Délmagyarország, 1919. szeptember (8. évfolyam, 184-207. szám)

1919-09-12 / 192. szám

2 DÉLMAGYARORSZAG Szeged, 1919 szeptember 12. A munkanélküliség megoldása szén nélkül. Hosszabb idő óta figyelem e szomorú tárgy­ról elhangzott vitákat és vártam, hogy talán nélkülem is reáterelődik valakinek a figyelme e tárgy ilyen megoldására, vagy más­­ célra­vezető módra. Mindezeknek hiánya és miután az idő gyorsan halad a tél felé, késztet engem arra, hogy szóljak. Talán sikerülni fog e két­ségbeejtő helyzeten valamit segíteni. Az idén tavasszal elektrotechnikus voltam. Egyizben tanárunk vezetésével testületileg megszemléltük a légszeszgyárat és ennek üze­mét tanulmányoztuk. A nagyszabású berende­zés láttára azt a kérdést intéztem a gázgyári mérnök úrhoz, miért a rengeteg szénpazarlás arra, hogy villanyt kapjunk, amikor itt, van a természeti kincsünk, a Tisza folyó. A mérnök úr körülbelül így válaszolt: Nem éri meg azt a rengeteg munkát és költséget, szem­ben a szénnek alacsony árával. Én nem éreztem magamat megnyugtatva ez­zel a válasszal és láttam, hogy nekem volt igazam, mert Rohonyi tanár úr később ugyan­ezen tárgyban egy tervezettel állott elő, amely bizony nem tudom hol és miért rekedt meg. Ez volna tehát a magva az én megoldásom­nak is. Így a jelenleg Szegeden lévő körülbelül 10.000 munkanélküli munkást lehetne foglal­koztatni anélkül, hogy ehhez szén vagy fa szükséges volna és ezzel nemcsak hogy meg­szüntetnék a fenyegető helyzetet és a sok se­gélyt stb., de egyben olyan befektetést végez­nénk, amely maga után vonná azt az oly szé­pen hangzó jelzőt, hogy kincses Szeged.’ Ha már most egy ilyen óriási és olcsó erő­forrásunk lesz, akkor nem­ szükséges se szén, se fa, mert villannyal tudjuk. Lehet világítani, fűteni, főzni, vasalni, gyárakat hajtani, gyógy­kezelni stb. Ilyen előfeltételek mellett lehetne Szegedből egy olyan gyárvárost és ipari góc­pontot alkotni, amilyen Magyarországon eddig még nem volt. Temesvár vezető helyen áll ezen a téren és eme fölényét elsősorban a Bega folyó célszerű kihasználásának köszön­heti. Különösen ma állunk kényszerhelyzet előtt, amikor erdeinkkel, bányáinkkal, sőt termőföl­deinkkel sem rendelkezünk és a körülöttünk alakult új államok pedig saját földjükről bírják magukat élelmezni, nem maradhatunk tehát to­vábbra is földművelő­ állam, mert míg egyrészt alig marad fölöslegünk, másrészt ezen a téren a versenyt sem bírnánk új szomszédainkkal. Nem marad tehát más hátra, mint a keletnek ipari gócpontjává fejlődni és nyers terményeinket egészen feldolgozni, nem pedig félig készen a külföldnek eladni, ahol aztán az utolsó simí­tások elvégzésével a jól hangzó gyári véd­jegyet reáütik és jóval magasabb árért vissza­kerül hozzánk, de a magyar ipar különleges ízlésének jellegével válljon iparunk világcikké: például a körmöcbányai és zsolnai majolikák és más egyebek. Minden országnak, de különösen olyan or­szágnak, amelynek valamiben importra van szüksége (nekünk sajnos, most mindenben szükségünk van az importra), gondoskodnia kell exportról is, m­ert különben előáll az a helyzet, hogy pénzünk kiszivárog az országból (most már rohamlépésben) anélkül, hogy az ismét visszajöhetne, mivel mi mindig csak veszünk és fogyasztunk, de úgyszólván semmit sem adunk el. Így valutánkat sem­ tudnók soha megszilárdítani, bármilyen kölcsönnel sem. Schweiz­stein a saját szenével dolgozik, mégis milyen ’szépen prosperál mert Van bizonyos iparcikkekben, olyan­­ exportja, amelyekért több­szörösen visszatérül a nyersanyagokért kiadott pénze. A pénzt ehhez a munkához egyharmad részben az állam, egy­harmad részben a város, egyharmad részben Szeged város polgársága különbség nélkül, élükön a pénzemberekkel, gyárosokkal, iparosokkal, háztulajdonosokkal és kereskedőkkel, részvénytársasági alapon vagy más formában adnák össze. Azt hiszem, a legszegényebb ember is szívesen fogja filléreit ilyen célra áldozni, mert az végeredményben neki is kamatostul vissza fog térülni.