Déli Hírlap, 1983. július (15. évfolyam, 155-180. szám)
1983-07-11 / 163. szám
Amerre a földkerítés vezet Katonák, diákok a Köpesvölgyben A hajrához közeledik a vadaspark építése Néhány héttel ezelőtt még csak egy évszázados tölgyfa őrizte azt a tisztást, ahol majd a díszes székelykapu áll. Székelykapu, melyen keresztül beléphetünk Miskolc vadaskertjébe. Tudom, máris azt kérdeznék, ha tehetnék: mikor? De én most is csak azt tudom mondani — a múlt hét végi körséta után —, hogy ha minden jól megy, akkor augusztus 20-án. Lehet, hogy hivatalból optimistábbnak kellene lennem, sőt a látottak, hallottak is biztatóak, de azért tiszta lelkiismerettel nem merném azt állítani, hogy a tervezett határidőre minden teljesen elkészül. De mondom sorban, úgy, ahogy láttam, hallottam a Köpüsvölgyben. A mellékelt kép is bizonyítja, hogy a vén tölgy alatt már áll a fogadóépületnek szánt faház, noha kívül is, belül is van még mit csinálni rajta. Varga László, a városgondnokság dolgozója, a társadalmi munka jelenlegi felelőse azt mondta, hogy már csak egy szombat-vasárnapi nekirugaszkodás hiányzik, így mire a cikk megjelenik, valószínűleg csaknem teljesen elkészül a házikó, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat önkéntes brigádjának jóvoltából. Aztán már csupán a belső szerelési munkák lesznek hátra. Hogy ezekre nem a múlt héten kerülhetett sor, azt nagyon sajnálja Mádai Attila és Balázs Sándor, a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola tanára, hiszen a villanyszereléshez jól értő 35 diákjuk az egyhetes építőtábor alatt nem egészen szakmába vágó feladatot végzett: lekérgeztek egy jó adagot a kerítésoszlopokból és temették azt az árkot, melyben a közművek (víz- és villanyvezeték, jelzőkábel) futnak a Majális-parktól a vadaspark legmagasabb pontjáig. E ponton mélyítették és betonozták ki azt a jókora víztárolót, mely folyamatosan ellátja a karámokban, volierekben elhelyezendő állatokat. A jelzőkábelen keresztül ad „parancsot” a ciszternádban elhelyezett műszer a csanyiki hidroforháznak, hogy pótolni kell a vizet. ■ ■ De mielőtt teljesen belebonyolódnék a technikába, sietek közölni, hogy az építőtábor első turnusában a már említett iskola 35 tanulója mellett ott dolgozott az építőipari szakközépiskola 15 diákja is. Bár szinte összeért a fejük fölött a lombkorona, szépen lebarnultak egy hét alatt a gyerekek. A magyarázat: a délelőtti műszak letelte után ebéd, majd ingyen strandolás következett, az általuk választott miskolci fürdőben. Embernyi kamaszok mindahányat és az agyagos földdel, farönkökkel való birkózás is eszi a kalóriát, de azért a Kohóipari Szakközépiskola Kollégiumában kapott koszttal (reggeli, tízórai, ebéd és vacsora) általában elégedettek. Mint ahogy jó választásnak tartották mindannyian az egyhetes építőtábort, azt, hogy a nyári üzemi gyakorlatból hét napot itt, a Köpüsvölgyben töltenek. Búcsúzóul még megállapodtunk abban, hogy a tízóraira kapott iskolatej műanyag poharait nem hagyják szerteszét a bokrok alatt, hanem elviszik a kijelölt szemétgyűjtőhelyre, aztán irány a katonabrigád. Könnyű volt őket megtalálni, hiszen vezetett bennünket a friss zöld drótkerítés. Helyőrségünk katonái vállalták, hogy augusztus 20-ra elkészítik a körülbelül 18 hektáros vadaspark külső kerítését, sőt a karámokét is. Székely Tibor zászlós irányította a csapatot, de vezényszó ritkán hangzott. Itt a katona számára legdrágább kincs, az eltávozás a prémium. Lévén pedig, hogy a 14 fiú többsége nős ember, sőt édesapa, a hét végi hazalátogatásért talán várfalat is emelnének a vadaspark köré, ha azt kérnék tőlük. Erdődi Zoltán úrvezető — civilben mélyépítő, és a BVM Alsózsolcai Gyárában dolgozik — azért csendesen megjegyezte: lehetne még