Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1922-07-23 / 168. szám

2 SZEQBD ütközéshez neki semmi köze nincs. Hír Györgyöt, az Ébredő Magya­rok Egyesületének elnökét az ügyész­ség kikérte a nemzetgyűléstől, hogy megindíthassa ellene az eljárást. A belügyminiszter Héjjas letartóz­tatásáról. BUDAPEST, július 22 Rakovszky Iván belügyminiszter Héjjas Iván letartóztatásával kapcsolatosan a kö­vetkezőket mondotta: — Néhány nappal ezelőtt jöttünk rá, hogy az országban tiltott tobor­zás folyik. A szálak Nyugatmagyar­­ország felé vezettek. Megállapították, hogy a szervezkedés központjában Hir György képviselő áll. A moz­galmat — sajnos — nem tudtuk leszerelni, hogyha végül egy határ­­incidens nem történt volna. Erre azonban kénytelenek voltunk teljes energiával föllépni és a vezetőket letartóztatni. A vezetők most már mind le vannak tartóztatva, többek között Héjjas Iván is, akinek két szempontból tisztább a helyzete, mint a többi vezetőé, nevezetesen, hogy ő, amikor látta, hogy a kor­mány az akció leszerelésére megtette az intézkedéseket, azonnal igyekezett a maga szervezeteit kivonni a dolog­ból, másrészt pedig férfiasan és egyenesen vallotta be az egész akció keletkezését és célját. Nem tett úgy, mint a többi vezérek egy része, akik ravaszkodtak, kereken tagadtak és a háttérben folytatták a munkát. Az erélyes lépésekre annál is inkább szükség volt, mert nem állhat fönn az a helyzet, hogy az országban egyesek, bármilyen ideális céloktól vezetve, csapatokat szervezzenek és azok élére álljanak. Az ország biz­tonsága és nyugalma érdekében a kormány mindenkor teljes eréllyel lép föl és csak arra kéri azokat, akik szintén ezt a célt tartják szem előtt, hogy bízzák ezt a kötelességet a kormányra és ne akarjanak szabad csapatokkal végeztetni államfelada­tokat. A hátit Bécsben. BÉCSk julius 22. A nyugat­magyarországi fölkelés elnyomásáról érkezett budapesti jelentések itt álta­lában megnyugtatóan hatottak. Kü­lönösen a m­agyar kormány erejét kommentálják igen kedvezően és azt hangoztatják, hogy ez nem csak Ausztria szempotjából kedvező, hanem általánosságban megnyugtatja a Nyugatot a tekintetben, hogy a magyar kormány szilárdan állja a helyét és Magyarország belső kon­szolidációjának megmentésére ren­delkezik a kellő elhatározással és erőhatalomm­al. Házat! Földet! Üzletet! Sttt’.SfWJST! Szabó ingatlan iroda által. Takaréktár­ utca 3. Telefonszám: 10—54 Szolid és a legmeg­bízhatóbb^—Állandó nagy előjegyzés házak, földek és ötletek eladására^ iom Szegeden is toboroztak a nyugatmagyarországi fölkelők. Még mielőtt letartóztatásukra került volna a sor, elutaztak Szegedről a felelőtlen toborzók. A nyugatmagyarországi fölkelés ügyében megindított nyomozásnak szenzációs eredményei vannak, nap­­ról-napra újabb és újabb letartózta­tások történnek, amelyek országos izgalmakat idéztek elő. Az állam­rendőrség főkapitánya a nyomozást a vidékre is kiterjesztette, de még mielőtt ez megtörtént volna, a sze­gedi rendőrség politikai nyomozó osztálya észrevette, hogy Szegeden gyanús szervezkedés folyik. A szervezést két fiatalember foly­tatta, akik az első nyugatmagyar­országi felkelés után telepedtek meg Szegeden és azóta itt éltek. Sze­mélyi adataikra vonatkozólag a rend­őrség nem adott tájékoztatást s csak annyit sikerült megállapítanunk, hogy mindkét fiatalember leszerelt had­nagy. A rendőrség a legnagyobb részletességgel utánajárt a toborzási mozgalomnak, de a nyilvánosság számára semmit sem közölt. Sikerült azonban megtudnunk, hogy a rendőrség minden pozitív adatot megszerzett a toborzók mű­ködésére vonatkozóan. Megállapítot­ták, hogy több olyan szegedi fiatal­ember, akik már az első nyugat­magyarországi fölkelésben is részt­­vettek, ismét Nyugatmagyarországra utaztak s így nyilvánvalóan szere­peltek a második