Délmagyarország, 1915. április (4. évfolyam, 78-102. szám)

1915-04-04 / 81. szám

Szeged, 1915. április 4. Meghiúsult belga és Berlin, április 3. A nagy főhadiszállás jelenti. A belgák egy kísérlete, hogy március 31-én tőlük elragadott Hock-kolostormajort visszafogla­lják, meghiúsult. Bois de Pretreben a franciáknak egy előretörése sikertelen maradt. A franciáknak Mühlhausentől nyugatra intézett támadását visszavertük. Legfőbb hadvezetőség. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) A NYUGATI HELYZET, Berlin, április 3. Gaedke ezredes a Vor­wärts mai számában figyelemreméltó cikket közöl az általános harctéri helyzetről. Arra a következtetésre jut, hogy a helyzet nyugaton aránylag jó. J­off­re híres offenzivája a Gham­­pagneban kudarccal végződött. French híres sikerei Neuve­rhapelle körül pedig olyanok voltak, hogy a győzelmi mámor után hamar bekövetkezett az émelygés. A németek hadál­lásai ugyanis sehol sem rosszabbodtak, már tudniillik annyiban, a hogy harcvonalunk ép oly messzire esik az ellenséges lövészárkok­tó­l, mint annak e­lőtte, vagy talán még messzebb. A nyugati harctéren az egyensúly folyvást ingadozó, de bármely pillanatban bekövetkez­­hetik, hogy a németek áttörik az ellenséges frontot. Hogy ez a kedvező fordulat beáll-e és mikor következik be, arra nézve ebben a pilla­natban semmiféle támaszpont nincsen. A né­met hadsereg nyugodtan várhat. Francia részről azt hirdetik, hogy két és fél millió ka­tona vant a harcvonalban és 1.250.000 a fran­cia tartalék. Ez lehetséges. ANGLIÁBÓL CSAPATOKAT SZÁLLÍTA­NAK INDIÁBA. Stockholm, április 3. A Dagbladed tudó­sítója kerülő úton jelenti Londonból, ahogy az angol hadügyminisztérium­ európai katonákat küldött kilenc csapatszállító gőzösön Indiába. Úgy látszik, Indiában nagy a veszedelem. Ezt DÉLM­AGY­ARO­RSZÁG. francia támadások­ bizonyítja az is, hogy a legnagyobb­­ londoni kereskedőcégeik tíz nap óta nem kaptak sem táviratot, sem levelet Indiából. A török főhadiszállás jelentése: Konstantinápoly, április 3. A főhadiszál­lás a következőket teszi közzé: A Dardanel­lákban és a többi hadszíntéren nincs jelentő­sebb változás. Március 21-én egy angol cir­káló bombázta a Hedzsasz-parton fekvő Mul­­lah községet és csapatokat akart partra szállí­­tani. Szándékának keresztülvitelében megaka­dályoztatván, a legközelebbi napokban öt óra hosszat bombázta a helységet, miközben a mecset, amelyet a tűz a legerősebben ért, el­pusztult és néhány ház megsérült. Az ellenség ismét kísérletet tett, hogy csónakokon csa­patokat szállítson partra, de csapataink és a fel­fegyverzett lakosság elűzte az ellenséget, miközben az utóbbi súlyos veszteségeket szen­vedett. Erre a cirkáló visszavonult. Részünk­ről ne­m volt veszteség. LIBAU BOMBÁZÁSA, Genf, április 3. Francia lapok közük, hogy a németek ágyúi Libau­­ bombázásakor három embert megöltek, hetet megsebesítettek, tizen­öt háziat rombadöntöttek és a városban sok­helyütt eltépték a villamos vezetékeket. A ki­kötőben horgonyzó Baltika hajó a bombázás­tól súlyosan­­ megsérült. OLASZ GYÁRAK VISSZAÉLÉSE, Milano, április 3. Az olasz kormány — mint annak idején a lapok is jelentették, — vizsgálatot indított több olasz cég­­ ellen, mert kiderült, hogy azok nehéz­­tüzérségihez való löveg alkatrészeket szállítottak egy hadviselő államnak. A Sera mai jelentése szerint a vizs­ közös. A gyújtogató Szwolskyék, Deb­assék, Gregék lehetnek, a német csatáinak élén Vil­mos császárok járhatnak, de a lelkesülés si­koltása a népek szivéből tör ki s az a lendület, mely a népek viharjának tempója, *s az az erő, mely itt küzd s a szellem, mely itt áldoz, az nem a személyes nagyságé, hane­m­ a nagy közösségeké, az a történelem cpiter­omenon­­ja, valamiféle a nemzetek szinte felett járó, láhatatlan hatalom! A felébredt közszellemnek ilyenkor csak egy izgalma van, egybe akar folyni, hogy nagy s erős lehessen! A háború oly láng, mely körülnyaldossa az érdekellentétekben külön­vált s az önzésben külön fagyott, hideg tö­megeket, átheviti s a közös érzések hevében eggyé, még pedig izzó egységgé olvasztja őket; tűz az mind, bárhogy hívják; tűz az, bármi volt előbb, akár a szegénység sziklás partjairól, akár a gazdagság fdevény földijé­ről való; tűz és ég! Az egység s a közösség szükségessége, a történelmi hivatásnak meg­őrzése megszüntet minden zsörtölődést, szét­fosz! at minden különállást s