Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)

1924-04-27 / 97. szám

2 * SZEGED rókát a jegyzés céljaira fordítsák. Az átszámítás árfolyama minden héten előre meg fog álla­­­­píttatni. Az első héten megállapított árfolyam egy kilogram színezüstre 20 dollárt tesz ki. Nincs kifogás az ellen, hogy a jegy­intézeten kívüli részvényjegyzési helyek is vesz­nek át a részvényjegyzéssel kapcsolatban ezüstöt, a legközelebb eső jegyintézeti fő-, illetve fiókintézeti helyéig való szállítás költ­ségét azonban a fél maga tartozik viselni és a végleges elszámolás és ezzel kapcsolatosan a jegyzés is csak a jegyintézet azon bankintézeté­nél eszközölhető, amelynél a beszolgáltatás és a színsúly hivatalos megállapítása történt. ______________________* 1924 április 27. A makói szegedi közül terve. Szeged, április 26. (Saját tudósítónktól.) Em­lékezetes még, hogy közvetlenül a proletár­diktatúra után, a „konszolidáció“ kezdetén, 1920 elején a nagymértékű munkanélküliség enyhítésére a kereskedelemügyi miniszter leírt az egyes illetékes hatóságokhoz, hogy rövi­desen dolgozzanak ki részletes tervezetet ,bizo­nyos közmunkák elvégzésére, amelyek termé­szetesen­­ nem kívánnak speciális szaktudást. A leirat után Regdon Geyza, a makói állam­­építészeti hivatal vezetője részletesen ki is dolgozott egy tervet, egy közútnak a tervit, amely az Acsev­ makói állomásáról indulna ki, Püspökledén haladna át, érinteni a tápéi várost hét földeket, majd egy épülendő tápéi Tisza­ládon haladna át és így jutna el Szegedre. A tervben az is benne volt, hogy a meg­építendő alapépítmény, valamint a híd is, egyúttal egy megépítendő vasút számára is alkalmas lenne, a vasút pedig a körtöltésen át jutna be a Máv­ Szeged Rókus-állomására. Ez az új közút egyrészt lényeges munkát is jelen­tett, másrészt az eddigi makói útnál hat kilo­méterrel lenne rövidebb, így sokkal könnyebben és olcsóbban lehetne szállítani az élelmezési cikkeket, valamint jelentékenyen megnövekednék az út mellett fekvő földek értéke is. Regdon Geyza tervét akkor támogatta a város ható­sága, Csanád megye is a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara is. A nagyjelentőségű új útból azonban nem lett semmi. Közben az anyag­árak és a munkabérek hirtelen magasra emel­kedtek és így a miniszter nem tartotta meg­valósíthatónak a szép tervet. Most Regdon Geyza bizonyos kérdésekben tárgyalást folytatott a kereskedel­mi minisz­tériumban és ez alkalommal ismét előhozta a régi, megvalósítható tervet. A tárgyalások folya­mán a terv keresztülvitelének lehetősége merült fel akkor, ha ezt a tervet az érdekeltségek: Csongrád, Csanád vármegye, Szeged, Makó, valamint a püspökiedei uradalom is támogatná, mert valószínűleg akkor a kormány is hozzá­járulna az út építéséhez jelentékeny összeggel. A nagy energiával dolgozó Regdon Geyza most — értesülésünk szerint — értekezletre fogja összehívni az öt érdekeltség képviselőit, részletesen elő fogja adni terveit, valamint a rentábilitási számításait is. Ettől a közel­jövő­ben megtartandó értekezlettől igen sok függ és remélhető, hogy a terv elől nem fognak elzár­kózni, mert az út, valamint a híd és a vasút fölépítése jelentékenyen föllendítené Szeged és Makó forgalmát, valamint a földek értékét is. (vJ Hárommilliárd koronára tizenhárommilliárd fedezet. A pénzügyi bizottság letárgyalta a Tábor­ utcai bérház ügyét. Szeged, április 26. (Saját tudósítónktól.) Szeged város törvényhatósági bizottságának pénzü­gyi bizottsága szombaton délután négy órakor ülést tartott dr. Somogyi Szilveszter pol­gármester elnökletével a városháza tanácster­mében. Az ülés legfontosabb tárgya a Tábor­­utcai bérh­ázépítés pénzügyi részének letárgya­lsa volt. Balogh Károly tanácsnok volt a kérdés elő­adója. Részletesen ismertette az 1250 millió koronás államkölcsön feltételeit, majd elmon­dotta, hogy a város hatósága eddig milyen