Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)

1983-06-20 / 145. szám

Megké­rdeztük a remem okot Beton helyett levélsátor És a parkőrök? Mi a köze a parkok őrzésé­nek a lakótelepek sivárságá­hoz, szürkeségéhez? A válasz egyszerű: mindkét téma sze­repel a városüzemeltetés évé­nek programjában. A parkőri rendszer visszaállításáról és a panelépületek végfalának, szaknyelven szólva „bütü­jé­­nek” növénnyel való lefutta­tásáról az idén a Miskolci Kertészeti Vállalatnak kell gondoskodnia. Tarnóczky András főmérnök: — Nem először teszünk kí­sérletet az épületek falának befuttatására Miskolcon. Az Avas-délen annak idején el is ültettük a kúszónövényeket, de ellopkodták, kitépkedték mindet. Pedig az ötlet életre­valóságát bizonyítja, hogy az építészek­ kollektív házánál, a győri kapuban, mára már va­lóságos levélsátor övezi a fa­lakat, szépen megnőttek az el­ültetett növények. Most, ős­­szel újrakezdjük a telepítést a lakótelepi falak tövében, de előrelátóbbak leszünk: a megerősödésig fémráccsal védjük a hajtásokat. Nem ol­csó mulatság ez, hiszen a nö­vényeket — vaöszőlőbe oltott Parthenocissus-fajt — Szom­bathelyről kell hozatni. Ez a kúszónövény egyébként tapa­dókorongokkal kapaszkodik a falba, a szigetelésekben kárt nem tesz, de véd például az átmelegedéstől. Levele ősszel szépen színeződik. Ami a parkőröket illeti: egyelőre nincs elég jelentkezőnk. Első­sorban nyugdíjasoknak jó le­hetőség ez, tizenkét forintos órabérrel. Hat parkőr felvé­telére kaptunk anyagi kere­tet. Az elképzeléseink szerint Tapolcán, a Népkertben és környékén, a­­ győri kapuban a Csabai kapuban és az Ava­son dolgoznának. (k—ó) Új üzemből A megyei tenares végrehaj­tó bizottsága a közelmúltban tárgyalta a megye sütőipará­nak helyzetét Megállapította, hogy „Borsod három sütő­ipari vállalata az erősödő gazdálkodási követelmények ellenére sikerrel oldja meg valamennyi alapvető problé­máját, gazdálkodásuk ki­egyensúlyozott, eredményeik tervszerűen alakulnak.” A Miskolci Sütőipari Vállalatról szólva hangsúlyozták, hogy a megyeszékhelyen a péksüte­mény-ellátás okoz gondot, s egy új — igaz, nem a leg­korszerűbb — üzem megépí­tését pénzügyi nehézségek miatt csak két ütemben tud­ják megvalósítani. Az első ütem még ebben az ötéves tervidőszakban, míg a máso­dik csak a következőben ké­szül el. Képünk a vasgyári főtelepen készült. Itt a ke­nyér mellett napi 110 ezer darab zsemlét is sütnek. Az új üzemet ide, a vasgyári pékség mellé tervezik, s ha elkészül, valószínűleg nem lesz gond a város péksüte­ményeinek minőségével. A bőrünkről van szó hírünk általában másfél —két milliméter vastag, mégis nagyszerű ellenál­­­lóerővel rendelkezik. Sé­rülések után hihetetlen gyorsasággal újul meg, gyógyul be. Vitalitására mutat, hogy a legjobban igénybe vett helyeken megvastagszik, megkemé­nyedik, így védekezik a fokozott terhelés ellen. Az ember bőre szüntelen ritmusban megújul. Rend­kívül fontos élettani sze­repét tükrözi az a tény is, hogy ha a bőr felüle­tének több mint egy har­mada elpusztul égés vagy más baleset következté­ben, a szervezet már nem képes elegendő vi­zet elpárologtatni, s ez a legsúlyosabb következ­ménnyel jár. A bőr élettani szem­pontból pótolhatatlan, te­hát gondos ápolása nem­csak szépségápolási, ha­nem egészségügyi felada­tunk is. I A MÁV Miskolci Igazgató­ság