Déli Hírlap, 1981. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1981-01-17 / 13. szám

\ Túra vagy tortára Bánkútra csak Borovnyák felé! L­­apunk hétfői számában tapasztalataink alapján szól­tunk azokról a gondokról, amelyekkel a Bánkútra igyek­vőknek, illetve onnan haza­térőknek meg kell birkózni­uk. Miután a hétvégén sí­­karnevált rendeznek a sípa­radicsomban, meglehetősen nagy forgalomra lehet szá­mítani. Ezért is érdeklődtünk az illetékeseknél: milyen út­­v­iszonyok várják a Bánkútra igyekvőket? A Lillafüredi Állami Erdei Vasútüzemnél Rusz Béla az erdészeti kezelésben levő utak karbantartásának fele­lőse. Tőle tudjuk, hogy pén­teken két nyomsávon jár­ható volt a vorovnyáki út Bánkáiig. Gondot okozott ne­kik, hogy gréderük csütör­tökön egy fatuskónál ten­gelytörést szenvedett, s csak abban az esetben tudják megjavítani, ha anyagbeszer­zőjük a fővárosban megkap­ja a szükséges alkatrészt. Így persze lényegesen nehezebb az út karbantartása, letaka­­rítása. Ezt jelenleg egy köl­csönkapott S—100 típusú munkagép végzi. A kölcsön­­géppel két nyomsávosra szé­lesítették a borovnyáki utat, helyet készítenek a parkoló kocsiknak is. Ugyanakkor bérelt szórókocsival dolomit­zúzalékot terítenek szét a Bánkútra vezető út teljes hosszában, a borovnyáki el­ágazástól. A legnagyobb gondot azon­ban nem is ez, sokkal in­kább a hófúvás okozza. Ezért — no meg a gréder hiányá­ban — nem tudták megtisz­títani a Bánkút és Jávorkút közötti utat, ahol félméteres és ennél magasabb hóátfúvá­­sok is találhatók. Ezért Já­vorkút felé ez az út járha­tatlan. Jávorkút egyébként mind Miskolc, mind Szilvás­várad felől megközelíthető, ezt az utat ugyanis szintén kétsávosra szélesítették, s szórták is. Rusz Béla elmond­ta azt­­ is, hogy amennyiben a grédert sikerül megjavíta­ni, elképzelhető, hogy va­sárnap már felszabadítják a Bánkút és Jávorkút közötti utat, s akkor megosztódhat a forgalom. Ám amíg erről nem adnak tájékoztatást, ké­rik az autósokat, hogy Bán­kútra, illetve onnan Miskolc felé csak a borovnyáki úton közlekedjenek! * A fentiek is csak igazol­ják korábban tett megállapí­tásunkat, amely szerint elhi­bázott döntés volt az erdé­szetiektől. magukra vállalni ezen útszakaszok tisztítását, téli karbantartását. A KPM Miskolci Közúti Igazgatósá­ga a korábbi években mindig megbirkózott a gondokkal, sőt javaslatukra vezették be a hétvégi egyirányú forgal­mat is. Most azonban erről szó sem lehet a körülmények miatt. Mit tehetünk? Rendkí­vül óvatos, körültekintő és udvarias vezetést kérhetünk mindazoktól, akik a hétvégén Bánkútra autóznak! (tóth) Villantó Egy horgász mesélte Egyenletes, monoton han­gon zúg a ZIL motorja, a vezetőfülkében kellemes me­leg fogja körül a vezetőt és a mellette ülőt. Hosszú az út, kimerülnek a szokványos beszélgetési témák, ám egy­szerre felélénkül a párbe­széd. A pilóta, Demeter Mik­lós szenvedélyes horgász.­ ­­ Nincs is jobb egy va­lósg halászlénél ! De tudja csuda, olyan igazit ritkán le­het csak kanalazni. Tudja, én hogy készítem el? Választ nem vár, csak egy rövidet mozog, mert úgy elő­zött az­­ 1600-as Lada, hogy keményen meg kellett zabo­lázni a ZIL-t.