Szeged, 1922. november (3. évfolyam, 189-213. szám)

1922-11-12 / 198. szám

2 S­Z­E Q­E­D _________ Szeged, 1922 november 12. Nem fenyegeti árvízveszedelem Szegedet. (A Szeged tudósítójától.) Az utóbbi években szokatlanul erős áradásai voltak a Tiszának. A közúti híd széles körában évről-évre magasabbra kerülnek azok a színes vonalak, amelyek a makszimális vízállást jelölik meg. Újabb, hatal­masabb árvízről beszélnek mostanában, a bék­lyóba vert szelíd folyó megvadulásáról és arról, hogy a fiatal város ismét a szennyes habokba omlik össze. Ha Vásárhelyi Pál eredeti tervei szerint szabályozták volna a folyót, nem lenne semmi baj. A Tiszát túlságosan elszabályozták, megszüntettek minden árteret és emiatt teljesen kipusztul a halállomány. A tizenkilencedik század első felében kezdték meg a Tisza szabályozásának előkészítő mun­kálatait. A helytartótanács rendeletére Lányi Sámuel igazgató-mérnök vezetésével 1833-ban megkezdődött a Tisza műszaki felvétele és tartott egészen 1844-ig. A következő esztendőben gróf Széchenyi Istvánt nevezték ki a helytartó­tanács közlekedési osztályának a főnökévé és ugyanebben az évben bízták meg Vásárhelyi Pált a szabályozás tervének elkészítésével. Vásárhelyi Pál a rábízott feladatot két részre osztotta, az egyik rész az árvizek gyors le­vonulását, a másik az ármentesítést célozta, mert a Tiszavölgy vízbajait nemcsak a kiöntések­ben, hanem a kiöntések hosszú tartamában is látta. Éppen ezért 101—120 átvágást tervezett, amelyek a folyó hosszát közel egyharmad­­részével csökkentette volna. Vásárhelyi terveit elfogadták és Széchenyi már 1846 január 20-án a munkálatok végrehajtására megalakította a Tiszavölgyi Társulatot. A munkálatok Tiszadob mellett meg is kezdődtek, de Vásárhelyi Pál nem vezethette azokat sokáig, mert ugyanabban az évben váratlanul meghalt. Halála után Paleocapa Pétert, lombard—velencei cs. és kir. építési főigazgatót hívták az országba, hogy Vásárhelyi terveit felülbírálja és a további teendőkre útmutatást adjon. Paleocapa a terve­ket csak az ármentesítés szempontjából vizs­gálta felül, mert nem számolva a Tisza csekély esésével és lomha folyásával, mindent a Pó viszonyaihoz mért. Azt tartotta, hogy a töltések kiépítése az első kötelesség és az átvágások csak azután következhetne­k, ha a töltések közé szorított víz az átvágások helyére vonatkozólag biztosabb útmutatást nyújt Az illetékes intéző hatóságok és a Tiszavölgyi Társulat 1847 márciusában Paleocapa terveit elfogadták és tüstént megkezdték a töltésépítést. A szabadság­­harc rövid időre megakasztotta a munkát, de 1849-ig mégis elvégeztek 352.538 köb­ös töltést, 62.376 köb­ös átvágást, összesen 687.921 forint értékben. A szabadságharc leverése után ismét meg­kezdődött a munka és kisebb-nagyobb meg­szakításokkal még máig is tart. A szabályozás nagyjából mégis Vásárhelyi tervei szerint történt, az átvágások száma már meghaladja a 112-őt, a töltések hossza pedig közel jár a négyezer kilométerhez. A szabályozás előtt majdnem 200 négyzet­mérföld volt a Tisza ártere, a kiöntött vizek tavasz kezdetétől nyár végéig ottrekedtek. 1816 ban, a nagy árvíz alkalmával hajókon mentek a kereskedők Szegedről a kikindai vásárra és onnan még a „Böge“-csatornáig is elcsol­akázhattak. Az ártér szélessége néhol meghaladta a 70 kilométert is. Így mondják el az öreg írások a Tisza-sza­­bályozás hiteles históriáját. Tehát van valami tévedés a tudományos észjárásnak kombinációi­ban, mert ha a szabályozás nem is történt egé­szen úgy, mint ahogyan azt Vásárhelyi Pál megtervezte, de eltérés tulajdonképen csak a sorrendben van. Igazságuk van azonban a vi­zenjáró embereknek, mert a halállományt a szabályozás miatt tényleg komoly veszedelem fenyegeti. Hogy a kérdést teljesen tisztázzuk, illetékes helyen a következőket mondották kérdéseinkre: — A Tisza szabályozásánál nem történt semmi hiba, legfeljebb az, hogy még nem dol­goztunk eleget rajta. Szolnok­ felé ugyanis még nagyon sok az ártér és