Déli Hírlap, 1984. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-11 / 136. szám

Sok bújjal jár a pólmamaság! SS Őzike a lakó­társunk... Arról hallottunk már, hogy valaki aranyhörcsögöt, macs­kákat tartott lakótelepi ott­honában, vagy kiskacsákat nevelt a távfűtéses lakás für­dőszobájában. A Mátyás ki­rály utcai panelházak egyi­kének azonban igazán külön­leges lakója akadt: egy új­szülött őzike. is.A napokban írtunk arról, hogy kettős ikerszülés volt ezeknél a városi vadászpark­­ban. A kicsinyek­ közül­­ ket­tő elpusztult, egynek pedig­­ nyomát vesztették: úgy tűnt, hogy valami ragadozó sze­melte ki zsákmányul az éj­szaka leple alatt. Azóta sze­rencsére megkerült az elve­szettnek hitt őzike, ám a ne­gyedik újszülött sorsáról az­­ ápolóknak kellett gondos­kodniuk, mert az őzanya nem volt hajlandó táplálni. Molnár Attila, a vadaspark munkatársa vállalta a dada szerepét, s azóta az őzike ott lakik velük. A dadaság persze jár némi kényelmet­lenséggel is, hiszen­­ a kis őz éjszaka háromszor -négyszer­­ felkelti gondozóját, aki­nek ilyenkor elő kell kapnia a cumisüveget. Szerencsére az őzmama hajlandó eltűr­ni, hogy megfejjék időnként, így tápszerrel legfeljebb csak kiegészíteni kell az anyatej­­adagot. A kis őz néha te­repszemlét tart a házgyári lakásban, s úgy tűnik, hogy nem helyesli az építőipari ízlést: irtózik a piros padló­­szőnyegtől ! Az őzike jó kezekben van, minden esélye megvan arra, hogy felnőve, a vadaspark lakója lehessen. Az itt dol­gozóknak van már némi ta­pasztalatuk a kis erdei ál­latok nevelésében: a park vezetője most négy kis ró­káról gondoskodik otthon. (k—ó) ★ ízlik az anyatej, még akkor is, ha cumisü­vegből kell szopni... Bizony igen apróra sikeredett az őzike: a családi gyu­fás­­­­­doboz egész termetesnek tűnik mellette ... Borsodban is Szén után kutatnak A tavalyi 47 ezer méterrel szemben ebben az­ évben 60 ezer méter kutatófúrásra van megrendelése az Orszá­gos Földtani Kutató és Fúró Vállalatnak. E nagyszabású munka célja új lelőhelyek feltárása, továbbá az, hogy pontos információkat szerez­zenek a már ismert széntele­­pekről. ■ A kutató kapacitás jelen­tős részét a Veszprémi Szén­bányák Vállalat kötötte le. Az Ajkai-medence meglevő bányáiban ugyanis kifogyó­­félben van a szén. Ennek pótlását gyorsítják meg az újabb kutató fúrásokkal. Tíz nagy teljesítményű fúróbe­rendezés dolgozik ezen a te­rületen, s együttesen 21 ezer méter fúrást végeznek. Töb­bek között a Káptalanfa— Gyepükaján környékén talált bőséges szénkészleteket akar­ják olyan pontosan meghatá­rozni, hogy ennek alapján megkezdhessék a kitermelé­sének előkészítését. Emellett, az előbbinél jóval nagyobb mélységben, Devecsertől északra is kutatják a szén­előfordulás sajátosságait. Jelentős megbízásai vannak a vállalatnak a Borsodi Szén­bányáktól is. Ott elsősorban a lakossági felhasználásra alkalmas szénkészletek után­pótlását keresik. A szénkutatás hatékonysá­gának növelésére az elmúlt évben először a bányaválla­latok 82 millió forintos köz­ponti kutatási alapot képez­tek. Ennek több mint a fele a Borsodi-, egynegyede pedig az Ajkai-medence kutatásai­nak gyorsítását segíti. I Hol legyenek a lerakóhelyek? Szeméttelep a szomszédban (Folytatás az 1. oldalról) Elönt minket a szemét, hiszen csak a veszélyes hul­ladékok kategóriájában 50 ezer tonna ártalmatlanítandó anyag keletkezik megyénk­ben — hallottuk az anké­­ton. Van már megyei komp­lex hulladékelhelyezési ta­nulmánytervünk, ám az el­képzelésekből eddig igen ke­veset sikerült megvalósítani. M. Csiszár Valéria (ÉGSZI) elemzésében a késlekedés okait kutatta. 4 CSAK KETTŐ A KILENCVENÖT KÖZÜL ... Tudjuk, hogy a­ települé­seken keletkező hulladékot megfelelő technológiával va­lahol le kell laknunk, de hol legyenek ezek a bizo­nyos helyek? Kevés olyan térség akad megyénkben, amely alkalmas erre, túl sok a szennyeződésre rendkívül érzékeny hegy, völgy. Szo­morú összkép, hogy a mai 95 megyei hulladéklerakóhely közül mindössze kilenc van környezetvédelmi szempont­ból elfogadható helyen, s csak kettő az, amelyet elő­írásosan üzemeltetnek. 