Szeged, 1920. szeptember (1. évfolyam, 14-38. szám)

1920-09-26 / 35. szám

Szeged, 1920 szeptember 26.____________________________SjZ­E O­E P Tisztelgő küldöttségek. A jegyzőkönyv hitelesítése után az ülést berekesztették s a főispán hiva­tali helyiségébe vonult vissza, ahol a nagyszámú küldöttségeket az­ alábbi részletezés szerint fogadta. A küldöttségek fogadása előtt dr. Aigner Károlyt báró Tallián Béla és Kállay Albert belső titkos tanácso­sok keresték fel és nyilvánították szerencsekivár­ataikat főispáni instal­lációja alkalmából. A szegedi papság nevében Vár­helyi prépo­t a következő szavakkal üdvözölte a főispánt: Méltóságos uram! A szegedi ifjúság nevelésével foglalkozó paps­á nevében fogadja a legmélyebb tisztelet kifejezését kinevezése alkalmával. Tudjuk, hogy Méltóságos uram mindig hűséges fia volt az egyháznak és éppen ezért személye garanciát nyújt arra, hogy a társadalmat egyedül boldo­gító kéresz­ény eszmék minden té­ren érvényesülni fognak. Ez a jelszó vezesse működése közben : Mindent megújítani a kereszt jegyében. A főispán válaszában kijelentette, hogy már születésénél fogva is min­dég harcos kereszténynek vallotta magát. Az marad most is, bár az ő harcmodora eltér az álkeresztények frázisokba burkolt demagógiájától. Jelszava­ most is ez: Mindent Iste­nért, a királyért s a hazáért. Szeged város tisztikara nevében dr. Somogyi Szilveszter polgármester üdvözölte a főispánt. Feltárta a tisztviselői kar sivár anyagi helyze­tét, amelyből az következik, hogy a­ tisztviselők nehéz munkáját csupán a hazafias érzésük diktálja, mert a fizetésükből megélni képtelenek. A főispán kijelentette, hogy ő is csupán hazafiasságból vállalta nehéz megbízatását, de minden embernek tudnia kell azt, hogy szenvedések, nélkülözések között is „a haza mindenek előtt.“ A vidéki törvényhatóságok részé­ről K. Nagy Sándor, Csongrád vár­megye alispánja sok sikert és bol­dogságot kívánt működéséhez, a szomszédos törvényhatóságok nevé­ben. A királyi ügyészség és kerületi börtön tisztviselőinek üdvözletét dr. Szász Iván főügyész tolmácsolta., Dr. Szalay József kerületi rendőrfő­kapitány a kerületi rendőrtisztek nevében mondott üdvözletet. Az ügyvédi kamara Reputációját dr. Végman Ferenc vezette. A fő­ispánt ügyvédkollégái nevében meleg szavakkal üdvözölte. Aigner főispán válaszában a következőket mondotta: úgy érzem magamat, mint mikor az ember a családja köréből eltávozik, majd újra visszatér oda. Ezelőtt négy hónappal röpültem ki az ügy­­­védi család fészkéből, úgy érzem e pillanatban, mintha újra visszatértem volna. A szegedi pénzügyi hatóságok ne­vében dr. Sajtos Samu pénzügy­igazgató gratulált az új főispánnak. A szegedi középiskolák, felsőke­reskedelmi és ipariskola, valamint a kisdedóvó és népiskolák részéről hatalmas küldöttség jelent meg, amelynek szónoka dr. Lippay György gimnáziumi igazgató volt. Az állami hatóságok üdvözletét Kiss Ferenc kir. tanácsos tolmá­csolta. Az államvasutak kiküldötteit Villax Béla leszámoló-hivatali főnök­­ vezette. ... A szemkórház, gyermekmenhely és bábaképezde orvosi kara következett ezután, melynek szónoka dr. Cso­­hány Gyula bábaképezdei igazgató volt. A Kereskedelmi és Iparkamara, az Ipartestület és a Kereskedők Szö­vetsége, valamint a Lloyd-Társulat nevében Wimmer Fülöp kenderfonó­gyári igazgató mondott üdvözlő be­szédet. Tudjuk, — mondotta többek közt — hogy Méltóságos uram oly családból származik, mely a kereskedelem legtiszteletreméltóbb tagjait nyújtotta már eddig váro­sunknak. Reméljük, hogy a főispán ezt a kereskedelem iránt érzett sze­­retetét megtartja mostani pozíciójá­ban is. Reméljük, hogy a szegedi iparosok és üzemek anyagkészlettel és tüzelőanyaggal való ellátása ér­dekében nagybefolyású állására való tekintettel mindent elkövet a szegedi ipar fellendítése érdekében. A főispán válaszában kifejtette, hogy tudatában van annak, hogy egy lerombolt ország iparának és kereskedelmének mily fontos a hi­vatása és minden tekintetben az illetékes szakkörökkel vállvetve fog törekedni annak felvirágoztatására. A Baross-szövetség nevében Zieg­ler Alfréd köszöntötte a főispánt. A munkásbiztosító pénztár részéről Mayer Antal, a Mérnök-egylet részé­ről pedig Thiring Oszkár műszaki tanácsos fejezték ki jókivánataikat. Az ujságíró-egyesület küldöttsége nevében Sz. Szigethy Vilmos elnök mondott üdvözlő beszédet. Azért jelentünk meg Méltóságod előtt, — mondotta — hogy a szegedi újságírók nevében hitvallást tegyünk törhetetlen magyar érzésünkről és hazaszeretetünkről. A főispán hosszabb beszéd ke­retében válaszolt a küldöttségnek és főleg arra kérte az újságírókat, hogy az újságok hasábjain ne csak a száraz tényeket regisztrálják, ha­nem oktató és közérdekű cikkek terjesztésével járuljanak hozzá a nép szellemi nívójának fejlesztéséhez. A nyugdíjas katonatisztek nevében Straubert József nyugalmazott ezre­des, a Vöröskereszt, a zsidó nőegy­let, a Katolikus Leányegylet és a kisdedóvó küldöttségeinek nevében dr. Pálfy József, a színészek nevé­ben Palágyi Lajos igazgató, a Dél­vidéki Liga nevében dr. Bekker Vendel tanítóképezdei igazgató, a Tisztviselők Otthona nevében Hauser R. Sándor, a katonai hadastyán ön­segélyző egyesület nevében Koncz Antal, a keresztény szocialista­ párt ne­vében Kopasz Antal MÁV ellenőr, a szegedi tűzoltótestület nevében pedig Papp Ferenc tűzoltóparancsnok mon­dottak üdvözlő beszédeket, amelyekre a főispán külön-külön válaszolt. Legutoljára volt osztálytársai ke­resték fel a főispánt, akiknek a szó­noka dr. Eisner Manó ügyvéd volt. A főispán volt iskolatársaival a hivatalos komolyságot félretéve ke­délyesen­ elbeszélgetett. Összesen huszonöt küldöttség kereste fel a fő­ispánt. A kihallgatások délelőtt 11 órától délután 1 óráig tartottak. Bankett a Tiszában. Két órakor vette kezdetét a díszes társasebéd, amelyet Szeged városa rendezett az installált főispán tisz­teletére. Négy hatalmas asztalnál foglalt helyet a fényes bankett mint­egy kétszáz résztvevője, akik telje­sen megtöltötték a Tisza-szálló nagytermét. A társasebédhez Urbán Lajos zenekara szolgáltatta a muzsi­kát. Az étlapon ötfajta étel, gyü­mölcs, kávé és négyfajta bor sze­repelt. Az első felköszöntőt dr. Aigner Károly főispán mondotta. Horthy Miklós kormányzót, mint új hon­alapítót üdvözölte, éltette a nemzeti hadsereget, amely Szegedről indult ki, ahol ma is százötvenezer ember várja Horthy parancsát. Dr. Somogyi Szilveszter polgár­­mester szerencsekivánatait fejezi ki dr. Aigner Károly főispánnak, aki e nehéz időkben foglalta el állását. Aigner Károly főispán vérünkből való vér, — mondotta — aki ismeri Szeged népét és igy minden tény­kedésével hasznára lesz szülőváro­sának. Utána Lippay György köszöntötte fel a főispánt. Az emelkedett hangulatú társas­ebéd