Déli Hírlap, 1980. december (12. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-24 / 301. szám

Zöld alma után gyöngyvirág és citrom Szappansiker Az év első felében a sza­badpiacon menünek számított a zöld alma, a mandarin és a banán illatú szappan, fü­r­­dőhab, sampon. Azután ős­­szel megjelentek a boltokban a BNV-díjas, hazai gyártmá­nyú piperecikkek, s egysze­riben befellegzett a szabad­piaci üzleteknek. A Kozmetikai és Háztar­tásvegyipari Vállalat vezér­­igazgatója, Baktai György mondotta az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron: — Még az év végéig 1100 tonna szappant, 250 ezer fla­kon habfürdőt és ugyanen­­­nyi sampont adunk át a ke­reskedelemnek, így 1980-ban új cikkekből a termelés eléri a 725 millió forintot... Miképp sikerült ezt meg­valósítani? Erről kérdeztük Losonczi Károlyt, a gyár mű­szaki vezérigazgató-helyette­sét: • Az említett cikkek mel­lett még jó néhány újdon­sággal jelentkeztünk az év végéig a piacon, így egyebek között kibővítettük a férfiak által mind kedveltebb Derby családot habzó és nem habzó borotvakrémmel, arcápoló zselével, hajszesszel. Több mint félmillió tubus Óceán fogkrémet hoztunk forgalom­ba megjelentettük a 8x4 de­zodor negyedik, rózsaszín tag­ját, s elkezdtük a Gabi gyer­mekápoló sorozat gyártását. Emellett a háziasszonyoknak BIP zöld alma illatú finom­mosószert, az autósoknak Fá­­bizán néven korrózióvédő sampont kísérleteztünk ki. Az elmúlt héten kezdtük meg a Skála rendelése alapján a zöld alma szappan gyártását is. A KHV az idén 31 új ter­méket jelentetett meg, ezek között több csak a szabad­kereskedelemben volt kap­ható korábban. Nem vélet­len hát, hogy már több mint kétmilliárd forintos termelé­si értékről beszélnek az idén a KHV-sok. Az első időben felvásárlási láz tört ki, s ezt a gyár nem bírta kapacitás­sal. Jelenleg a szappanter­melés 13 százalékát — ami 1300 tonnát jelent — a zöld alma és a mandarin képezi, de többet nem készíthetnek, mert az illataromát külföld­ről kénytelen beszerezni a KHV. Oszlassunk el mind­járt egy félreértést: sem ha­tárainkon túl, sem itthon nem a szabolcsi almából ké­szül a zöld alma szappan. Az aroma szintetikus, s ennek gyártását a hazaiak nem tud­ták még kikísérletezni. Jövőre megkezdik a díszítő kozmetikai cikkek — rúzsok, krémek, lakkok — felújítá­sát. Bővíteni kívánják flako­nos termékeik körét, s már az év első felében jelentkez­nek újabb szappanokkal is. Ezek sorában első lesz a gyöngyvirág, majd a citrom, a Gabi gyermekszappan s a Derby férfikozmetikai család szappanja következik. T. Z. Ablakot mos, kéményt bont, hogy utazhasson... Főúr a sziklafalon Nyolc éve már annak, hogy az 5-ös buszon Lillafüredre utazván arra lettem figyelmes: két „őrült" lóg a sziklafalon! - meséli Kiss Tamás, a drezdai Szeged étterem felszolgálója. - Kíváncsi srác lévén, leszálltam a buszról, szóba elegyedtem velük. Azok meg a derekamra kötötték a biztosítókötelet, kis csákányt adtak a kezembe, és arra biztattak: próbáljak mász­ni. Nagy üggyel-bajjal sikerült is ... — Megtetszett a merésznek és izgalmasnak látszó vállal­kozás. Azóta én is közéjük tartozom — mosolyodik el a ma 27 esztendős fiatalember, aki, mint kiderült, már har­madszor dolgozik itt, az NDK-ban. LÓGTAM A MONT BLANCON IS! Kétszer a fővárosban, az Interhotel Stadt Berlinben teljesített tartós külszolgála­tot, most egy évre a drezdai Magyaros étterembe küldték munkahelyi vezetői a mis­­kolc-tapolcai