jobban szervezni a társadalmi munkát, mert nem mindig van olyan csapat, amelyik a kezük alá dolgozik. A diákokkal kint levő két tanár szerint is van úgy, hogy túl sokan (százan-százhúszan) nyüzsögnek a munkahelyeken, máskor pedig alig van más, mint a katonák és a diákok. Rajtuk kívül egyébként eddig főleg a két nagyüzem, a Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár — zömmel KISZ-fiatalokból álló — brigádjai jeleskedtek a vadaspark építésénél. Jó lenne, ha minden munkának mindig lenne szakképzett művezetője, hiszen a városgondnokság egy embere nem érthet mindenhez, és bizony vannak olyan napszakok, sőt napok, amikor csak ő a karmester a helyszínen. * Bárhogy számolom, mindössze szűk másfél hónap van hátra a tervezett nyitásig. Ideje megnyitni a hajrát! (békés) $ A vén tölgy alatt A katonákat nem kell biztatni Az angolok valóban praktikusak. Alig győzött a választáson Thatcher asszony, Nicholas Wapshott és George Brock, a Times két szerkesztője máris könyvet jelentet meg róla. Mint nyugati magazinokból megtudjuk, a könyv 287 oldalas, és csaknem tíz font az ára. Nem olcsó, de a konzervatív szavazópolgároknak nyilván megéri. Az egyik magazin részletet is közöl a könyvből, mégpedig azt, ahogyan a miniszterelnöknő reggel munkába indul. A történelemből tudtunk már xiv. Lajos hires ,,level”-iről, felkelésének ceremóniáiról; nos, a Thatcher asszonyé sokkal polgáribb. Korán kel a miniszterelnökségi palotában levő lakásában, az irodája felett (apja valaha ugyanígy áruháza irodája felett lakott), azonnal híreket hallgat a rádióban, hogy minisztereit később legfrissebb információival tartsa sakkban. Azután háziasszonykodni kezd, és a rádiót hallgatva reggelit csinál férjének. Ő maga csak egy almát eszik ilyenkor, de férje kiadós reggelit szeret. Miután a Downing Street 10. irodaház, ott nincs szakácsnő, így a reggelit maga készíti el élete párjának. Ezután megy le a lépcsőn irodájába, és átvedlik a kormányfővé. (máté) Találkozó az ország középen Farkas Bertalan fogadja a békedelestációt (Folytatás az 1. oldalról) A pusztavacsi békefesztivál sok látványosságot kínál. A szabadtéri színpadon augusztus 6-án reggel 8 órától 7- én este 6 óráig megszakítás nélkül (éjszaka is) zajlik majd a változatos műsor, fellépnek országosan ismert színművészek, többek között Bessenyei Ferenc, Bodrogi Gyula, Szabó Gyula, Szirtes Ádám és még sokan mások. Kiváló népdal- és magyarnóta-énekeseket hallgathatnak odaérkezők. A rendezők természetesen gondoltak a fiatalok korosztályára is, hisz olyan kiváló táncdalénekeseket és zenekarokat hívtak meg, mint Aradszky László, Komár László, Szűcs Judit, Soltész Rezső, Délhúsa Gjon. A zenekarok pedig: V 'Moto Rock. P. Mobil, Fórum, 100 Folk Celsius, Jojo. A hivatásos művészeken kívül 150 amatőr művész és művészegyüttes lép fel. Ezen kívül a Magyar Divat Intézet és a Skála Áruház manökenjei bemutatják a legújabb divatot. Lesz színvonalas gyermekműsor, vetélkedő, a sportpályákon autósok, motorosok versenyeznek, összemérik erejüket a legjobb magyar női futballcsapatok is. A fesztivál talán legérdekesebb, leglátványosabb eseménye a csoportos esküvő lesz a jeltoronynál, majd a közös lakodalom a fesztivál területén. A Hazafias Népfront, az Országos Béketanács, a Nőtanács és a KISZ helyi szervei békemenetet, kerékpáros béketúrát, autós békekaravánokat indítanak a megyékből, városokból az ország közepére. A békeküldöttséget Farkas Bertalan magyar űrhajós fogadja. A kétnapos ünnepség záróakkordjaként béketüzek gyúlnak a fesztivál területén. A fesztivál színhelyét a 4- es és az 5-ös főútvonalról lehet megközelíteni. Az utazási irodák különbuszokat indítanak. A jelképes belépődíj 10 forint, ebből fedezi a községi tanács a kiadásokat. A