Déli Hírlap, 1981. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
1981-12-05 / 284. szám
A Szovjetunió békepolitikája Vetélkedő a DIGÉP-ben Városunk elszabadulása évfordulójának tiszteletére a December 4. Drótművek MSZRT-tagcsoportja vetélkedőt hirdetett megyénk MSZEX-tagcsoportjainak részére. A vetélkedő témája: a Szovjetunió békepolitikája. Majd’ száz versenyző — 33 csapat — ült le tegnap délelőtt nagy izgalommal a DIGÉP nagytermében elhelyezett asztalokhoz, összemérni erejüket az elődöntőn. • A kilenctagú zsűri elnöke Dr. .Imre Ferenc, a December 4. Drótművek igazgatója volt. A zsűri tagjai között üdvözölhették Sztevanovity Milutin újságíró-főszerkesztőt, a hazai szovjet lapok szerkesztőségének vezetőjét, valamint az MSZBT központi képviselőjét, városunk és megyénk pártbizottságainak munkatársait is. A kérdések széles témakört öleltek fel; a felkészülés alapjául a Szovjetunió című folyóirat ez évi számai, s Testvérmegyénk, Vologda című kiadvány szolgált többek között. Sztevanovity Milutin a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a versenyzők tudásáról, felkészültségéről. Elmondta, hogy különösen nagy örömükre szolgált, hogy a csapatok tagjai a legkülönfélébb korosztályokból verbuválódtak, s egyaránt találhattak köztük munkást és gazdasági vezetőt is. A kérdések nemcsak lexikális tudást kértek számon, hanem összefüggéseiben is ismerni kellett a megadott témákat. Igen szoros verseny alakult ki az elődöntő végére, nehéz dolga volt a zsűrinek. Tíz csapat vehetett részt a szabályok értelmében a döntőben, s aki sikerrel bejutott, egyben díjazottnak is érezhette magát. Az ajándékok, értékes jutalmak skálája a Szovjetunió-beli jutalomutazástól a könyvekig terjedt, de a versenyzőket elsősorban a másik nép megismerése iránti vágy fűtötte, lelkesítette. A fődíjat a szoros versenyben a DIGÉP főtechnológia brigádja nyerte, második helyezett lett a December 4. Drótművek Herman Ottó brigádja, s harmadik a Mezőgép Leonov brigádja. Gratulálunk! Villantó Pisztrángot a tóba Hogy a végéhez közeledik a horgászidény, annak legbiztosabb jele, hogy az Északmagyarországi Horgász Egyesületben már gyűlnek, a fogási" eredménynaplók. Eddig mintegy háromszáz futott be, a további öt- és félezret január 5-ig várják. A napló leadása egyébként a feltétele az új engedély kiadásának. Az idei eredmények összesítése így januárra marad. Arról azonban már most beszámolhatunk, hogy a jövő évi gazdag zsákmányt megalapozó halasítás jól sikerült. Az egyesület majd 25 ezer kilogramm pontyot, 600 kilogramm csukát és 10 ezer pisztrángot helyezett el a horgászvizekben. A legjelentősebb tétel az István és a Gólem tóba került, de gyarapodott az állomány az arlói és a barcikai bányatavakban is. Pontyból jutott a Hernádba és pisztrángból a Jósva patakba és a nyéki tavakba. Pusztulás, veszteség • a telepítés közben nem volt. Ez köszönhető a jól megszervezett halköltöztetési akciónak, amelyet egyébként néhány vállalkozó kedvű horgász is segített. A három mezben ulás oltásból álló, gyerelleni oltássorozat utolsó kampányára 1981. december 7—12. között kerül sor. Oltásra kötelezettek azok a gyermekek, akik 1978. július 1— 1981. június 30. napja közötti időben születtek. Első alkalommal részesülnek védőoltásban az 1981. július 1. és szeptember 30. között születea csecsemők. A védőoltást az oltókörökben Sabin-cseppeknek