Déli Hírlap, 1997. október (29. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-10 / 237. szám

2 ELISMERÉSEK, JUTALMAK A posta világnapja A posta világnapja alkalmá­ból tegnap kitüntetéseket, jutal­makat adtak át Borsod-Abaúj- Zemplén és Heves megye kiemel­kedő­ szakmai munkát végző pos­tásainak a miskolci igazgatósá­gon. A résztvevők abban a kiál­lításban is gyönyörködhettek, amely a Magyar Posta Rt. Mis­kolci Igazgatósága 100 éves múltját mutatta be képekkel és dokumentumokkal. Szabó Attiláné, az igazgatóság személyzeti önálló csoportvezető­je köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, a világnap nemcsak arra szolgál, hogy ünnepeljünk, hanem arra is, hogy meghatározzuk jö­vőnket. A változások nem kerülték el a postások munkáját sem, ezért a továbbiakban is arra van szükség, hogy dinamikusan fejlődjenek, hi­szen csak így állhatják meg a he­lyüket a piacon. Kertész István, a Magyar Posta Rt. miskolci igazgatója azoknak a dolgozóknak a lelkiismeretes munkáját is megköszönte, akik nem tudtak részt venni a megyei ünnepségen. A több mint 80 ki­tüntetetten kívül Hevesben és B.-A.-Z. megye postáin is adtak át jutalmakat ezen a napon. Az igaz­gató a nemrégiben a Csanyikban tartott első postás partin arra tett ígéretet, hogy az eredményes munka meghozza jutalmát. A pos­taigazgatóság dolgozói november 10-e körül kapják meg a beígért prémiumokat, ma­* Kiemelkedő eredményes szak­mai munkájáért vezérigazgatói di­cséretben részesült Izsó Ferenc gazdasági igazgatóhelyettes. Nyu­gállományba vonulásának alkal­mából szintén vezérigazgatói di­cséretet kapott Berde Béláné, Brá­­jer Nándorné, Kállai Istvánná, Molcsányi Károlyné. Kiemelkedő aktív szakmai munkájának elisme­réséül vezérigazgatói dicséretet ér­demelt ki: Bak Lászlóné, Forgóné Tar Teréz, Gécziné Bíró Márta, Holló Gyuláné, Horváthné Dózsa Mária, Kiss Pálné, Lőrincz Ernő­­né, Palotás Gábor, Pásztor Sán­­dorné, Ráczné Hegedűs Klára, Sípos László, Szabó Gábor, Újlaki Zoltán, Zelei Márta. Igazgatói elis­merést kapott: Balogh Lászlóné, Bartus Miklósné, Dankó Péterné, Kaczúr Zoltán, Leányvári József­­né, Nagyné Édes Ottilia, Somosi Mária, Szomolya Péter, Szűcs Sán­dor, Tomkó István, Tóth Ferencné, Varga Józsefn­é. 40 éves törzsgár­da tagságáért elismerést vehetett át: Dévényi Pál, Galambos Lajos, Ko­vács Imréné, Kovács István, Lud­vig Flórián, Makovnik Emil, Rusz­n­ák Jánosné, Szonda Sándor, Tomcsányi Imréné. Makovnik Emil, a Kazincbarcika 1. számú posta vezetője 40 éves törzsgárdatagságáért vehette át a jutalmat Kertész Ist­ván igazgatótól. (Jakub­ik László felvétele) Műkincs után nyomoznak Mű­kincsrendőrség felállításáról írt alá Veszprémben megállapo­dást Magyar Bálint művelődési, Kuncze Gábor belügyminiszter, valamint Forgács László országos rendőrfőkapitány. „A műkincs­rendőrség speciálisan képzett nyo­mozói január elsejétől dolgoznak majd az ellopott értékek felderíté­sén -jelentette ki Forgács László a Miskolci Rádió érdeklődésére, aki azon reményének adott hangot, hogy a miskolci Herman Ottó Mú­zeumból ellopott Gulácsy-kép ha­marabb megkerül, mint a speciális csoport munkába áll. DAM-SZERZŐDÉS: LESZ-E ALÁÍRÁS? Tegnap késő délutánig nem érkezett válasz Kassáról az ÁPV Rt.