fölkelésben is. A rendőrség látva a gyanús moz­golódást, eleinte tarózkodó maga­tartást tanúsított a két főmozgatóval szemben. Ne­m tudta ugyanis a rend­őrség, hog­y hazafias fölbuzdulásnak, vagy lázadásnak minősítse-e a felelőt­lenül indított mozgalmat ? E fontos kérdés tisztázása végett a szegedi államrendőrség főkapitány­sága utasítást kért a belügyminisz­tertől és ettől tette függővé a jog­talanul toborzók letartóztatását. Ez­alatt a szervezkedés tovább folyt ugyan, de a rendőrség a titkos moz- ________Szeged, 1922 fúlhu 23. Fülöp József uri szabósága Szentháromság utca 5. A legkényesebb igényeket kielégítve olcsó napi áron 1193 Elsőrendű FAZONÖLTÖNYÖKET, FIÚ-, GYERMEK- és SPORTRUHÁKAT készít. golóddst óráról-órára figyelte. Közben, mint jól ismeretes, ez egész fölkelés m­ghiúsult, a kor­mány lázadásnak minősítette a fel­kelést, jöttek a letartóztatások és a nyomozás kiterjesztése a vidékre. Mire a hivatalos nyomozást Sze­gedre is elrendelték és mire a sze­gedi rendőrség a letartóztatást foga­­l­matasítani akarta, akkorra a szóban­­forgó két fiatalember elutazott Sze­gedről. Megállapítható, hogy a fiatal­emberek Nyugatmagyarország felé vették ujjukat. Megjegyezzük, hogy a rendőrség még nem hagyta abba a nyomozást, hanem kihallgatja mindazokat, akik­ről föltehető, hogy a nyugatmagyar­­országi fölkelők mozgalmához csatla­koztak. Szegedi Vigszinpad Horváth Mihály­ utca 8. Igazg. telefon 258. Pénzt, telefon 582. IGAZGATÓ: Kludi Kálm­án, Vasárnap is hétfőn, Július 23. és 24-én Rendkívül kacagtató új műsort A SÁTÁN MASZKJA. Tntpmtm,­ Böcögő But Balázs esete Faludi Kálmán parasztkomédiája. A BÖRZE. Zágon István tréfája. MIHA­LOVITS ft Co. JIMMY ÉS TOM Fenyő Irma Babrik János uj sanzonokkal, uj szólókkal. Faludi Kálmán eredeti palóc dalaival. Mát­hé, Rá«ó Ida és Bihari uj számokkal. Vasárnap, július hó 23-án délután fél 6 órakor ZÓnn-ELŐADÁS tél helyalakkal. Színre kerülnek. I A civil ruha. vígjáték. A hordár. Bodrogi faltengeri tréfája és az összes attrakciók. Előadások kezdete este fár 9 órakor. Helyárak : Zaólye bő, támlásazik 40,­­ óranék 30, — Kállay dr. jogi szemináriuma Pallavicini­ u. 3. alatt fogad egész nap. burleszk apacsjelenése. CSEVEGÉS. A nekrológok, amelyek Ambrus Zoltán távozását a Nemzeti Színház éléről hírül adták, szinte kivétel nél­kül megegyeztek abban a kettős megállapításban, hogy a Midás ki­rály és a Berzsenyi báró és családja szerzője a legfinomabb kultúrájú élő magyar író és hogy távozása nem jelent veszteséget a Nemzeti Szín­házra nézve. Mind a két megálla­pítás való igaz, de a kettő együt­tesen valahogy paradokszonnak lát­szik. De hát ha Diderot szerint van színészi paradokszon, miért ne le­hetne ilyen igazgatói paradokszon is ? Amit a nagy német költő a vér­ről mondott, az áll a színházra is: valami egészen különös fluidum az, se nem egészen irodalom, se nem egé­zen látványos mutatvány és még ezen kívül, ezen fölül és alul sok minden egyéb is. Lehet valaki vi­lágraszóló lángész és egészen rossz színházigazgató. De lehet valaki világrosszaló lángész és amellett egészen jó színházigazgató is, mint például Goethe volt a hagyomány szerint, vagy Shakspere lehetett, ha ugyan egyáltalában az volt. De Goethe jó színházigazgató létére, vagy annak dacára éppen nem szor­galmazta a saját vagy Schiller drá­máinak előadását a maga színházá­ban, ellenben egészen komolyan és nyugodtan beadta a publikumnak Ifflandot és Kolzebuet. Shakspere a jelek szerint nem vonakodott a saját darabjai előadásától és ezt viszont ő tette igen helyesen. Mert az is kétségtelen, hogy lehet valaki igen korlátolt vagy igen ravasz számító és azért mégsem jó színigazgató! Ha a politika az exigenciák tudo­mánya, akkor a színház a kiszámít­hatatlan eshetőségek művészete. Ép­pen az benne a vicc, hogy mégis ki kell tudni