­ ­ Államok tömörülése (Saját tudósítónktól.) Nagyon messze va­gyunk még attól, hogy Magyarországon az igazi békesség rendje helyreálljon. Egyelőre nemzeti és keresztény restitúció jelszavával folyik az üldözés. Budapesten a hivatalokban nagy tisztogatás indult meg s százával meg százával teszik keresetlenekké s így földön­futókká a legkülönbözőbb hivatalok tisztvise­lőit, bírákat, tanárokat. A fővárosi példa kö­vetésre talál a vidéken. Letartóztatások ezrével. Szóval csak a személyekben, a ha­talom birtokosának személyében történt vál­tozás. De akármilyen vigasztalan is a jelen, pilla­natig sem kételkedünk abban, hogy a reakció alól is föl fog szabadulni az ország s hogy helyreáll az eddig hasztalan sóvárgott külső és belső béke! A külső béke megkövetésének egyik föltétele még most is az, hogy olyan kormány jöjjön, amely az ország társadalmának minden rétegét képviseli. Ez az ország érdeke s ez az antant határozott kívánsága, amely még mindig nem változott meg. Békés, a fejlődés, a megerősödés útjára vezető politikát nem lehet arra a „ma­gyar és keresztény“ szellemre alapítani, amely rövidebb, összefoglalóbb jelszóval csak így fe­jezhető ki: pogrom. A pogrom­ politika, demagóg­politika, a sorsa és végzete az, hogy megbuk­jék. S meg­ is fog bukni, ebben semmi kétség. Reális politikusokat, akik a ma viszontagsá­gos verekedésein túlra is gondolnak, az a kér­dés is foglalkoztatja, hogy mi lesz abból a maroknyi Magyarországból, amely a békekötés után még megmarad ? Ezt a földet teljesen körülzárják azok a nemzetek, akik között, nincs egyetlen jóakaró barátunk. De nyilvánvaló, hogy elzárkózottságban nem elzisztálhatunk. Képzeljük csak el a mostani helyzetünkből, hogy mit jelentene ez. Nekünk támaszt kell keresnünk.­­ Tudjuk, hogy az Ábrahám-kormány Jugosz­Végül pedig nem kell bizonyítanom, hogy ez a terv most még sokk­al aktuálisabb, mint a tavasszal, amikor még volt szén, sőt tűrhető árban és úgy látszott, hogy a jövőben is lesz. Ma már tudjuk, hogy nincs. Adler Mór kereskedő, a monarkia romjain. —­ lávia felé kereste ezt a támaszt , hogy a Fried­­rich-kormány Románia felé tekint. De olyan közjogilag szoros szövetség, amilyenre ezek a kormányok gondoltak, vagy gondolnak, aligha lenne kívánatos. Perszonális uniós Szerbiával vagy Romániával nálunk nem­igen óhajtanak. Hiszen ez a kapcsolat is a gyengébb fél rová­sára esnék, épp úgy, mint ahogy az Ausztriá­val való viszonylatunkban történt. De komo­lyan kell keresnünk a gazdasági szorosabb kapcsolatot összes szomszédaink irányában. Ebben a törekvésünkben nem fogunk elszige­telten állani. Számíthatunk arra, hogy a viszo­nyok kényszerűsége kedvező előzékenységet te­remt majd szomszédaink részéről. Take Ionescu lapja, a Rom­animea egyik ve­zércikkében érdekesen foglalkozik ezzel a kér­déssel s a következőket írja: “ A Habsburg-monarchia romjain meg­alakult a cseh, jugoszláv, lengyel és román állam, a Balkán-félsziget déli részén és Kis- Ázsia partjain a feltámadó hellenizmus képé­ben Görögország éled újra, ezenkívül a mo­narchiából még kisebb állam is alakult: Német- Ausztria és Magyarország. A fentebb említet öt állam­ közül egyetlen egy sem remélhet semmit Németországnak esetleges újjászületésétől, avagy Oroszország jövőjétől. Azonban, ha bármelyik állam szomszédságában kialakulna egy erős imperialista­ állam, vesztét jelentené ez az im­perializmus a szomszédnak.­­ Ezeknek a most alakult államoknak élet­föltételük, hogy őrködjenek a béke fölött, mert csak így konszolidálhatják gyenge egységüket és állíthatják talpra a háború alatt nagyot szen­vedett közgazdaságukat. Napnál világosabb, hogy ennek az öt államnak szövetségbe kellene tömörülni. Szövetségre lépve, az öt állam 75 millió lelket számlálna és hangját minden nem­zetközi kérdésben éppen olyan súllyal meghalla­nák, mint a nagyhatalmakét. Ez a szövetség az egyedüli mentség, az egyedüli biztonság. És ennek a szövetségnek meg kell valósulnia, mielőtt Oroszország föltámad. Ennek a szövet­ségnek azonban mindenekelőtt közös irányelvet kell találni és az irányelv más nem lehet, mint a demokrácia. Egy másik román lap, a Steagul Marghilo­­men párthíveinek lapja is azt írja, hogy a szövetségnek az idők folyamán ki kell ala­kulnia, de nem addig, a mig a német, orosz sötétben ugrás tart.** A Steagul még messzebbre megy s a szövetséget nemcsak a monarkia, hanem az Oroszország romjain épült egyes államok közt is képzeli. Persze Romániáról úgy ir, mint amely államnak feladata, hogy idővel „primus inter pares“ lehessen. Hogyan fog a szövetség kialakulni, azt most alig lehetne megközelítően megállapí­tani, de hogy a szövetség létrejön, annak valószínűsége szembetűnő. Hetvenöt millió lakosságú népszövetség. Vasárnap nyílik meg a CAIMRRINI­S RITFFF Mesas-n, Keleti­­fényesen berendezett UílIMDIVITlUO-DIAFIC palota.«Telefon 836. Állandóan kapható friss világos és barna sörök, legfinomabb feh­ér és vörös ó­borok. Pezsgők. Cognakok, málnaszörp, legfinomabb felvágottak, hideg sült csirke, kacsasült libasült, libamáj, libatöpörtyű, pástétomok, sonkás és vajas zsemlyék, szendvicsek, főtt tojások, hideg reggelik, uzsonnák és hideg vacsorák. 233 Tiszta, szolid és figyelmes kiszolgálás.

Next