központjának dolgozói az elmúlt időszakban két eset­ben vettek részt kommunista műszakon, hogy az ebből származó bevétel egy részét átutalják a megyei vértransz­fúziós állomás építéséhez. A Vasutasok Szakszervezete te­rületi bizottsága, valamint az igazgatósági szb- és pártve­zetőség felhívására az igaz­gatósági és központi dolgo­zók a júniusi fizetésükből önkéntes megajánlás alapján gyűjtést szerveztek, és ennek eredményeként újból átutal­nak 12 505 forintot az állo­más létrehozásához. TanM fogadóórái Ma tartja tanácstagi foga­dóóráját Barna Andrásné, IV/4. sz. pártalapszervezet, Kuruc u. 47/a., 18 órakor; Sándorfi László, Avasalja u. 14. sz., 17 órakor. A mai árviszonyokat fi­gyelembe véve, igazán jutá­nyos áron siet az új házasok segítségére a Társadalmi Ün­nepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda: mindössze 50 forintot kér a nászút meg­szervezéséért. Tudom, a mai fiatalok nem szeretik a „bez­zeg a mi időnkben!” — kez­detű szöveget (szerintük: só­dert), mégis kikívánkozik be­lőlem, hogy bezzeg a mi időnkben a kutya sem szer­vezte számunkra a nászutak Teljes mértékben magunkra voltunk utalva, és ahogy esik, úgy puffan módon bo­nyolítottuk le a nászutak Sőt, magát a nászt is, mert akkoriban még nem volt di­vat az a széles körű felvilá­gosító munka, melyet ma­napság például a sajtóban folytatnak tudós orvosok, pszichológusok. Az isten tud­ja, honnan szereztünk — jó előre — szakismereteket és hogy mertünk belevágni a dolgok kellős közepébe? De nem szövöm-fonom to­vább — némi irigységgel fű­szerezett — gondolataimat a TÜSZI új szolgáltatásának ürügyén. A kérdés számom­ra ma már úgyis inkább csak elméleti jellegű — már ami a nászutat illeti —, az egyéb szolgáltatások viszont gya­­korlatire érdekelnek. És meg kell mondanom, valahányszor arról olvasok, hogy a keres­kedelem vagy a nevével is fémjelzett szolgáltatóipar va­lamilyen kedvezménnyel, új ajánlattal rukkol elő, min­dig attól tartok, a nagy igye­kezetben elfelejtik tökéletesí­teni, vagy legalább szinten tartani a régieket A szolgáltatás számomra a kiszolgálással kezdődik. E művelet romlása pedig, azt hiszem, mindenki számára egyértelmű. Tudom, hogy az önkiszolgálás világszerte hó­dító, korszerű forma. De az is kétségtelen, hogy beveze­tésével kezdődött az a folya­mat, mely mindmáig tart és ki tudja, megfordítható-e még egyáltalán. Megszűnt a közvetlen kontaktus eladó és vevő között — kivéve egyes részlegeket és üzletfajtákat —, s a boltosege jó része úgy véli, hogy csupán tétlen szemlélője, vagy árgus sze­mű ellenőre vásárlásainknak. A minap kiejezetten rossz­néven vette tőlem egy eladó — a boltot nem említem, hi­szen a jelenség általános —, hogy megkérdeztem tőle: a 41-es szám alatt lógó ingek kaphatók-e más színben is? Mellesleg kiderült, hogy igen, de azért, amit én áhítottam, el kellett gyalogolni a rak­tárba és vissza Ez pedig, ugye, már nem önkiszolgá­lás, s ő nem erre szerződött. Noha Miskolcon van bolt épp ejre elég, az ember idő- és erőkímélés céljából a la­kásához legközelebb esőben szerzi be mindennapi élel­miszer-szükségletét. Ha bal­ga model megsértődik — ide se jövök tö­bbet? —, maga látja kárát, mert kerülővel, cipekedéssel kell fizetnie. Reklamálni, ötszázassal, ne­tán apróval fizetni a csúcs­időben nem tanácsos! Jóma­gam régen nem élvezem a szomszédos