belépőjegyek megvásárolhatók a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat hirdetésfelvételi irodájában. Miskolc, Széchenyi út 15—17. szám, reggel 8 órától délután 4 óráig. Telekvita a belvárosban Hol a határ? Egy napsütéses tavaszi reggelen markoló pörögött be az Arany János utca 2. szám alatti épület, a „Lottóház” udvarára, s néhány óra után nyoma sem volt a hajdani kerítésnek, az udvar végében pedig gyorsan mélyült a hatalmas alapgödör. A lakók felháborodottan tiltakoztak, hiszen a társasház udvarának minden négyzetméteréért fizettek, az az ő jogos tulajdonuk! Az építők nem nagyon értették a perpatvar okát, hiszen a megadott terv szerint, a rajzot centiről centire követve dolgoztak. A porba hulló kerítéssel hosszas vita indult a lakóközösség és az új OTP—Állami Biztosító-székház beruházásában közreműködő hatóságok, vállalatok között. A tengerikígyónak induló ügy végére a napokban rendkívüli lakógyűlésen sikerült pontot tenni, a tanulságok azonban mindenki számára megszívlelendőek.... ♦ ÉRTESÍTÉS NÉLKÜL? Százhatvanhárom négyzetméter, két lakásnyi terület: ennyit vettek el az udvarból, ez az, amiről vitáztak. Azaz mégsem csak erről, hiszen a lakók nem értik, miként lehetséges az, hogy előzetes értesítés nélkül, meglepetésszerűen lefoglalták udvaruk egy részét? A lakóközösség közös képviselője azt a bizonyos tavaszi reggelt követően, sorra járta az illetékeseket, kilincselt a tanácson, a BÁÉV- nél, a Miskolci Beruházási Vállalatnál, az OTP-nél. Egymás után születtek a levelek jegyzőkönyvek, az építkezés pedig folytatódott. A lakógyűlésen — ahol megjelent minden érdekelt vállalati és tanácsi vezető — kiderült: a tévedések alapvető oka egy hitelesnek bélyegzett, ám pontatlan térkép. Ennek alapján dolgozott a tervező, s szerveztek a beruházók. Hogy a térkép nem a valódi állapotot tükrözi, csak a kivitelezés megkezdésekor derült ki... Mit lehet ilyenkor tenni? Már a lakógyűlést megelőzően megkezdődött az utólagos, de végre szabályos kisajátítási eljárás előkészítése. Tisztázódott egy másik, a lakók által sérelmezett ügy, a beárnyékolás kérdése is. Az új székház szomszédos épületszárnya és a Lottóház távolsága megfelel az előírásoknak. Igaz, az alsó emeleten lakókat ez most nem teljesen nyugtatja meg, hiszen attól tartanak, hogy mégis kevesebbet fog érni a nehezen kifizetett otthonuk. A vállalati és tanácsi vezetők a gyűlésen megértették a lakók szempontjait, s felajánlották, hogy az új udvarhatáron esztétikus kerítést építenek, új kaput állítanak. A város költségére teszik ezt, annak ellenére, hogy az elfogadott rendezési terv régebben nem így rendelkezett . SZÓT KELL VÁLTANI! Hogy égető szükség van városunkban az uj Orr—Állami Biztositó-szeknazra, s a velük együtt épülő lakásokra, az senki számára nem lehet kétséges Miskolcon. Ám mégsem lehet semmibe venni e kisebb közösség érdekeit sem. A lakók végül nem is az építkezés ténye ellen emeltek kifogást, hanem, ahogy egyikük megfogalmazta: igazán elkerülhettük volna az egész huzavonát, az időrabló tárgyalásokat,ha idejében tájékoztatnak minket! Célszerűbb lett volna akkor tisztázni a félreértéseket, amikor Illés csak a tervek készültek el, hogy a Párbeszéd milyen hasznos lehet, arra bizonyíték a sokat idézett lakógyűlés, ahol kulturáltam, a vitaszabályok megtartásával sikerült egyezségre jutni. Persze, a tanulságok közé feltétlenül odatartozik az is, hogy úgy látszik, a térképmásolatok hitelességének nem árt néha a helyszínen sem utánanézni .. . KISS LÁSZLÓ Városi mni fogadóórái Ma tartja tanácstagi fogadóóráját Halász András, j III/5. sz. pártalapszervezet, Gorkij-telep 1. Sz., 17 óra 1 kor; Lukács Jánosné dr. 1/3. sz. pártalapszervezet, Tizes honvéd u. 21. sz., 17 órakor.