Déli Hírlap, 1994. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-05 / 207. szám

az olvasóké a szó • Postacím: Déli Hírlap, Miskolc, 3501, Pf.: 39. — Telefon: 411-600 • Kérjük olvasóinkat, levelezőinket, hogy panaszaikkal, észrevételeikkel hétfőtől péntekig, lehe­tőleg 8-14 óra között keressenek fel bennünket. Harmincmillió a levegőben Nem hagy nyugodni az a tény, hogy a szó szoros értel­mében a levegőbe repült 30 millió! Ugyanis az ünnep előtt azon folyt a vita: legyen, ne le­gyen az évek óta már szokásossá vált tűzijáték. Aztán szü­letett egy döntés: nem lesz! Nincs rá anyagi fedezet. Saj­nálattal ugyan, de tudomásul vettük. Annál is inkább, mert a törvény által kötelezően előírt nyugdíjemelés körül is voltak viták. Megjegyzem, ez nemcsak pár napig tartott. Legyen, ne legyen, mennyi legyen? Mikortól? Stb. Illeté­kesek játszottak az idegeinkkel, miközben a magyar forint 8 százalékkal „leértékelődött”! (Egyelőre.) Végre aztán meg­született a döntés: lesz tűzijáték és lesz nyugdíjemelés is. Rövid idő alatt összejött a 30 millió a tűzijátékra, ami röp­ke fél óra alatt hamuvá vált a fővárosi, no meg a tehető­sebb vidéki állampolgárok szeme láttára, szórakozásukra. Mi jutott ebből nekünk, vidéki embereknek, akik a napi megélhetésért próbálunk küzdeni? (Elég, ha csak a rend­hagyó, rendkívüli polgármesteri fogadóórákba betekintünk.) Nem vagyok ellene a szép, látványos hagyományoknak. Csak azt kívánom megjegyezni, ha ez a potom 30 milliócs­­ka ilyen gyorsan összejött, miért kellett nekünk oly’ sokat idegeskedni, megkapjuk-e a törvény szerint jogosan járó kevéske összeget, amiért 30—40 éven át becsülettel, kemé­nyen megdolgoztunk, (fizettük a nyugdíj­járulékot is)? Azt hiszem, az oly’ sokat emlegetett, megérdemelt pihenést csak megfelelő anyagi háttér biztosíthatja számunkra. Nos, ezért bátorkodom , szót emelni nyugdíjastársaim és a magam nevében (remélem nem veszik zokon), mert fáj, hogy egy-egy esemény vagy rendezvény érdekében meg­nyílnak a pénz forrásai, de ha emberi sorsokról kell dön­teni, kiszáradó mederről beszélnek honatyáink. Az én véle­ményem az, jobb lett volna nyilvánosságra sem hozni, hány millió vált hamuvá akkor, amikor mi, édesanyák azon töp­rengünk, hogy miből is állítsuk ki az ünnepi ebédet, vacso­rát augusztus 30-án. Hát csak ennyit szerettem volna elmondani, s nem csak a nyugdíjasokra gondoltam, de a család évében minden csa­ládra, a jövő nemzedékére, mert a költő szavaival élve — „Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt!”... Szakácsnő Szinyéri Katalin,­­ ny. pedagógus, Miskolc Büszkék lehetünk Kazincbarcikára! A Déli Hírlap augusztus 18-i számában olvasói levél­ként F. L.-né aláírással meg­jelent írás ismét a „mi” megfogalmazás mögé bújva bírálja a város vezetését. Én is régóta élek Kazinc­barcikán, s mivel időm is engedi, rendszeresen olva­som a helyi újságot, a köz­életet, valamint nyitott szem­mel és elfogulatlanul járok a városban. Ha a levélíró olvasná a helyi lapot, a cikk­ben feltett kérdésre választ kapott volna már. Talán a levélíró az Ifjú­munkás téren lakik, lehet, hogy az ő gyermeke, unoká­ja törte ki a tavaly ültetett