­­ Sok múlik a hagymán, no meg az apróhalakon, de én belereszelek egy-két főtt krumplit is, ami sűrít, és va­lami más ízt ad. Az FR 00—12-es ZIL ve­zetője Sátoraljaújhelyen la­kik, és a sárospataki tégla­gyári tavon fogja rekordjait. Tíz éve a horgászbot szerel­mese, és szinte a vezetés után ez varázsolja újjá. Kép­zeletbeli rekordkönyvében bizonyára előkelő helyet foglal el az a bizonyos 104 centiméteres és pontosan 29 kilogrammot nyomó harcsa, ami igen megizzasztotta még az utolsó pillanatokban is. Szívesen emlékszik ötkiló­­nyolcvandekás pontyára, és ötkilós csukájára. Kedvenc területe az a bizonyos pata­ki téglagyári tó, de Skodájá­val gyakorta ellátogat a Ti­sza általa ismert jobb helyei­re is, a nagyobb fogás re­ményében. Ez vagy bejön, vagy sem. Nem kimondottan a halért, a horgászatért hor­gászik. S. L. Ingyen... Miskolci véradók Már a kisgyermek is isme­ri a szlogent, amely szerint a vér életet ment. A Vöröske­reszt hívó szavára évente ez­rek nyújtják karjukat, hogy segítsenek a rászorulóknak. Így van ez Miskolcon is. Az elmúlt esztendőben a Miskolci Vérellátó Állomás 8350 liter vér vételét tervez­te. Mint dr. Mády Jánostól, az állomás főorvosától meg­tudtuk, terveiket jelentősen túlteljesítették, hiszen ös­szességében 9562 liter vért gyűjtöttek össze. A 28 067 véradásból alig 3000 történt az állomáson, a többi eset­ben a vállalatoknál, üzemek­ben, intézményekben szerve­zett véradónapokon került a palackokba az életmentő vér. Az állomáson jobbára csak a különleges vércsoporttal ren­delkezőktől, illetve az itt je­lentkező háziasszonyoktól, nyugdíjasoktól vettek vért. Az idei tervek ismét 8350 liter vér levételéről szólnak, ám csökkentik a kiszállásos véradások számát, s azok egyenletességére, s a véradás előtti szűrővizsgálat haté­konyságának növelésére he­lyezik a hangsúlyt. Az elmúlt esztendőben Mis­kolcon már nem volt téríté­ses vérvétel, megvalósult te­hát a teljes térítésmentes véradás. Az állomáson mégis tartalékolnak bizonyos pénz­összeget erre a célra, mert előfordulhat, hogy olyan kü­lönleges, ritka vércsoportú vérre van sürgősen szükség, amiből nincs tartalék. Ez esetben akár térítés ellené­ben is leveszik a szükséges mennyiséget a jelentkező do­noroktól. Róluk ugyanis meg­felelő nyilvántartást vezet­nek, s így nem­csak a ké­szenléti véradók, de a ritka vércsoporttal rendelkezők adatai is a birtokukban van­nak. Emlék­őrző SZTK A minap a szakszervezeti székház, meg a pártbizottság épülete közötti kis téren jövet láttam, hogy vagy húsz lépéssel előttem egy idősebb férfi megszólít egy fiatalembert, aki széttárt karral adja tudtára: nem tud vá­laszt adni a kérdésre. Utána engem szólított meg a bácsika. Sötét ruhában volt, ünnepre öltözve, látszott rajta, hogy vidékről jött be valami hivatalos dolgot intézni, és miután a Zöldfa utcát kereste, azonnal láttam, nyug­díj-ügyben jár. Azaz a megyei társadalom­­biztosítási igazgatóságot, népszerű nevén az SZTK-t keresi. Megmutattam az ajtót, hogy éppen a kereseti intézmény előtt állunk. Utánanéztem, láttam, megy felfelé a lépcsőn. Kicsit megálltam nézelődni. A tér közepén üreg gesztenyefa áll. A tér építői gondosan életben hagyták, szépen kiképezték