Délmagyarország, 1919. szeptember (8. évfolyam, 184-207. szám)
1919-09-12 / 192. szám
2 DÉLMAGYARORSZAG Szeged, 1919 szeptember 12. A munkanélküliség megoldása szén nélkül. Hosszabb idő óta figyelem e szomorú tárgyról elhangzott vitákat és vártam, hogy talán nélkülem is reáterelődik valakinek a figyelme e tárgy ilyen megoldására, vagy más célravezető módra. Mindezeknek hiánya és miután az idő gyorsan halad a tél felé, késztet engem arra, hogy szóljak. Talán sikerülni fog e kétségbeejtő helyzeten valamit segíteni. Az idén tavasszal elektrotechnikus voltam. Egyizben tanárunk vezetésével testületileg megszemléltük a légszeszgyárat és ennek üzemét tanulmányoztuk. A nagyszabású berendezés láttára azt a kérdést intéztem a gázgyári mérnök úrhoz, miért a rengeteg szénpazarlás arra, hogy villanyt kapjunk, amikor itt, van a természeti kincsünk, a Tisza folyó. A mérnök úr körülbelül így válaszolt: Nem éri meg azt a rengeteg munkát és költséget, szemben a szénnek alacsony árával. Én nem éreztem magamat megnyugtatva ezzel a válasszal és láttam, hogy nekem volt igazam, mert Rohonyi tanár úr később ugyanezen tárgyban egy tervezettel állott elő, amely bizony nem tudom hol és miért rekedt meg. Ez volna tehát a magva az én megoldásomnak is. Így a jelenleg Szegeden lévő körülbelül 10.000 munkanélküli munkást lehetne foglalkoztatni anélkül, hogy ehhez szén vagy fa szükséges volna és ezzel nemcsak hogy megszüntetnék a fenyegető helyzetet és a sok segélyt stb., de egyben olyan befektetést végeznénk, amely maga után vonná azt az oly szépen hangzó jelzőt, hogy kincses Szeged.’ Ha már most egy ilyen óriási és olcsó erőforrásunk lesz, akkor nem szükséges se szén, se fa, mert villannyal tudjuk. Lehet világítani, fűteni, főzni, vasalni, gyárakat hajtani, gyógykezelni stb. Ilyen előfeltételek mellett lehetne Szegedből egy olyan gyárvárost és ipari gócpontot alkotni, amilyen Magyarországon eddig még nem volt. Temesvár vezető helyen áll ezen a téren és eme fölényét elsősorban a Bega folyó célszerű kihasználásának köszönheti. Különösen ma állunk kényszerhelyzet előtt, amikor erdeinkkel, bányáinkkal, sőt termőföldeinkkel sem rendelkezünk és a körülöttünk alakult új államok pedig saját földjükről bírják magukat élelmezni, nem maradhatunk tehát továbbra is földművelő állam, mert míg egyrészt alig marad fölöslegünk, másrészt ezen a téren a versenyt sem bírnánk új szomszédainkkal. Nem marad tehát más hátra, mint a keletnek ipari gócpontjává fejlődni és nyers terményeinket egészen feldolgozni, nem pedig félig készen a külföldnek eladni, ahol aztán az utolsó simítások elvégzésével a jól hangzó gyári védjegyet reáütik és jóval magasabb árért visszakerül hozzánk, de a magyar ipar különleges ízlésének jellegével válljon iparunk világcikké: például a körmöcbányai és zsolnai majolikák és más egyebek. Minden országnak, de különösen olyan országnak, amelynek valamiben importra van szüksége (nekünk sajnos, most mindenben szükségünk van az importra), gondoskodnia kell exportról is, mert különben előáll az a helyzet, hogy pénzünk kiszivárog az országból (most már rohamlépésben) anélkül, hogy az ismét visszajöhetne, mivel mi mindig csak veszünk és fogyasztunk, de úgyszólván semmit sem adunk el. Így valutánkat sem tudnók soha megszilárdítani, bármilyen kölcsönnel sem. Schweizstein a saját szenével dolgozik, mégis milyen ’szépen prosperál mert Van bizonyos iparcikkekben, olyan exportja, amelyekért többszörösen visszatérül a nyersanyagokért kiadott pénze. A pénzt ehhez a munkához egyharmad részben az állam, egyharmad részben a város, egyharmad részben Szeged város polgársága különbség nélkül, élükön a pénzemberekkel, gyárosokkal, iparosokkal, háztulajdonosokkal és kereskedőkkel, részvénytársasági alapon vagy más formában adnák össze. Azt hiszem, a legszegényebb ember is szívesen fogja filléreit ilyen célra áldozni, mert az végeredményben neki is kamatostul vissza fog térülni. Államok tömörülése (Saját tudósítónktól.) Nagyon messze vagyunk még attól, hogy Magyarországon az igazi békesség rendje helyreálljon. Egyelőre nemzeti és keresztény restitúció jelszavával folyik az üldözés. Budapesten a hivatalokban nagy tisztogatás indult meg s százával meg százával teszik keresetlenekké s így földönfutókká a legkülönbözőbb hivatalok tisztviselőit, bírákat, tanárokat. A fővárosi példa követésre talál a vidéken. Letartóztatások ezrével. Szóval csak a személyekben, a hatalom birtokosának személyében történt változás. De akármilyen vigasztalan is a jelen, pillanatig sem