sok területet nem ár­­mentesítettek még. A Tisza csonkamagyarországi szakaszán állandóan folyik a munka, a folyó medrét két kotrógép tisztítja és nincs igazuk azoknak, akik hajózási zavarokról beszélnek. Szeged és Szolnok között még egészen ala­csony vízállás mellett is teljesen zavartalan a hajózás. Minden folyó él és nekünk csak az a feladatunk, hogy a folyó életét elősegítsük. A meder vándorol, egyik helyen lerakódik az iszap, a másik helyen mélyre mossa a feneket a víz. De az áradás és az apadás váltakozása ismét kiegyenlíti a folyó medrét. Az a körül­mény, hogy a Maros torkolata a város fölött van, szintén nem jelent nagyobb veszedelmet, mert még az úgynevezett szimultán árvizek al­kalmával is, amikor a mellékfolyók együtt áradnak a recipienssel, a törések olyan maga­sak, hogy megakadályozzák a kiöntést. Sokkal nagyobb veszedelmet jelent az, hogy a Tisza és mellékfolyóinak felső szaksza környékén vandál módon letarolták az erdőket. A csapa­dék így egy tömegben ömlik alá, nem pedig elosztva, mint azelőtt, amikor még a magyar törvények szabályozták az erdőirtást és kimon­dották, hogy csak annyi fát szabad letarolni, amennyit erdősítettek. A csehek és a románok szinte ész nélkül pusztítják az erdőségeket. Azonban az ebből származó veszedelem sem végzetes, csupán az árvízvédelmi munkát teszi nehezebbé. — Megnehezíti munkánkat, hogy a románok nem küldenek sem csapadékjelentést, sem a vízállásra vonatkozó adatokat. A háború előtt pedig Magyarországnak olyan vízi szolgálata volt, amely ritkította párját az egész világon. Így jóval előbb, centiméterre megjósolták a víz­állások magasságát a folyók minden szakaszán. A Dunabizottság különben hatáskörét a Tiszára is kiterjesztette és a Tiszát is nemzetközi fo­­lyóvá nyilvánította. Ezzel minden érdekelt ál­lamot kötelezett arra, hogy a víziszolgálat za­vartalanságát biztosítsa.­­ A halállományt valóban a kipusztulás veszélye fenyegeti, mert az ártereknek az anya­mederrel nincs meg a szükséges összekötteté­­sük és igy, ha apad a víz, az apróhalak kinn­rekednek és elpusztulnak. A halászati törvény pedig előírja, hogy az ártereket csatornákkal kell összekötni az anyamederrel, de ez rend­kívül nagy és költséges munka lenne és így mindig elmarad. — Árvízveszedelem azonban nem fenyegeti a Tisza menti városokat. A védőtöltések közel másfél méterrel magasabbak, mint a Tisza maximális vízállása. A Tisza legmagasabb 1919 májusában volt, amikor elérte a 921 métert. A védőtöltések ellenállóképessége is kifogástalan. Azt a hibát, amit a kereskedelmi iskola mel­letti fö­lcsuszamlás okozott, már teljesen ki­javították. A töltések tehát kibírnak minden ostromot és aggodalomra senkinek nincs oka — csak a halászok iák. Magyar László. Ismét ötven százalékkal drágul a trafik. A dohányárak, amelyeket csak nemrég emel­tek körülbelül száz százalékkal, holnap ismét hatalmasan feltörnek a drágaság létráján. A pénzügyminisztérium ugyanis vasárnaptól kezdve ismét váratlanul megdrágítja a trafikot. Az ár­emelkedések körülbelül 50 százalékosak lesznek. .A drágításra vonatkozó rendelet vasárnap jele­nik meg és azonnal érvénybe is lép. Az árak a következők: Szultán Flor 100 gram 1400, Khir 700, Purzicsán 600, Hercegovina 550, Regália Favorit egy darab 52, Operas spéciel 52, Trabuco special 46, Regalia 49, Regalia Media 46, Koronás 25, Sphinx 20, Kedive 12, Princessas 8, Legfinomabb török 25 gram 100, finom hercegovinás 25 gram 67. A közönsége­sebb dohányneműek drágulásának szemléltetését az alábbiakban adjuk: Szivarok: Regalitas 36, Trabuco 32, Britannica 32, Milares 29, Operas 25, Cuba Portorico 23, Portorico 15, Rosita 17, Cigari les 12, Pannónia 7. Cigaretták: Nílus 10, Stambul 9, Sultán 6, Memphis 8, Király 5.50, Mirjam 5.50, Hölgy 5, Simphonia 3, Duna 1.80, Magyar 1.30 korona. A fegyverszünet negyedik évfordulója alkalmából Angliában ma ország­szerte ünnepet tartottak. Délelőtt 11 órakor mindenütt megállt a munka, nemcsak az anyaországban, hanem