Déli Hírlap, 2003. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-08 / 106. szám

2003. május 8., csütörtök SPORT Az oroszlános csapatnak nincs sok félnivalója, hiszen új-zélan­­di kettős győzelmét követően úgy utazik el az amerikai konti­nensre, hogy mindkét világbaj­noki ponttáblát - az egyénit és a konstruktőrit - is vezeti. En­nek ellenére ez a verseny egyi­ke azon kettőnek, amelyen még nem sikerült a francia konstruk­tőrnek győzedelmeskednie. Ta­valy ugyan kettős győzelemmel zárta a ralit, de mindkét helye­zést elvették a csapattól. Az új Ford Focus RS WRC si­keres bemutatkozását követően a Ford arra törekszik majd, hogy zsinórban harmadszor is meg­nyerje a ralit. Idén azonban ke­vésbé tapasztalt pilótáira támasz­kodva próbálkozik meg ezzel, hi­szen C. McRae és Sainz már egy másik csapatot, a Citroent segí­ti idén eddigi is már kitűnő tel­jesítményében. A nagy kérdés persze az lesz, hogy ki ér be először a célba. Sainz az elmúlt verseny győztese idén Citroennel száguld, s esé­lyes is lehet rá, hogy nyerjen, hi­szen a Xsara már bizonyította Törökországban, hogy képes a győzelemre. A Citroen lehet a főesélyes Peugeot legnagyobb ve­­télytársa. A subarus Mäkinen háromszoros Argentin-rali-győz­­tes, s azon lesz, hogy beérje a két francia konstruktőrt. Egy verseny, amely mindenki kedvence A rali-világbajnokság ötödik fordulója, az Argentin-rali következik a hét­végén. Ez a rali a versenynaptár egyik legizgalmasabb versenye, s így a dél-amerikai versenyen rekordmennyiségű autó, több mint 80 áll rajthoz. A hazai szurkolókon semmi sem múlhat majd... Fotó: wrc.com Az utolsó vacsora Az idei szezonban kedden le­játszott utolsó bajnoki mérkő­zése után, a női kosárlabda NB I/A csoportjában a 4. he­lyen végzett DKSK együttesé­nek tagjai évzáró vacsorán vet­tek részt (képünkön), ahol utoljára voltak együtt a játéko­sok. Ugyanis a miskolctapolcai Bástya Hotelben megtartott összejövetel másnapján a pi­ros-fehérek két színes bőrű centere, Janell Burse és Katry­­na Gaither hazautazott az Amerikai Egyesült Államokba. Fotó: Pásztor Attila UEFA-tanfolyam A Magyar Labdarúgó-szö­vetség Szakmai és Edzőképző Központja valamint a B.-A.-Z. megyei Labdarúgó-szövetség augusztus 14. és szeptember 20. között UEFA „B” licenszes edzői tanfolyam lebonyolítását tervezi Miskolcon. A jelentke­zési határidő május 25. A je­lentkezési lap beszerezhető a megyei szövetségben, továbbá kérhető a megyei instrukto­roktól. Bővebb felvilágosítást Borbély Péter (20/436-1030) és Koleszár György (20/491-1702) ad az érdeklődőknek. Jégkorong-világbajnokság 2003 Nehezen jutottak tovább az oroszok Juhász-Léhl István A svédek a 3. harmadban nyújtott remek teljesítményük­nek köszönhetően legyőzték Svájcot, így eldőlt, hogy a tava­lyi ezüstérmes oroszok is beju­tottak a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőről egyaránt lema­radt osztrákok és ukránok csa­tája előbbiek sikerét hozta, míg a lettek a dánok ellen diadalmas­kodtak. A világbajnokság győztese 600 ezer eurót kap, és még a ne­gyeddöntős csapatok is 350 ez­ret vehetnek át. Az ezüstérem mellé 565 ezer, míg a bronzhoz 545 ezer euró jár, a negyedik helyet pedig 543 ezerrel ju­talmazzák. A negyeddöntőktől az idén új szabályok lépnek életbe: ha a 60 perc elteltével döntetlen az állás, az eddigi 10 helyett 20 perces „hirtelen ha­lál” következik, majd szükség esetén büntetőkkel dől el a mérkőzés. A ráadásban az NHL- hez hasonlóan csapatonként csak négy mezőnyjátékos lehet a jégen. Eredmények: Középdöntő, E csoport: Ausztria - Ukrajna 5-2 (0-0, 30,2-2). Finnország - Németország 2-2 (2-1, 0-1, 0-0). A végeredmény: 1. Szlovákia 9 pont (27-9), 2. Cseh­ország 9 (22-7), 3. Finnország 5 (18-10), 4. Németország 5 (11-11), 5. Ausztria 2, 6. Ukrajna 0. F csoport: Lettország - Dánia 4-2 (0-0, 2-2, 2-0), Svédország - Svájc 5-2 (1-2,1-0, 3-0). A végered­mény: 1. Kanada 9 pont, 2. Svéd­ország 8, 3. Oroszország 4, 4. Svájc 4, 5. Lettország 4, 6. Dá­nia 1. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.) Lakáshitelek Gyorsabban, mint gondolná! Akár jövedelemvizsgálat nélkül is KONZUMBANK www.konzumbank.hu­­ plusz kezelési költség Call Center: 06 40 360-360 Miskolc, Széchenyi u. 18. Telefon: (46) 411-148 Május 5-től két héten át akár óránként adunk a szájára xfjra sört és kártyafüggetlen mobiltelefont annak, aki velünk játszik. A játék telefonszám­a: 30/601-0442 Röviden □ Kajak-kenu toborzó, a Miskolci VSC kajak-kenu szakosztálya felvételt hirdet a vízisportok iránt érdek­lődő, úszni tudó 9-14 éves fiatalok számára. Jelentkezni telefonon a 70/266-3674-es szá­mon, illetve személyesen a klub Csorba-tavi telepén lehet. □ Döntőztek a kézisek. a közelmúltban rendezték meg a megyei V. korcsoportos kézilabda-diákolimpia döntőjét, melyen a fiúk között a miskolci Herman Ot­tó Gimnázium (testnevelő: Szilágyi Attila) nyert, míg a lányoknál a Diósgyőri Gimnázi­um (testnevelő: Pecsét Tibor) diadal­maskodott. □ Jágerné első helye, újabb versenyen, ezúttal a fővárosban, a BHSE pá­lyáján, a Pest Megyei Atlétikai Szövetség ál­tal megrendezett nyílt veterán versenyen ért célba elsőként 1500 méteren a W65-ös kategóriában a miskolci Jágerné Lőcsei Valéria. Városnapi futóbuli Szűcs István Miskolc város napja alkalmából nagysza­bású, hagyományteremtő futóverseny várja május 11-én, vasárnap, Hejőcsabán a sport­barátokat. A bármilyen összeállításban rajthoz álló családokra 3, míg az egyéni indulókra 6 kilométer teljesítése vár a Hejőparkba vezető, lezárt úton. Díjmentesen nevezni 9.30-ig a Futó utcában található Fitnesz-M Stúdióban (a 24-es autóbusz végállomása mellett) lehet. Az első ötszáz célba érkező pólót kap ajándékba, de lesz bőven gyümölcs és üdítő is. Az egyéni 1-3. helyezettek értékes tár­gyjutalomban részesülnek, ezen kívül szá­mos különdíj is gazdára talál majd. Bővebb információt a 20/9713-990-es telefonszámon lehet kérni. Bajnokok Ligája Guti ugrik Roberto Carlos nyakába Fotó: epa Soványka Real-előny A címvédő Real Madrid minimális előnyt szerzett a Juventus ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén kedden késő este a Bernabeu­­stadionban. Vicente del Bosque, a Real Madrid vezetőedzője szomorúan nyilatkozott az elődöntő után: - Csalódott vagyok, de még nem dőlt el sem­mi. Egy biztos: a szerdai visszavágón, Tori­nóban nagy küzdelem lesz. Két ilyen tudású csapat esetében minden megtörténhet. Ter­mészetesen azt remélem, hogy ismét „kivág­juk a rezet”. Marcelo Lippi, a torinói együttes trénere ugyanakkor úgy vélekedett, ez az eredmény rendkívül biztató, s a döntőbe jutást jelent­heti csapata számára: „Játékosaim hittek a sikerben, ennek köszönhető, hogy csupán egygólos hátránnyal várhatjuk a hazai meccset. Remélem, jövő szerdán feltesszük az i-re a pontot.” BL-elődöntő, első mérkőzés: Real Madrid (spanyol)-Juventus (olasz) 2-1 (1-1). Madrid, 75 000 néző. Gólszerzők: Ronaldo (23.), Roberto Carlos (73.), illetve Trezeguet (45.).

Next