kételkedünk abban, hogy a reakció alól is föl fog szabadulni az ország s hogy helyreáll az eddig hasztalan sóvárgott külső és belső béke! A külső béke megkövetésének egyik föltétele még most is az, hogy olyan kormány jöjjön, amely az ország társadalmának minden rétegét képviseli. Ez az ország érdeke s ez az antant határozott kívánsága, amely még mindig nem változott meg. Békés, a fejlődés, a megerősödés útjára vezető politikát nem lehet arra a „magyar és keresztény“ szellemre alapítani, amely rövidebb, összefoglalóbb jelszóval csak így fejezhető ki: pogrom. A pogrom politika, demagógpolitika, a sorsa és végzete az, hogy megbukjék. S meg is fog bukni, ebben semmi kétség. Reális politikusokat, akik a ma viszontagságos verekedésein túlra is gondolnak, az a kérdés is foglalkoztatja, hogy mi lesz abból a maroknyi Magyarországból, amely a békekötés után még megmarad ? Ezt a földet teljesen körülzárják azok a nemzetek, akik között, nincs egyetlen jóakaró barátunk. De nyilvánvaló, hogy elzárkózottságban nem elzisztálhatunk. Képzeljük csak el a mostani helyzetünkből, hogy mit jelentene ez. Nekünk támaszt kell keresnünk. Tudjuk, hogy az Ábrahám-kormány JugoszVégül pedig nem kell bizonyítanom, hogy ez a terv most még sokkal aktuálisabb, mint a tavasszal, amikor még volt szén, sőt tűrhető árban és úgy látszott, hogy a jövőben is lesz. Ma már tudjuk, hogy nincs. Adler Mór kereskedő, a monarkia romjain. — lávia felé kereste ezt a támaszt , hogy a Friedrich-kormány Románia felé tekint. De olyan közjogilag szoros szövetség, amilyenre ezek a kormányok gondoltak, vagy gondolnak, aligha lenne kívánatos. Perszonális uniós Szerbiával vagy Romániával nálunk nemigen óhajtanak. Hiszen ez a kapcsolat is a gyengébb fél rovására esnék, épp úgy, mint ahogy az Ausztriával való viszonylatunkban történt. De komolyan kell keresnünk a gazdasági szorosabb kapcsolatot összes szomszédaink irányában. Ebben a törekvésünkben nem fogunk elszigetelten állani. Számíthatunk arra, hogy a viszonyok kényszerűsége kedvező előzékenységet teremt majd szomszédaink részéről. Take Ionescu lapja, a Romanimea egyik vezércikkében érdekesen foglalkozik ezzel a kérdéssel s a következőket írja: “ A Habsburg-monarchia romjain megalakult a cseh, jugoszláv, lengyel és román állam, a Balkán-félsziget déli részén és Kis- Ázsia partjain a feltámadó hellenizmus képében Görögország éled újra, ezenkívül a monarchiából még kisebb állam is alakult: Német- Ausztria és Magyarország. A fentebb említet öt állam közül egyetlen egy sem remélhet semmit Németországnak esetleges újjászületésétől, avagy Oroszország jövőjétől. Azonban, ha bármelyik állam szomszédságában kialakulna egy erős imperialista állam, vesztét jelentené ez az imperializmus a szomszédnak. Ezeknek a most alakult államoknak életföltételük, hogy őrködjenek a béke fölött, mert csak így konszolidálhatják gyenge egységüket és állíthatják talpra a háború alatt nagyot szenvedett közgazdaságukat. Napnál világosabb, hogy ennek az öt államnak szövetségbe kellene tömörülni. Szövetségre lépve, az öt állam 75 millió lelket számlálna és hangját minden nemzetközi kérdésben éppen olyan súllyal meghallanák, mint a nagyhatalmakét. Ez a szövetség az egyedüli mentség, az egyedüli biztonság. És ennek a szövetségnek meg kell valósulnia, mielőtt Oroszország föltámad. Ennek a szövetségnek azonban mindenekelőtt közös irányelvet kell találni és az irányelv más nem lehet, mint a demokrácia. Egy másik román lap, a Steagul Marghilomen párthíveinek lapja is azt írja, hogy a szövetségnek az idők folyamán ki kell alakulnia, de nem addig, a mig a német, orosz sötétben ugrás tart.** A Steagul még messzebbre megy s a szövetséget nemcsak a monarkia, hanem az Oroszország romjain épült egyes államok közt is képzeli. Persze Romániáról úgy ir, mint amely államnak feladata, hogy idővel „primus inter pares“ lehessen. Hogyan fog a szövetség kialakulni, azt most alig lehetne megközelítően megállapítani, de hogy a szövetség létrejön, annak valószínűsége szembetűnő. Hetvenöt millió lakosságú népszövetség. Vasárnap nyílik meg a CAIMRRINIS RITFFF Mesas-n, Keletifényesen berendezett UílIMDIVITlUO-DIAFIC palota.«Telefon 836. Állandóan kapható friss világos és barna sörök, legfinomabb fehér és vörös óborok. Pezsgők. Cognakok, málnaszörp, legfinomabb felvágottak, hideg sült csirke, kacsasült libasült, libamáj, libatöpörtyű, pástétomok, sonkás és vajas zsemlyék, szendvicsek, főtt tojások, hideg reggelik, uzsonnák és hideg vacsorák. 233 Tiszta, szolid és figyelmes kiszolgálás.