Júnó Szállodá­ból. Csak nehezen böki td, hogy tulajdonképpen juta­lomból lehet itt. Otthon az éttermi szocialista brigád ve­zetője volt, társaival együtt igyekezett a lehető legjobb forgalmat elérni. Itt is elé­gedettek vele! Kitünően be­szél németül, szeretik a ven­dégek, előzékeny, gyors, te­hetséggel öregbíti a magyar vendéglátóipar hirét-nevét külföldön. — Otthon a miskolci Alpin Klub tagja vagyok — mond­ja Tamás. — Ott igyekeztem elsajátítani a napjainkban tö­megsportnak egyáltalán nem nevezhető szenvedély űzésé­­hez szükséges ismereteket. No, és a gyakorlat egy ré­szét is az évente sorra ke­rülő Aggtelek Kupa verse­nyeken. Jártam egyebek kö­zött a Magas-Tátrában, lóg­tam a Mont Blanc szédítő mélységei fölött... VÉLETLENÜL HATODIK! Az NDK sem maradhat ki! — Csodálatos túrákon vet­tem részt a német kollégák­kal együtt a thüringiai erdő­ben, a Falkenstein függőleges sziklafalain, a Szász-Svájc­­ban, a Grosse Hunskirche­­nen. Érdekes, ez utóbbit „nagy hun-templomnak” le­het fordítani, de az elneve­zés eredetét nem sikerült ed­­dig megtudnom. — Hogyan került kapcso­latba az NDK-beli hegymá­szókkal? — Az ismeretség az agg­teleki versenyeken kezdődött, és mihelyt kikerültem Drez­dába, azonnal felkerestem az ittenieket, élükön Jochen Friedrichhel. Tervem, hogy hazatérve meghívom majd a nemzetközileg elismert drez­dai hegymászót. Berndt Ar­­noldot, tartson nálunk elő­adást élményeiről. A lengyel Wanda Rutkieviczcsel hasonló a tervem: ő volt a világon az első európai nő, aki föl­jutott a Mount Everest csúcsára! — Az itteni lapok sport­rovata tudósított arról, hogy Kiss Tamás — két társával együtt — a magyar színeket képviselte egy nemzetközi hegymászóversenye­n. — Az alpinisztika hagyo­mányos sportág az NDK-ban — mondja Kiss Tamás. — Az NDK Turista, Hegymászó és Tájékozódási-futó Szövet­sége 50 ezer tagot számlál. Ez a szövetség írta ki azt a nemzetközi versenyt, amelyen eredetileg csak a két meghí­vott magyar versenyző, Ber­­nyó Marietta és Király Gá­bor — a budapesti OSC szí­neiben — tolmácsa lettem volna. Matthias Feldmann fő­rendező azonban felajánlotta a lehetőséget, hogy én is in­duljak. A miskolci Alpin Klub tagjaként, hatodik let­tem a pfaffensteini verse­nyen. KÉT ÉV MÚLVA AMERIKA! — Utolsó kérdésként: mi­ből teremtik elő a sziklamá­szók az olcsónak egyáltalán nem nevezhető sportjuk anya­gi alapját? — Ablakot mosunk, ké­ményt tatarozunk vagy bon­tunk, hidroglóbuszt festünk — sorolja Kiss Tamás. — Mindezek egyáltalán nem ve­szélytelen teendők, rajtunk, hegy- és sziklamászókon kí­vül csak kérésen vállalkoz­nak ilyesfajta mutatványok­ra. Megvan hozzá a felszere­lésünk , és nem utolsósor­ban edzünk is. A tiszteletdí­jért pedig utazunk, verseny­­­zünk, sziklát mászunk, és közben Szabó László miskol­ci klubvezetővel együtt dé­delgetjük a nagy tervünket: 1982-ben szeretnénk részt venni a híres amerikai Yo­­semite-i hegymászótúrán! KULCSÁR LÁSZLÓ Miskolcon utaznak a legtöbben Érdekes­ összehasonlítást végzett a városi tanács épí­tési és közlekedési osztálya Debrecen, Miskolc, Győr és Pécs tömegközlekedési lehe­tőségeit, viszonyait vizsgál­va. Amíg Debrecenben ta­valy 45,1 millióan utaztak villamoson, Miskolcon 54,6 millióan. Még nagyobb a kü­lönbség városunk javára az autóbuszok esetében: az el­múlt évben Debrecenben 69 millió, Győrött 38,5 millió, Pécsett 86,5 millió utas­t szál­lítottak a városi buszjáratok, Miskolcon viszont 161,4 mil­lióit! Ez