facsemetéket, rongálta meg a park padjait és hintáit. Vagy esetleg a Kertvárosban él, ahol az önkormányzat évente többször kell, hogy felszámolja az illegális sze­métlerakóhelyeket — esetleg ő is odahordja a szemetet. Valószínűleg azt is rossz döntésnek tartja, hogy az önkormányzat új utakat épít, tetőiket szigetel és épít az intézményeken, több száz család számára vezeti be a gázt és a központi fűtést. Bántja a „régi kazincbarci­kai” szemét, hogy a város fejlődik? Ellentétben más városok vezetéseivel, itt nem pocs­kondiázták az elmúlt évti­zedeket. A város alapítá­sának 40. évfordulója al­kalmából a polgármester úr többször megemlékezett a város első építőiről, elismer­ve szólt elődeiről. Vagy ta­lán a levélíró arra az alpol­gármesterre gondol, aki ta­valy október 23-i beszédében elfelejtette, hogy már lezaj­lott a rendszerváltás? Az ő személyét nem szabad azo­nosítani a városvezetéssel. Mindezeken túl egyetértek azzal és bízom benne, hogy a következő választásokon a jelenlegi képviselők jelentős része­­ kicserélődik és olyan emberek kapnak bizalmat, akik a megkezdett úton vi­szik tovább az ál­talunk még­is szeretett, büszkén vállat városunkat. K. Z.-né Kazincbarcika * Az augusztus 18-i rovat­­összeállí­tásunkban F. L.-né aláírással megjelent olvasói levélhez levélírónk nevét és címét is adta mondandójá­hoz, tehát nem burkolózott a „mi” megfogalmazás mö­gé. Az illetékesekkel termé­szetesen bármikor közölhet­jük pontos nevét és címét. Kulcscsomó gazdát keres Kulcscsomót találtak au­gusztus 26-án, pénteken es­te 9 óra tájban a Soltész Nagy Kálmán utcai villamos­­megállóban. Jogos tulajdono­sa szerkesztőségünk titkár­ságán átveheti. Csak félhavi bérlet van! Abban a reményben írom ezt a levelet, hogy pana­szommal nem állok egyedül. Bár ez a nyár már vége felé közeledik, a jövőben talán figyelembe lehet venni ész­revételemet. Családommal egy hetet Miskolcon töltöttünk. Érke­zéskor szerettem volna be­szerezni az MVK Rt.-jegye­­ket. Úgy gondoltam, kifize­tődőbb bérletet venni, mivel mindennap szerettünk volna strandra, illetve kirándulni menni. Kérdésemre, hogy he­tes bérletet lehet-e vásárolni, nemmel válaszoltak. Csak félhavi bérlet van — diá­koknak és nyugdíjasoknak még az sem — ami 16-ától érvényes. Ha tehát én mond­juk 13-án érkezem, és 20-ig vagyok a városban, kényte­len vagyok teljes havi bérle­tet vásárolni. Európa több városában jártunk már, ahol mind napi, mind heti bérle­tet lehetett venni. Mi az akadálya annak, hogy ezt nálunk is bevezessék? A 16-tól érvényes bérletet nem lehet megvenni 15-én, tehát 16-án plusz egy-két buszjegybe kerül elutazni a bérletárusító helyre. Miért ez a megkötés? Tudtommal az egész hónapra szólót már előző hónap végén árusítják. Bármelyik esetet nézve, vé­leményem szerint csakis az MVK Rt. járt jól. Úgy tűnik, hogy az az elv érvényesül: ha nyaralásra futja, fussa fölösleges közle­kedési költségekre is. H. Lászlóné, Abaújszántó Elképesztő állapotban Olvasóink hívták fel a figyelmet arra, hogy Miskolcon kevés a nyilvános illemhely. Sajnos ami megvan, azoknak az állapota is sok kívánnivalót hagy maga után. A képünkön látható, WC-nek épített helyiséget már jelzővel