4 MINDENKIT KÁROSÍTHAT A­­ tervezők szerint me­gyénk 359 településének sze­metét 21 lerakóhelyre lehet­ne hordani, így környezetünk nem károsodna, és a szál­lítás sem drágulna meg túl­zottan. De egy szemétlera­kóhely létrehozásakor nem­csak tudományos szempontok munkálnak. Melyik falu az, ahol szívesen elnéznék, hogy a szomszédságukba hordják a környékbeli településekről a szemetet? Abszolút igazságos, min­denkit kielégítő megoldást szinte lehetetlen találni. Elég ha csak arra emlékezünk, hogy az avas-déliek s a he­­jőcsabaiak tiltakozásának eredményeként városunk új szeméttelepe várhatóan nem a Nádasréten, hanem a vá­roskörnyéken lesz. De most a tanácsi vezetőknek a bükk­­aranyosiak tiltakozásával kell szembenézniük, hiszen a falutól nem messze levő völgyre esett a szakértők egyik választása. Egységes rendezőelv ilyen ügyekben egyedül csak az lehet, ha olyan megoldást nem fogad­nak el, amelyik károsítja a környezetet, hiszen a sz­en­­­nyeződés következményei alól egyetlen település lakói sem vonhatják ki magukat egész megyénkben. Az is megszív­lelendő tanácsa a környezet­­védőknek, hogy a hulladék­­elhelyezési ügyeket az eddi­gieknél nyíltabban, demok­­ratikusabban kell a közvé­­lemény elé tárni, bevonva a települések lakóit is a dön­tések meghozatalába. 4 HOLDBÉLI TÁJ? S még nem ért véget a teljesítendő feladatok felso­rolása, hiszen ha már min­denütt van lerakóhely, m4rt mindig kell megfelelő me­gyei, regionális hatáskörű hulladékszállító, -elhelyező -kezelő szervezet. Szükség van erre, hiszen egy pár­­százas lélekszámú faluban sem lehet már vödrönként kihordani a szemetet a te­repre, arról nem is beszél­ve, hogy a kijelölt regioná­lis lerakóhelyek nem egyfor­ma távolságra vannak az egyes településektől. Az eb­ből adódó szállítási többlet­költségeket csak egy össze­vont szervezet tudja igazsá­gosan kiegyenlíteni! Magyarországon a szemét­telep szóhoz valami borzal­mas, bűzös, füstöt eregető holdbéli táj képe társul. Ez természetes, hiszen környe­zetünk szolgáltatja erre a legjobb példákat, és nem csoda, hogy így mindenki irtózik a sz­emétlerakóhely szomszédságától. A legjobb meggyőző eszköz egy kor­szerű, a nyolcvanas éveknek megfelelő sz­ínvonalon üze­meltetett, higiénikus minta­­szeméttelep lenne. Ha csak egy ilyen is akad majd me­gyénkben, könnyebb lesz megvalósítani a környeze­tünket védő hulladékelhelye­­zési tervet­ ­ k—_** Tanácstagi k­o­ ra tartja tanácstagi foga­dóóráját Tóth István, a Bar­tók B. u. 77 sz. alatt. 16 órától: Komlósy Tamásné a fogadóórái Kun Béla úti 27. sz alabb­i általános iskolában. 18 órá­tól: Halász András a Gorki s­­tp. 1. sz. alatti pártalapszer­­vezetben. 17 órától: Kieme­­ltik Zoltánná a Var­s. 5. sz. alatti pártalapsze­rvezetben, 17—18 óráig: Döbrentei Zol­tánná a Katowice u. 17. sz. alatti általános iskolában, 18- tól 19 óráig: Karaba László a Lumumba w. 1. sz. alatti általános iskolában, 17— 18 óráig. Színe Leveleznek velünk Hogy egészen pontos le­gyek: leveleznek velünk — az intézmények, hivatalok. De hogy? A minap hallot­tam a rádióban egy riasztó példát. Elmondta a műsor­vezető, hogyan kergette két­ségbeesésbe — igaz, csak néhány napra — egyik is­merősét egy egészségügyi tárgyú levél. A tüdőszűrés után visszarendelték, és mert nem tudta, miért, a legros­­­szabbra gyanakodott. Már­­már végrendelkezni akart, amikor kiderült, hogy nem jól sikerült az első felvétel. Ezt azonban a formanyom­tatványból nem lehetett ki­olvasni. A rádióriporter feltette a kérdést: nem lehetne-e leg­alább kétféle nyomtatványt alkalmazni, s ezek közül az egyikbe belefogalmazni, hogy nem a tüdőn, hanem­ csak a felvételen esett folt — tech­nikai okokból. Én úgy vé­lem, hogy csakis ilyen leve­let szabadna küldeni, akár a tüdő, akár a felvétel gya­nús az orvosnak, hiszen ha az előbbiről van szó, akkor is elég megtudni a rossz hírt, amikor már igaznak bizonyul. Mi kellene