). — Hevesy Iván Filmklub (13. 16) : Casanova I—II. (szí. olasz film, 18 éven felülieknek, dupla helyár!). — Táncsics (f6. f7) : Mégis meglátod az eget. (mb. szí. szovjet film). — Táncsics kamaramozi (6) : Érintés (szi. svéd film, 16 éven felülieknek!). — Fáklya (15): Negyedik akadály (mb. szí. szovjet film) — (17) : Zsoldoskatona (szí. olasz film. III. helyár!). — Szikra (4, 6) : Josep Andrews (mb. szí. angol film, 16 éven felülieknek, II. helyár!). — Petőfi (15. 17): A fekete farkasok üvöltése (mb. szí. NSZK film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Tokaj vendéglátóház (7): Tűzharc (mb. szí. angol film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Görömböly, Krúdy (6) : Színes tintákról álmodom (szí. magyar film). — szirma (6) : A biztosan ölő sárkánylady (szí. japán film, 16 éven felülieknek, III. helyár!). — Hámor (ti): A biztosan ölő sárkánylady (szí. japán film, 16 éven felülieknek, III. helyár!). SZOMBAT Kossuth rádió, 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: 4x4 játék. — 10.00: Hírek. — 10.05: Lakodalmak zenéje. — 10.25: Operafelvételek. — n oo: Pécsi Ildikónak hívják. — 11.50: Sci-fi kedvelőknek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 3.05: Operettdalok. — 8.26: Tíz perc külpolitika. — — 8.30: Hírek. — 8.33: Szatirikus dalok. — 8.45: a Rolling stones együttes felvételeiből. — 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.30: Hogy tetszik lenni? — 10.30: Hírek. — 10 39: Többet ésszel. . . — 11.40: Fiataloknak! 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.08: Nemzetközi kapcsolatok a XX. században. — 8.38: Magyar zeneszerzők. — 9.16: Úíj lemezeinkből. — 11.00: Hírek. — 11.05: Művészlemezek. Miskolci rádió: 8.30: Hírek, időjárás, lapszemle. — 8.40: Visszapillantó. (Információk, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) — 9.00: Északmagyarországi krónika. (Hős városok — városok hősei megyei vetélkedő Egerben. — a hejőcsabai cementgyárban. — Piaci jelentés.) — Country-dalok. — Napjaink kérdései. Onodvari Miklós jegyzete. — 9.30: Mikrofonlánc. Dr. Szabó Istvánnal, a Borsod megyei Tanács egészségügyi osztályának vezetőjével beszélget Imreh József. — 9.45: Hová menjünk, mit csináljunk? Zenés programajánlat. — 9.52 10.00: Lap- és műsor* előzetes. Televízió, 1. műsor: 8.1ö: Tévétorna. — 8.15: Világnézet. — 9.00: A három Mamed. — 10.35: Egészségünkért. — 10.40: Mindenki közlekedik ... — 10.55: Az ..Angyal1’ visszatér. — 11.50: Ki figyel oda?