lapunk zártakor még nem ért véget. Este díszelőadás lesz a színház­ban a főispáni installáció alkal­mából. ARANYPILLE íS”dla Belvárosi Moziban hétfőn, kedden és szerdán. (Itt egy táviratunkat törölt a cenzúra.) BHBÓS ARPHD speciálista miiórás I I Ki akar olcsó cipőt? I javítómühely*­ OlSó i­at 13 Saját készítésU box «■ serró félcipők 600 és SZBotToSLuSStA szám. « ^PV^H “• -g»t| Valéria.té"SRVAT" Cipő,,Boklor-palota. E2ÜSf evőszerek ^l*fh*ír Testvérek olcsón, 6, 12, 24 személyre való, jjBOED, Káfá,,’utca 10‘ “A m’ díszes személyre kazetták­ ín, nagy választékban, elsőrangú munkaékszerek, órák javítását és alakítását olcsón végezzük, 86c _____________________________3_ . * Millerand bevonult az Elyséebe. " VERSAILLES, szept. 25. (M. T. I. Havas.) A nemzetgyűlés ülése után Bourgeois, a szenátus elnöke, a kamara elnöke, néhány szenátor és képviselő üdvözölték a köztársaság új elnökét. Millerand az üdvözlésre beszéddel válaszolt, amelyben a többi között ezeket mondotta: — A győzelmes Franciaországnak föl kell építenie romjait, be kell kötöznie sebeit és újra virágoznia kell. Ennek elérése végett követelni kell a versaillesi békeszerződés alap­ján őt megillető kötelezettségeknek teljesítését. Új korszak kezdődik. A francia demokrácia szövetségeseivel egyetértve őrködni fog fennmaradásán és további fejlődésén. A köztársaság elnökének különösen fontos feladata, hogy a miniszterek és a kamarák elnökeinek közreműködésével bizto­sítsa olyan külpolitika folytatását, amely méltó győzelmeinkhez és ha­lottatokhoz. Az elnök beszédét egy­hangú és hosszantartó tetszéssel fogadták. Millerand ezután az Elyséebe vonult, ahol a kormány tagjai át­nyújtották a kormány lemondó le­velét. A lengyel-orosz béke­tárgyalás. BERLIN, szept. 25. (M. T. I.) Varsóból jelentik a lapoknak . Rigá­ból ma ideérkezett hivatalos és ma­gánjelentések hangja optimisztikus ugyan és bizakodással szólnak a közeli lengyel—orosz békéről, de olyan magánjelentések is jöttek, amelyek a túlzott optimizmust nem tartják helyénvalónak. Berlini újságok közük az United Telegramm rigai jelentését, amely azt mondja, hogy­ a békedelegáció második teljes ülését Joffe ajánla­tára pénteken tartják meg. Az ülés elé feszült figyelemmel tekintenek, mert Joffe, — mint egy orosz titkár közölte — az orosz és ukrán béke­delegáció nevében nyilatkozatot fog tenni. GENF, szept. 25. (M. T. 1.) A Pesti Hirlap­ mak jelentik Rigából: A lengyelek és oroszok között meg­hiúsult béketárgyalások ellenére mindkét részről csapat- és lőszer­pótlásokat küldenek a frontra. A lengyel sereg további katonai sikerei folytán az egész volhiniai három­szög birtokában van. Az oroszok a Niemennél tehermentesítő offenzívát készítenek elő és ebből a célból már egy hadosztályt vontak össze. ARANYPILLE része^­a Belvárosi Moziban hétfőn, kedden és szerdán. HAMIS HÍREK A MAGYAR­­ROMÁN SZÖVETSÉGRŐL. A M. T. I. jelenti: Kapcsolatban azokkal a megbeszélésekkel, amelyeket a vasúti forgalom felvétele tárgyában magyar és román vasúti és keres­kedelmi megbízottak folytattak, kül­földön hírek jelentek meg egy állító­lagos magyar—román katonai szövet­ségre vonatkozó tárgyalásokról. Ille­tékes helyen a M. T. I.-át felhatal­mazták annak közlésére, hogy ezen híresztelés teljesen alaptalan. Megvételre keresek magas áron arany karcsalt, órákat és brilliáns ékszereket. KW FISCHER JÓZSEF fi-ÄÄ

Next