Déli Hírlap, 1981. november (13. évfolyam, 256-279. szám)

1981-11-06 / 260. szám

Bélyeggyűjtés A megyében három bélyegbe­mutató is nyílt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfor­dulója tiszteletére. A BVM Alsó­­zsolcai Gyárának béyeggyűjtő kö­re tegnap nyitotta meg kiállítá­sát, melyet november 13-ig mun­kanapokon 12—15 óra között le­het megtekinteni a gyár tanács­­­termében. A mezőkövesdi városi bélyeggyűjtő kör bemutatója november 6—8. között tekinthető meg a Városi és Járási Művelő­dési Központban. Leninvárosban, a Tisza u. 4. sz. alatti TVK-mun­­kásszálló földszinti klubtermében áll a nagyközönség rendelkezésé­­re november 10-éig az a bemu­tató, melyet a Tiszai Vegyi Kom­binát bélyeggyűjtő köre rende­zett ; a tárlaton munkásmozgalmi kiállítási anyagok láthatók. No­vember folyamán a TVK üzemei­ben is bemutatják a dolgozók­nak. R. L. ez a A meteorológusok szerint a november „szubpoláris” hónap. A Földközi-tenger felől számtalan ciklon ha­lad át ilyenkor a Ka­ukázus irányába. Ezek a meleg és nedves lég­tömegek, érintkezve a sarki eredetű hideg le­vegővel, ködöt, apró­­szemű esőt eredmé­nyeznek. Érdekes meg­figyelés, hogy novem­ber 8 és 15 között, épp akkor szokott erőteljes felmelegedés bekövet­kezni, amikor boly­gónk a Leonida mete­orrajon halad keresz­tül. A sokévi tapaszta­lat szerint 16-a táján áll be az erőteljes le­hűlés. STOP! KÖZLEKEDÜNK! Az autósok nevében kérdeztük Válaszol: a klub főtitkára Sajtótájékoztatón ismertet­te Budapesten a Magyar Au­tóklub terveit Balogh Tibor főtitkár. A borsodi autósok nevében több kérdést intéz­tünk a ma már 260 ezer ta­got számláló társadalmi szer­vezet vezetőjéhez. DH: — Az idén az MA Bor­sod megyei Szervezete a leg­nagyobb vidéki szervezetté lé­pett elő. A 15 ezer miskolci­­borsodi klubtaghoz most csat­lakozik a kétezres ózdi tagság is. Várhatjuk-e, hogy a lét­számhoz mért támogatást kap­nak a központtól? Úgy tudjuk ugyanis, hogy sokkal kisebb szervezetek jóval jelentősebb segítséget élveznek . .. B. T.: — Arra törekszünk, hogy mondjuk a mátészal­kai klubtag, aki ugyanannyi tagdíjat fizet, mint a mis­kolci, lehetőleg hasonló szol­gáltatásokban részesüljön. Erről azonban még ma sincs szó, s úgynevezett fehér te­rületeink is vannak. Ezek felszámolása érdekében kell elvonnunk pénzeszközeinket a borsodi vagy más nagyobb, viszonylag már jól ellátott szervezetektől, így például Hevesben ez év végén, Bé­késben és Szabolcsban jövő­re avatunk új műszaki állo­mást. Vagy: Pécsett ugyan már régen működik műsza­ki állomás, ám most szanál­ják, újat kell építeni. Na­gyon fontosnak tartjuk a budapesti II. sz. műszaki ál­lomás felépítését is, amely az M 3-as autópálya fővá­rosi bevezetésénél létesül. Ezek pénzt visznek el Bor­sodtól is. Úgy gondoljuk, hogy még másfél-két évig tart ez az állapot, s azt kö­vetően a megyei szervezetek önálló gazdálkodást folytat­hatnak, eredményeik alap­ján részesülhetnek a bevéte­lekből. Ma még ez lehetet­len kívánság. DH: — Említette: a 4200 ki­lométeres segélyszolgálati útvo­nalon a jövőben korszerűbb kocsikat működtetnek sárga angyalként. A sokkal kisebb Heves megyei szervezet is ka­pott Lada combit. Borsod vi­szont nem . . . Miért? B. Z.: — Az országúti se­gélyszolgálat az egyik leg­kedveltebb szolgáltatásunk; az idén például 9 hónap alatt több mint 42 ezer eset­ben nyújtottak segítséget a sárga angyalok. Az autópark fenntartása azonban évente 8 millióba kerül, viszont csak 1 millió forint a bevé­tel! Miskolc egyébként azért nem kapott még Lada com­bit, mivel az idén adtunk a megyei szervezetnek egy va­donatúj szállítókocsit, egy AVIA-t. Ennél többre most nem tellett. DH: — A miskolci műszaki állomás kinőtte kereteit. A fejlesztéshez a megyei tanács 4 millió forintot ígért ugyan, ám ez kevés. Számíthat-e a megyei szervezet a központ se­gítségére? B. T.: — Fel kell mérni Miskolcon a reális igénye­ket, el kell készíteni a fej­lesztés terveit, a költségve­tést, s utána szívesen le­ülünk a megyei szervezet vezetőivel tárgyalni a támo­gatásról. Biztos, hogy nem hagyjuk magára a megyei szervezetet, noha lehetősége­ink végesek... Ny. I. ízléses kivitelű miniatűr könyv jelent meg a­ na­­­pokban, a Miskol­ci Minikönyvgyűj­­tők klubja gondo­zásában. Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárának Borsod megyében tett látogatását örökíti meg a Lá­togatás című könyvparány. Ko­vács Mihály szer­kesztette, a rajzo­kat Feledy Gyula Kossuth-díjas gra­fikusművész készí­tette, Vitkó László színes és fekete­fehér képei illuszt­rálják. Sz­andrai György, Szász Sza­bolcs, Szegedi Im­­réné, Daru Béláné és Péli Katalin kezem­unkáját di­ Minikönyv eléri a minikönyv, amelyből 175 pél­dány porcelán fe­dőlappal, s ugyan­csak 175 példány műbőrkötésben je­lent meg, vala­mennyi számozva. Sorcsökkentő újítás Mint ismeretes, a forgalmasabb miskolci patikákban min­­denütt egyszerre három sor várakozik. Egy az árazó ablak előtt, másik a pénztárnál, míg a harmadik a cél előtt, a gyógyszerkiadásnál. Hosszú ideig jómagam is úgy gondoltam, hogy ezen az elengedhetetlenül fontos adminisztrációs ügyi renden aligha lehet változtatni. A sors kifürkészhetetlen aka­ratából azonban betévedtem az egyik fővárosi gyógyszertár­ba. S miközben az árazóablak előtt ácsorogtam, a­rra lettem figyelmes, hogy a Thököly út és a Gizella utca sarkán levő patikában minden második vásárló egyenesen a pénztár felé tart, illetve a patikába lépés után az ajtó melletti táblához lép és onnan egy-egy blokkszerű papírlapot választ magának. Nem hagyott nyugton a kíváncsiság, és megnéztem magam­nak a fachokban elhelyezett papírlapokat. S azt láttam, hogy itt előre megírt blokkokat helyeztek el. Az olyan gyakoribb recept nélkül is megvásárolható medicinák, mint a C-vitamin, a Polyvitaplex, a különféle hashajtók, a fejfájást csökkentő tabletták, vatták és kötözőszerek kiváltásához. Akik tehát ezekért sorakoztak volna 10—15 percet, az árazó ablak előtt, ily módon tetemes időt takarítottak meg. A budapesti patikában látott módszer minden kísérletezge­tés és újítási díj kiutalása nélkül a forgalmasabb miskolci patikákban is megvalósítható. Ezzel talán a három sor közül az egyik a felére csökkenne... (sz. I.) Értesítjük t Ügyfeleinket, hogy a Gépjárművezetői Vizsgabizottság B.-A.-Z. MEGYEI SZERVEZETE folyó év november 9-én, az Autóközlekedési Tanintézet B.-A.-Z. MEGYEI ISKOLÁJA folyó év november 14-én, Miskolc, Major u. 2. sz. alól Miskolc, József A. u. 20. sz. alá (volt TIGÁZ-telep) költözik A Gépjárművezetői Vizsgabizottság november 10-én, az Autóközlekedési Tanintézet 16-án ismét ügyfelei rendelkezésére áll. 1 Bekukkantunk a konyhába Három a kislány — Fogalmam sincs, hogy jutottam haza a kerékpá­rommal a telefonálás után Felsőzsolcáról hívtam fel a kórházat. A boldog révület­ben, hogy három lányom szü­letett, se nem láttam, se nem hallottam — emlékezik az édesapa. Magdolna, Andrea és Nóra — mint annak idején beszá­moltunk róla — május else­jén a Vasgyári Kórházban született. Féléves tehát a há­rom Virág kislány. Termé­szetesen nem a konyhába, hanem a kisszobájukba ve­zet az első utunk. Édesany­juk azonnal jellemzi is őket: Magdi, aki állandóan moco­rog, már hasra fordul, csak még visszafelé megy nehezen a mozdulat. Andrea, a leg­jobb magaviseletű kislány. Nóra, aki a legtöbbet beszél, és a legvidámabb teremtés, amíg ott vagyunk. • SEGÍTETTEK A MUNKATÁRSAK Rövid időt, mindössze két hetet töltöttek a nagymama felsőzsolcai házában, ahol korábban a fiatal pár is la­kott. Hatéves lakásigénylé­süket „sürgették meg” a hármas ikrek, a Miskolci Közlekedési Vállalat és a Borsod megyei Fodrászszö­vetkezet vezetőinek közben­járásával. Az édesapa, Virág Ferenc ugyanis autóbuszve­zető, felesége pedig női fod­rász. Az avasi lakótelepen, a Mednyánszky utca 26. szám alatt kaptak lakást. A köl­tözködésben segítettek az apa munkatársai, barátai. A há­rom kiságyat és a pelenkázó­­asztalt