sem lehet illetni, egyszerűen hasz­nálhatatlan. Talán még rendbe lehetne hozatni, hiszen szükség lenne rá, mondják az Eszperantó téren lakók, de hasonlóan vé­lekednek azok is, akik csupán járókelők. Úgy gondoljuk, külö­nösebb kommentár nem is szükséges a látottakhoz. (Szobán Gabriella felvétele) Domaházán épül A szobor helye marad, az „ötszöget" bontják Amint sokan várós- és megyeszerte az aláírásgyűj­tési akciónkhoz csatlakoz­tak, reménnyel töltött el: nemcsak a miskolci Város­ház tér marad meg a kere­kesszéket használók számá­ra, hanem a város közgyűlé­se is megismerheti a közvé­leményt. A június elejéig összegyűlt csaknem 340 til­takozó aláíráson kívül töb­ben levélben fejezték ki til­takozásukat. A levelek írói egyértelműen fogalmaztak. Egyikőjük kérte: a vélemé­nyét továbbítsam „a város vezetőihez, annál is inkább módosítsák a közzétett dön­tésüket, mert a jelek sze­rint a polgárság nemtetszést kinyilvánító demonstrációja is kész." Egy másik aláírási íven tömörebben fogalmaz­tak: „Akik ilyen szobrot fo­gadtak el, fizessék ki az ér­tékét!" Ismét egy írásban foglalt vélemény (a levél terjedelmének töredéke): „A szobor a polgárok több­ségének véleménye szerint elfogadhatatlan ... Tehát Rendkívüli továbbképzés Nem ritka eset, hogy azo­nos érdeklődésű és foglalko­zású emberek kisebb-na­­gyobb kiránduláson vesznek részt csoportosan. De az ritka, ha valaki idejét és energiáját kollégái szolgá­latába állítja. Papné Veres Ildikó ezt tette. A Passport Utazási Iroda idegenvezetőjeként idén ismét külföldre szerve­zett rendkívüli továbbkép­zést kollégái számára, ked­vezményes áron. Így tette lehetővé a vékony pénztár­­cájú pedagógusoknak, hogy a négyezer éves Itália kul­túráját megtapasztalják. — Semmi sincs meg az értelemben, ami nincs meg az érzékekben — mondja Locke, a nagy angol peda­gógus. Egészen más olvasni és hallgatni egy-egy ország­ról, városról és más érezni az ottani atmoszférát. Ta­lán sehol máshol nem érzi annyira az ember, hogy a vén Európa ütőerejét tapint­ja, mint Rómában. Másként is lehet továbbadni a diá­koknak az így átélt élményt. Papné Veres Ildikó nem­csak a múltban való kalan­dozásainknak volt széles kö­rű, avatott kalauza, hanem hétköznapi apró-cseprő gond­jainknak figyelmes szolgá­lóleánya. Köszönet neki és a Pass­port Utazási Irodának, hogy lehetővé tették ezt az utat. Menner­­ Magdolna, az utazó pedagógusok megbízásából nem az a kérdés, hol legyen felállítva az a „Jókai-re­­génybeli szégyenkaloda,” mert ezt a szobrot sehol nem lehet felállítani." Hogy lássa Melocco úr, ha ez az írásom a kezébe ke­rül, az előbbi levélíró rá vonatkozó véleményét, ismét idézek a levélből: „Na jó, rendben van, fogadjuk el egyes szakértők állítását: a polgárok nem értenek a mű­vészethez. De akkor ne ért­senek a mű kifizetéséhez sem! Mert egy művész, ha valóban művész, képes arra, hogy szép szobrot is alkos­son, művészi legyen, no meg a polgárok is megelégedés­sel nézzék és főleg fizessék meg a keze munkáját. Me­locco úr van ilyen művész! Öt mindenki, még azok is, akiknek nem tetszik a mű­ve, nagy művésznek tartják! De ez a szobra, Isten bocsás­sa meg, nem sikerült. Elő­fordult