Déli Hírlap, 1985. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
1985-12-17 / 294. szám
Sok a hiánycikk Könyvek karácsonyra Aligyan olyan karácsonyfa, ami alá ne kerülne oda egy vagy több könyv. A téli könyvvásár éppen a karácsonyi ajándékozási igényeket hivatott kielégíteni újdonságaival. Hogy milyen sikerrel? Erről kérdeztük a legforgalmasabb miskolci könyvesbolt, a Kazinczy helyettes vezetőjét, Szabó Lajosnál — Mekkora a forgalmuk? — Lényegesen nagyobb a tavalyinál. Naponta 150 ezer forint körül vesznek nálunk könyvet, de a karácsony előtti napokban 300 ezres forgalmunk is lesz. — Nem azért van ez, mert drágábbak a könyvek? — Nem ez a fő ok. Megnőtt a kereslet, sokan ajándékoznak könyvet. — A vevők határozott kívánságokkal jönnek a boltba? — Általában igen. — És megkapják, amit keresnek? — Ahogy az lenni szokott, most is hamar elfogynak egyes könyvek; van, ami csak néhány óráig pihen a boltban. — Például? — A hiánycikkek listáján szerepel — többek között — Bruck Edith: Ki téged így szeret című regénye, Karinthy Ferenc új kötete, a Váncza-féle A mi süteményeskönyvünk reprint kiadása, a Szajna-parti Erosz. De sorolhatnám még azokat a könyveket, amelyekből — a kereslethez képest — nagyon keveset kaptunk. Egyébként naponta változik a helyzet, új kötetek kerülnek fel a hiánycikk-listára, illetve még érkeznek újdonságok. — Mit kínál szívesen a téli könyvvásárra megjelent művek közül? — Laurence Olivier Egy színész vallomásai című önéletírását, a tévében is látott sorozat nyomán írott könyvet, Kenneth Clark Nézeteim a civilizációról című kötetét, a Szépirodalmi évkönyvét, a Kentaurt, amely interjúkat, verseket, fejtörőket, novellákat, keresztrejtvényeket tartalmaz, Horváth Boldizsárné Húsz ország konyhája című receptgyűjteményét, Egri János Elmebajnokságát, az Állatkedvelők kézikönyvét, Vecsekley Józsefnek az Amerikai Egyesült Államok történetét feldolgozó kétkötetes művét, A csillagsávos lobogó nyomában címűt. A múlt születése sorozat három kötetét, két Femina-kiadványt Ámosz Oztól a Miháél Miháélt és Maxie Wandertől a Tekints vissza harag nélkül címűt. — Valami különlegesség? — Van még A párizsi hóráskönyvből, ez a hasonmás kiadás 790, illetve számozott luxuspéldányként 2900 forintért kapható. Sz— tekből. + Böngésző ... Néhány újdonság a téli könyvvásárra megjelent köte A színház nézőtéri társalgójában látható, 40 év magyar drámatermése című kiállításról az egyik legilletékesebb szakember beszél a színházpártolók társasága tagjainak és minden érdek lődőnek ma délután. A drámairodalom és a színház barátait dr. Kerényi Ferencnek, a Magyar Színházi Intézet igazgató." az előadására fél 6-ra várják. A múlt ismerete nélkül hiányos a jelen- és jövőismeretünk is. Amikor viszonylag alacsony óraszámban tanítjuk az iskolákban a történelmet, amikor többet foglalkozunk a mindennapokkal, mint amennyit tudunk a meghatározó történelmi időkről, az ember őszintén örül, hogy a mában születnek történelmi drámák, és a televízió szükségesnek tartja a bemutatásukat. Az már kevésbé örvendetes, hogy a Béla királyt vasárnap este a második csatorna sugározta. Nehezen érthető, hogy a vele egyidőben látható Ketten egyformák című amerikai tévéjáték miért volt fontosabb. Talán arra gondolt a műsorszerkesztés, hogy a Madách Színház előadását sokan látták. Hézagos a múltismeretünk: Szabó Magda A meráni fiú, A csata és a Béla király című trilógiája a történelemkönyveknek is segít. Sokkal több persze azoknál, amikor nemcsak felelevenít, hanem megjelenít tételes igazságokat. IV. Béla a második országalapítóként él a tudatunkban, ismerjük még hozzá az évszámot: 1241, muhi csata. Olyan fogalmaink vannak, mint tatárdúlás, újjáépítés, de