a kör­nyékét. Ez a gesztenyefa az egyetlen biztos pont múltba néző tájékozódásomhoz. Barnára festett, magas deszkakerítés mögött állt ,ez a fa­ lombsátra kihajolt a Zöldfa utca jár­dájára. A ház, amelyhez tartozott az udvar, a Zöldfa utca páratlan, déli oldalának máso­dik háza volt. Az elsőt, amely a Szemere utca sarkán állott, alig pár méterre a Csup­­ros Mária-szobortól, elsodorta a háború. Ko­rábban ott volt Piva Carlo híres olasz cuk­rászdája, amely a háborút követően a mai Napsugár helyén működött. Az utca túlsó oldalán, a mai szakszervezeti székház helyén rossz emlékű kaszárnya. A katonai elhárító osztály működött itt valaha. Zöldfa utcai nagykapuján pedig a lovas rendőrök jártak ki,ott volt az istállójuk, onnan indultak pa­rádékra, meg erőfitogtatásra. Itt kezdődött valaha a Zöldfa utca, és nekiszaladt az egykori Bagolyvárnak. Ott, mintha megijedt volna, hirtelen balra for­dult. Pedig itt már érintette a Vörösmarty utcát. A sarkon volt az Aczél-féle csemege­bolt, meg a Meleghék kocsmája, beljebb egy cipész hirdette remekeit a kapura akasztott vitrinben. Innen már a Vörösmarty utcával párhuzamosan haladt a Zöldfa. Balra nyílt belőle a Kölcsey utca, amely lejött az Arany János utcáig és a mostani tizenhármas számmal szemben torkollt abba, jobbra név­telen, rövid körök kötötték össze a Vörös­­martyval. Két-háromszáz méter után a Szir­ma, később Munkácsy utcánál ért véget, azaz a Kispiacnál, valósággal beleszaladva Blau Dezső fűszer- és csemegeboltjába, meg egy patikába, no meg Magyar Mátyás hen­tesüzletébe. A nagy Csemege ABC-áruház állhat most ezen a helyen. Hangulatos nevű utcácska volt. Bár épü­leteinek sorában különösebb értéket nem lehetett találni, a régi, történelmi Miskolc­­hoz tartozott, már a múlt században is így hívták, a századforduló utcanév-változásai­nak jegyzéke már a régi nevét is Zöldfaként említi. Északra tőle az Arany János utcáig sűrűn lakott, zegzugos terület. Most bontják az utolsó házakat, eltűnik a harminchét év előtti gettó talán utolsó épületemléke is. Az új településen talán mód lesz e szomorú emléket megörökíteni. Zöldfa utca... Eltűnt. Már csak az SZTK őrzi az emlékét, mert hivatalosan a Zöldfa utca kettő alatt van. A bácsi még mindig az ajtóban áll, bizonyára nem érti, miért nézek olyan hosszan és olyan elgondolkozva utána. Aztán visszasétálok arra és látom, hogy az egykori Zöldfa utcához tartozó zo­mánc kettes szám meg ott van az ajtónál, de mellette, a cégtáblán már az olvasható: „Magyar—Szovjet Barátság tér 3.” Lassan már a házszám sem őrzi a Zöldfa utca em­lékét, csak az SZTK cégjeles nyomtatványai, amíg azokat is ki nem cserélik. BENEDEK MIKLÓS Elégedett-e a munkahelyével? Hárman es­ták Az AFIT két tűz között őrlődik. Akik vele dolgoz­tatnak — főleg a magáno­sok — általában elégedetle­­­nek. Akik itt dolgoznak, di­csérik a céget. A személy­­gépkocsikat most hagyjuk. A főmérnöktől, Jakó Józseftől, a teherautók után érdeklőd­tünk. Ők úgy mondják, ha­szonjárművek. A népgazda­ságnak hasznot hoznak. _ — Évente — meséli a fő­mérnök — több mint 200 ezer gépjárművet javítunk. Ebből körülbelül 25 ezer a teher­autó. Az AFIT-nál az a szo­kás, hogy