Déli Hírlap, 1982. május (14. évfolyam, 103-127. szám)
1982-05-04 / 104. szám
Hatvan és Gyöngyös között Az új autópályán jártunk Csak jövő tavasszal adják át Budapestről Miskolc felé autózva valóságos szívfájdalom, amikor Hatvannál elhagyjuk az autópályát. Közben azonban néhány pillantást vethetünk a már látszólag elkészült újabb szakaszra. Nos, az elmúlt napokban kísérletképpen végigautóztunk a Hatvan és Gyöngyös közötti, még átadás előtt levő szakaszon. Kísérőnk, Lőrincz Sándor, a Betonútépítő Vállalat M3-as autópályafőmérnökségének főépítésvezetője elmondotta: ez az út valóban már készen áll a forgalom fogadására. A KPM döntése szerint azonban — elsősorban pénzügyi okok miatt — csak 1983 áprilisában adják át. Mindkét irányban hiányzik ugyan a kopóréteg, de a nyáron már a befejező munkálatokatvégzik. Néhány helyen még megépítik a vízelvezető árkot, megerősítik az útpadkát, felrakják a szalagkorlátokat és kialakítják a két utat elválasztó korlátokat. A Budapest—Hatvan közötti első 45 kilométeres autópálya sem volt olcsó. A Gyöngyösig kiépített 15 kilométer azonban minden eddiginél többe kerül: műtárgyakkal, mindennemű létesítményekkel együtt kilométerenként legalább 50—80 millió forintba. A Szőlőskertnél már az új autópálya egy részén haladunk. A nyugati csomópont, amely a Szőlőskerttől vezető négy nyomsávos, Gyöngyös felé tartó autóútba torkollik, most épül. Az építők elmondották, hogy sok a türelmetlen autós, akik felhajtanak a lezárt autópályára. A környékbeli téeszek és a nagyvállalatok járművei is már erre közlekednek. Ennek következményeként sáros az aszfalt, és gyakran föltúrják a kirakott építőanyagot. Mivel ezen az útszakaszon még nem helyezték el a közlekedési jelzőtáblákat, s nincs biztosítva a forgalomellenőrzés, senkinek sem ajánljuk, hogy ezt a rossz példát kövessék. Sőt, a jövőben fokozottabb közúti ellenőrzéssel megszüntetik az autópálya illegális használatát. 2+c A felüljárók már elkészültek, a gyalogos-aluljárókat azonban még csak most építik is. Tompán püföli a cölöpverőgép a lemezkorlátot tartó oszlopot. A Mephisto diadalútja Szabó filmje. István Oscar-díjas Mephisto Olaszországban is folytatja sikersorozatát. A Panorama című, Milánóban megjelenő hírmagazin tízes sikerlistáján pillanatnyilag a második helyen áll — az első helyet egy olasz filmvígjáték foglalja el. A film sikerének is köszönhetően olasz nyelvre is lefordították és a napokban megjelentették Klaus Mann-nak a forgatókönyv alapjául szolgált regényét. Még jelentősebb az a tény, hogy a köztársasági elnök védnöksége alatt álló „David di Donatello” díj jelölő bizottsága a nem olasz filmek sorában több kategóriában is (a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb férfiszínészi alakítás) figyelembe vette Szabó István alkotását. Gázvezetéket építettek A TIGÁZ tavaly továbbépítette,fejlesztette városunk gázhálózatát, összesen 4,9 kilométer vezetéket építettek, s majd 1300 lakást kapcsoltak be a vezetékes gázhálózatba. Megépítették az északi tehermentesítő út középnyomású vezetékét is: ez 5 millió forintba került. Rekonstruálták a vargahegyi vezetéket, a Tapolcán, illetőleg a Marx tér környékén építettek új szakaszokat. Egy év alatt több mint 9 millió forint értékű munkát végeztek. A turisták mindentudó telefonja Az Országos Idegenforgalmi Hivatal megbízásából az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat alig több mint két hónap alatt szervezte meg tavaly a Magyar Postával közösen azt a nemzetközi telefoninformációs szolgálatot, amely az új budapesti belvárosi telefonközpontban működik. Miről adnak információt? A hazai és a külföldi szálláslehetőségekről, fizetővendég-szobákról és kempingekről, az útviszonyokról, a külföldi autópályadíjakról és benzinárakról, a vasúti, az autóbusz-, a repülő-, a komp-, a hajó-menetrendekről és tarifákról. Pontos tájékoztatást adnak a különböző kulturális és sporteseményekről, segítenek a kirándulási programok összeállításában, sőt a legfrissebb hazai és nemzetközi időjárási prognózisokkal is rendelkeznek. Méghozzá nemcsak a nagyvárosok időjárásról tudnak felvilágosítást adni, hanem több mint húsz ország üdülőhelyeinek időjárási helyzetéről, a tengervizek hőmérsékletéről, télen a hegyek hóhelyzetéről. A Tourinform a 179-800-as telefonszámon magyarul, németül, angolul, franciául és oroszul ad felvilágosítást. A magánlakás-építési fórum után • Van-e elég telek? Bár a magánlakás-építés miskolci lehetőségeiről szóló sorozatunk befejeződött, ígéretünkhöz híven folytatjuk az építtetők tájékoztatását. A sorozat záróakkordjaként a múlt héten a TIT-tel közösen fórumot rendeztünk, ahol a meghívott szakemberek válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. Az idő hiányában kimaradt kérdéseket, válaszokat sorozatban tesszük közzé. Ezúttal a telkekről s a területelőkészítésről lesz szó. ♦ HOL A KÉK FÜZET? összesen 6600 példány készült a városi tanács tájékoztatójából , ugyanakkor köztudomású, hogy városunkban