Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)
1924-04-27 / 97. szám
2 * SZEGED rókát a jegyzés céljaira fordítsák. Az átszámítás árfolyama minden héten előre meg fog állapíttatni. Az első héten megállapított árfolyam egy kilogram színezüstre 20 dollárt tesz ki. Nincs kifogás az ellen, hogy a jegyintézeten kívüli részvényjegyzési helyek is vesznek át a részvényjegyzéssel kapcsolatban ezüstöt, a legközelebb eső jegyintézeti fő-, illetve fiókintézeti helyéig való szállítás költségét azonban a fél maga tartozik viselni és a végleges elszámolás és ezzel kapcsolatosan a jegyzés is csak a jegyintézet azon bankintézeténél eszközölhető, amelynél a beszolgáltatás és a színsúly hivatalos megállapítása történt. ______________________* 1924 április 27. A makói szegedi közül terve. Szeged, április 26. (Saját tudósítónktól.) Emlékezetes még, hogy közvetlenül a proletárdiktatúra után, a „konszolidáció“ kezdetén, 1920 elején a nagymértékű munkanélküliség enyhítésére a kereskedelemügyi miniszter leírt az egyes illetékes hatóságokhoz, hogy rövidesen dolgozzanak ki részletes tervezetet ,bizonyos közmunkák elvégzésére, amelyek természetesen nem kívánnak speciális szaktudást. A leirat után Regdon Geyza, a makói államépítészeti hivatal vezetője részletesen ki is dolgozott egy tervet, egy közútnak a tervit, amely az Acsev makói állomásáról indulna ki, Püspökledén haladna át, érinteni a tápéi várost hét földeket, majd egy épülendő tápéi Tiszaládon haladna át és így jutna el Szegedre. A tervben az is benne volt, hogy a megépítendő alapépítmény, valamint a híd is, egyúttal egy megépítendő vasút számára is alkalmas lenne, a vasút pedig a körtöltésen át jutna be a Máv Szeged Rókus-állomására. Ez az új közút egyrészt lényeges munkát is jelentett, másrészt az eddigi makói útnál hat kilométerrel lenne rövidebb, így sokkal könnyebben és olcsóbban lehetne szállítani az élelmezési cikkeket, valamint jelentékenyen megnövekednék az út mellett fekvő földek értéke is. Regdon Geyza tervét akkor támogatta a város hatósága, Csanád megye is a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara is. A nagyjelentőségű új útból azonban nem lett semmi. Közben az anyagárak és a munkabérek hirtelen magasra emelkedtek és így a miniszter nem tartotta megvalósíthatónak a szép tervet. Most Regdon Geyza bizonyos kérdésekben tárgyalást folytatott a kereskedelmi minisztériumban és ez alkalommal ismét előhozta a régi, megvalósítható tervet. A tárgyalások folyamán a terv keresztülvitelének lehetősége merült fel akkor, ha ezt a tervet az érdekeltségek: Csongrád, Csanád vármegye, Szeged, Makó, valamint a püspökiedei uradalom is támogatná, mert valószínűleg akkor a kormány is hozzájárulna az út építéséhez jelentékeny összeggel. A nagy energiával dolgozó Regdon Geyza most — értesülésünk szerint — értekezletre fogja összehívni az öt érdekeltség képviselőit, részletesen elő fogja adni terveit, valamint a rentábilitási számításait is. Ettől a közeljövőben megtartandó értekezlettől igen sok függ és remélhető, hogy a terv elől nem fognak elzárkózni, mert az út, valamint a híd és a vasút fölépítése jelentékenyen föllendítené Szeged és Makó forgalmát, valamint a földek értékét is. (vJ Hárommilliárd koronára tizenhárommilliárd fedezet. A pénzügyi bizottság letárgyalta a Tábor utcai bérház ügyét. Szeged, április 26. (Saját tudósítónktól.) Szeged város törvényhatósági bizottságának pénzügyi bizottsága szombaton délután négy órakor ülést tartott dr. Somogyi Szilveszter polgármester elnökletével a városháza tanácstermében. Az ülés legfontosabb tárgya a Táborutcai bérházépítés pénzügyi részének letárgyalsa volt. Balogh Károly tanácsnok volt a kérdés előadója. Részletesen ismertette az 1250 millió koronás államkölcsön feltételeit, majd elmondotta, hogy a város hatósága eddig milyen intézkedéseket tett az építés érdekében. A közgyűlés határozata értelmében a mérnöki hivatal már elkészítette a kétemeletes bérház