-hez, hogy elfogadják-e a vagyonkezelő igazgatósága által jóvá­hagyott, a Diósgyőri Acélművek Rt. privatizációjáról szóló szerző­déstervezetet. Az ÁPV Rt. sajtóosztályán nem cáfolták, hogy szó volt arról: ma aláírhatják az adásvételi dokumentumot, ám ez nem lehet­séges a másik fél, a Kelet-szlovákiai Vasmű jóváhagyása nélkül. Annyit mondtak, hogy az egyeztetéssorozat eredményéről sajtóköz­leményt fognak kiadni. Lapunk zártánkig tehát nem derült ki, hogy ma ellátják-e kézjegyükkel az illetékesek a szerződést. KENO-számok (Október 8.) 18151626] 24 25 30 36 37] 39 46 49 55 58] 59606570 Nincs pénz rendőrőrsre Perecesen Az elmúlt időszakban elszapo­rodtak a közbiztonsággal kapcso­latos negatív jelenségek Perecesen - mondta Párkányi Zsolt, önkor­mányzati képviselő tegnap Mis­kolcon, a Debreczeni Márton Gimnázium és Szakközépiskolá­ban megtartott lakossági fóru­mon, ahol meghívott vendégként részt vett dr. Tuza László ezredes, városi rendőrkapitány és Káli Sándor alpolgármester is. Dr. Tuza László miskolci rendőr­­kapitány a felmérések adatait ismer­tetve elmondta, hogy Perecesen az idén 92 bejelentett bűncselekmény­ről van tudomása a rendőrségnek, amiből a mai napig csak 37-et sike­rült felderíteni. Nincs megfelelő ös­­­szeg egy perecesi rendőrőrs létesíté­sére, hiszen a közeljövőben Mis­kolctapolcán és Hejőcsabán adnak át hasonló intézményeket. A rendőrka­pitány minden­esetre ígéretet tett arra, hogy több rendőr fog Perecesen járőrözni. Káli Sándor egy, az élelmiszer­­bolt hiányát felvető lakossági kér­désre válaszolva elmondta: azt, hogy hol legyen élelmiszerbolt, ma már a piaci körülmények döntik el és az önkormányzat így semmi­lyen formában nem tud az ügyben intézkedni. P. G. DELI HÍRLAP • BELPOLITIKA 1997. október 10., péntek 1956. október 23-ra emlékezik Miskolc Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1956-os for­radalom és szabadságharc 41. év­fordulója tiszteletére koszonízási ünnepségeket rendez az emlék­helyeken. Október 22-én, szerdán 8.30 óra­kor: megemlékezések a Remek­­emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu). 9 órakor: megemlékezés Mis­­ley Emese emléktáblájánál (Szé­chenyi u. 90.). 9.30 órakor: ünnepi megemlé­kezés a Zsolcai kapuban lévő em­léktábláknál. Beszédet mond: Bán István, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége B.-A.-Z. megyei szer­vezete elnökségének tagja. Az ünnep méltó előkészítése érdekében kérjük a pártok és civil szervezetek képviselőit, hogy ok­tóber 15-ig jelezzék a Miskolci Kulturális Menedzser Irodának (3525 Miskolc, Kossuth u. 11.), mely helyszínen, helyszíneken kívánják virággal, koszorúval le­róni kegyeletüket. Emlékplakett kutyamentőknek Az állatvédelmi világnap alkal­mából tegnap délután emlékpla­kettet adott át a Herman Ottó Ma­gyar Országos Állat- és Termé­szetvédő Egyesület B.-A.