olyan távoli idő ez, hogy legfeljebb még annyit mondunk hozzá: az Árpád-házi királyok idején volt Ha drámai előzményként kapcsoljuk Katona József Bánk bánját, akkor már valóban tájékozottnak számítunk. Muhi nem olyan sorsfordító a tudatunkban, mint Mohács, de IV. Béla nélkül nem lenne magyar történelem, amiről beszélünk. A királyokat legfeljebb uralkodásuk idejéről, tetteikről emlegetjük. Szabó Magda történelmi játéka az emberről szól. Arról a Béla királyról, akik a fél országot kipusztító katasztrófa tett nagy uralkodóvá, a tragédia politikussá. Érett államférfivá, aki újjáépíti a lerombolt országot Iszonyú áldozatok árán, mert saját élete áldozata árán is. Muhival nem múlt el a tatárveszedelem, és ezt Béla pontosan tudta. Tudta azt is, hogy az újabb támadást felkészülve kell várnia, hogy azért menekült meg a muhi csatamezőről, hogy ilyen többé ne lehessen. Háborús fenyegetettségben kezdi az újjáépítést, az erődök mellett politikát épít. Belső ellenségeinek megbocsát, a külső ellenfélben képes meglátni a szövetségest. Saját környezetével, családjával is szembekerül, Rómából a kiátkozás veszélye fenyegeti (országok pusztultak ebbe bele a középkorban), magára marad. Csak igazán nagy királyok voltak képesek ezt, a kevésbé kritikus körülmények között is törvényszerű emberi magányt felvállalni. A Béla király a históriai okfejtések mellett azért nagyon élvezetes színmű, mert árnyalataiban mutatja meg ezt a csak tételesen ismert, régmúlt időt. Biztos, hogy nem pontosan így, de így éltek akkor az emberek, ilyen volt a király és környezete, ilyenek a mindennapok. Bár nyelve meghökkentően mai, hasonló kifejezéseket a 13. század első felében nemigen használtak Magyarországon, maiak a gesztusok is, Szabó Magdának elhisszük, hogy így vitatkozott a koronatanács, és Béla alkalmasint hatalmas pofonnal bírta jobb belátásra a kun királylányt. A lényeg a fontos: egy nagyívű emberi sorsban emberfeletti munka jön a mához közel. Balázsovits Lajost filmen sokkal többet látjuk, neki is, mint minden igazi színésznek, a színház az otthona. A tévénéző is Béla királyként emlékezik most majd jó ideig rá: nagyszerű alakítást látott. És soksok kitűnő színészt ezen a színpadon. Lengyel György olyan rendezésében, amely nem történelmi képeskönyvről, hanem élő történelemről beszél. Ma Béla király Kultúrtörténeti krimik Mona Lisa elrablása Jövőre lesz 75 esztendeje, hogy a Louvre-ból ellopták Leonardo da Vinci világhírű remekét, a Mona Lisát. Pedig 120 fegyveres őr vigyázta a 200 ezer négyzetméternyi galériát Az egyik lépcsőházban ráakadtak a festmény 40 kilós faragott keretére, ennek védőüvegén megtalálták a tolvaj bal hüvelykujjának lenyomatát. Ezt rögzítették is. A Louvre 257 alkalmazottját különleges vizsgálatnak vetették alá. Eredménytelenül. Ezután a múzeum egykori munkásainak listáját is előkerítették, azon a tettes neve is szerepelt. Valamennyit kihallgatták, a tolvajnál is tartottak házkutatást, azonban — végleges hiba! — elfelejtették az ujjnyomatát rögzíteni. Sok hónap után már mindenki letett arról, hogy a Gioconda — amelyet a hagyomány szerint a művészetpártoló I. Ferenc francia uralkodó 1518-ban 4000 aranyért vásárolt meg, majd 1804-ig Napóleon hálószobáját ékesítete — valaha is visszakerül a Louvre-ba. Aztán 1913. végén egy firenzei műkereskedőhöz váratlanul „betoppant” a Mona Lisa. Aki hozta: egy 32 éves olasz szobafestő, bizonyos Vincenso Peruggia, hat éve vándorolt ki, s Párizsban talált munkát. Dekorációs festőként dolgozott a Louvre-ban. Két és fél évig féltve őrizte a műremeket, s most azért jött, hogy félmillió ellenében „visszaadja hazájának”. A „buzgó” piktor az első világháború kitörésének küszöbén vonult a börtönbe. Állítólag egy kiterjedt képhamisító banda bérelt embere volt. Akkortájt New Yorkban hat (!) „eredeti” Mona Lisát adtak el a dúsgazdag műgyűjtőknek. Valamennyi úgy tudta, hogy az övé az „igazi”!... Mona Lisa 1914. január 1-től ismét sejtelmesen mosolygott Louvre-beli csodálóira. E történet kapcsán színesen kibomlik a festő élete, a kép és a híres modell, a 37 évesen. 