Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1913-07-01 / 151. szám
Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász-utca 9. egész évre . K 24 — félévre . . K 12— egész évre . K 28— félévre . .K 14— ..... negyedévre K 6‘— egy hónapra K 2'— negyedévre K T— egy hónapra K 240 Telefonszám: 305. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér, Telefon-Szám 305. Szeged, 193. H- évfolyam 151. szám. Kedd, július 1 “ ....... "" 11 11"— . ■ . ...... 1 .............................. ' ." Országos testnevelés. A kormány kinevezte az Országos Testnevelési Tanácsot, amelynek feladata az, hogy a testnevelés és testedzés ügyét, valamint a külföldi hasonló irányú mozgalmakat tanulmányozza, ezeknek a hazai viszonyokhoz leendő alkalmazása tekintetében jvaslatokat készítsen és a közoktatásügyi kormánynak minden szakkérdésben véleményező szerve legyen. Az uj tanács tehát a Közművelődési Tanács mintájára alakult s ugyanolyan nagy apparátussal indult neki pályafutásának, mint az. Megalakulása óta máris igen sok támadás érte az uj kulturszervet. S meg kell hagyni, hogy a támadásoknak egy jó része teljesen jogosult. Az új tanács ugyanis olyan emberekből van összeállítva, akik nem a legmodernebb testedzésnek a hívei; félő tehát, hogy információjuk sem a helyes irányba fogja terelni a középiskolai oktatást és a hivatalos testnevelést. Ebből pedig igen nagy bajok származhatnak. Iskoláink tanrendjében a testgyakorlat eddig elenyészően kis szerepet játszott. A tornaórák betartása teljesen az osztályvezetők belátására volt bízva. Ismerünk elemi iskolákat, hol hónapszámra soha sem tartották meg a tornaórákat, sőt az is előfordult, hogy a gyerekeket még az óraközökben sem engedték ki a folyosóra. Hogy ebből a torz pedagógiai intézkedésből milyen fejlődési hátrányok keletkezhetnek, azt nem kell bővebben magyarázni. De maga a tornaóra is alig volt egyéb, mint az izomfejlesztés céljából teljességgel irreleváns szabadgyakorlatok lanyha leperegtetése. Középiskolai oktatásunk hivatalosan még mindig nem szabadult föl a német rendszerű, úgynevezett nehéz testnevelési utasítások hatálya alól. A már említett szabadgyakorlatokon kívül kevés változatosságot nyújtó szergyakorlat s ez is majdnem teljesen a diák tetszésére és kedvére bizva, —■ ennyi volt mindössze az, amit az iskolai oktatás produkált. Újabban mind több pedagógus szabadítja már föl magát a sablon alól és a szabad délutánokon kiviszi a maga növendékeit a napsütötte játszótérre, hogy az összetett mozgások egész sorozatával fejlessze és erősítse a rugalmas ifjúi testet. A sportnak egyetlen nagyjelentőségű, igazán fontos ága a szabadtéri sport és annak legalább is huszonhatféle változata. Az úszás, vívás, evezés, futball stb. a test összes izmait foglalkoztatja és elősegíti az erők egységes, harmonikus fejlődését. Ezeket a sportágakat kellene az iskolában művelni, persze nem óraszerűen beosztott és megkötött programmal, hanem az összes szabad délutánok foglalkoztatásával. Tessék már egyszer végkép elrendelni, hogy a szellemi foglalkoztatás csupán a délelőtti órákat foglalja le és délután se rendkívüli tanítás, se otthoni írásbeli feladat ne kösse szobához a tanulót. A tanítás gerincének, a megtanultatásnak ott kell végbemennie a leckeórán. A délután tisztán a testnevelésé 'legyen és pedig tudatos és szakszerű vezetés mellett; az iskola létesítsen úszó és futball-pályákat, tennisztereket, futó-, rugó- és diszkoszdobó mezőket, ahol az ifjúság zavartalanul, de szakavatott tréner útmutatásai szerint élhessen szórakozásának és teste tudatos fejlesztésének. Véghetetlen fontossága van ennek a programnak, mely a magyar iskolák levegőjétől még meglehetősen messze áll. Látjuk ezt az Országos Testnevelési Tanács összeállításából, melyet épen nem jellemez a sportok újszerű jelentőségének fölismerése. A kultuszkormányt határozott ellenszenv tartja vissza a szabadtéri sportok támogatásától, ezért tiltja meg, hogy középiskoláink tanulói nyilvános versenyeken részt vehessenek. Mintha bizony a régi spártai korban dicsőségszámba