teában, szájon át történő beadásával végzik, ezért a szülők, illetve hozzátartozók kávéskanalai, valamint az oltások idejének bejegyzése miatt a gyermekek oltási könyvei is vigyék magukkal. Amennyiben a kötelező oltásra kijelölt korú gyermekek hozzátartozói — átköltözés vagy egyéb ok miatt — oltási értesítést nem kaptak, a lakás szerint illetékes gyermekkörzeti rendelőben jelentkezzenek. MISKOLC MEGYEI VÁROS Állami közegészségügyi-JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELŐSÉG Meghódítja a szíveket Virág a távolból Névnapra, születésnapra — különösen hölgyeknek — a legszebb, s illő ajándék egy csokor virág. De mit tehetünk akkor, ha az ünnepelt hölgy nem városunkban, hanem valahol másutt az országban, netán valahol külföldön él? Miskolcon, az 1. sz., Széchenyi úti virágüzletben igénybe lehet venni az országos virágszolgálatot. Aki megadja a pontos címet, ahová virágot óhajt küldeni, a virágszolgálat helyette adja át a csokrot A helyszínen kell kifizetni a bukéta árát s nagyjából azt is el kell mondani, hogy milyen csokrot szeretnénk. Igaz, itt Miskolcon nem tudják megmondani, hogy például Szegeden a kijelölt virágboltban épp’ milyen vágott vagy cserepes virág áll rendelkezésre, de ha a megrendelő több variációt jelöl meg, valamelyik biztosan teljesül. Külföldre is lehetséges ugyanilyen módon virágot küldeni, az Interflórán keresztül. A virágboltban elmondták, hogy nem túl nagy az érdeklődés a szolgáltatás iránt. Hédié egy soft száz kilométer távolságból küldött csokor bizton meghódítja bármelyik hölgy szívét... + Akár ilyen csokrot is lehet küldeni Háziasszonyoknak ajánljuk Mit főzzünk, mit süssünk? Válki Tibor mesterszakács receptjei Hozzávalók: 15 dkg vegyeszööldség; 20 dkg sertéscsont; 15 dkg sertésmáj; 5 dkg zsír; 5 dkg liszt; 5 dkg vöröshagyma; másfél dekányi só; 2,5 dkg őrölt bors; csipetnyi majoránna; 1 deci vörösbor 3 cent (stampedli) Cabinet brandy; 5 dkg liszt csipetkének; 1 db tojás. Elkészítése: a sertésmájat húsdarálón ledaráljuk. Finomra vágott hagymát zsíron lepirítunk. Hozzáadjuk a májat, törött borssal, majoránnával fűszerezve, sózzuk és puhára pároljuk. A csontból és zöldségből kivonatot készítünk (zöldséges csontlé), mellyel felengedjük a lepárolt májat. Készre főzzük, és zsemleszínű rántással berántjuk. A rántással kiforraljuk, s a tűzről levéve, hozzáadjuk a vörösbort és a konyakot. Külön sós vízben a csipetkét kifőzzük, és tálaláskor a leveshez adjuk. Forrón tálaljuk» TÖLTÖTT ROSTÉLYOS VAGY FELSÁL „HEGYALJA” MÓDRA (5 ADAG) Hozzávalók: 70 dkg marharostélyos, vagy felsál; 2,5 dkg só; 40 dkg burgonya; 4 db tojás; 12 dkg sonka; 10 dkg zsír; 10 dkg vöröshagyma; 10 dkg vegyeszöldség; 5 dkg liszt; 2,5 dkg törött bors; 2 db babérlevél; 2,5 deciliter tejföl; 0,5 deciliter tokaji száraz szamorodni; 0,5 deciliter tej; 5 dkg vaj; 2,5 dkg mustár; fél citrom; 2,5 dkg cukor; 10 dkg gomba. Elkészítése: a rostélyosokat, illetve a tejfált sós vízbe mártott húsverő kalapáccsal vékonyra kiverjük, majd félretesszük. A megtisztított, felszeletelt gombát vöröshagymás zsíron lepirítjuk (szortírozzuk), s ezt is félretesszük. A burgonyát héjában megfőzzük, és kinyit állapotban héjától megtisztítva, apró kockákra vágjuk. A vajból, kevés liszttel, forró tejjel besamelt pepeit készítünk, melyhez hozzáadjuk a kockára vágott sonkát, főtt burgonyát, pirított gombát, 2 darab főtt tojást, kockára