élelmiszerbolt személyzetének szimpátiáját. Bűneim listája hosszú. Csak néhányat: szóvá merészeltem tenni, hogy a pénztárosoknak nem nyitás után kellene el­végezni a reggeli rovancso­­lást; nem voltam hajlandó hosszas sorállás után oda­hagyni türelmesen kivívott helyemet, hogy visszamen­jek a tejespultig kicserélni a csöpögő tasakot, viszont el sem vittem a kávéba valót; egy hangulatos traccspartit félbeszakítva megkérdeztem, hol található a borotvahab. De nem is sorolom tovább, hiszen a saját példatáruk hasonló lehet, csak már be­lefáradtak a bosszankodásba is. És éppen az a legszomo­rúbb, hogy lassan reklamál­ni sem lesz erőnk a boltban, hivatalban, javítóműhelyben, és egyáltalán mindazokon a helyeken, ahol időnként új szolgáltatásokkal rukkolnak elő. A nászút — ha jól szerve­zett is — elmúlik, és kez­dődnek a hétköznapok, a hét­köznapi szolgáltatásokkal. Ezekről pedig nem lehet azt mondani, hogy olyanok, mint a mézeshetek. tbekesj Gépgyári fortélyok nyomában Jól fut a Beszélgetés a kereskedelmi igazgatóval Ha x Ittilia gyár nemzetkö­zi tekintélyű vezérigazgatója Győrből Diósgyőrbe utazik, az már jelent valamit. .. Az el­múlt napokban tartott talál­kozón kovácsolt termékek kö­zös gyártásáról tárgyalt a ven­dég a Diósgyőri Gépgyár ve­zetőivel. Hogy mit hoz a jö­vendő? A közös vállalkozás résztvevői reménykednek. Győr nemcsak a futballban bajnok.­ Kuszmann Károly kereske­delmi igazgatóval beszélge­tünk. Nemrég jött haza Ja­pánból. Zsebkését, amelyet „kiszúrt” a repülőtéri ellen­őrzés Tokióban, utólag kap­ta meg, egy óriási papírdo­bozban, itthon. Egyetlen kér­désre kerestünk választ: mi­lyen a gépgyári kereskedel­mi munka. Másként fogal­mazva: hogyan emelkedett a kereskedő e nagy hagyomá­nyú gyárban a mindenhez értő vasas szakember rang­jára. (Az igazgató magas, ősz fér­­fi. Több nyelven beszél, hat évig képviselte külföldön a gyárat. Nincs híján a jóke­délynek, szellemessége zavarba­­ejtően imponáló.) — Nem értem a kérdést... A tyúk és a tojás története ez. Melyik volt előbb? Ez a hetvenéves gyár kapitalista környezetben nőtt fel. A fej­lesztést mindig is a piac ha­tározta meg. Azaz a keres­kedelem, a kereskedő dön­tött. Az eladhatatlan termék nagyobb költség, nagyobb gond, nagyobb szégyen, mint az, ha az ember semmit sem csinál.­­A fetos sabatfustis után­ a nép­­gazdszsági érdek a tervutasítá­sos rendszerben fejeződött be... Az önállóságot 1968-ban kapta meg a gyár.) — Az orrállóság pillanatá­­ban gyors leltárt kellett ké­szíteni: örököltünk egy gyártmán­ystruktúrát, egy gépparkot, és a technikai­­műszaki bázist. S volt egy piaci környezet is, így hát nem a semmiből indultunk. Nagy elánnal kezdett neki a kollektíva ennek az önálló­ságnak. (A hetvenes évek közepétől kiderült, hogy valami nem stimmel, s 1#78-as mély­ponton szanálják a gyárat.)­­ Újra leltárt kellett ké­szíteni, mi van. Illetve mi ne legyen, hogy jobb legyen. Minden olyan terméket ki kellett söpörni a gyártmány­struktúrából, ami vesztesé­ges. Az embert, gépet magá­ba foglaló technikai bázist át kellett szervezni. Kiiktattuk a párhuzamosságot, egysze­rűsítettük az adminisztrációt. Ha úgy tetszik parancsba ad­tuk, azt kell gyártani, ami a piacon kelendő. Ez persze in­­formáció nélkül nem megy. Szakítottunk azzal a korábbi, buta szemlélettel is, hogy bárhová, bármi áron, bármit érdemes eladni.