a tengerentúli gyarmatokon és kolóniákban is. A király, a walesi herceg és a yorki herceg koszorút tett a név­telen hősök síremlékére. A közönség a nap emlékére flandriai pipacsot hord gomblyukában. Pillich Kálmánról. Írta: Móra Ferenc II. Már többször beszéltem róla, hogy Szeged a rekonstrukciós időben olyan volt, mint a dajkája karján ülő kis­gyerek, aki az egyik kezéből kiflivéget majszol, a másikkal meg meg akarja fogni a holdvilág ezüstkiflijét. Volt már megláncolt Tisza, rakpart, kőhíd, új város­háza, királyi tábla, sőt Tisza Lajos körül való­ságos külön kolibri királyi udvar is,­­ de ez mind kevés volt. Röpirat jelent meg arról, hogy a Fehér tóból tengeri fürdőt kellene csi­nálni, a közgyűlésen megindítványozták, hogy ha már a hercegprímást nem lehet idetelepi­­teni, legalább a Csanádi püspököt kel­ene ide­csalni s mikor hire járt, hogy Óbudán rábuk­kantak Árpád sírjára, akkor itt harmadik ház ellen fundamentumásás közben megtalálták az Attila vasból öntött arcképét. Igaz, hogy irigy pesti tudósok kimutatták, hogy az bizony nem hunn ereklye, csak rozsdás kályhacsempe s nem Attilát ábrázolja, hanem egy vasas németet, hanem azért az utcát mégis csak Attila-utcának nevezték el róla. Föl van jegyezve Pillich Kálmánról, hogy a legszebb ideát mégis csak ő vetette fel T­isza Lajos előtt, azt, hogy a Szent István jobbját le kell hozni mihozzánk, mert az Szegedet jobban illeti, mint Budát és minálunk jobb helyen is lesz. Bohóság persze, mindez bohóság, de meg­­illetődött szívvel kell rajta mosolyognunk. Mert ne felejtsük el, hogy a nagy akarások és nagy áh­adozások e naiv korszaka nélkül nem értünk volna oda, ahol most vagyunk s hogy a mi nem­zetünk annak a búzának a kenyerét eszi, ame­lyet a Pillich Kálmánok vetettek el. És ami a Szent Jobbot illeti, ki tudja, nem jobban meg tudta volna-e védeni az országot, ha mi köztünk lakik, a mi mezeink virágából vetett párnán, mint a babiloni város nyüzsgése felett hallgató kápolna arany vánkosán. ♦ Közéleti fénykorát mégse a rekon­­rukció alatt, hanem sokkal később élte Pillich Kálmán, tizenöt-husz esztendővel ezelőtt. A királybiztos­ság megszűnt, a nap — Tisza Lajos — le­ment, fényudvarát maga után huz­a s a he­l­­béli csillagok maguk közt maradtak Az ural­kodó bolygó mindenki­­ által elis­­ érten Pillich­ Kálmán volt közöttük. Ámbár sarkcsillagnak is mondhatnám, mert másfél évtizeden keresztül ő körülötte forgott mind.m, aki beleszólt min­denbe és mindent megellenzett, ha jó volt, ha n­e. Hiszen éppen abban volt az ereje, hogy nem kereste, igaza van-e, vagy nem, hanem örök dongásban volt, mint egy óriási csépha­­daró és szétverte, ami az útjába került ható­sági szándék, ha tisztabuza volt, ha konkoly. Különösen a mérnökséget üldözte olyan szen­vedéllyel, amilyenhez foghatót talán soha se fog többet látni ez a terem. Még a vadászattal is fölhagyott, hogy minden energiáját a mér­nökségnek szetnél­h­esse, amelynek ha házi ká­polnája lett volna, ott egy inspekciós mérnök éjjel-nappal azt könyörögte volna, hogy „Pillich Kálmán haragjától ments meg, uram, minket." Igaz, hogy ő emiatt is interpellációt jelentett volna be a polgármesterhez: van-e tudomása róla, h­gy a mérnökség idegen hatóságnál in­trikál a városi autonómia ellen. Azt tudom, hogy az első mérnöki botrány az volt Magyarországon, mikor Dömösön össze­dőlt a királyi palota és agyonnyomta Béla ki­rályt, — hogy az utolsó melyik lesz, azt nem tudom, hanem az bizonyos, hogy a szegedi mérnökök a Pillich Kálmán uralkodása alatt a magyar mérnöki kar minden múlt és jövendő vétkeiért megvezekeltek. Persze nagyon sokszor szenvedtek ártatlanul is. Egyszer másfél óráig modifikálta a főmér­nököt amiatt, hogy a rókabögyösi iskolát már három esztendeje nem meszelték. Elmondta mindennek, csak destruktívnak nem, de hát ebben nem ő volt a hibás, mert még akkor ez a bűn nem volt kitalálva. Nagyon flegmatikus ember volt a főmérnök, kivárta, míg a vihar kitombolja magát, csak

Next