Déli Hírlap, 1996. február (28. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-24 / 47. szám

4 DELI HÍRLAP • BELPOLITIKA Rajzpályázat iskoláknak A VÍZ VILÁGNAPJA 150 éve alakult a Bodrogközi Tisza-szabályozási Társulat Mint ismeretes, az Egyesült Nemzetek Szervezete március 22-ét a víz világnapjává nyilvá­nította. Az Észak-magyarorszá­gi Vízügyi Igazgatóságnál tavaly a 200 éve született Vásárhelyi Pál, a reformkor mérnökének munkássága jegyében emlékez­tek meg a víz világnapjáról. - Idén is lesznek évfordulóink - mondja Raffai Kinga, az Észak­magyarországi Vízügyi Igazgató­ság PR-menedzsere, a Vizeink című populáris szaklap szerkesztő­je. - Ugyanis 150 éve alakult meg a Bodrogközi Tisza-szabályozási Társulat, és 110 éves a törökéri szivattyútelep. - Milyen programokkal készül­nek a víz világnapjára? - A hivatalos napot megelőző­en, március 6-án 14 órakor előadó ülést tartunk az Észak-magyaror­szági Vízügyi Igazgatóság (Mis­kolc, Vörösmarty u. 77.) második emeleti tanácstermében, mégpedig a távlati vízbázisok biztonságba helyezéséről az ÉVIZIG területén tart előadást Uray Zsolt, az ÉVI­ZIG osztályvezetője. Ezt követő­en, miután az Észak-magyarorszá­gi Vízügyi Igazgatóság a Magyar Hidrológiai Társaság B.-A.-Z. me­gyei területi szervezetével közösen emlékezik meg a víz világnapjáról, ekkor történik meg a vezetőségvá­lasztás keretében a jelölőbizottság megválasztása. - Hol lesz a központi ünnepi ülés? - Március 27-én lesz Sárospata­kon a Művelődés Házában (Eötvös u. 6.) 10 órai kezdettel. Köszöntőt mond dr. Pados Imre, az ÉVÍZIG igazgatója. Ezt követően szakmai előadásokra kerül sor, Sárospatak vízgazdálkodásáról szól Kiss Jó­zsef, Sárospatak önkormányzatá­nak főmérnöke. A Bodrogközi Tisza-szabályozási Társulat meg­alakulásának 150. évfordulójáról emlékezik meg dr. Deák András, az Esztergomi Vízügyi Múzeum főmunkatársa. Lesz kiállítás és vi­deofilm-vetítés, ugyanis 110 éves a törökéri szivattyútelep. A Bod­rogköz belvízmentesítésének tör­ténetéről tart előadást Nagy Sán­dor, az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság szakaszmérnök­ség vezetője. Végezetül emléktáb­la-avatásra kerül sor. * Az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság, a Magyar Hidro­lógiai Társaság B.-A.-Z. megyei szervezete, a Borsodvíz Rt., az ÉRV Rt. és a Mivíz Rt. rajzpályázatot hir­det Borsod-Abaúj-Zemplén megyé­ben az általános iskolák alsó és felső tagozatos tanulói részére „Tiszta vizet a pohárba” címmel. A pályázat felett bábáskodó Raffai Kingától ér­deklődtünk a részletekről. - A pályázat témája - kezdte Raffai Kinga -, hogy a víz életünk része, táplál, gyönyörködtet, időn­ként pusztít, kincs, melynek tiszta­ságára ügyelni kell. - Milyen pályaművekkel lehet nevezni? - A pályázatra egyénileg készí­tett, legfeljebb A/3-as méretű raj­zokkal lehet benevezni, ezen belül változatos lehet a technika, vízfes­ték, tempera, kréta, színes ceruza, grafit. A pályaművek hátoldalán olvashatóan fel kell tüntetni a pá­lyázó nevét, életkorát, pontos lak­címét, iskolája címét és a rajztanár nevét. A beérkezett alkotásokat szakemberekből álló zsűri bírálja el. - Meddig és hova kell benyúj­tani a