érzékelteti azt is, mennyivel nehezebb helyzet­ben van a Miskolci Közleke­dési Vállalat, mint a többi megyei városban működő társvállalat. A három napon Mi tart nyitva, hol lesz ügyelet? December 24-e szombati mun­kanap. Aki az utolsó percekre halasztotta bevásárlásait, délután négy óráig még körülnézhet az üzletekben. Eddig tartanak nyit­va az élelmiszer-, az iparcikk-, a ruházati, az édesség-, a virág­és a dohányboltok. A vendég­látóhelyeken is négy óráig tart a kiszolgálás, kivétel a Tiszai pályaudvar étterme, ahol­ nyolcig fogadják a vendégeket. A kereskedelem ígéri, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi karácsony ... Lesz elegendő ke­nyér és tej az ü­nnep mindhá­rom napja alatt: a kijelölt ét­termek és presszók holnap és holnapután a már kialakult rend szerint árusítják. Fontos tudni, hogy szombaton, amikor is a heti pihenőnap van, valamennyi élelmiszerüzlet, csarnok és piac reggel­­­től délután 1 óráig nyit­va tart, kivéve egyes kisbolto­kat. Nem kell tehát három nap­ra előre bevásárolnunk . .. A tejüzemben és a sütőipari vállalatnál ügyeletet szerveztek, s így a pótlólagos igényeket is ki tudják elégíteni. Ma délután jó lesz sietni, ne­hogy gyalog kelljen a csomagok­kal hazacaplatni. Öt órától ugyan­is nem közlekedik a 7 A, 8, 12, 21, 23, 24, 31, 32, 33 és 69-es jel­zésű autóbusz, s a többi járat is ritkábban indul. A Tiszai pálya­­udvari villamosvégállomás is csak 1-es szerelvényeket me­neszt. A MÁV felkészült az ünnepi csúcsra. Csak ma 11 mentesítő vonatot indítottak és indítanak Budapest, Sátoraljaújhely és Nyíregyháza felé. A háromnapos ünnep alatt az orvosok, a gyógyszertárak, a szolgáltató vállalatok is ügyeletet tartanak. A felnőttek panaszaikkal a Ka­zinczy u. 18. szám alatti (ennek telefonszáma: 15-032), a Csabai kapu 9—11. szám alatti (30-303) és az Első u. 4. szám alatti ren­delőt (31-074) kereshetik fel. A gyermekorvosi ügyelet a Hu­nyadi utca 21. szám alatti ren­delőben lesz, ennek telefonszá­ma: 33-009. Két gyógyszertár lesz éjjel­nappal nyitva: a Szabadság téri és az Avar utca 1. szám alatti. Ha nincs, vagy akadozik a fű­tés és a melegvíz-szolgáltatás, akkor a Távhőszolgáltató Válla­lat diszpécserközpontjába kell te­lefonálnunk, a 38-904-es számon. A gázpanaszokat a 14-443-as, az árampanaszokat a 30-997-es szá­mon lehet jelenteni, ha viszont a vízzel van bajunk, akkor a 35-151-es számot tárcsázzuk. Mind a Tigáz, mind az ÉMÁSZ, mind pedig a vízművek megerősített szolgálatot tart. A Gelkánál sem ünnepel min­den szerelő. Karácsonykor 8-tól 10 óráig a 15-601-es és a 36-399- es telefonokon lehet bejelenteni, ha elromlana a televízió. A ház­tartási gépek javításával délután egy óráig foglalkozik az az ügyelet, amelyet a 16­ 838-as szá­mon érhetünk el. Számvetés a gépgyárban Félmilliárd forint sorsa 0 A most befejeződő terv időszakára 511 millió forintot irányoztak elő szo­ciálpolitikai célokra a DI­­GÉP-ben. Mit kaptak a gépgyári dolgozók a több mint félmilliárd forintból? A kérdésre Mónus Antal személyzeti és szociális igazgatótól kértünk választ. — A pénzt háromfelé osz­tottuk. Tizenöt százalékát közvetlenül szociális célokra, 73 százalékát munkavédelem­re, míg 12 százalékát kultu­rális és sportfeladatok meg­valósítására szántunk. A tel­jes előirányzat 91 százaléka már 1979 végén teljesült, így 1980 végére a középtávú terv jelentős túlteljesítésével szá­molunk. Ebben szerepe van annak, hogy a termelési fel­adatok teljesülése érdekében több szociálpolitikai fejlesz­tést valósítottunk meg, illet­ve több új létesítményt tár­sadalmi munka segítségével építettünk.