Déli Hírlap, 1981. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1981-10-13 / 239. szám

Kézilabda NB I B, NB II Táblázatok— némi magyarázattal Miskolc várost a kézilab­da Nemzeti Bajnokságban két csapat képviseli. Az NB I B osztályban — a magyar második vonal — a Miskolci Spartacus női gárdája, és az NB II férfi Keleti csoport­ban a Borsodi Bányász (ez a harmadik vonal). Még egy­két hét, és megkezdődik az őszi szezon az 1981. évi baj­nokságban. A „hivatalos” eredmények meglehetősen nagy késéssel érnek az egye­sületekhez, az újságok sport­rovataihoz. Hozzánk is csak a napokban jutott el a Ké­zilabda Gólarchívum című kiadvány, amely az NB-s bajnokságok hivatalos tava­szi eredményeit közli. Eszerint az NB I B-ben a következő az állás: A Miskolci Spartacus hazai környezetben négy mérkőzést nyert, míg idegenben mind­össze egyet (Tisza Cipő 9:8). Ugyanakkor hazai környezet­ben hét mérkőzést játszott. Már a bajnokság indulása­kor elmondottuk, hogy az NB I B osztályban nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. Alapvető követelmény az, hogy a hazai mérkőzéseket meg kell nyerni, és idegen­ből is minél több pontot ha­zahozni. Ellenkező esetben könnyen a kiesési zónában találja magát a csapat. Persze, most még nagyobb baj nincs. Lényegében a kö­zépmezőny végéhez tartoz­nak hiszen az azonos mér­kőzést játszó, nyolcadik he­lyen álló hódmezővásárhe­lyiek mindössze egy ponttal előzik meg a miskolciakat. De az őszre alaposabban fel kell készülni! Elsősorban a támadások befejezésével. Meg nem engedhető luxus a hét­méteresek kihagyása, csak­úgy, mint a ziccerhelyzetek be nem dobása. (Sajnos, mindkettőre példák sokasá­gát tudnánk bemutatni.) Összel csak hat hazai mér­kőzés lesz, de ezek mindegyi­ke megnyerhető. Jön: a Ba­laton Bútor, a Tisza Cipő (mindkettő a miskolciak mö­­gött áll), a Csepel (csak gól­különbséggel jobb), az Ózd (alig valamivel állnak job­ban) és az élmezőnyből a Goldb­erger és a Postás SE. Tehát tulajdonképpen az utóbbi kettőre kell majd össz­pontosítani, mert az élcsapa­toktól megszerzett minden pontnak — a riválisok vere­ségét feltételezve — kétsze­res a jelentősége. A Miskolci Spartacus ne­héz NB II után szép remé­nyekkel indult az NB I B- ben. Bízzunk benne, hogy a megkapaszkodás sikerül, és akkor jövőre akár magasabb célokat is ki lehet tűzni a csapat elé. Lényegében a Borsodi Bá­nyász a minimális célkitűzést a tavaszi fordulóban teljesí­tette. Ötödik helyük dicsére­tes. Ugyanis nem rendelkez­nek volt NB I-es játékosok­kal, mint az előttük álló csa­patok közül három, és mégis versenyben vannak, akár a dobogós helyezésekért is. Azt is tudjuk, hogy a sérülések meglehetősen megnehezítik az őszi felkészülést, de a csapatszellem dicsérhető. Ha ebben az évben a TF még egy klasszissal jobb is ve­­télytársainál, megítélésünk szerint jövőre — némi erő­sítéssel — „partiban lehet­nek” a magasabb osztályba kerülésre. * És hol az NB I? — kér­dezhetnék. Bizony, ma még csak álom. Az öt-tíz évvel ezelőtti miskolci kézilabdá­hoz képest árnyéka egykori önmagának. Pedig a — szur­kolók a megmondhatói — fény éppúgy hull a népkerti és a hajócsabai kézilabdapá­lyákra, mint azelőtt... D. T. B. jsc A fehérmezes TFSE mind Miskolcon, mind Budapesten le­győzte a Miskolci Spartacust. Képünk a 16:23-as hazai talál­kozón készült, egy­ sikeres miskolci át­lövéskor. ........ ... _________. .............. (Szabó István felvétele) * Az NB II Keleti csoportjában a férfiak élmezőnye: 1. TFSE 15 13 1 X 377:313 27 2. Nádudvar 12 8 2 2 339:281 18 3. Eger 12 7 2 3:308:287 16 4. Nyírb. 