1516-ban elhunyt Lisa de Gherardini különös históriája. Mindez azonban csak egyetlen epizód a Műkincsek vándorúton című, összefoglaló igényű ismeretterjesztő könyvből, amely a minap jelent meg az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó gondozásában. A Mécs G. László—Dalia László szerzőpáros kötetük 21 fejezetében — a teljesség igénye nélkül — négyezer év műkincsrablásainak históriáját tekintik át. kedd Kossuth rádió. 12.00: DéB Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: A Rádió Dalszínháza. Háromkirályok ajándéka. — 13.25: Két versenymű. — 14.00- Hírek. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsessz melódiák. — 15.00: Arcképek a német irodalomból. — 15.17: Kórusainknak ajánljuk. — 16.00: Hírek. — 16.05: Kérhetek valamit? — 17.00: Újraolvasva. — 17.30: Munkásutánpótlás. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Kilátó. — 20.00: Kedves zeneműveim. — 21.04: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik, Berki László vezetésével. — 21.30: A 210. ösztöndíjas. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Régi híres énekesek műsorából. — 22.50: Kína kinyitott. — 23.00: Szimfonikus zene. — 24.00: Hírek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után. Petőfi rádió: 12.01: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Slavko Avsenik fúvósegyüttese játszik. — 12.30: Nóták. — 13.00: Hírek. — 13.05: Popzene sztereóban. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Zenés délután. — 17.30: Kamasz-panasz. — 18.30: Gramofonalbum. — 19.00: Hírek. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Nótamuzsika. — 20.26: Az0k a bizonyos rádiós operettek. — 21.00: Hírek. — 21.05: Magyar anekdotakincs. — 21.35: George Harrison szerzeményeiből. — 22.00: Mikro fórum. — 23.00- Hírek. — 23.20: Szárnyalás egy álmon át. — á.15—4.20: Éjfél után. 3. műsor: 12.00: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.05: Világhírlap. — 13.20: Népdalfeldolgozások. — 13.56: Az Osztrák Rádió és Televízió kamarazenekarának hangversenye. — 15.30: Labirintus. — 15.45: Diótörő — 16.00- Operarészletek. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Gustav Leonhardt Bach-felvételeiből. — 18.30: Na matemjem jeziku. — 19.00: Hírek. — 19.05: In der Muttersprache. — 19.35: Muzsikáló természet. — 19.40: Kapcsoljuk az MTA kongresszusi termét. Szólótól a kamarazenekarig. Kb. 20.25—20.45: Hajózni pedig kell . . . — Kb. 21.30: Operaáriák. — 22.00: Kortárs zene .Svédországban. — 23.03: Vámos Miklós hangjátékaiból. Rádiószínház. Mikulásvirág. — 23.30 Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.05- Művészportrék, színháztörténeti érdekességek. Dr. Gyárfás Ágnes előadása. — 17.15: Fiatalok zenés találkozója. Szerkesztő: Beély Katalin ás Zakar János. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A Borsod Megyei Pártbizottság üléséről tudósítunk.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió. 1. műsor: 15.35: Hírek. — 15.40: Eev csendes kiadó szoba. — 17.30: Tévéeevetem. Az ókori Róma. — 18.?5: Három nap tévéműsora — 18.30: Csoda. — 19.05: Mini-stúdió ’«5. — 19.10: Tévétéma. — 19.15- Esti mese. — 19.30: TV-híradó — 20.00- A házaló. — 20 55: Stúdió '85. — 21.55: Dalok, táncok a Szovjetunióból. — 22.05: Mutató — 22.50: Tvhíradó. — 23.00: Himnusz. Televízió, ?. műsor: 17.45: Kerek világ — 18.00: Természetbarát. — 18 20- Csali. — 18.30- körzeti adások Budapest, Pécs, Szeged — 19.05: Ella István orgonái. — 19.10: Vivaldi- A négy évszak. — 20.00: Solothurn huszadszor. — 20.