-Z. me­gyei szervezete Gaál Péter és Gyurkó Gábor ipari alpinistáknak, valamint Pusztai Lászlónak, az Új Hírnök újságírójának. A plakettet azért kapták, mert szeptember kö­zepén a sajóbábonyi dögkútból ki­mentettek egy kutyát. Morgó, a megmentett eb tisztázatlan körül­mények között került a kútba, de az tény, hogy akár két hetet is lent tölthetett több kutyatetem között. A két alpinista Pusztai László új­ságíró kérésére érkezett a dögkút­hoz, s húzta ki a kiskutyát. Morgót Kovács Miklós állatorvoshoz szál­lították, aki megmentette az életét. Az emlékplakett átadáson „részt vett” Morgó, valamint az állator­vos is. A plakettet Kletz László, a B.-A.-Z. megyei Hérosz vezetője adta át. Morgó és megmentői. OTP Lakástakarékpénztár-staféta Ajándék a szerződéskötéshez OTP Lakástakarékpénz­tár­­stafétát rendeznek október­b­­en Miskolcon a Centrum Áruház melletti területen. A staféta még szeptember végén indult a fővárosból, hogy hétvége­ken egy-egy megyeszékhelyen népszerűsítsék ezt az új takarékos­­kodási formát. Szombaton Mis­kolcra várják az érdeklődőket az OTP LTP szakemberei. A program déli 12 órakor indul, ahol a köszön­tő után az Orion Band együttes ad koncertet. Háromnegyed egytől já­tékra invitálják az érdeklődőket. E­­zután a Mamboogie Egyesület swing-bemutatója következik. Egy órakor ismertetőt hallgathat­nak meg az új takarékoskodási for­máról, amit az OTP Lakás-taka­rékpénztár vezetői tolmácsolnak, majd folytatódik a szórakoztató műsor: Benkő László lép a szín­padra, s utána a ValcerTánc Stúdió műsorának tapsolhatnak. A rendezvényen lehetőség nyí­lik a lakás-takarékpénztári szerző­dések megkötésére. Akik a hely­színen kötik meg a szerződést, azoknak az OTP LTP a Raab Kar­­cher Tü­zép Rt. vásárlási utalvá­nyával kedveskedik. Várnak a megoldásra Meglehetősen feszült hangulatú fogadóórát tartott tegnap este a görömbölyi művelődési házban dr. Molnár Pál, a térség önkor­mányzati képviselője. Az összejö­vetel fő témáját a hosszú idő óta húzódó Simándy Pál utca közleke­dési rendje, az erre vonatkozó 5 tonnás súlykorlátozást előíró tábla fenntartása jelentette. A lakosság megjelent tagjai és az utca elejére kihelyezett tiltó táblát nehezmé­nyező Háztető Kft. vezetője kü­lön­kü­lön elmondták véleményüket, észrevételüket. Mindkét fél részé­ről megoldási javaslatok hangzot­tak el, a vitás kérdéseket azonban ezúttal sem sikerült végérvényesen megoldani. A fogadóórán szó volt a műve­lődési ház felújításáról és a jövő évi költségvetési tervekről is. (A Simándy utcával kapcsolatos ügy részleteire lapunkban még visszatérünk.) A DBC meccselhet a felsőházért Az NB I-es birkózó csapatbaj­nokság alsóházának második, visszavágó fordulóját tegnap ren­dezték meg Szigetszentmiklóson. A körmérkőzéses rendszerű összecsapássorozaton nagyszerű formát mutató Repka Attilával és Lakatos Győzővel­­ mindketten megnyerték valamennyi mérkőzé­süket) kiálló Diósgyőri BC legény­sége bravúros teljesítménnyel 20- 10 arányban legyőzte az FTC-t, de a vendéglátó Sziget-Mobil SE gár­dájától 18-12-es vereséget