12 7 — 5 282:276 14 5. Borsodi B. 12 6 — 6 249:247 12 6. Tiszavasv. 12 6 — 6 291:296 12 (E csoportban 12 csapat van.) Tömegsport Kispályás labdarúgás Miskolc város 1981. évi tö­megsport kispályás labdarú­gó-bajnokságának mérkőzés­sorozata — egyhónapos szü­net után — folytatódott. Újabb eredmények: 17. forduló: D4C—Üveggyár 2:2, M. Bányász —MSK 6:1, MKV—KÉTÜSZ 8:2, MKSE—TLSC Előre 4:2, ÉVIZIG —Geodézia 1:10, Tanácsi Építők— Sajtóház SK H, volán MA­VAUT —BRÉV 1:10, DIGÉP—TLSC VM 4:2, HCM—Távhőz 0:0, Avas— Pösc 4:1, Papírgyár—Volán öreg­­fiúk 3:7, BRÉV—Belag 3:4, LKM —Kinizsi Húsos 7:3, LKM Acélmű —Bocskai SE 0:0. 18. forduló: BLSE—LKM 3:6, üveggyár— TÜKI 1:9, TLSC Előre—MKV 4:3, TLSC VM—D4D 0:4, Pesc—HCM 2:1, MSK—Kinizsi Húsos 2:0, Vo­lán Taxi—Volán MA­VAUT 3:3, Sajtóház—EVIZIG 4:1, BRÉV— Tanácsi Építők 3:0, KÉTÜSZ— SZÜV* 0:0, Geodézia—Papírgyár 6:4, Befag—BRÉV 2:0, Bocskai SE —DIGÉP 0:1, M. Bányász—Avas 2:0, Volán öregfiúk—MKSE 10:1, Távhő—LKM Acélmű 2:3. (* = ki nem állásért egy bünte­tőpont levonva.) Téglaipari sportnapok Miskolcon A Tégla- és Cserépipari Tröszt gazdasági vezetése, illetve szak­­szervezeti intéző bizottsága a III. téglaipari sportnapok megrende­zésével az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat szakszervezeti bizottságát bízta meg. Az országos versenyek szombaton és vasárnap lesznek, a HCM hejőcsabai sporttelepén, a következő sportágakban: labda­rúgás, kézilabda, asztalitenisz, három­próba, lövészet, tollaslab­da, sakk és teke. A HCM mellett a sportversenyek gazdái lesznek még: Nyékládháza, MHSZ-lőtér, Miskolc, városi sportcsarnok; Mályi, Téglagyár-klubhelyiség, ÉAÉV-szálló. Kecskemétre került a Neptun Kupa A miskolci könnyűbúvárok Neptun Klubja által megrende­zett háromnapos országos kupa­versenyen az Észak-Bács-Kiskun megyei Vízmű MHSZ-klubjának csapata győzött. Tagjai a külön­böző kategóriák majd’ mindegyi­kében a helyezettek közé kerül­tek, s összesen több mint 22 000 ponttal vitték el a pálmát, egy­szersmind a tavaly óta a gy­őriek birtokában levő örökös vándordí­ját, egy díszes serleget. Nem kisebbíti, csak magyaráz­za a sportág kecskeméti műve­lőinek sikerét az, hogy a hidegebb évszakokban is megfelelő körül­mények között ed­zhetnek, hiszen a „híres város” a 60-as évek vé­ge óta 50 méteres fedett uszodá­val rendelkezik. Az utóbbi hiányának, a kevés­bé jó őszi, téli és tavaszi edzés­lehetőségnek figyelembevételével a miskolciak sem vallottak szé­gyent: a Közép-tiszai Vízügyi Igazgatóság 17 000 ponttal a má­sodik helyen végzett együttese mögött csaknem 13 000 ponttal a harmadikak lettek. Jellemző az élmezőny „elhúzására”, hogy a negyedik helyre került debrece­niek alig valamivel több mint 7000 pontot szereztek. T. L á­llás Tüzeléstechnikai Kutatóintézet felvesz nagy szakmai gyakorlat­tal rendelkező hőtechnikai mű­szerész, lakatos és forgácsoló szakmunkásokat. Jelentkezés: a TÜKI Miskolc-Egy­etemváros munkaügyi osztályán. Szobafestést, mázolást, tapétá­zást vállalok. Címfelvétel: 31-308- as telefonon. Víz-gázszerelőt, jó keresettel, azonnal felveszek. Ungvári, Hor­váth L. út I. adás-vétel Óarany színű bársonygarnitúra igényesnek eladó. Balogh, Vörös­marty 14. VI/1. Cserépkályha szakszerűen szét­bontva olcsón eladó. Tel.: 18-720. Eladó szobai szétszedhető galé­ria, 1,8 m magas, költözködés miatt. Ungvári, Horváth L. út 7. Vennék tiszta, jó állapotban le­vő vendéglátóipari szakközépis­kolás leányegyenruhát, középmé­retre. Ajánlatokat: „Sürgős 94 099” jeligére kérem a Miskolci Kiadóba. Eladó csővázas garnitúra, hu­zattal, 2 fotel, Mecalor olajkály­ha. Érdeklődni péntek déltől, szombat estig: Pásztor, Gábor Áron u. 6/6. ingatlan Elcserélném tanácsi, garzonla­kásom hasonló kétszobás, össz­komfortos lakásra. „Sürgős 146 586” jeligére a hirdetőbe, vagy 76­ 561 telefonon, 18 órától. Elcserélném 2 szobás, lakókony­­hás, szövetkezeti lakásomat ka­zincbarcikai l 1/2 szobásra, vagy eladom 360 000 kp. -s­ OTP. Kö­zépszer u. 15. 