a lakásigénylők száma meghaladja a 18 ezret. Többet anyagi okok miatt nem lehetett nyomtatni a füzetből, hiszen ingyenes. Ha pénzért árusítanák — felmerült ez az ötlet is —, még fél év kellett volna a megjelentetéséhez, mert ennyi kell az engedélyeztetési eljáráshoz. Így a városi pártbizottság 800, a városi KISZ-bizottság 2000, a szakszervezet 400 példányt kapott, hogy alapszervezeteikhez eljuttassák. Ezenkívül kapott a füzetből minden 100-nál több dolgozót foglalkoztató vállalat és intézmény vezetője, valamennyi művelődési ház, a könyvtárak, a vb-hivatal, a miskolci ÉTK-iroda, valamint a tanácstagok is. A városi tanács tájékoztatja az építtetőket, ha változás történik a kiadványban közölt adatokban, jogszabályokban. + AZ IGÉNYLŐ A KEVESEBB Sokan érdeklődtek arról is, hogy vajon lesz-e elegendő telek. Nem túl nagy a jelentkezők száma a rendelkezésre álló építési területekhez képest? A városi tanács vb-hivatalánál jelenleg 907 bejelentett telekigénylőt tartanak számon. Ebben a tervidőszakban a magánerőből épülő otthonok közül 1600— 1700 valósul meg családi házként, s az ennek megfelelő terület is rendelkezésre áll. Jelenleg tehát nagyobb a kínálat, mint a kereslet a telekfronton. Külön felhívjuk rá az építkezni szándékozók figyelmét, hogy a városkörnyéki településeken 600 telek várja a miskolciakat, kedvezőbb anyagi feltételekkel, mint a város területén! Sokan nem a területekről, hanem az anyagiakról kérdeztek: vajon a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben jut-e elég pénz a magánerős építkezésre szánt területek közművesítésére, előkészítésére? + TÖBBET KÖLTENEK RÁ Csökkentések helyett, tavaly és idén is többet költöttek erre, mint amennyit eredetileg terveztek. Tavaly 18 millió, az idén 44 millió forint jut ilyen célra. A munkálatoknak jó ütemben kell haladnia, hiszen ebben az ötéves tervidőszakban nemcsak a jelenleg beépítésre váró területeket kell előkészíteni, hanem azokat is, amelyekre csak a VII. ötéves terv során vonulnak fel az építők. (Sorozatunk következő részében a panelos magánlakás-építésről lesz szó. Megtudhatják olvasóink, hogy lesznek-e előregyártott elemekből épülő, de a jelenleginél olcsóbb lakások az építők kínálatában.) (k(ó) Hűtőtornyokról, még egyszer lífjsifoff az USA-ba is Pár nappal ezelőtt lehettünk szemtanúi a Miskolci Vasipari Szövetkezet telepén annak, hogyan végzik az utolsó simításokat az Iránba induló szállítmány acélszerkezetein. Megtudtuk, hogy a termetes acéltartók egy magyar szabadalom alapján épülő hűtőtorony alkatrészei. Most az Egyesült Államokból kaptunk hírt erről a vállalkozásról. A Konxville nevű amerikai városban energetikai világkiállítást rendeztek, s itt a magyar ipar is bemutatkozik. A sok érdekes technikai újdonság mellett ott látható a Heller—Forgó-féle hűtőtorony modellje is. Az Energiagazdálkodási Intézetben kikísérletezett hűtőtorony a megszokott vasbeton helyett acélból és alumíniumból épül fel. A rácsos szerkezetű acél tartókra alumínium burkolat feszül , ez adja a torony vázát. A régivel szemben kétségtelen előnye a rövid szerelési idő, ami többek között a könnyen mozgatható, viszonylag kis súlyú elemeknek köszönhető. A hűtőtornyok zárt rendszerben hűtik le a vizet, így elsősorban olyan vidékeken ajánlják az alkalmazását, ahol a víz ritka kincs, mégis szükség van a hőerőművek által termelt energiára. A szövetkezet egyelőre az Irán számára már régebben szerződésben lekötött tornyok alkatrészeinek gyártásával foglalkozik. Reméljük, a tengerentúli kiállítás újabb megrendeléseket hoz majd a miskolci, s a vállalkozásban részt vevő többi cégnek is. (kéó) Ez még Iránba készült az A Magyar Hűtőipari Vállalat miskolci gyárában mélyhűtő-tárolót építenek, több mint 10 millió forintos költséggel. Az építkezés célja, hogy a tároló üzembeállításával teljesíteni tudják a nemzetközi egyezményekben foglalt exportfeltételeket , elsősorban a higiéniai előírásokat. A munkálatokat előreláthatóan ez év második felében fejezik be. Kiránduló iskolásoknak Rövidesen utcára kerül az Utazási Magazin legújabb száma. A lap időről időre olyan utazási ötletekkel lepi meg olvasóit, melyekről aránylag kevesen tudnak. Milyen nagy ez a mi országunk, ha azt vesszük, mennyi látnivaló akad benne. Kakasd, Bakóca, Fadd-Dombori, Ercsi, Cece, Tés — a helységneveket bizonyára sokan nem hallották még, pedig mindegyikben érdemes élményt nyújtó utazást tenni. A pedagógusok valószínűleg hálásan fogadják a lap Iskolai kirándulás című rovatát, amely csábító útitervet ad a kezükbe, s egyetlen megrendelő levélre csökkenti a szervezés gondjait. Külföldi úticélokból is érdekes választékot kínál az Utazási Magazin. Mindemellett meghökkentő az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatójának nyilatkozata arrról, hogy milyen mellőzött szerepet töltenek be a turizmusban műemlékeink, noha nélkülük aligha lennénk turistaország. Az Utazási Magazin legújabb, idei második száma május 5-től kapható az újságárusoknál.