vágva, és 2 darab egész tojást nyersen. Sóval,törött borssal fűszerezzük, majd óvatosan összekeverve, az előzőleg kivert rostélyos szeletekre kenjük. Felcsavarjuk, átkötjük spárgával, és kevés forró zsírban elősütjük. Amikor a hús megpirult, kivesszük az edényből, majd a visszamaradt zsírban karikára vágott vegyes zöldséget pirítunk, kevés vöröshagymával és liszttal együtt. Amikor a hús puha, pirítjuk. Felengedjük csontlével vagy vízzel. Sóval, babérlevéllel ízesítjük és jól kiforraljuk a hússal egütt. Amikor a hús puha, a zsineget eltávolítjuk róla, és a mártást tejfölös habarással bekötjük. Citromlével, mustárral, borral ízesítjük, finom szűrőn átszűrjük. A mártásnak krémsűrűségűnek kell lennie. Rizskörettel tálaljuk úgy, hogy a tál közepén hosszában rizstalapzatot (soklit) készítünk, melynek tetejére sorrendben felrakjuk a felszeletelt rostélyosokat és körülöntjük a mártásával. MÁJPÜRÉ LEVES „GYŐRI” MÓDRA (5 ADAG) Új biztosítási formák Vállalkozás, kisebb kockázattal A jövő év januárjától várhatóan sok kis szövetkezet, kisvállalat, gazdasági vállalkozás megalakulását jelentik be az illetékes szerveknél, önállóan, önerőből dolgozni, vállalkozni nem kockázatmentes dolog, s ezzel bármennyire tisztában vannak is a szakemberek, mégis szeretnék a lehető legnagyobb biztonságot teremteni vállalkozásaik számára. A megfontolt, a szakértelmen alapuló döntések és a jó üzleti érzék mellett ennek a legegyszerűbb módja a biztosítások megkötése. Az Állami Biztosítónál ezért új biztosítási formákat hoztak létre. Eddig is létezett az összevont vagyonbiztosítási szerződés. Ha valaki ezt megkötötte, védve volt sok mindentől, például fizetett a biztosító tűzkárért, viharkárért, s egyéb elemi csapás esetén. A vállalkozásokra leselkedő veszélyek köre azonban ennél jóval tágabb. Mi történik akkor például, ha a túlzottan nagy tőkeerővel nem rendelkező kis szövetkezet műszaki okokból kénytelen szüneteltetni a termelést? Miből fizeti majd dolgozói bérét? Erre szolgál az úgynevezett üzemszüneti biztosítás, amelynek révén ilyenkor bizonyos térítéshez, anyagi segítséghez lehet jutni. Hasonló az építési és szerelési biztosítási forma is. Például ha fejlesztik a műhelyeket, s szállítás közben elromlik a megrendelt masina, vagy az építők hanyag munkája miatt nem vehető át az új épület, a biztosító segít. Érheti meglepetés a műhelyépítőket az új gépek üzembe állításakor is. Eltörhet egy-egy létfontosságú alkatrész, hosszú időre használhatatlanná válhat a nélkülözhetetlen munkaeszköz. A biztosítás segítségével áthidalhatók ezek a nehézségek is. Az új biztosítási formák csökkenthetik a vállalkozások kockázati tényezőit. A rendelkezés értelmében a jövő év január elsejétől lehet megkötni a szerződéseket. Aki Pesten vásárol... December 4—20. között Centrum-autóbuszjáratot indítanak 10—15 percenként a budapesti Centrum Áruházak. A járat nyolc áruházait érintve, az Erzsébet-híd budai hídfőjétől a Keleti pályaudvarig szállítja díjmentesen utasait, hétköznap 15 órától 19 óráig, szombaton 10—14 óra között, valamint arany- és ezüstvasárnap 10—től 18 óráig. A Centrum-járat a 7- es autóbusz megállóiban áll meg. Megyénkben is jó üzlet a kecske Húsz évvel ezelőtt Magyarországon még 200 ezer kecske volt, jelenleg 20 ezerre tehető a számuk. Pedig a nemzetközi piacokon ma a fiatal pecsenyegidáértékélés félszer többet adnak, mint az ugyancsak