tervrajzait és költségvetését, amely szerint a kiutalt államkölcsönön kívül még hárommilliárd koronára van szükség, amelynek fedezetét a pénzügyi bizottságnak kell kijelölnie. Ezután Balogh Károly a fedezet kijelölésére vonatkozó javaslatát terjesztette elő. Elmondotta, hogy a város 1923. évi zárszámadásában 129 millió korona követelés szerepel, ezt az idevonatkozó törvények értelmében ingatlan beruházásra fedezetül kijelölheti a város hatósága. Néhány kisebb fedezetül kijelölhető tétel felsorolása után elmondotta az előadó, hogy az Alsótanyán kijelölt és értékesítésre váró 600 háztelekért legalább négy és félmilliárdot kap majd a város, a szentmihálytelki 234 telekért pedig közel kétszázmillió koronát kell kapnia. Ezenkívül megkezdhetik azoknak a citekföldeknek az eladását is, amely a városi földek határainak kiegyenlítésével esnek le. A kérdéses citekföldek nagysága ezer katasztrális holdra becsülhető és értük legalább kilencmilliárd koronát kell kapnia a városnak. A pénzügyi bizottság tehát több mint tizenhárommilliárd fedezettel rendelkezik és így ebből az építéshez szükséges hárommilliárdot minden nehézség nélkül kijelölheti, annál isnkább, mert ez a hárommilliárd feltétlenül befolyik még ebben az esztendőben. A pénzügyi bizottság a polgármester felszólalása után — nagyon meglepte a polgármestert, hogy ennyi tenger pénze van a városnak — elfogadta Balogh Károly javaslatát. Ezután Berzencz Domokos műszaki főtanácsos ismertette vázlatosan az építkezés műszaki részét. Elmondotta, hogy a bérház kétemeletes lesz, a földszintjén tizenhárom üzlethelyiséggel, a magas földszintre kerül a városi adóhivatal, az emeleteken pedig lakások lesznek. Az épület udvari egyemeletes szárnyának emeletén a hatósági munkaközvetítőt helyezik el. Az emeleteken tizennégy teljesen modern rendszerű lakás épül külön fürdőszobával, de felszereletlen fürdőszobával. Az a lakó, aki akarja és aki teheti, saját költségén fölszereltetheti. A fürdőszobákban csak vízvezeték lesz. — De víz nem — szólt közbe valaki. — Jövőre egész biztosan lesz víz — nyilatkozott a polgármester, de az ígéret teljesülésébe vetett bizalom nem igen tükröződött vissza a bizottság tagjainak arcáról. Ezután az a kérdés merült fel, vajjon mikor válik beköltözhetővé az építendő bérház. — Kész lesz-e novemberre — kérdezte Wimmer Fülöp. — Ezt nem garantálhatom — mondotta Berzenczey Domokos —,hiszen az építési szabályrendelet ki is mondja, hogy nagyobb épületekbe csak ez építést követő évben költözhetnek be a lakók. — Ha a pénzünk időközben elfogy — toldotta meg a polgármester —, bizony félbeszakítjuk a munkát. A bizottságnak azonban az a kialakult kívánsága, hogy az építkezést még ebben az évben fejezze be a város. Ezzel a Tábor utcai bérház ügyét le is zártasz Berzenczey Domokos tett még néhány előterjesztést. A kövezési program végrehajtásán újabb hitelre van szükség, mert a múlt évben vásárolt aszfaltanyag elfogyott. A bizottság úgy határozott, hogy a hitelt a költségvetési félév végén a többi póthitelek keretébe illessze be a tanács. A tápéi komp ügye is szóba került. A komp most van javítás alatt, de a ha ki is javítják, nem tarthat már sokáig, tehát idejében kell az új kompról gondoskodni. Zum Soldaten . . írta Móra Ferenc. A Zum Soldaten pálinkamérés volt Szegeden a nyolcvanas években. A depó volt, ahogy abban az időben nevezte a szegedi nemzetnek az a rétege, amely kedvelte az olcsó akovitát. Az a nevezetessége volt, hogy ez volt az utolsó korcsma Szegeden, amely német sitt-et viselt. Tömörkénynek egykét novellájába is ezen a réven került bele akkor, mikor már a legélemedettebb csavargók se igen emlékeztek e kellemes üdülőhelyre. Mikor azonban Tömörkény még csak süvölvény újságíró volt — „az ügyes tollú Steingaszner István fiatal barátunk“, ahogy a Szegedi Híradó beinstallálta az „ujdondászi“ stallumba a volt patikázuspraktikánst —, akkor még virágjában volt a Zum Soldaten a festett pléh katonával, aki gólyanyakú