számítani, hogy mi kell a magyarnak, de úgy, hogy a kecske is jóllakjék és az örök művészet se fordítsa el pirulva és sáppadva or­cáját a spektákulumtól. A színháztól például úgy lehet legbiztosabban e riasztani a mai közönség legnagyobb részét, ha az előzetes reklám vagy kommüniké tógát ölt és kothurnusra hág és a personán keresztül azt dübörgi fen­ségesen száraz hangon, hogy i­t most nagyon, de nagyon komoly, magas irodalmi iskola lesz, klas­­­szikus est, tudományos konferenciá­val, egyszóval unalom lesz, unalom, unalom, az a műfaj, amelyet Voltaire apó sem szeretett, pedig ő még a műfajtalan műfajokat is kedvel­ette, különösen vén színházi kecske ko­rában. A színház bizony nem akadémia és nem felnőttek oktatása, mert ha valaki okosabb vagy műveltebb akar lenni, akkor szép csöndesen beül a könyvtárba vagy elmegy az egye­temre, ha valaki a reformáció korát akarja ismerni, akkor nem a Meyer­beer Prófétáját hallgatja, hanem Ranket vagy Freudet olvassa, ha valaki a tőzsde dolgaiban akar já­ratos lenni, az nem Bernstein Sám­sonjából fog tanulni, hanem a saját kárán. Ambrus Zoltán valóban egyetemes érdek­ődésű szellem és valósággal világító elme, szellemes és formás, okos és finom, magyar és modern és amit akartok, kivéve... Igen, hi­szen minden nagyságnak és tehet­ségnek vannak határai, sőt korlátai. A tóparti gyilkosságot vagy a Solus erist bizonyára nem tudná megirni, ha ezer évig élne is, akár Vajda Ernő, akár Drégely Gábor, akár Földes Imre, akár Szenes Bea és mégis, ezek­nek voltak nagy színpadi sikereik, amiket a legszigorúbb kritika is hi­ába tagadna le, mert itt a közönség adja be a garast mégis, míg Am­brus Zoltánnak ? ... Igaz, Ambrus soha meg se próbálkozott a darab­­írással, mert sokkal több benne az önismeret és így az önkritika, de viszont a Nemzeti Színház igazga­tását mégis vállalta és az eredmény? Ambrus Zoltán sok tehetsége kö­zül hiányzik a színházi látás, hogy jobb kifejezés hijján így nevezzem azt a valamit, ami pompásan és gazdagon meg­van — mondjuk — Molnár Ferencber, és meg volt 1V.01­­llercben. Hogy Ambrus Zoltán ki­tűnő színházi kritikus volt, az nem mond ennek ellen. A színházi kri­tikus kívülről, ha úgy tetszik, fölül­ről nézi a színházat, és ha én egy sertéskarajról megállapítom, hogy igen ízletes és igen kevés, ez m­a nem jelenti azt, hogy alkalomadtán el is tudom készíteni. (H­szen ez sincs kizárva, mint ahogy például Hevesi Sándor meg is írja aá a darabot és pedig egé­szen jól, amelyet azután meg is rendez, még pedig egészen nagy­szerűen. Valószínű, hogy később meg is bírálja és pedig meglehes­sen elfogulatlanul). De Ambrus Zoltán nem volt az a kritikusi báb, amelyből igazgatói lepke lett, sőt ellenkezőleg. Ambrus az élet szép emberében került a dí­szes pozícióba, akkor, amikor már az írói dicsőség nem hevít többé, de a munkakedv sem melegít. Ha Ambrus franciának születik (lelkében ez a szép, szőke székely úr úgyis sokkal inkább r­­on a Ju­les Lemaitre, vagy R‘ny du Gour­­mont szellemével, mint bárki ma­gyaréval), ma palotája van valahol az Anatole France-é közelében és kézirataiért nagy a tolongás lap- és könyvkiadók részéről az előszobá­jában. így egyelőre (hiszen Ambrus Zol­tán most már várhat­ fé bemaradt — kellő érdeklődés és pártolás hi­ányában — összes műveinek gyűj­teményes kiadása. Mert Ambrust is dicsérik, de nem olvassák, mint Klopstock-kal tették. Eddig csak dicsérték legalább; mi­óta színigazgató lett, már szidtak is. Most majd el fogják felejteni, mint Justh Zsigmondot, Petelei Istvánt, Gozsdu Eleket, Papp Dánielt, Thury Zoltánt és már életében annyi más értéket és kiválóságot elfelejtettek. Majd az Utókor! — mondja az ostoba és gonosz képmutatás — majd az utókor? — mosolyog ke­serű jókedvvel Ambrus Zoltán és nagyúri gesztussal rendel még egy spriccert.

Next