pályázatokat? - A határidő 1996. március 22., a cím pedig, ahova a pályázatokat kérjük: Borsodvíz Rt. 3527 Mis­kolc, Tömösi út 2. szám. Akinek bármilyen kérdése van, e címen keresheti Domán Antal ügyinté­zőt, a Borsodvíz Rt. PR-menedzse­­rét, telefonja: 343-011. A borítékra kérjük ráírni: Rajzpályázat. - Mikor lesz eredményhirde­tés? - Eredményhirdetésre március 27-én Sárospatakon a városi mű­velődési házban megtartandó tíz világnapi rendezvényen kerül sor, ahol kategóriánként, tehát külön alsó és felső tagozatosok részére. Az első három legjobb pályamun­ka díjait adjuk át, nevezetesen az első díjasok 5 ezer forintot, a má­sodik díjasok 3 ezer forintot, a har­madik díjasok pedig 2 ezer forintot kapnak, ugyanakkor a pályamű­­vekből ez alkalomból kiállítás is nyílik. Szeretném hozzátenni, hogy a 30 legjobb rajz készítőinek - beleértve a díjazottakat is - és természetesen rajztanáraiknak ju­talma, hogy 1996. június hónapban egynapos hajókiránduláson vehet­nek részt. K. I. A tavalyi rajzpályázat egyik nyertesének alkotása: Vízimanó, Behm­a Éva, Eötvös József Szakközépiskola, művészeti tago­zat. Raffai Kinga festőművész tanítványa. Felértékelő­dött az oktatási szolgáltatás (3.) Az elérhető tudásért A múlt év őszén a Soros Ala­pítvány az ország 19 megyei pe­dagógiai és közművelődési inté­zetét és a fővárosi intézetet is ér­tékes, nagy adatbázis kezelésére alkalmas számítógépparkkal látta el azzal a szándékkal, hogy a Nemzeti Alaptanterv megfo­galmazza új közoktatási feltéte­lek megteremtését, az új tanter­vek intézmények közötti gyors átküldését lehetővé tegye. Ebben az adatbázis-telepítésben elévül­hetetlen érdemei vannak a Bor­­sod-Abaúj-Zemplén Megyei Pe­dagógiai és Közművelődési Inté­zetnek, amely úgymond kibuliz­ta a belső média lehetőségét, amely a Művelődési és Közokta­tási Minisztériumot, az Országos Közoktatási Intézetet, a Soros Alapítványt összeköti a megyék­kel, illetve az azon belül tovább bővülő alközpontokkal, iskolák­kal. Hanis Béláné, a megyei pedagó­giai és közművelődési intézet igaz­gatója az 1995-ös esztendő fontos eseményeit összegezte sorozatunk első két részében, s ezt most to­vább folytatjuk. - Az lenne az igazi, ha az isko­lákat is rá tudnánk kapcsolni a szá­mítógépes hálózatra, hogy házhoz szállíthatók legyenek a naprakész szakmai információk - mondta az igazgatónő. - A rendszer már most működik a megyékig, tehát le lehet hívni a beléjük táplált tanterveket, amelyeknek 1998. szeptember 1- jére, a NAT életbelépésének idő­pontjára minden iskolában rendel­kezésre kell állnia. Addig az albá­­zisok is megépülhetnek. Az egyre több információ közvetítésére a megyei intézet havi gyorsinformá­­ciós kiadványt, az úgynevezett Hírláncot valamennyi polgármes­teri hivatalba, oktatási és közmű­velődési intézménybe és az egye­sületekhez folyamatosan eljuttatja. A megye kulturális értékeinek közvetítésére az innovatív törek­vések bemutatásának szándékával egy kéthavonta megjelenő periodi­kát is kiadunk, a Fókuszban műve­lődéssel és közoktatással kapcso­latos írások és illusztrációk kapnak helyet. Sajnálnánk, ha az idén anyagiak hiánya miatt megszűnne ez a fontos pedagógiai, közműve­lődési