pártifoglalást s a felületesség civódásainak zaját a mélységek harmóniája csititja el. A pesszimisták, akik ötölnek-hatolna­k s az intellektuellek, kik kri­tizálnak s kifogásolnak, ilyenkor szétrebben­ve, meghúzzák magukat, mint az ijedt tücs­kök, mikor az eke széthasogatja az őszi tarló rögeit. Ezeké az okoskodás s a tehetetlen­ség; de az egészséges s erőteljes néprétegek­ben a küzdelmek lelke, mint bizalom, bátor­ság s hősiesség jelentkezik s ezek nem avult fogalmakat, nem fáradt gőzt, hanem friss élet­erőket, friss, dagadó s azért repesztő érzése­ket állítanak bele a világba s azokkal csinál­nak is uj világot! Úgy látom, hogy ez­­ az emberi fölényes erő «ébred fel a történelem nagy korszakában, — ez ébred fel s küzd a­­ mostani világháború­ban is. Ez «az erő természetes, hogy a küzdő népek ereje; de azért valahogyan* mégsem az övék, nem az övék, ahogyan őket ismerjük s látjuk az élet napszámában, — nem az övéik, ahogyan bemutatkoznak közönségesen előt­tünk, hanem az egész fajnak erőkészlete az, melyet még fel nem­ élt s mely a múltból ju­tott rá, hogy a gondviselés tervei szerint jö­vendő történéseik mozgató erejéül szerepel­jen. Mindenkiben Van egy darab emberfeletti erő; mindenkiben van önmagánál nagyobb lélek. Van ilyen a nemzetekben is s ez azután a nagy időkben tör ki a milliók lelkéből. — Ilyenkor tehát nemcsak a népek jelentő s ön­tudata, hanem egész valója, — «mondjuk lap­pangó lelke is s a «történelmi életre való képessége is mint személytelen, nemzeti psziché mutatkozik be s úgy látszik nekünk, mintha ismernők, «de ugyanakkor megdöb­benve vesszük észre, hogy voltaképpen idegen nekünk, — idegen azért, mert nagyobb önma­gánál. A népeknek ez a lelke dolgozik «most s mi csodálkozva s bámulva szemléljük erőfe­szítéseit s tisztelettel viseltetünk ez ismerős ismeretlen kinyilat­koztatásaii iránt. gálat véget ért. Bebizonyosodott, hogy több olasz gyár foglalkozott ilyen löveg alkatrészek készítésével, így a milánói, bresciai, bergamói, bolognai, turini, forlii, anconai és más gyárak is. A megrendelő madnem kivétel nélkül tu­rini cég volt,­­tehát a gyáraik joggal hihették, hogy e turini cég az olasz hadügyi kormány­­ megbízottja. Valamennyi gyár igazolta, hogy jóhiszeműen járt el ,és abban a hitben volt, hogy a megrendelések az olasz tüzérségnek szólnak. Tényleg azonban az olasz gyárak­ból­­ előállított závár-részek a 75 milliméteres srapnellekhez valók, amelyeket a frnácid tü­zérség használ. A kormány közblépésére na­gyon sok kész gyártmányt koboztak el. ELFOGYTAK A VEGYISZEREK OROSZORSZÁGBAN. Kopenhága, április 3. Egész Oroszország­ban alig van már vegyiszer. Pétervárról táv­iratoztak, hogy jódkáli teljesen elfogyott, brómká­li, foszfátok és más vegyszerek ára 100—150 százalékkal megdrágult. A SEMLEGESEKBEN NEM BÍZIK MÁR AZ ENTENTE. Pétervári távirat szerint a Russkoje Slo­­vo április elsejei számának vezércikke arról, elmélkedik, hogy az entente csak a saját ere­jére támlaszkodhatik, ellenben a semleges ál­lamok részéről nem várhat támogatást. A cikk azt fejtegeti,­­hogy nem lehetetlen, sőt inkább valószínű, hogy Bulgária meg foga támadni Szerbiát és ebben az esetben Románia Bulgá­riát nem fogja hátráltatni terveinek kivitelé­iben,. Beszüntették a hajóközlekedést Amerika és Anglia között. Berlin, április 3. A Vossische Zeitungnak jelentik i Newyorfkból. Február 20-ika óta nem érekezett Angliából postaihajó Amerikába és március 6-ától a mai napig nem indult1 «hajó Angliába. Az amerikai hajókat ugyanis a dél-amerikai járato­kra kötötték le, Anglia kikötői pedig tele vannak olyan hajókkal, a­melyek a matrózok sztrákja miatt nem hagy­hatják el a kikötőt. Az Amerikan Line „New­­york“ hajója volt az utolsó, amely Ameriká­ból elindult­­ Anglia felé, azután március 11-én kísérletet tettek, hogy a svéd „­United States“ vállalja a postát Anglia számára,­­de a társa­ság a német tengeralattjárók veszedelmére való tekintettel, azt megtagadta. Végre ma az angol tulajdonban levő „Arabic“ útnak in­dult Anglia felé. Az Amerika és Anglia kö­zötti közlekedés eme zavara óriási izgatott­ságot és nagy zavart okozott egész Ameriká­ban. A kikötők tele vannak árukkal, a­melyek n­em indulhatnak el s a vasutak raktáraiban annyira felszaporodott a feladott, de némi to­vábbított áru, hogy a pályaudvarokon már a nyílt ég alatt, az időjárás viszontagságainak kitéve fekszik.

Next