szenve­dett. Az Abony SE és a Szolnoki MÁV SC felett 26-4-re, illetve 28-2-re diadalmaskodott a két nagy­kőrösi légióssal erősített DBC. A visszavágó utáni összesítés­ben az FTC végzett az élen, majd sorrendben a DBC és a Sziget- Mobil SE állhatott fel a képzelet­beli dobogóra. Az első két helye­zett együttes jogot szerzett arra, hogy a másik csoport azonos he­lyezettjeivel megmérkőzzön a két felsőházi tagságért. Görcsös József, a diósgyőriek vezető edzője: - Nagyon örülök a továbbjutásnak. Azt hiszem, ezzel csattanós választ adtunk 63 kg-os versenyzőnknek, aki cserbenhagy­ta társait. (szűcs) MI KÉRDEZÜNK... Rendhagyó kérdezz-felelek írásunkban most nem ragaszkodtunk interjúalanyunk megyei ismertségé­hez, hiszen a postai világnap apropóján azt a postást kérdeztük, akivel az utcán először találkoztunk... MA VÁLASZOL: A világnapon Grescsák Ár­­pádné kézbesítő­t kérdeztük ked­venceiről. A háromgyermekes anyuka 1984-től dolgozik a pos­tánál, jelenleg a Magyar Posta Rt. Miskolci Igazgatóságának munkatársa. Szín: zöld Állat: spániel Rádióműsor: a Kettőtől ötig... Tv-műsor: Friderikusz Show Hobbi: kötés tp-Ételkülönlegesség: Brassói repecsenye, palócleves Italkülönlegesség: tej Tantárgy az iskolában: mate­matika Sportág: atlétika Sportoló: Darnyi Tamás Amit leginkább kedvel: barátsá­gos hangnem Amit leginkább gyűlöl: véreng­zés, igazságtalanság Kinek segítene egy lottófőnyere­ményből: a beteg, árva gyereke­ POLITIKAI HÍREK Fedor Vilmos, az 1. sz. választó­kerület országgyűlési képviselője ér­tesíti a T. lakosságot, hogy október 10-én 17 órától a Szeles Úti Általá­nos Iskolában (Miskolc, Szeles u. 71.) lakossági fórumot szervez, melynek témája a bejelentett pana­szok megbeszélése. * A Munkáspárt Miskolc városi te­rületi koordinációs bizottsága értesíti a tisztelt lakosságot, hogy Becze Árpád és dr. Emődi Gyula önkor­mányzati képviselők lakossági fóru­mot tartanak október 16-án (csütör­tökön) 16.30 órai kezdettel a 40-es Számú Általános Iskolában (Mis­kolc, Herman Ottó u. 2.). A fórum témája: tájékoztató a képviselői munkáról és dr. Molnár Sándorné bemutatkozása lesz, aki a Munkás­párt képviselőjelöltjeként indul a Miskolc, 19. sz. önkormányzati vá­lasztókerületben az időközi választá­son. Minden érdeklődőt tisztelettel várnak. ♦ A parlament október 7-i döntése a népszavazásról félreérthetetlen üze­net. A hatalmon lévő MSZP-SZDSZ koalíció, parlamenti többségével élve figyelmen kívül hagyja az ellen­zék minden akaratát. Ez a döntés is azon meggyőződésünket igazolja, hogy egy erős, a társadalom minél szélesebb rétegeit lefedő, ellenzéki összefogás megvalósítása akadá­lyozhatja csak meg az MSZP­­SZDSZ hatalmának évtizedes bebe­tonozását. Az összefogás érdekében fordulunk a város és az Edelény 8. sz. országgyűlési választókörzet terüle­tén működő parlamenti és parlamen­ten kívüli ellenzéki pártokhoz és minden nemzeti elkötelezettségű, a demokratikus polgári Magyarország megteremtését akaró civil szervezet­hez, hogy csatlakozzanak az Együtt Magyarországért elnevezésű helyi

Next