ez már mással is.” Az aláírásokat és levele­ket egy indítvány kíséreté­ben előterjesztettem Miskolc város V. Közgyűlésének két határozati javaslattal: ma­radjon meg így, ahogy van a Városház terem és nevez­zék el a Hunyadi utcai par­kocskát — ami a teoretiku­sok szerint csak terület és nem tér-, Széchenyi térnek! Járuljon hozzá a közgyűlés, hogy a melocco emlékművet oda állítsák fel. Noha határozatot a köz­gyűlési döntésről a mai na­pig is várom, annak érdemi vonatkozásáról a városunk polgármesterétől és főépíté­szétől is kaptam levelet. Ezek lényege: a szobrász ra­gaszkodik a Városház téri helyhez, mert a néhai pol­gármesterünkkel kötött szer­ződése arra a helyszínre je­lölte a szobor helyét. A má­sik értesítés szerint, amely a mozgássérültek szempont­jából kedvező, „a jelen­­gi ötszög alakú emelvény a szobor építése során meg­szűnik, az új burkolat az utca jelenlegi síkjában ke­rül kiépítésre." Az „ügyünk” így felemás­ra sikerült. A felajánlott kompromisszumot a közgyű­lés nem fogadta el, viszont elbontják a csaknem négy esztendeje létesített lépcső­zetes „ötszögű emelvényt”, amely az ép járókelőknek is útjában van. Sorstársaim ne­vében megköszönöm a szí­ves támogatást és a Déli Hírlap által nyújtott nyilvá­nosságot, az 1994. április 19- én megjelent cikk nyílt ál­lásfoglalását. Úriés Gyula, a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc városi Egyesületének elnöke Első és második világháborús emlékművet építenek Domaházán a templom előtti parkban. (Kerékgyártó felvétele) 1994. szeptember 5., hétfő ■ Köszönöm doktor úr, mondhatná Tappancs Vasárnap este már sötétedett. Kihalt volt az utca, amikor spániel kutyánkkal az állatorvoshoz siettünk. Kutyusunk vidáman ficánkolt a pórázon, kérdezhette volna, hová a csudába visztek, hiszen én ilyenkor va­csorázni szoktam. Még szerencse, hogy nem ragadt rá zaklatottságunk, mert mi tudtuk, ha nem is nagy, de műtét előtt állt. Szerencsénk volt, hiszen az orvos egész napos ügye­lete után is elvállalta. Nem lett volna kötelessége, hiszen hivatkozhatott volna arra, várjunk holnapig. De úgy látszik, orvosi esküje és embersége azt dik­tálta, nem mondhat nemet. Lehet, hogy van, aki azt mondja, minek ez a felhajtás, de akinek kutyája van, vagy jó szívvel viseltetik az állatok Iránt, az tudja, az ember aggódik és nem bírja elviselni, ha kukájá­nak, vagy bármely jószágnak baja van, szenved. Amikor megkapta Tappancs az altató injekciót és ernyedten csuklótt össze, az­­ orvos tekintete segített furcsa érzésünk leküzdésében. Műtét közben is be­szélgetett, igyekezett oldani félelmünket. Majd amikor karunkra vettük a még kómában levő állatot, további tanácsokkal látott el. Nem sietett, pedig őt is várta kisfia az esti meséhez. Mit is lehet ilyenkor mondani? Azt, hogy az orvos, gyógyításra esküdött, fia mégis. Úgy érezzük, köszö­net illeti a vasáramp esti munkájáért, amit ezúton szeretnénk megtenni. S azt is hozzátennénk, hogy sok ilyen lelkiismeretes állatorvosra van szükség, mint amilyen dr. Lengyel Béla Miskolcon. Kutyusunk már rég feledte a vele történteket, de mi hálásan gondolunk a lelkiismeretes orvosra. H. A. Miskolc Dél# Hír lan 5

Next