­ ­ Miről is van szó? — A vállalat központi te­lephelyén és a szerencsi D- egységben új konyha és étte­rem épült. Az üzemétkeztetés színvonalának javítása érde­kében konyháinkat szakválla­latnak adtuk át. Korszerűsí­tettük a gyáron belüli bolt- és büféhálózatot, üzemeink­ben megkezdtük a reggeliző­helyek kialakítását. Sokat tettünk gyermekes dolgozó­inkért. Az elmúlt év végéig a városban a gyermekintéz­mények építéséhez mintegy négymillió forint fejlesztési alapot adtunk át, illetve a pénz egy részét a kommunis­ta műszakok bevételéből utaltuk át a tanácsnak. Szer­ződéseink alapján a DIGÉP dolgozóinak 900 gyermeke ka­pott elhelyezést a város gyer­mekintézményeiben.­­ Sokan építkeznek, vagy várnak lakásra a DIGÉP- ben is... — Hadd említsek csupán egyetlen számot: az V. ötéves terv időszakában a DIGÉP 169 dolgozója jut lakáshoz a vállalat anyagi támogatásá­val. Mintegy 9 millió forin­tot áldoz a vállalat öt év alatt dolgozóink lakáshelyze­tének megoldására. De szól­nom kell arról is, hogy gyá­runk üdülőibe — amelyek­ben összesen 239 férőhely van — évente 3500 dolgozót, csa­ládtagot és gyermeket küld­hetünk. Harminckét dolgo­zónk és 25 gyermek minden évben külföldön üdül... — Örültek a dolgozók az új öltözőknek és fürdőknek is... — Nem csoda, hiszen évek óta nagy gondunk volt ez. Az I-es és a II-es telepen, illet­ve a D-egységben 30 millió forint ráfordítással mintegy 2000 férőhelyesre alakítot­tuk az új fürdőket, öltözőket. Ám még most is mintegy 1000—1200 dolgozónk panasz­kodhat a fü­rdők, öltözők kor­­szerűtlensége miatt. Nem ti­tok, hogy munkaerő-ellátási gondjaink miatt honvédségi erőket is foglalkoztatunk üze­meinkben. Elhelyezésük ér­dekében 11,8 millió forintos ráfordítással, melegítőkonyhá­val ellátott, 170 személyes munkásszállót építettünk. Korszerűsítettük orvosi ren­delőinket is, új mentőautót vásároltunk, s új, a gyógyí­tást szolgáló berendezéseket szereztünk be. Jelentős be­ruházások valósultak meg an­nak érdekében is, hogy üze­meinkben csökkenjen a zaj- és a festékártalom, hogy a nehéz fizikai munkát, ahol csak lehet, kiküszöböljük. Jelentősen javította például a munkafeltételeket a III-as telepi füsthálózat kiépítése, vagy az úthálózat korszerűsí­tése. 0 Mit kíván a DIGÉP dolgozóinak a következő öt évre? — Azt, hogy legyen elegen­dő pénzünk megvalósítani a soron következő szociálpoliti­kai feladatainkat. A hatodik ötéves szociálpolitikai ter­vünk három változatban ké­szült s kérdőívek segítségé­vel kikértük dolgozóink vé­leményét is. Kívánom, hogy a végleges tervben kijelölt feladatok megvalósulhassa­nak, hiszen ezáltal a DIGÉP dolgozói még jobb munka­­körülmények között dolgoz­hatnak majd. (nyikes) : A tervidőszak egyik jelentős szociálpolitikai beruházása volt az 1440 személyes fürdő és öltöző. Kulturált étteremben étkezhetnek Szerencsen a DIGÉP D-egységének dolgozói Ltviszonyokról, időjárásról tájékoztat a stúdió A Belkereskedelmi Szállí­tási Vállalat miskolci, 1. sz. Üzemegységében 210 gépjár­művezető dolgozik. Többsé­gük szinte állandóan úton van. Hogy ezek a dolgozók ma m­él kevesebb balesetet okozva vegyenek részt a köz­­lekedésben, stúdiót hoznak létre, amelynek segítségével szinte percre készen infor­­­málják a gépjárművezetőket az út- és időjárási viszonyok­ról.

Next