Déli Hírlap, 1983. május (15. évfolyam, 103-128. szám)

1983-05-31 / 128. szám

Kííszegi kérdések Gyerekvilág(?) a tévében A mesésen szép nyugat-du­­­­nántúli Kisváros, Kőszeg ad ott­hont a televízió gyermekműso­­rok és gyermekfilmek kétéven­ként visszatérő szemléjének, amely az idén a május 23-tól 23-ig tartó egy héten keresztül azt vizsgálta,­ hogyan mutatja fel a gyerekek világát a képer­nyő? Mit tesz azért, hogy a vi­lágra rácsodálkozó kicsi és na­gyobb szemhatára szélesebb le­gyen? Vagyis erről és mégsem egészen erről volt szó hat napon keresztül. Kőszeg ugyanis attól mesésen szép, hogy történelmi város, és a gyerek nem csodál­kozik rá a világra, hanem ben­­­­ne él. Nincs külön világ a gyer­mekek számára; a jelent tük­­röztetik a bemutatott műsorok és filmek is.­­ A televízió gyermekműso­rai között nagyon sok jó van, s a felnőtt nem egyet talán szívesebben is néz, mint az a korosztály, amelynek szán­ták. Nyilván becsüli benne a mondandót, a dramaturgiai megvalósítást, az alkotó szel­lem eredményét. Mégis So­mogyi József szobrászmű­vésznek, a Képzőművészeti Főiskola rektorának, a Szem­le egyik kívülálló szakértőjé­nek van igaza, aki kifejtette: a dolgok nem kitaláláson, hanem­ ráépülésen múlnak. A jelen őrzi az évszázadok év­gyűrűit, történelmi ismeretek nélkül, a múlt értékeit pon­tosan értő tanítás nélkül sze­gényebb a legújabb nemze­dék. Páskándi Géza somm­á­­sabban fogalmazott: nem a produkció fontos, hanem az iskola, az a fontos, ahogyan a gyerekeket neveljük. De fontos a produkció is: a Me­sék Mátyás királyról című, még csak ezután képernyőre kerülő film értékelése példá­ul hagy hiányérzetet. Mátyás több volt az igazság érdeké­ben csalafintaságokat is kita­láló uralkodónál, a jókat megjutalmazó, a gonoszokat megbüntető álruhás igazság­­osztónál. De ne legyünk igazságtalanok: a sorozat a magyar reneszánsz nagy ki­rályához fűződő gazdag nép­mese-­ és mondakincs örök­ségéből született. A történel­­met valóban az iskolának kell megtanítania, és felada­tai nem háríthatók át a te­levízióra.­ ­+ MIÉRT ÉPPEN SANDOKAN? Kőszegen egyébként végig az volt az érzésem, hogy so­kat várunk a televíziótól. Lehet, hogy azért, mert mindvégig a bűvös képernyő­ről folyt a szó, de sokkal va­lószínűbb, hogy másért. So­kat várunk azért, mert a fel­nőttek is állandóan a képer­nyő előtt ülnek és értelem­szerűen ide utasítják gyer­mekeiket is, és sokat várunk, mert a televízió romboló és építő hatása egyformán fel­­mérhetetlennek tűnik ma még. Tehát a felelőssége is óriási. A butikok méregdrága tri­kói mutatják: nincs mit ten­ni, manapság gyermekkörök­­ben bizony Sandokan a leg­népszerűbb. Nem kell ezen csodálkozni sem: hiányzik a képernyőről a romantikus hős. Hiányzik a hős és a ro­­­mantika. Nem a mese, mert ha csak az utóbbi évek leg­jobb tévésorozataira (Süsü, a sárkány, Vízipók, csodapók, Vak stb.) gondolunk, már jókedvünk van. Okkal egyéb­­ként, mert a felnőttek leg­szebb képessége, hogy isme­rik, és át tudják örökíteni a mese világát. A televízión, és feltétlenül a gyerekműsorokon is a mai világot kérjük számon; aho­gyan a szemle egyik vitáján fogalmaztak, egyfajta látás­módot kapunk helyette. Át­lagos, jól szituált kétgyerme­kes családokban élnek ezek a kicsik és nagyobbak, ahol hagyományos szerepük van az anyáknak, és a döntő szó az­ apáké, az idősek pedig