^0- A fitotron kupolája alatt — 20.50: TV-híradó. — 21.20: Reggeli az ágyban — 22.35: Képújság. Szlovák televízió: ifi.io Szemle. — 16 35 Tévéállatkert. — 17.20: Nyugat-szlovákiai magazin. — 17.40: Sportrevü. — M.20: Esti mese. — 18.30: Horrvédetrrrf magazin. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A győzelem stratégiája. — 21.00: Mortimer őrmester esetei. — 21.50: Kék fény. — 22.40: Musica viva. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): XII. Országos Grafikai Biennálé. — Mini Galéria (8—17): Szemethy Imre grafikái. — Karácsonyi vásár. — Vasas Galéria (14—19) : A Szinyei Merse Pál alkotóközösség karácsonyi kiállítása és vására. — Fazekas József festményei és grafikái. — Fotógaléria (10—19) : Kortárs magyar fotóművészek legkiválóbb, díjnyertes alkotásainak karácsonyi vására. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — A természet három országa. — Ásványok, növények, állatok Észak-Magyarországról. — XII. Országos Grafikai Biennálé (finn grafika — tamperei grafikusművészek). — Borsod—miskolci Múzeum (10—18) : Kondor Bélaemlékkiállítás. — Szőnyegek, szelencék, miniatűrök a Petró-gyűjteményből. — Múzeumi műhely. Valent Ede fotói. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Herman Ottó Emlékház (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Déryné-ház (9—15) • Déryné-emlékszoba. — Üvegművészeti emlékek a XVI— XIX. századból. — Bartók Béla Művelődési Ház (10—17): Sevcsik Jenő grafikái. — Karácsonyi vásár. Miskolci Nemzeti Színház (7): Három a kislány. (Csortos bérlet.) — Játékszín (7): Ének Phaedráért. Filmszínházak: Béke, filmmúzeumi előadás (3 és 7) : Elfújta a szél I—II. (szí. amerikai, dupla és kiemelt belyár!) — Béke kamaramozi (4): Szeretők (magyar, 14 éven felülieknek!) — (6): Üvegtörők (mb. angol, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Kossuth, filmmúzeumi előadás (13 és f7) : Elfújta a szél !—TI. (szí. amerikai, dupla és kiemelt helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (15 és f7): Vadlovak (mb. szí. új-zélandi, 14 éven felülieknek, II. helyár!) • — Táncsics (f5 és f7): A tenger zamata (mb. szú olasz, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6) • Kincs, ami nincs (mb. szí. olasz, III. helyár!) — Szikra (f5 és f7) : A házibuli folytatódik ímb. szí. francia. III. helyár!) — Fáklya (f7) : Titokban Hongkongban (mb. szí. francia. II. helyár!) — (f5) : Győzelmi díszszemle (szovjet). — Fáklya kamaramozi (f5): Kopaszkutya (magyar, I. helyár!) — Tokaj diszkómozi (f8) : A hét mesterlövész (szí. amerikai). — Petőfi (f5) : Ivanhoe (mb. szí. szovjet.). —ft): A házibuli folytatódik (mb. szí. francia. IIT. helyár!) — Krúdy (f7) • Ballagás (szí. magyar). — Nehézipari Műszaki Egyetem (5): Nyomás, utána! (szí. olasz. 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!) — Szirma (f6) : A tűz háborúja (kanadai. 16 éven felülieknek, III helyár!) SZERDA Kossuth rádió* 8.90: Hírek. — 8.20: És nálunk...? - 8.50: Kis magyar néprajz — 8.55 : Rimszky-Korszakov: Vera .^elega. bojárnő. — 9.40: Kókai Rezső: Ranszódia klarinétra és népi zenekarra. — 9.49: Harangszó — 10.00: Hírek — 10.05: íróvá avatnak. — 10.37: Mi ez a gyönyörű? — 10.52 : Kovács Lóránt fuvoláik. — 11.15: Millöcker operettjeiből. Petőfi rádió: 8.00- Hírek. — 8 05: Idősebbek hullámhosszán. — R 50• Tíz perc külpolitika — 9.00: Hírek — 9.05- Napközben. 3 műkor: 9.00: Hírek — 9.08: Muzsikáról versben, próbában. — 9.38- Liszt: Krisztus — oratórium Közben 10.47—10.52- Pillanatkép. — 11.45—11.55: Arckép, Műsor