­­Egy nagyon távoli ország rendelt egyetlen gépet a gyár­tól. A szerelő-karbantartó szakember többszöri helyszín­re küldése többe került, mint amennyit az üzlet hozott.) — A termelésünknek csak­nem a felét a belső piac ve­szi fel. Itt stabilitásra töre­kedtünk: együttműködési megállapodásokat, hosszú tá­vú szerződést kötöttünk. A külpiacon a Szovjetunió a legnagyobb vásárlónk. Éssze­rűnek látszott a szovjet part­ner igényei szerint fejleszte­ni és termelni, de úgy, hogy ezeket az alaptípusokat az igény szerinti apróbb módo­sítással a nyugati cégek is átvegyék. (A DIGÉP nemcsak terméke­it, hanem szakembereit is kül­földre telepíti.)­­ Az öt külkereskedelmi vállalatnak nagyobb érde­keltséget biztosítottunk, de a frekventált helyeken (Szov­jetunió, Irak, Olaszország, India, NSZK, Jugoszlávia) vevőszolgálati bázisokat ala­kítottunk ki, ahol a mi szak­embereink képviselik a gyár érdekeit. Egy külkereskedel­mi szakembertől — terhelé­sénél fogva — nem várhatók el annyi információt, annyi operativitást, annyi lelkese­dést, mint egy digépestől. Így aztán torzításmentesen, a maga nyerseségében, első kézből kapunk képet arról, hogy mit vár a piac, men­­nyire elégedett gépeinkkel.­ Tehát a piac dirigál, ez ala­kítja a termelés profilját Most például meglódult a kereslet a kerékpárokra. A világ újra felfedezte a vas­utat. Néhány éve még a ke­rékpárgyártás megszünteté­sének gondolata is felmerült ... Ma viszont jól fut a ke­rék. Ezzel kapcsolatos ter­vünk az, hogy belevágunk a vasúti kocsik rugalmas ten­­­gelykapcsolójának gyártásá­ba. A licencet, a MÁV-val karöltve, már megszereztük.­­Hogy a gépgyárnak munkó­ja legyen, azaz a rendelésál­lomány elérje, vagy meghalad­­ja a potenciális kapacitást, azért a kereskedelmi igazgató a felelős. Kollégáival együtt ő mondja meg, hogy mit kell gyártani, mire vevő a piac.) — ötletben, elképzelésben nincs hiány. A tippeket vas­kos dossziék tartalmazzák, hetenként egyszer tartunk rendeléselbíráló eszmecserét, s a termelési-piaci informá­ciókat hamarosan saját szá­mítógépünk dolgozza fel... Persze hazudnék, ha azt ál­lítanám, hogy a DIGÉP mos­tani felemelkedése, vagy megújhodása zökkenőmentes diadalmenet volt. Az oly so­kat emlegetett, s valóban aranyat érő gépgyári tradí­ciók olykor gátolnak is. Aki húsz évet lehúz egy műhely­ben, ugyanannál a gépnél, ugyanazt a terméket csinálva, az nem szívesen változtat, noha tudja, hogy jobb hely­re kerül, többet keres majd ... Sok jó szakemberünket elvesztettük az emberi-gé­­pet-gyártmányt kényszerű­­kötelezően átrendező átszer­vezés miatt. A DIGÉP ter­mékei iránt most sem csök­kent a kereslet. Viszont gyá­ron belül kevés a kéz. Mit csinálhattunk? Túlóráztatunk, rendkívüli prémiumot írunk ki, tsz-melléküzemágakat foglalkoztatunk, idegen vál­lalatok munkásait vesszük igénybe. Ez a kooperáció az elmúlt évben kimagasló ter­melési, gazdasági eredmé­nyeket hozott, de a vállala­tokat megmérető értékelési rendszer sajátosságai miatt kitüntetést nem kapott a gyár. Ez pedig arra sarkall bennünket, hogy a korábbi­nál több értéket adjunk a gyáron belül termékeinkhez­(Egy hír, kommentár nélkül« májusi tervét a gépgyár min­­­den gyáregysége teljesítette.) BRACK.Ó ISIVÁXí sfc A gépgyári termékek nagyobb hányada a határon túl talál vevőre. De gyáron belül még mindig kevés a kéz.

Next