ehhez? Két dolog: emberség és egy megfelelő nyomtatvány. Jómagam is eg­y levél mi­att bosszankodom már na­pok óta, pedig nem az egész­ségem — már amennyi van — elvesztésével fenyeget Természetesen nem is egész­ségügyi intézménytől, hanem egy szolgáltató vállalattól ér­kezett. Jól tudom én, hogy — ha azonos is a szó magja — más dolog valakit, vagy valakiket szolgálni, és me­gint más szolgáltatást nyúj­tani. De azért a szolgáltat ige mellett i­s ez áll az első pontban A magyar nyelv ér­telmező szótárában. ..Cselek­vésével, működésével vala­kinek a javára, előnyére, használatára létrehoz, juttat, ad valamit." Nos, ebből a levélből semmiképpen sem az csendül ki, amit az idézett mondat sugall. Az érdemi része mindös­­­sze 17 sor, ám e nyúlfark­nyi szövegben is annyi a di­rekt utasítás, sőt fenyegetés, mint egy törvénykönyvben. (Némi túlzással persze, de ezt könyveljék háborgó lel­kem számlájára!) Tehát: ,,Felszólítjuk . . . biztosít­sa ... . köteles tűrni .... úgy hatósági eljárást kezdemé­nyezünk .... az ebből kelet­kező kár megtérítését Önre hárítjuk . .., saját érdeké­ben .... a fentiek szem előtt tartása mellett..., ismétel­ten felszólítjuk .... tartóz­kodjon .... biztosítsa." Mindez megszólítás nélkül. A megszólítás helyén ugyan­is ez áll: „Tárgy: értesítés." Igaz, szerepel a nevem a vállalat impozáns emblémá­jával díszített levél fejré­szében, de tévesen. Mintha már a névelírással i­s jelez­ni akarta volna a levél szer­zője, hogy személyem nem fontos, lehetnék bárki a va­lahány ezer miskolci ügyfél közül, az alábbiak ak­kor is így szólnának. Bizonyára kíváncsiak rá — ha ugyan ki nem talál­ták —, melyik szolgáltató vállalat durrantott rám — levélileg. Nos, nem vagyok egy kifejezetten gyáva em­ber, de az az igazság, hogy a Tenkes kapitányának ha­­lálmegvető bátorságával sem dicsekedhetem. És ez a levél sok mindenre alkalmas, de arra nem, hogy teljes jogú állampolgárnak tekintsem magam, azaz olyannak, aki akár vissza is levelezhet ha­sonló hangnemben. Így csak szolidan, halkan annyit me­részelek közölni — higgyék el, ebben sincs kevés koc­kázat —, hogy főbenjáró mulasztás nem terhel, ha­nem mindössze annyi, hogy nem tartózkodtam a laká­somban, amikor a szolgál­tató vállalat szerint ott kel­lett volna lennem. Szerin­tem ugyan ez pont fordítva van, azaz ő (tisztelt nyom­dászkollegák, nehogy vélet­lenül kisbetűvel szedjék) fá­radt kisded hajlékom ajta­jához alkalmatlan időben. Ez azonban részletkérdés. A lényeg az, hogy egyes hi­vatalok, intézmények, válla­latok, vagy csak egyes (egyes?) ügyintézők nem is­merik a levelezés illemsza­bályait. Nem kívánunk mi, ügyfelek annyi szívélyessé­get, melegséget, mint amen­­­nyi szívünk választottjának, szeretteinknek, barátainknak kijár, de annyit azért igen, amennyi elég ahhoz, hogy a levél elolvasása után is embernek hihesse magát az em­ber. U. i.: Megtapasztalván a szóban t­arteó levél szerzőjé­nek stílusát, rövid gondol­kodás után úgy döntöttem — ha egyáltalán dönthetek még!­1 —, hogy válaszra nem tartok igényt. BÉKÉS DEZSŐ res t­estne­ve­lés tagozatok Megszűnik a testnevelés tagozat az 1984 85-ös tanév­től kezdve a Fazola Henrik utcai 39. sz. Általános Isko­lában. A jelenlegi évfolya­mok természetesen végigjár­ják a hátralevő éveket, a ta­gozatos tanterv szerint. A döntést a tárgyi feltételek romlásával indokoljak az il­letékesek, továbbá azzal, hogy az iskola vonzáskörze­tében csökkent az iskolakö­telesek száma. Ugyanekkor új testnevelés-szakosított osz­tályok indulnak a 43. sz. Ál­talános Iskolában, a Pattan­tyús utcán, ahol megvannak a megfelelő feltételek, s sok a jelentkező is. A diósgyőri vár é­s környékének rendezési terve Értesítjük a diósgyőri vár és környéke lakosságát, hogy ma délután 5 órakor a Vár u. 5. sz. alatti pártalapszer­vezet helyiségében rendezzük meg a városrész és környé­ke általános rendezési tervé­nek vitáját, valamint tűz­rendészeti tájékoztatót tar­tunk. Miskolc városi Tanács y. B. titkárság« J * V: \

Next