üvegből szopogatta az üdvösséget. Sok aktaszámot szállított a rendőrségnek és sok témát az újságírásnak, amelyet akkor, mint serdülő csecsemőt Bérezi nász, majd Koczor János tápláltak keblükön, noha nem éppen anyatejjel. Talán olykor a helyszínen is gyűjtöttek tapasztalatokat az ifjú újdondászok, egy-egy kalap alatt töltött éjszaka hajnalán, mikor a kutyaharapást szőrével kellett gyógyítani és erre legcélirányosabb kórháznak látszott a Zam Soldaten. Elég az hozzá, hogy népszerű alak volt az italos katona és mikor Tömörkény Istvánt 1888 októbernak elsején bekivánta a császár, nagyon stilszerü volt a regruta búcsúja a jóbarátoktól, akik persze még akkor nem voltak olyan sokan, mint most, de azért jutott belőlük minden sarokra és minden boltajtóba a Palánkban, meg a Felsővároson. — No pajtás, Isten veled és gyöngyharmat! (Ez volt akkor az ifjú bohémek divatos köszönése. Rendezett tanácsú városokban azt is hozzátették, hogy „és a Néptanítók Hetilapja“.) — No mi az, Pista, utazol? — Utazom ám, mégpedig Spanyolviaszkországba. — No ? — Az ám, Boszniába megyek, törököt őrizni. Zum Soldaten vagyok címezve. Később Pista a lehetetlenséghez volt címezveha szives háziasszonyok tömködték volna bele az ételt, mert hihetetlen kisétkű ember volt. Ilyenkor mindig megcsókolta a ház úrnője kezét és mosolyogva mentegetődzött, hogy ő már a lehetetlenséghez van címezve, ami a túrós rétest illeti, de a házigazdának talán letörne a keze kezeszára, ha egy kis bort öntene? — ellenben mikor Zum Soldaten volt címezve, azt nagyon büszkén hirdette, mert régi ambíciója volt az angyalbőr. Mielőtt újságírónak beállt volna, katonának akart beállni és ez iránt kérelmet is terjesztett be Fluck Ferenc tábornokhoz, akinek csak a névaláírását látta valahol. A katonáskodás akkor csak azért maradt el, mert a kérvény rossz helyre volt címezve. Még akkor nem élesedett ki a Pista szeme a receptolvasásban és a sótárnokot nézte tábornoknak. Mert akkor már sótárnok volt a szép fehérhajú öreg ur, különben gyerekfejjel Kossuth katonája és később Görgey védelmezője. Azért írta Lipcsey Ádám a Hüvelyk Matyi-ban megjelent arcképe alá a tréfás rigmust: Görgey-mosásban őszült meg e tarkó : Fluck Ferenc sótartó. A minél többet csak azon a klapancián nevettek, amely az „alispán“ képe alá került: „Nagy férfiak gipszből“ című szobor-sorozatban Nem vagyok én stréber, sem pedig kucséber: Weiner Maxi héber. Ezt azonban nem Lipcsey Ádám csinálta, hanem Pósa Lajos, aki még akkor nem volt galambhajú és galamblelkű gyermekköltő, hanem volt igenis csattanós piros arcú, koromfekete szakállú, a legényélet minden örömei iránt igen fogékony férfiú, aki nem bánta azt se, ha a múzsa pipikendővel kötötte hátra a fejét. A szerelem dalnoka volt akkor Pósa, nagyurak haragos ostorozója („pereg a dob, tram-tram-tram — de ragyog a monogram“, keserítette el a híres refrénnel Tisza Lajost, aki a Kötsönös Rókusok városában színházra, városházra, hídra, lámpaoszlopra odarakatta a monogramját, mint a szivartárcájára, vagy a zsebkendőjére) , és semmi bohém összejövetel akkor még nem eshetett a Pósa Lajos pajkos rigmusai nélkül. Természetesen ott volt akkor is, mikor a Hungária kistermében búcsúztatták Tömörkényt a bohémek. Természetes, hogy verset is olvasott fel. Mondani se kell, hogy annak az volt a címe: Zum Soldaten és magától értetődik, hogy nem fakasztott vele ríva senkit, noha a búsulás ismételten is emlegetődött benne. Az utolsó strófája ez volt: És most ajakamra a legbúsabb hangot : Rondítsátok össze a boros harangot! jó Tömörkény, kelj fel e bús harangszóra, józanon ne vigyen el a végső óra! Emléklapot is rögtönöztek Tömörkény Pistának, aki vitte azt magával Spanyolviaszkországba, mint szemfedőjét régi életének, amely címezve volt szegénységhez, vergődéshez, tévelygéshez, labdacsgyúráshoz, remell augusztávos novellákhoz, egész a Zum Soldaten-ig. Amikor Spanyolviaszkországból hazaért, akkor már a halhatatlansághoz volt cimezve.