nem olcsó bárányért Nemcsak a kecskehús lett kapós, a kecsketej s az abból készíthető tejtermékek iránt is fokozódik a kereslet. A hazai kecskeállomány fellendítésének akadálya volt eddig a megfelelő fajta és a korszerű tenyésztési módszerek hiánya. A hazai kecsketenyésztés bázisa Bábolna lett, s több üzemegységébe sok százas állományt telepített. Megyénkben Szendrőn foglalkoznak, sikerrel, legrégebben ismert háziállatunk gazdaságos tenyésztésével. Telelő hava Tudni illik decemberről Az évet záró hónap, december hava egyben a tél első hónapja is, régies nevén telelő. December elseje a meteorológiai tél első napja. A csillagászati tél kezdetét viszont az a pillanat jelzi, amikor a Nap képzelt égi vándordíján eléri pályájának az Egyenlítőtől legtávolabbra, 23,5 fokra eső pontját, vagyis a Baktéritőt. Ez az időpont az idén december 21-én, 23 óra 50 perc 9 másodperckor következik be, s mint a téli napforduló kifejezés is mutatja, ettől kezdve a Nap útja már a mi féltekénk irányába fordul. A fordulat következtében a nappalok időtartama, amely a hó elejétől kezdve, három héten át még csökken, ezután már lassan nőni kezd. Az év legrövidebb nappalain, 20-a és 24-e között a Nap mindössze 8 óra 26, illetve 27 percet tölt a látóhatár fölött, azaz a 24 órának alig több mint harmadát. 31-én, Szilveszter napján pedig 7 óra 32 perctől 16 óra 2 percig tart a napvilág, ami pontosan 8 és fél órát jelent. Persze még így is elég hosszú a január elsejére virradó éjszaka ahhoz, hogy az immár népszokássá vált szilveszteri tévénézés után jól kimutassuk magunkat... Ami a télkezdet időjárását illeti, az Budapesten, az elmúlt hatvan év átlagát véve alapús 0,6 Celsius-fok közepes hőmérsékletet mutat, a november 4,8 fokos középhőmérsékleténél jó néhány fokkal kevesebbet. Egy száz éven át folytatott felmérés szerint a 49. hét középhőmérséklete 2,6, az 50-é 1,7, az 51-é 0,9 szokott lenni, az 52-ben pedig legtöbbször már egy kis mínuszt mutat a hőmérő. Napsütésből nagyon kevés jut nekünk decemberben: a heti napfényes órák száma az első héten 11,1, majd a hónap közepén ez a heti átlag 9,1—9,3 órára csökken, míg a záró héten általában 8—9 óra körül van. A hó és havaseső formájában lehulló csapadék átlagai eléggé kiegyenlítettek, ötven év megfigyelései szerint a fővárosban átlag 51 millimétert jegyeztek fel decemberben. Az országos átlag tíz évből hatban nagyjából a fenti érték körül mozgott, három év akadt, amely ennél jóval szárazabb volt, egy évben, a ciklus kilencedik évében pedig 90 millimétert mértek. Minden évszakváltáskor megszaporodnak a népi meteorológia ,,előrejelzései”, természetesen decemberben is. A parasztregula szerint, ha Ádám és Éva napján, 24-én szép az idő, így is marad a hónap végéig, de a 24-i csúf idő is eltart egy hétig. Azt is mondják, hogy ha a tél korán jön, korán is megy. A Földközi-tenger körül élő népek ősidők óta december 25-e körül ünnepelték a Nap újjászületését, az eljövendő tavasz ígéretét. Ezt jelképezte már az ókorban az örökzöld ág, amellyel ilyenkor az emberek otthonaikat díszítették. A karácsony csak később, időszámításunk után 253-ban lett egyházi ünneppé. A hajdani örökzöld ág késői utóda a német nyelvterületről hozzánk is eljutott szokás, a karácsonyfa állítása. A karácsony két napja hangulatos családi ünnep manapság is, második napján tartják névnapjukat az Istvánok és a Dénesek.