Délmagyarország, 1920. március (9. évfolyam, 50-74. szám)
1920-03-28 / 72. szám
SierkuitSiit és kiadóhivatal , SZEGED, BOLD00ASSZONY-SUGÁRÚT 4. SZÁM A a sarkeaxtónór óa kiadóhivatal telefonja: 305. Szeged, 1920 ELŐFIZETÉSI ÁRA: tgét évre 180.— K negyedévre 45.— K félévre , 90.— K egy hónapra 15.— K IX. évfolyam 72. szám. Nyomda: SZEGED, PETŐFI SÁNDOR SUGÁRÚT 1. SZÁM A nyomda telefonja : 16-34. Vasárnap, március 28. A nemzetgyűléshez. A turáni átok szelleme lebeg a nemzetgyűlésen a béke és munka szelleme helyett. Folyton az alkotó és termelő munka jelszavát vagdossák egymás fejéhez az uj honatyák és egyre személyi és pártérdekek miatt mennek ölre. Mohács előtt volt ilyen levegője a magyar országgyűlésnek Rákos mezején és most — a második Mohács után vagyunk. Egy régi nemzetgyűlés jut eszünkbe önkénytelenül, ha a mai meddő és áldatlan nemzetgyűlési torzsalkodásokra és tusákra gondolunk. Az 1848-iki magyar nemzetgyűlést nem kisebb költő köszöntötte , lángoló lélekkel és lángoló szavakkal, mint Petőfi Sándor. A nagy költő, aki még akkor nem vesztette el nálunk szokatlan népszerűségét királyellenes és republikánus verseivel némelyek előtt, maga is pályázott a honatyai tisztességre és a pátriájában, Szabadszálláson óhajtott föllépni, mint követjelölt. Az uszítók azonban ellene ingerelték a választók egy részét, úgy, hogy Petőfinek kocsin kellett elmenekülnie a mondvacsinált népharag és az ellene zúduló kövek zápora elől. Senki sem próféta a saját pátriájában — ez az igazság még Petőfi Sándoron is beteljesedett. Sebaj, ő használni akart csak hazájának és ha nem használhatott, mint nemzetgyűlési követ, használni próbált, mint költő és megirta A nemzetgyűléshez című költeményét, mikor az az ország házában összegyűlt, hogy a haza sorsát megvitassa, hogy a nemzet jövőjéről tanácskozzék és határozzon végre. Hogy a kockát elvesse jobbra, vagy balra. Ez a gyönyörű Petőfi-vers túlszárnyalt a politikai alkalmon, mint a sas a völgyeken és ma is véresen és komolyan aktuális, úgy zeng a mai nemzetgyűlésnek, a nagy idők kis embereinek lármája és viszálya felé, mint az örökkévalóság ekhója, amelyet visszavernek — Petőfi szerint — az időnek bércei, a századok. Amit hűvös, okos józansággal, nemes mérséklettel Csernoch János hercegprímás intéz a nemzetgyűlés tagjaihoz, békére és munkára kérve őket a haza nevében, a magyarság jövője érdekében, azt Petőfi forró szivvel, lángoló aggyal mennydörgi oda, mint prófétai és apostoli mementót. Az a hon, melyet őseink szereztek Veritékökkel s szivük vérivel. Az a hon többé nincs meg, csak neve Bolyong közöttünk, mint a temetőbül Éjféli órán visszajött kisértet. Az a hon többé nincs meg, falait Elmorzsolták a mai kor férgei S az uj vihar szétfujta födelét S lakói most az ég alatt tanyáznak. Mint a vadállat és mint a madár. Egy uj hazát kell teremteni — üzeni Petőfi — 1848-ból 1920-nak, egy uj hazát, ahol ne legyenek kiváltságok kevély, nagy tornyai, Sötét barlangok, denevértanyák, Egy uj hazát, hol minden szögletig Eljusson a nap s tiszta levegő, Hogy minden ember lásson s ép legyen! De vájjon tudják-e ezt mind mélységes öntudattal és megtudják-e ezt csinálni azok, akiknek kezébe és eszébe, szivébe tette ma sorsát e sorsverte magyar nép ? Kit a hiúság vagy silány önérdek Csábit e helyre, az szentségtelen Lábbal ne lépjen e szentelt küszöbre! A költő régi, de örökkön új erejű és igazságú szavait ma remények és kétségek között visszhangozza ez a letiport és lerongyolódott ország. Remélnünk kell, hogy a magyar szabadság harcának váteszi lelkű költőjét meghallja és meghallgatja a magyar nemzetgyűlés és a szerint beszél és cselekszik e