folyóirat. A megyei intézet a szerény lehetőségeivel megpró­bált úgy gazdálkodni, hogy a leg­aktuálisabb kérdésekben nyitott szakmai vitákról, eredményekről kiadványokat is megjelentetett, évente 2-5, helyi és országos ter­jesztésű könyvekről van szó. A ko­moly kiadói tevékenységet megfe­lelő forgótőke nélkül nem tudjuk felvállalni, holott igény lenne rá. Az intézet médiatárral és 1500 kötetes bemutatókönyvtárral ren­delkezik, segítve az iskolákat, a ta­nárokat az alternatív tankönyvek és segédeszközök közötti válasz­tásban. Ehhez tartozik az évente rendszeresen megrendezett tan­könyv- és taneszköz kiállítás és vásár, amelynek legutóbb a mis­kolci ITC székház adott otthont. A területi oktatási központok megszüntetésével párhuzamosan négy területen kapott feladatokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pe­dagógiai és Közművelődési Inté­zet: 1. Megbízás alapján mérést, értékelést végez a tanulók körében és az oktatási intézményekben. 2. Közreműködik a tanulmányi, illet­ve tehetséggondozó versenyek le­bonyolításában. 3. A megyei fő­jegyző és az önkormányzatok jegyzőivel közösen szakmai fela­datokat vállal fel az érettségi vizs­gák előkészítésében. 4. Működteti a közoktatási információs rend­szert. Az 1995-96. tanév az inté­zet számára intenzív felkészülés időszakát is jelenti, mert a tantes­tületeknek meg kell ismerkedni­ük a NAT-tal, a helyi tanterv fo­galmával, az iskola tantárgyi rendszerének és óratervének ki­alakításával, amelyik óriási munka, és ráadásul teljesen új. A megyében élő iskolákat alkal­massá kell tenni erre a munkára, és ez elsősorban a megyei peda­gógiai-szakmai szolgáltatást el­látó intézet kötelessége. P­ 1996. február 24., szombat Mindennapi a kórházban A feketeleves otthon következik A kórházban a fekvőbetegek gyógyítása, ápolása mellett fon­tos feladat, hogy a mindennapi kenyeret is biztosítsák számuk­ra. Mégpedig betegségüknek, tápláltsági állapotuknak megfe­lelően. Miskolcon a B.-A.-Z. Megyei Kórház Dietetikai Szolgálatának munkatársai elmondták, hogy természetesen egy fekvőbeteg­nek nincs annyi kalóriára szüksé­ge, mint például egy aktív, dol­gozó embernek. Ezt is számítás­ba kell venni, amikor összeha­­sonlítgatják a hazai és a kórházi étkezést. Arra viszont az étrend összeállítói nagyon ügyelnek, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékot kapjanak a betegek, napi háromszori, és ha a betegség megköveteli, öt­szöri alkalommal. A fennálló rendelkezések alapján a kórház igazgatója dönt arról, hogy átla­gosan milyen összegből kell na­ponta egy beteg étkezését kihoz­ni. A norma január 1-jétől 25 szá­zalékkal nőtt. Természetesen a normál étkezés ára alatta van ennek az összegnek, míg bizo­nyos betegségben szenvedők vagy például szondán keresztül tápláltak étkezése a norma két, két és félszeresénél is többe ke­rülhet. A tavaly tervezett étkezési keretet túllépte a tényleges fel­­használás. Szegény a kórház, nagy a drágaság és a drágulás. Spórolni kell és lehet, de közben a táplálkozásszakma alapvető követelményei nem szenvedhet­nek csorbát. Hatvannyolc-féle diétás étkezési mód kielégítésére van felkészülve a kórház. Termé­szetesen ez nem 68 