9/3. Külön bejáratú szoba-konyha, éléskamra albérletbe kiadó: „Au­gusztus 94 047” jeligére a kiadóba. Házaspár egy gyermekkel gar­zont, vagy 1,5 szobás lakást bé­relne, 2—3 évre. Tel.: 13­844. Eladó a belvárosban : szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba,­­­ pince, társasházban, lakottan. Megtekinthető: Miskolc, Kazinczy út 1. sz. I. em. 1. ajtó. Érdeklőd­ni : Deli Lászlóné. Sajószentpéter, Üveggyár telep 29. (bolt mellett)' I Közérdekű közlemény : Értesítjük az utazóközönséget, hogy 1981. augusztus 9., 16., 20., 21. és 22-én, strandidő esetén, az Avas lakótelep—Tapolca között, ideiglenesen, kísérleti jelleggel ú­j autóbuszjáratot közlekedtetünk „Avas — A — Tapolca” jelzéssel. Rossz idő esetén a járat nem köz­lekedik. Útvonala: délelőtt: Avas lakó­telep (133-as mű­) — Engels u., III. ütem (megfordul) — Engels u. — Miskolc-tapolcai út — Mar­tos Flóra u. — Tapolca végállo­más. Vissza irányban: Tapolca vég­állomás — Martos Flóra u. — Miskolc-tapolcai út — Engels u. — Avas lakótelep végállomás. Délután, Tapolca irányába köz­lekedve nem érinti az Avas II. III. ütemet. Tapolcáról az Avas lakó­telepen haladva a járat az Avas It. III. ütemét érintve közlekedik. Megállói: délelőtt: Avas lt. vá. (133-as megállóhely), ifjúság utca, Mednyánszky u., ifjúság u., Avas l­. (33-as megállóhely), Sályi I. u., Cementipari Gépjavító, s to­vább a 2-es járat megállói. Tapolcáról vissza irányban köz­lekedve a Cementipari Gépjavító megállóig a 2-es járatéval meg­egyezik, majd a Sályi I. u., Avas l­. végállomáson áll meg az a­utó­­busz. Délután: Avas l­. vá. (133-as megállóhely), Sályi I. u., Ce­mentipari Gépjavító, s tovább a 2-es járat megállói. Tapolcáról vissza irányban ft Cementipari Gépjavítóig meg­egyezik a 2-es járatéval, majd Sályi I. u., Avas l­. (133-as meg­állóhely), ifjúság u., Mednyáns­­­ky u., ifjúság u., Avas l­. végál­lomáson áll meg az autóbusz. Az „Avas — A — Tapolca” jel­zésű járatot csak 2 Ft-os menet­jegy kezelésével lehet igénybe venni. Az új járaton a bérletek és utazási igazolványok nem ér­vény­es­ek. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT Megrendülten értesítem mindazokat, akik ismerték, szerették, hogy férjem. DR. SCHOLZ PÁL ügyvéd Hetének 53. évében tragikus hirtelenséggel, 1981. augusz­tus 1-én elhunyt. 1981. augusztus 7-én, 16 órakor helyez­zük örök nyugalomra, a Szentpéteri kapui városi teme­tőben. Gyászoló felesége, édesanyja, lánya, veje, testvére és a család A borsodsziráki Bartók Béla Mg. Zp. Termelőszövetkezet Miskolc, József A. u. 20. alatti szolgáltató ágazata­­ • takarítási • ablaktisztítási • rovar-és rágcsálóirtási munkálatokat vállal közületek és egyéni megrendelők részére. TELEFON: 38-979 11 Miskolci Építőipari Vállalat csehszlovák munkahelyre felvesz: ft tetőfedő, bádogos ft vízvezeték­, csatornaszerelő ft kőműves ft ács ft­ hidegburkoló ft melegburkoló ft villanyszerelő , festő szakmunkásokat, valamint ft segédmunkást. Jelentkezés a munkaügyi osztályon (Miskolc, József Attila u. 40.) Vállalatok, közületek figyelem! MEGVÉ­TEL­RE FELAJÁNL­UNK NA SO-as átmérőjű nyomócsöveket, simplex kötéssel, 250 Ft/méter Borsodi Iparcikk Kisker. Vállalat állóeszközraktára Miskolc, József Attila u. 11.

Next