válságos időkben, amikor (Csernoch János hercegprímás találó szavát citáljuk) figyelnek bennünket. Egy egész világ figyel bennünket és amit nálunk lát és hall, attól függ jórészben sorsunk jövendő alakulása. Rajtunk áll, hogy mit lásson és halljon tőlünk a világ, rajtunk áll, hogy egy egész világ rokonszenvét, sőt tiszteletét és háláját kiérdemeljük. A haza érdekében kell megtennünk mindent és akkor nyert ügyünk lesz egész világ előtt! TARCA UJ VERSEK. TAVASZ EZ IS . .. Tavasz ez is, tavasz. Az égen szőke fényvég, A földön barna hantok, A nőkön lenge illat, A fákon szürke barkák. Tavasz ez is, tavasz. Valami mégis elment És nem jön vissza többé, Valami mégis elszállt És soha nem találom, Valami mégis elmúlt És nem tudom a sírját... Egy húr a hegedűmön. Boldogan bánatos hang. Elpattant. De az ég még azúros. De a föld ibolyás meg. De a nők még suhannak. Tavasz ez is, tavasz . .: A kormánybiztosságok betöltése. Haller és Rubinek miniszterek nyilatkozatai. — Az első női képviselő. Budapest, március 27. Haller István közoktatási miniszter egy interjúban cáfolja azt a hírt, mintha Apponyi kormányelnöksége alatt szakminiszterekből való kormányt sokan portálnának. A kormány helyzete, mondotta, teljesen megszilárdult. A feszülő energiák, amelyek intrikákban és sokszor felesleges személyeskedésben keresnek kielégülést, meg fognak nyugodni abban, hogy pozitív munkát végezhetnek. Rubinek Gyula földmivelési miniszter egy másik híresztelést cáfol, amely a magyar trón betöltéséről szól. A királyság kérdése, mondotta, nem aktuális. Magyarországon van már államfő s addig, míg a nemzet máskép nem határoz, veszedelmes minden mesterkedés, amely most a kérdés előtérbe tolásával erőszakoskodnék. (A kormánybiztosságok.) A kormányzásra vonatkozó személyi kérdésekkel foglalkozott a kisgazdapárt, amely a betöltetlen miniszteri tárcák és államtitkárságok ügyét kívánja felszínre hozni, főleg pedig a főispánságok, illetőleg kormánybiztosságokét. Simonyi-Semadam miniszterelnök nyilatkozott erről a kérdésről s azt a hitet fejezte ki, hogy HARMÓNIA. * A lomha gyász kútjából, melybe hulltál S topogtál ájult fájdalommal ott, Emeld föl a fejed, mig megvakulnál És összerogynál bús élő halált! A csillagok gyémántmezője némán, Derűsen int feléd, — vig ternelő — ts mély békét ragyog rád mind e gyémánt, Világtörvényt mosolygón hirdet ő! A fénye testvér a beteg sugárral, Mely mély szemedben ég fájó lilán S a végtelenből a szivedbe szárnyal. Sötét a kút és a sors oly silány, De ég a fény és épen él a törvény S örök örömbe szédít át ez örvény. EZ A FÖLD .. . Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz. E föld örökre altatón maraszt, E föld, amelyből nincsen egy rögöd, Csak gúny és vád, örökös örököd. Itt bujdokoltál hosszú éveken Nehéz robotban, messze végeken, Tanítva és tanulva éjt, napot, Megsüvegelve urat és papot. És álmodoztál Párizsról, a vak Végvári éjben, őszi ég alatt És Pestig sem jutottól el, szegény. Fáradt, kopott, dalos vándorlegény. Már itt maradsz e földön, föld alatt. Még könnyed és pár versed megmaradt, Ha sanda szem rád görbén néz falán, Megbékél pár szív a szived dalán. TÚRÁN UTÁN. Néha megcsap, mint napkeleti illat, Fűszeres, álmos, valami vad mámor, ősi szavaknak mély zsongása ringat És elcsal inner, e fonnyad! világból. Néha elfog valami kis honvágy Az ős pusztára, amit cserbehagytunk S szivembe tündökölnek égi rónák Vén csillagai s megállók alattuk És érzem, eltévedtem a sűrűben Az embernyájban, idegen gyűrűben. Kőbörtönök közt tétováz a léptem És érzem, hogy hiába hull a vérem, Közönynek szürke homokja beissza És őshazámba nem mehetek vissza ! JUHÁSZ GYULA.