Délmagyarország, 1920. február (9. évfolyam, 26-49. szám)

1920-02-21 / 42. szám

Szeged, 1920 február 21. (A belügyminiszter nyilatkozata.) Budapest, február 20. Beniczky Ödön bel­ügyminiszter A Nap munkatársa -elölt a követ­kező nyilatkozatot tette: “ Itt nem­ jöhet számba sem fáradság, sem költség. Minden eszközt és minden módot érvé­nyesíteni kell arra, hogy ez a nyomozás a kezünkre adja a sebeseket. Megvan a reményem, hogy kétszer 24 óra alatt tudni fogjuk, hogy kik követték el a gyilkosságot. A nyomozás és vizsgálat lefolytatása után természetesen a statáriális intézkedés kötelessége lesz a leg­szigorúbb ítélet hozásával példát adni, mert meg fogjuk mutatni, hogy közönséges bűntettel állunk szemközt és hogy senki sem követhet el a mi konszolidálásunknak a külföld előtt is ismert és méltányolt rendje és menete ellen ilyen példátlan aljasságot. (A szociáldemokrata­ párt vezetősége a bűnesetről. A Magyarországi Szocialista Párt titkárságá­tól Az Est a következő felvilágosításokat kapta az ügyre vonatkozólag: “ A pártvezetőség tegnap­­ foglalkozott a szörnyű bűnüggyel, de csupán abból a szem­pontból, hogy hogyan rójja le kegyeletét So­mogyi Bélával szemben. További határozat­hozatalra a jelenlegi hangulatban nem gondol­hattunk. A pártban rettenetes az izgalom, a legsúlyosabb sérelmek és üldöztetések érik a pártot egymás után. Felmerült az a kívánság, hogy Somogyi Béla temetésének napján az egész munkásság tartson munkaszünetet. Az eddigi tervek szerint a temetés vasárnap dél­után lesz, ebben az esetben természetesen a terv tárgytalan. Ha azonban csak hétfőn, vagy kedden temethetnék Somogyit, a párt­vezetőség munkaszünetet fog valószínűleg elrendelni.­­ A Népszava felelős szerkesztőjének poli­tikai okokból sok ellensége volt. Az egyik fel­jelentés a másikat érte és a vizsgálat meg is indult ellene. A kihallgatott tanuk vallomásából megállapították, hogy a kommünn alatt Somogyi­nak mellőzött szerepe volt a Népszavánál, egyetlenegy politikai cikket sem irt, nem en­gedték szerkeszteni, félreállították.­ ­ (Friedrich István nyilatkozata.) Budapest, február 20. Friedrich István had­ügyminiszter a következőképen nyilatkozott a gyilkosságról: — Én, mint hadügyminiszter nemcsak ezt az egy esetet, sajnálom, hanem véleményem, hogy visszamenőleg augusztus 7-ig is rendes hadbíróság, vagy polgári törvényszéki úton felül kell vizsgálni minden hasonló esetet, mert én gyilkos és gyilkos között nem ismerek kü­lömbséget. Egyformán kell büntetni, azokat, akik hasonló gaztettben részt vettek. Mentő­körülményt csak azon esetek számára tudnék elképzelni, amelyeket az ellenforradalom­ első napjaiban népítéletszerűen maga a felháboro­dott néptömeg hajtott végre. Én ki fogom ter­jeszteni Somogyi Béla ügyében a vizsgálatot nemcsak azokra, akik a gaztettben részesek voltak, hanem azokra is, akik azt leplezték, vagy leplezni megkísérelték. « (Pósz Jenő életben van.) Az Lst jelentiTöbb lap azt írta, hogy Pósz Jenő eltűnt és nem találják. Egy hatóság ér­tesítette az illetékes köröket, hogy Pósz él és le van tartóztatva. ▼ Aranyat, ezüstöt, brilliánsokat, rízt: pénzeket, Omega és Schaffhauseni órákat legmagasabb árban vesz BOKOR IZSÓ «k»zerész Kelemen utca 7. q Telefon 16—07. DELMAGYARORSZAO TELEFON, Huszár marad miniszterelnöknek. A Nap jelenti: A kereszténybiők két pártja között megindult tárgyalásra vonatk­zólag megbízható forrásból a következő jelentést kaptuk: “ A jövő szombaton választja meg a nemzetgyűlés az ország kormányzóját és Horthy Miklós eskütétele után a kormány az új államfőnek átadja lemondását. A kormányzó előreláthatólag ismét Huszár Károly miniszter­elnököt bízza meg a kormányalakítással. * — Fordulat a Tiszántúl kiürítése ügyében. Budapest, február 20. A Tiszántúl ki­ürítése dolgában lényeges fordulat követ­kezett be. Tegnap este Budapestre érke­zett Dimitrescu román ezredes több ro­mán katona kíséretében és a Gellért­­s­állóban szállt meg. Ma