menő nyilvános versengés rossz megítélésben részesítené a diákot. A nagyközönség egészen másként fogja föl ezt a dolgot. A sporttelepek váratlan és erőteljes fölvirágzása és e fejlődésnek üzletileg kitűnően megalapozott fejlesztése olyan reményeket váltott valóra, melyeknek teljesülésére egy évtizeddel ezelőtt senki még csak gondolni sem mert. A közönség valósággal lelkesedik egy-egy futballverseny izgalmáért s anya*-—1-------"— ----- ■ i ............... A sínek mellett. írta: Léon Lafage. Már hat hónapja volt, hogy Jean Pablet elhagyta Madame Paulinenek, a keresztanyjának gazdaságát és kiment dolgozni a „sínekre“, az új vasúti vonalon, mely Cahors és Capdenac között épült. Most csak minden vasárnap reggel jött haza a hosszú, vállas, izmos, csontos alakú, rőthajú, duzzadt ajkú, csillogó szemű fiú. És Mme Pauline boldog mosollyal fogadta e várva-várt, derűs reggeleken keresztfiát, kit ő nevelt, ő gondozott egy anya féltő szeretetével, huszonöt éven át. Most is, hogy immár meglett ember volt Jean, a szigorú erkölcsű matróna régi, kipróbált elvei irányították. Most is a mahagóni asztalka zöld gombos fiókjába rakta Mme Pauline minden vasárnap a szép csillogó ötfrankos pénzdarabot, melyet a fiú megtakarított heti keresetéből és lelkiismeretesen „hazahozott“. De amért nagyon büszke volt abban az időben Jean Paillot!Büszke a szabad életére, rövid mellényére, bugyogós nadrágjára, melyet a csípő fölött összeszorított a kék vászon-őr. Múlt az idő és szaporodtak a kincsesládában a csillogó pénzdarabok. Egy vasárnapon azonban hirtelen aggodalom nyilait a nevelőanya szivébe. Paillot égkék színű nyakravalót viselt, korai melltüvei, a bajusza, mely rendesen lefelé kunkorodott, most föl volt pödöritve, mellénye zsebéből színes zsebkendő csücske kandikált elő. A fején hetykén félrecsapott szürke nemezkalap ... Reggeli közben Paillot a korcsmáról beszélt, ahol a déli kávét isszák a fiúk. Nem drága ott az ital. Négy sorért sót kap az ember. Aki a friss reggeli levegőben dolgozott, annak szüksége van egy kis melegítőre. — De csak egy pohárkával Jean — egyetlen pohárkával! — Ne féljen. Különben, tudja, nem is azért megy oda az ember, hanem, hogy a pajtásokkal a kandalló köré gyűljön . . . Mélie, a korcsimáros leánya, szeret nevetni . . . Csinos kis barna — csupa élet és egészség — és milyen kedvvel végzi a munkáját. És tiszta — modoros, aki elhiheti. Mme Pauline. — Akkor bizony nagyon megváltozott, dörmögte Annette, a vén szolgáló, ki a családhoz tartozónak tekintette magát. Ismerem én őket, Korcsmárosékat ... Bucsuzás előtt zavartan odaszólt keresztanyjának Jean: — Képzelje csak — és ma nem hozhattam ötfrankosat . . . Az uj öltözetem ... De becsületes arcát pir borította. ♦ A következő vasárnapon nem jött haza Jean Paillot. A második héten sem. Csak két nappal később, alkotnyatkor. Az arca be volt esve, szeme lázas fényben ragyogott. Vasárnap, úgy beszélte, beteg volt. A doktor azt ajánlotta neki, ne dolgozzon, csak minden másodnap. Nagy boszuságára most a megtakarított pénzhez kell nyúlnia. De hogy reá szegződött Mme Pauline okos szemének tekintete: a fiatal ember nem mert mélyen belenyúlni a kincsesládába . . . * A korcsmában zajos volt a hangulat. Mélie egy fekete fürtös nápolyi fiú tréfáin kacagott. Paillot belépett. Leült egy sarokasztal elé és abszintot rendelt. Mélie a viaszkos vászonra tette az üveget és a poharat és meg akart fordulni . . . — Cahorsból jövök, — szólt Paillot halkan. — Selyemkendőt vettem — egyébre nem tellett — nem kaptam ki a pénzemet . . . Mélie közömbösen megvonogatta a vállát és tüzes fekete szemének tekintete megvetőleg siklott végig a férfin, aki a fiatal vére minden szenvedélylével szerette őt. Visszalépett a beszédes, olasz mellé. Paillotnak ökölbe szorult a keze, összerázkódott; úgy érezte, mintha könnyár tódulna föl szemébe. Sírni, zokogni szeretett volna, hogy könnyítsen feszült idegein, szorongatott szivén ... Ez a leány még a haragjára sem méltatja őt. — Mégis — mégis küzködött még lelkében a remény. — Hirtelen visszaemlékezett