a fodrászszövetkezettől kapták ajándékba. De az ot­tani szocialista brigádok még gyűjtöttek egy szép összeget is, ebből vásároltak automa­ta mosógépet. Az édesapa is kapott jutalmat, részben jó munkájáért, részben a meg­gyarapodott nagy családért. A közlekedési vállalat szerez­te a hatalmas babakocsit is. A három lány példásan tiszteletben tartja apjuk hi­vatását. Éjszaka nem sírnak, nem követelőznek. Mert Vi­rág Ferencnek a pihenésre bizony szüksége van. A haj­nali műszakkezdésre már fél háromkor csörög két vekker, a biztonság kedvéért • A NAGYMAMA FŐZTJE Ide nem jár fel a műsza­kos járat, így jó szolgálatot tesz a kis Trabantjuk. Magdi a fél év alatt egyszer ruc­cant ki „messzebbre”, a Centrum Áruházig. Akkor is a lányoknak vásárolt. Siet­nie kellett hogy az etetésre hazaérjen. Férje mindenben segít a gyerekek körül és a házimunkában, csak az ete­tést nem vállalja egyedül. Bizony ügyeskedni kell, amikor három éhes száj tá­­tog egyszerre. Június 5-től szeptemberig volt hivatásos segítség. Két gyermekgondo­zónőnek Virágék otthona volt a munkahelye. Azóta viszont kettecskén kell boldogulniuk. Hétvégeken viszont eljön a zsolcai nagymama, akinek a szakácsnői tudása aranyat ér. Ilyenkor aztán időigényesebb menü készül, amire Magdi­nak egyébként nincs ideje. Ekkor az apa rendszerint kimenőt kap, s élhet a hor­­gászszenvedélyének. Főzni mindennap kell mert a férj a rapszodikus műszakbeosztás miatt nem veszi igénybe az üzemi kosz­­tot. Igaz, tikettet vásárol, mert az bevásárláskor min­dig jól jön. Ő egyébként a családi anyagbeszerző, s elé­­gedett is az avasi üzletek kí­nálatával. A gyerekek már kapnak főzeléket, gyümölcsöt, ízlelgetik a kávét, a kakaót. Akkor már könnyebb lesz, ha egy koszton lehetnek a felnőttek és a gyerekek. Ha nagyobb háztartási munka járja, jól jön a készen kap­ható bébiétel is. A múltkor a sütőtökpürét­ keresték,­ de nem kaptak. Keveslik a kö­zeli üzletek bébiétel-válasz­tékát. • HOL VAGY, BÉBIÉTEL? Varjas László,­­ az Unió Áfész áruforgalmi előadója kérésünkre utánanézett a pa­nasznak a 104. sz. ABC-bolt­­jukban. Meggyőződött róla, hogy csak négyféle bébiétel kapható az üzletben, a léte­ző tizenkettőből. Az utánpót­lást szállító túrajáratot a na­­pokban várják, s minden bi­zonnyal ez gyarapítja a vá­lasztékot. Nagyobb figyel­met fordítanak az ellátásra ezután, annál is inkább, mert olyan időszak következik, amikor a friss zöldség be­szerzésére kevesebb lesz a lehetőség. Anyagi gondokról pillanat­nyilag ebben a családban nem esik szó. A jobb fizetés reményében hagyta ott ko­rábbi munkahelyét Virág Ferenc. Nem bánta meg a cserét: 6300 forint az átlag­­fizetése. Magdi, amíg a szü­lési szabadság tartott, 3200-at kapott. Most már gyermek­­gondozási segélyen lesz, ke­vesebbet kap, de ezt kiegé­szíti a családi pótlék. Ké­sőbb aztán a lányokkal egye­nes arányban nőnek a gon­dok. Hiszen minden szép ru­hából és cipőből, majd ké­sőbb minden iskolaszerből hármat kell egyszerre venni. OLÁH ERZSI Az édesanya tálal jjc — Amíg apa engem tisztába tesz, a többiek várnak A jövő évi tejjegyek Értesítjük Miskolc város lakos­ságát, hogy Miskolc megyei vá­ros Tanácsa V. B. Hivatala ügy­félszolgálati irodái az 1982. évi tej­jegyek osztását 1981. november 9. napjától kezdik meg. A tejjegyek osztása az anya állandó lakhelye szerint, kerüle­tenként történik: I. kerületi la­kosok részére a Petőfi u. 23. sz., II. kerületi lakosok részére a Csaba vezér u. 53. sz., a III. ke­rületi lakosok részére a Marx K. u. 96. szám alatti ügyfélszolgálati irodája. Ügyfélfogadási idő: hét­főn 8—16.30 óráig, kedden 8—1« óráig, szerdán 8—16.30 óráig, csü­törtökön 8—18 óráig, pénteken 8— 15.30 óráig, páros hét szombat­ján 8—12.30 óráig. A tejjegyet csak az anya érvé­nyes személyi igazolványára, il­letve az újszülött és terhesség esetében a személyi igazolvány és a terhes gondozási kiskönyv alapján adható ki. MISKOLC MEGYEI VÁROS TANÁCSA V. B. HIVATALA TITKÁRSÁGA

Next