délelőtt Dimit­rescu ezredes megjelent Graziani tábor­nok előtt a francia missziónál. A román katonai misszió a Tiszántúl kiürítése tárgyában lépett érintkezésbe Grazianu tábornokkal, de tárgyalni fog a többi katonai misszióval és a diplomáciai kép­viselőkkel. A román kormány eredetileg még december végén egy polgári missziót akart Budapestre küldeni. Ez a terv akkor nem valósult meg. Beavatott hely­ről úgy értesülünk, hogy az ezredes és kísérete huzamosabb ideig Budapesten marad és nincs kizárva, hogy a magyar kormánnyal is érintkezést keres. A misszió itt tartózkodása állítólag össze­függésben van azoknak az utazási ne­hézségeknek megszüntetésével is, ame­lyek jelenleg Magyarország és a meg­szállott részek között fennállanak. Aranyat, brilliánst ékszereket, platinát minden mennyiségben legmagasabb áron vásárolok FISCHER K­ÓRUS és ÉKSZERE Z * Kont-kávéhi­ adieu. 141 Szivarkahüvely, cigarettapapir különféle minőségben, legolcsóbb be­szerzési forrása lekole­a. 22. ez. a. dohánytSzade ________________ 288__________ URANIA M­AGY-TUD színház u rvrtii­ri«» telefon 872. = Szombaton és vasárnap, február hó 21. és 22-én a Star-film­gyár újdonsága HALCYONE. Ellinor Glynn regénye 4 részben. . A főszerepben Hollay Camilla és Garamszegh­y Sánd­or. Előadások d. u. >/« 5, ‘/i 7 és V« 9 órakor. Vasárnap 2, •/­ 4, 5, */. 7 és V. 9 órakor 3 TÁVIRAT. Renner visszautja a Nyugatmagyar­­országról való lemondás gondolatát. A M.T.I jelenti Bécsből. A nemzetgyűlés tegnapi ülésén Renner kancellár interpellációra válaszolva kijelentette, hogy az osztrák kor­mány a saint-germaini béke alapján áll és amellett kitart. Az antantnak az a felfogása, hogy a határokról való döntés nemcsak a két szomszédot érdekli, hanem valamennyi szomszédos hatalmat. A saint-germaini szer­ződés nem két állam közötti egyszerű szerző­dés, hanem népjogilag konstruktív okmány, olyan szerződés, amely valamennyi félre kötelező. A Magyarországgal való külön szerződés eszméjét már csak azért is vissza kell utasítani, mert a nyugatmagyarországi terület de iura már Német-Ausztriához tartozik, ha ezt a jogot ez idő szerint még nem is tudjuk megvalósítani. Vissza kell utasítani azt a gondolatot, — mondotta­­ — hogy Nyugat- Magyarország állami és nemzeti jogait bármi­féle gazdasági kompenzációért áruba bocsás­sák vagy elkótyavetyéljék. D’Annunzió fenyegetése. Budapest, február 20. A budapesti tudósító jelenti Belgrádból: D’Annunzio Zárában be­szédet mondott, amelyben kijelentette, hogy a fiumeik e határozták hogy felgyújtják az összes állami épületeket, ha Fiumét Jugosz­láviához csatolják Fizetek 43 K-t egy gramm aranyért; használható tár­gyakért többet is. Régi aranypénznek grammját 100 K-val fizetem. Régi ezüst pénzt és brilliáns ékszert bárkinél ma­gasabb árban veszek. Keresek megvé­telre Omega, Schaffhauseni és Braus­­wetter-féle órákat igen magas árban. Óra és ékszerjavító műhely­ GÁSPÁR FERENC Kölcsey­ utca 2. szám. A szociáldemokrata­párt feloszlik (?) Budapest, február 20. Az Est jelenti: Értesülésünk szerint a szociáldemokrata­párt és a párt egyes tagjai ellen ismé­telten irányult atrocitások, amelyek között különösen Somogyi Be­a meggyilkolása keltett nagy megdöbbenést, előrelátható­lag készteti a­­ szociádemokrata-pártot, hogy politikai álláspontját revideálja. A szociáldemokrata-párt választmányának legközelebbi ülése dönteni fog afelett, hogy mi legyen a pártnak és a munkás­ságnak jövőbeni elhatározása, illetőleg van-e egyáltalán értelme a párt és a Népszava létezésének. A szociáldem­okrata­ párt, érte­sülésünk szerint, szombaton este, vagy hétfőn délelőtt tartandó pártválasztmányi ülésen ki fogja mondani a szociáldemo­­krata­ párt feloszlatását és ennek követ­keztében megszünteti a párttitkárságot, a pártszervezeteket és nem jelenteti meg többi a párt hivatalos orgánumát, a Népszavát. A­ pártban kialakult vélemény szerint ez a félreállás az egész munkásság érde­kében történik.

Next