ételt jelent, hanem bizonyos alapételek több variánsát. Mindennap főznek 4-5- féle levest, 2-3-féle főzeléket, 5-féle köretet, készítenek 4-5 fajta húst, húspótló ételeket. Nagyon nehéz, szinte művé­szet az adott összegből gazdál­kodni, de a másságot tisztelet­ben tartva még vegetáriánus ét­kezésre is nyílik lehetőség a kórházban. A kórházi étkezés gondjánál csak az otthoni diétás menü elő­teremtése a nagyobb. Egyes kró­nikus betegségben szenvedők gyógyszereire van támogatás, az étkezésükre viszont nincs. Ami­kor étkezési tanácsot adnak a die­tetikusok a haza készülő beteg­nek, sokszor hallják, hogy tessék mondani, miből vegyem meg az édesítőszert, a pulykahúst, a napi egy liter tejet...? A kórházi dol­gozók azt tapasztalják, hogy ez már nemcsak a kisnyugdíjasok és a sokgyermekesek gondja, hanem kétgyermekes, kétkeresős családoké is, ha netalán cukorbe­teg az apa. A dolgozó örül, hogy van munkahelye, ahol sokszor le­tagadja még a betegségét is. Azt az igényét meg sem merné fogal­mazni, hogy speciális diétás ebé­det kapjon az étkezdén. Évekig volt a belvárosban egy üzlet, ahol egy helyen lehetett megvá­sárolni a különféle diétás étel­alapanyagokat, cukorbetegek­nek édesítőszereket, kekszet, befőttet, lisztérzékenyeknek rizslisztet, coelipan kenyérport. Közbeszólt a gazdaságosság. Azóta bezárt a bolt, helyette di­vatdiszkont nyílott. Az igazság­hoz az is hozzátartozik, hogy nagyobb ABC-kben beszerez­hetők az alapanyagok, csak so­kaknak megfizethetetlenek... je A BORSODCHEM LESZ A MINTA? Még az idén privatizálják a TVK-t Valószínűleg a BorsodChem esetében sikeresének bizonyult privatizációs stratégia alapján értékesítik a Tiszai Vegyi Kom­binátot. A vegyipari nagyválla­lat privatizációja még ebben az évben elkezdődik. A TVK egyéb­ként beletartozik az ország húsz, stratégiailag jelentős cégéből álló csoportba. Évekkel ezelőtt tizenhárom­ban állapították meg Magyaror­szág kiemelt jelentőségű vállala­tainak számát. Időközben ez a szám tizennyolcra, sőt egyesek szerint húszra emelkedett. Min­denesetre az biztos, hogy a Ma­gyar Ipari Konszernek Országos Szervezetéhez tizennyolc hazai társaság tartozik. A szervezet tagja a Tiszai Vegyi Kombinát is, amelynek a privatizációja kü­szö­­böntell. Mint ismeretes, a TVK az elmúlt évet közel 18 milliárd fo­rintos adózás előtti nyereséggel zárta, ami igen jó előjel a sikeres magánosításhoz. Suchman Tamás privatizációs miniszter a napokban ismertette azt a menetrendet, amely szerint a kiemelt társaságokat privatizál­ni fogják. Ezek szerint eleve el akarnak oszlatni minden bizony­talanságot a cégek vezetői, mun­kavállalói és a lehetséges befek­tetők körében. Az ÁPV Rt. már­cius végéig konzultál a magá­nosítás menetéről az érdekelt társaságok vezetőivel, és június végéig véglegesítik a privatizá­ciós stratégiákat. Dr. Kocsis Istvántól, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettesétől arról informálódtunk, hogy valószínű­leg a BorsodChem Rt.-nél sikerrel alkalmazott módszert használják fel a TVK részvényeinek értékesí­tésénél is. A társaság jól működik, nyereséges, így minden esély meg­van arra, hogy megfelelő befekte­tőt lehet találni. Sz.B.

Next