minden vállalat egy típusra specializálódik. Itt, a XVI-os számú válla­latnál a Roburt reparál­juk, no és az Ikarust, amelyet egyébként minden AFIT-te­­lephely javít. A nagycsarnokban alváz­ra szedett teherautók, Robur buszok. Se ajtaja, se ablaka, se motorja a kocsiknak. Hogy mikor lesz ezekből menő autó? — Negyvenöt nap az átfu­tási idő — mondja Górász András üzemvezető. — De általában hamarabb megva­gyunk vele. Jó gárda dolgo­zik itt... A jó gárdából három em­bert kerestünk meg, kis túl­zással: három generáció kép­viselőjét. m A legfiatalabbak közé tar­tozik Győrffy András. Autó­villamossági szerelő. — Még nincs egy éve, hogy itt vagyok — mondja. — A 101-esben végeztem, itt töl­töttem a szakmai gyakorla­tokat, innen kaptam ösztön­díjat, és júliustól dolgozom. A vártnál jobb a munka ... —1. Miért, mit várt? — Ha....?:­ Nem is tu­dom... Az órabére.»* 14 fo­rint. Egész jó pénz ... Segí­tenek a kollégák, a főnökök­kel sírás baj. Dolgozni kell keményen. Néha túlórázni is... Esdemben sincs itt­­hagyni az AFIT-ot. — Ilyen jó minden? — Azért nem minden le­ányálom. Hideg van. A sza­badban is kell dolgoznunk, aztán ha bejövünk a csar­nokba, lázunk. Rossz a fű­tés. Villanyszerelő a szak­mám, saválló munkaruha kellene nekem. Az meg 680 forint. Én csak 500 forint értékű munkaruha-utalványt kapok ... — Nincs itt semmi prob­léma. Ha kell, vitatkozunk, n­ehallgatják a főnökségen a mi véleményünket is. E nélkül nincs végleges dön­tés. Takács János tizennyolca­dik éve AFIT-dolgozó, autó­szerelő. Első munkahelye ez, és elégedett ember. A pénz­zel kezdi ő is, mint sokan mások. — Összejön havonta 5500 —5700 forint; 22,80-at adnak óránként. Kiváló Dolgozó ki­tüntetést kaptam, megbe­csülnek itt. Igaz, szerencsés helyzetben vagyok, hisz a csoportvezető véleményét ki­kérik majd’ mindenben. — Ha 2—3 forinttal töb­bet ajánlana egy cég, el­menne? — Meggondolnám. Ideköt minden .. . Régi üzem ez, igaz, a korszerűsítés elkelne már. A munkaruha-kihordási idővel is bajok vannak, le­hetne rövidebb is. Nem ..., maradnék... Tulajdonképpen csak a jól ismert vázról állapítható meg, hogy ez a jármű vala­mikor egy Ikarus 260-as busz volt. A kormányon és a sok elektromos vezetéken kívül nincs is más a járgányban. Bóta Imre karosszérialakatos itt szerel. — Immár 1950 óta. Tavaly ünnepeltem harmincéves itt­létemet. Volt vihar, volt csend, hívtak máshová, ke­csegtettek jobb pénzzel, ma­radtam. Nem bántam meg... Csoportvezető lettem, fiata­lokkal is foglalkozhatom, amit nagyon szeretek. Kap­tam Munka Érdemrendet, kiváló újítói kitüntetést. Aki becsületesen dolgozik, azt meg is becsülik. Én innen már csak nyugdíjba megyek... * Hárman egy cégről, s vé­gül is jut. — Évente 380 millió fo­rintot produkálunk — mond­ja a főmérnök. — Dolgozik nálunk 1800—1900 ember, s egy munkásra ezek szerint legkevesebb 200 ezer forint jut... Már csak ezért is meg kell becsülnünk őket... I. S. -e Gyurffy András autóvilla­mossági szerelő: ... „Azért nem minden leányálom ...” (Sólymos László felvételei) * A Rabur motorjában Takács János: „Ha kell, vitatko­zunk ...” 2 * ..Nem bántam meg, hogy AFIT-os lettem...'' Bóta Imre 31. éve szerel.

Next