ál­talában támogatásra szoruló, kedves, bölcs aggastyánok. A gyerekközösségek általában ideálisak, amelyek csak ne­hezen tudják megértetni ma­gukat a felnőttekkel. A kép­ernyőn megjelenő gyerekek semmit nem tudnak gondról, bajról, egyformán jól öltözöt­tek, kedvesek és kiegyensú­lyozottak. + HOL ÉLÜNK ÉS KIKKEL? A televízió mai gyermek­­műsoraiból ki jön rá, hogy ezek a filmek itt, és most készültek? — kérdezte Lo­soncot Ágnes szociológus. A kérdést óhajként is folytat­hatnánk: a televízió segítsen, hogy világunkat könnyebben fogalmazhassuk meg gyere­keink számára. Az ő érde­kükben, hiszen tudniuk kell, hogy hol élünk, kikkel, és milyen viszonyok között. Is­merik ugyanis a szomszéd nénit, tudják, hogy nem is olyan egyszerű továbbtanul­ni, és pontosan elmondják, hogy hol nyaralt az osztá­lyuk tavaly. Lehet hiányér­zetük, feltétlenül vannak cél­jaik, és nyilvánvalóan van­nak kérdéseik. A valódi vá­laszok is nyugodtan megfo­galmazhatók. (makaO 3jc A gyerekműsorok közül a mesefilmek a legnépszerűbbek. Süsü, a sárkány már régen nemcsak Csukás István teremtmé­nye, a gyerekek legjobb barátja is. Nézze meg, hallgassa meg... Péntek éjszaka: A tribádok éjszakája Emlékezetes siker volt színházunk elmúlt évadjá­ban A tribádok éjszakája. Per Olov Enquist kétrészes, négyszereplős drámáját Csi­szár Imre rendezte, Blaskó Péter, Tímár Éva, Szerencsi Éva és Matus György ját­szotta. A 18 éven felüliek­nek szóló színmű főhőse a drámaíró August Strindberg. A tribádok éjszakáját most a televízió is bemutatja, pénteken este 10 órától, a 2. csatornán. A Mátray Mihály tévéope­ratőr és Keleti Éva fotóri­porter házaspárt mutatja be az Azonosságok és különb­ségek című rádióműsor, ma este fél 10 után 7 perces kezdettel, a Petőfin. László György szerkesztette, a csak­nem egyórás műsort — ri­porter Müller Tibor —, melyből két vizuális művész ara poeticáját, egymást se­gítő munkáját ismerjük meg. Kettős portré a következő ajánlatunk is: Törőcsik Ma­rié és Huszti Péteré. Törő­csik Mari a Régi nyár című vígjátékbeli szerepéről be­szél, Huszti Péter pedig az Isten, császár, paraszt Zsig­mondiéról. A két művészről Major Tamás, illetve Sza­­konyi Károly szól, miközben részleteket láthatunk az előadásokból. A ma délután 6 óra 5 perckor képernyőre kerülő Hogy volt!... című 50 perces műsor riportere Dr. Váradi György, rendező­je Török Ilona. Szomorú aktualitás, a címszereplő művész halála ismételteti meg a rádióval a tavaly nyáron sugárzott hazalkabarét. Jó egy órán át ismét nevethetünk a népszerű komikus humorán, hallgathatjuk tréfáit,­ dalait, melyek közül nem egy már a műfaj klasszikusává vált. A Kaposy Miklós szerkesz­tette, Deák István rendezte Kazalkabarét szombaton es­te 9 óra előtt 10 perctől is­métli meg a Petőfi adó. Bűvészparádéra visz az Egy este a bűvészkörben cí­mű mikromágia-show, me­lyet a világhírű Peter Lo­­dynski írt és rendezett. Szombaton este 8 óra 5 perc­kor kezdődik a tévében. A vasárnap esti főműsor a képernyőn, a Zenés Tv­­színház bemutatója, az Oszt­­rigás Mid. Feydeau komé­diája alapján Szenes Iván írta a játékot, zenéjét Fé­nyes Szabolcs szerezte. A rendező Horváth Ádám, a címszereplő Galambos Erzsi. Partnerei között van Bárdi György, Mensáros László, Gáti Oszkár, Szilágyi Tibor, Latabár Kálmán. Csúnya állatnak még soha nem volt olyan szép sikere, mint a Vízipók-csodapók sztárjai­­nak. A mese és a művészet értékrendje más. Vagy mégsem? KEDD Kossuth rádió: 12.00: Deli kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.41 : Törvénykönyv. — 13.00: A Rádió Dalszínháza. — 14.42: Arc­képek a szlovák irodalomból. — 15.u6: Hírek. — 15.05: Az inns­brucki Vogelweide kórus Lech­­ner-madrigálokat énekel. — 15.28: Nyitnikék. — 16.00: Nóták. — 16.29: Zengjen a muzsika! — 17.00: Hírek. — 17.05: Arcélek.—­­17.30: Tasnády László nótáiból. — 17.45: A Szabó család. —18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti magazin. — 19.15: A Magyar Rádió Brahms-ciklusa. — 20.00: A szegények orvosa. — 20.53: Verdi: Otelló. — 23.41: Népdalok. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.30: Hírek. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.25: Látószög. — 13.30: Muzsikáló ter­mészet. — 13.35: Körjáték. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: A Petőfi rádió ze­nés délutánja. — 18.00: Tini-to­­nik. — 18.30: Beszélni nehéz. — 18.47: Népdalkörök pódiuma. — 19.15: Prizma. — 19.35: Csak fia­taloknak! — 20.30: Hírek. — 20.35: A pajzán griff madár. — 20.55: Barangolás régi hangleme­zek között.­­­ 21.17: Külföldről érkezett. — 21.37: Azonosságok és különbségek. — 22.32: Fá­y And­rás szerzeményeiből. — 23.00: Hí­rek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.07: Zenekari muzsika. — 14.17: Fia­talok stúdiója. — 14.42: Alek­szandr Ognyivcev operaáriákat énekel. •— 15.03: Nagy Péter zon­gorahangversenye. — 16.30: Tel­jesítmények nyomában. — 17.00: Haydn: Napszak-szimfóniák. — 13.01: Puccini operáiból. — 19.00: Hírek. — 19.05: Zenés beszélge­tés a 80 éves Takács Jenő szer­zővel. — 19.58: Corelli: Hat szo­náta. — 20.58: Műhelyek és al­kotók. — 21.55: Debussy: Szent Sebestyén vértanúsága. — 22.52: Magyar zeneszerzők. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 17.05: Zenedoboz. A stúdió ze­nés rejt­vény műsora. Telefon­ügyelet: 35-510. Szerkeszti: Beésy Katalin és Zakar János. —18.00: Észak-magyarországi Krónika. (Tanácskozik Miskolcon a 21. ipari szeminárium —­ Borsod megye községeinek helyzete.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 15.40: Hí­rek. — 15.45: Szoba, szép kilá­tással. — 16.40: Szól a nóta. — 17.15: Tunéziai képeslap. —17.30: Ésszerűen. — 18.05: Hogy volt!... — 19.10: Idősebbek is elkezdhe­tik... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Az ördöngös fickó. — 21.00: Stúdió ’83. — 22.00: Turizmus ’83. — 22.35: Koc­kázat. — 23.05: Tv-híradó. Televízió, 2. műsor: 20.01: Gó­lyavári esték. — 20.45: Szólja­tok... — 21.15: Tv-híradó. — 21.45: Asszony történetek. — 22.50: Képújság. Szlovák televízió. 16.20: Portré­­film. — 16.35: Matematika. — 17.20: Laboratórium. — 17.55: Kö­zép-szlovákiai magazin. — 18.30: Mezőgazdasági magazin. —19.30: Tv-híradó. — 20.00: Döntés. — 21.05: Riportműsor. — 22.00: Vi­lághíradó. — 22.15: Komoly ze­ne. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Kóka Ferenc kiállítása. — Mini Galéria (10—18): Máger Ágnes kiállítása. — József Attila Könyvtár (12—20): Ex libris­­kiállítás. — II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (110—18): A könyvkötészet múltja és jelene. — Herman Ottó Múzeum (10— 18): Ember és munka. — Új szerzemények. — A vizuális ne­velés műhelyei III. — A termé­szet három országa. — Ásvá­nyok, növények, állatok Észak- Magyarországról. — Miskolci művészek 1983. — Miskolci Kép­tár (10—18): Két évszázad ma­gyar­ festészete. — Herman Ot- Műsor tó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Borsod—mis­kolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — A magyar­­országi délszlávok textilművésze­te. — Népi hangszerek. — Diós­győri vár (9—17) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diós­győr életéből. — Déryné-ház (9 —17): Déryné-emlékszoba. — Üvegművészeti emlékek a XVI— XIX. századból. Miskolci Nemzeti Színház (7) : Koldusopera. (Arany János if­júsági bérlet.) Filmszínházak: Béke (14 és 7): Tamás bátya kunyhója I—II. (mb. szí. olasz—NSZK, dupla hely ár!) — Béke kamaramozi (4): A Keselyű három napja (mb. amerikai, 16 éven felüliek­nek !) — (6): Szexis hétvége (mb. angol, 16 éven felülieknek II. helyár!) — Kossuth (13): Or­dasok között (mb. szovjet). — (hn5): Csatár a pácban (mb. szí. francia, 14 éven felüliek­nek, II. helyár!) — (7): Egy­másra nézve (szí. magyar, 18 éven felülieknek, II. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (15 és 17): Nem akarok felnőni (szí. svéd, 14 éven felülieknek!) — Táncsics (15)): Apacsok (mb. szí. NDK). —• (17): Szuperzsaru (ma­gyarul beszélő szí. olasz, m. hely­ár !) — Táncsics kamaramozi (6): Pucéran és szabadon (mb. szí. francia, II. helyár, 14 éven felülieknek!) — Vasas parkmozi (19). A nyolcadik utas: a halal (szí. angol, 18 éven felülieknek, III. helyár!) — Szikra (hnl és n7): Noé bárkái (szí. magyar). Petőfi (6) : A Keresztapa 1—11. (2. rész), (mb. szí. amerikai, W éven felülieknek, dupla és III. helyár!) — Ady (7): Akit Bull­dózernek hívtak (mb. szí. olasz, III. helyár!) — Tokaj vendég­látóház (18): Elveszett illúziók (szí. magyar, 14 éven felüliek­nek!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5 és 7) : Dutyi-dili (mb. szí. amerikai, III. helyár!) — Szirma (16): Dutyi-dili (mb. szí. amerikai, III. helyár!) SZERDA Kossuth rádió: 8.001 Hírek. — 8.20: Mai kulturális programok. 8.27. ..Aranyláz” a biológiában. — 8.56: Beszélni nehéz. — 9.08: Romantikus kamarazene. — 9.46: Kis magyar néprajz. — 9.51: Tarka mese, kis mese. — 10.00: Hírek. — 10.05: A bolond Vilma. — 10.21: Két keréken Magyaror­szágon. — 10.36: Válaszolunk­ hallgatóinknak. — ÍO-S-1: Népdal­kettősök. — 11.06: *Nagy meste­rek — világhírű előadóművészek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Verbunkos muzsika. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Idősebbek hullám­hosszán. — 9.30: Szimfonikus táncok. — 10.00: Zenedélelőtt.— 11.30: Hírek. — 11.35: A Szabó család. 3. műsor: 9.00: A Philip Jones rézfúvósegyüttes játszik. — 9.40: Donizetti, Olivo és Pasquale. — 11.56: Zenekari muzsika. Televízió, 1. műsor: 8.00: Idő­sebbek is elkezdhetik... — 8.05: Iskolatévé. — 10.00: Delta. — 10.25: A szenvedés­­ útja. — 11.55: Az izlandi művészet tizenegy évszázada. FelMvßük a lakosság figyelmét, hogy Miskolc vőrös területén a fakat, bokrokat DITRIFON 50 WP - TRIKLÓRFON, ÉS Bl 58 EC - DIMETOAT hatóanyagú vegyszerekkel permetezzük A játszótereket, kerti utakat GRAMOXONE - PARAQUAT ÉS AKTIKON - AKTINIT PK hatóanyagú gyomirtószerekkel gyomirtázzuk Élelmezés-egészségügyi várakozási idő 14 nap! Kérjük a lakosságot, hogy a gyermekekre, állatokra fokozott figyelemmel ügyeljenek. MISKOLCI KERTÉSZETI VÁLLALAT

Next