in­tézkedéseket tett az építés érdekében. A köz­gyűlés határozata értelmében a mérnöki hivatal már elkészítette a kétemeletes bérház tervrajzait és költségvetését, amely szerint a kiutalt álla­m­kölcsönön kívül még hárommilliárd koronára van szükség, amelynek fedezetét a pénzügyi bi­zottságnak kell kijelölnie. Ezután Balogh Károly a fedezet kijelölésére vonatkozó javaslatát terjesztette elő. Elmondotta, hogy a város 1923. évi zárszámadásában 129 millió korona követelés szerepel, ezt az idevo­natkozó törvények értelmében ingatlan beruhá­zásra fedezetül kijelölheti a város hatósága. Néhány kisebb fedezetül kijelölhető tétel fel­sorolása után elmondotta az előadó, hogy az Alsótanyán kijelölt és értékesítésre váró 600 háztelekért legalább négy és félmilliárdot kap majd a város, a szentmihálytelki 234 telekért pedig közel kétszázmillió koronát kell kapnia. Ezenkívül megkezdhetik azoknak a citekföldek­nek az elad­ását is, amely a városi földek ha­tárainak kiegyenlítésével esnek le. A kérdéses citekföldek nagysága ezer katasztrális holdra becsülhető és értük legalább kilencmilliárd ko­ronát kell kapnia a városnak. A pénzügyi bi­zottság tehát több mint tizenhárommilliárd fede­zettel rendelkezik és így ebből az építéshez szükséges hárommilliárdot minden nehézség nélkül kijelölheti, annál is­­nkább, mert ez a hárommilliárd feltétlenül befolyik még ebben az esztendőben. A pénzügyi bizottság a polgár­mester felszó­lalása után — nagyon meglepte a polgármes­tert, hogy ennyi tenger pénze van a városnak — elfogadta Balogh Károly javaslatát. Ezután Berzencz Domokos műszaki főtaná­csos ismertette vázlatosan az építkezés műszaki részét. Elmondotta, hogy a bérház kétemeletes lesz, a földszintjén tizenhárom üzlethelyiséggel, a magas földszintre kerül a városi adóhivatal, az emeleteken pedig lakások lesznek. Az épü­let udvari egyemeletes szárnyának emeletén a hatósági munkaközvetítőt helyezik el. Az eme­leteken tizennégy teljesen modern rendszerű lakás épül külön fürdőszobával, de felszerelet­­len fürdőszobával. Az a lakó, aki akarja és ak­i teheti, saját költségén fölszereltetheti. A fürdő­szobákban csak vízvezeték lesz. — De víz nem — szólt közbe valaki. — Jövőre egész biztosan lesz víz — nyilat­kozott a polgármester, de az ígéret teljesülésébe vetett bizalom nem igen tükröződött vissza a bizottság tagjainak arcáról. Ezután az a kérdés merült fel, vajjon mikor válik beköltözhetővé az építendő bérház. — Kész lesz-e novemberre — kérdezte Wim­mer Fülöp. — Ezt nem garantálhatom — mondotta Ber­­zenczey Domokos —,hiszen az építési szabály­­rendelet ki is mondja, hogy nagyobb épületekbe csak ez építést követő évben költözhetnek be a lakók. — Ha a pénzünk időközben elfogy — tol­dotta meg a polgármester —, bizony félbesza­kítjuk a munkát. A bizottságnak azonban az a kialakult kí­vánsága, hogy az építkezést még ebben az év­ben fejezze be a város. Ezzel a Tábor­ utcai bérház ügyét le is zár­­t­as­­z Berzenczey Domokos tett még néhány előterjesztést. A kövezési program végrehajtá­sán újabb hitelre van szükség, mert a múlt évben vásárolt aszfaltanyag elfogyott. A bizott­ság úgy határozott, hogy a hitelt a költségve­tési félév végén a többi póthitelek keretébe illessze be a tanács. A tápéi komp ügye is szóba került. A komp most van javítás alatt, de a ha ki is javítják, nem tarthat már sokáig, tehát idejében kell az új kompról gondoskodni. Zum Soldaten . . írta­ Móra Ferenc. A Zum Soldaten pálinkamérés volt Szegeden a nyolcvanas években. A depó volt, ahogy abban az időben nevezte a szegedi nemzetnek az a rétege, amely kedvelte az olcsó akovitát. Az a nevezetes­sége volt, hogy ez volt az utolsó korcsma Szege­den, amely német sitt-et viselt. Tömörkénynek egy­két novellájába is ezen a réven került bele akkor, mikor már a legélemedettebb csavargók se igen emlékeztek e kellemes üdülőhelyre. Mikor azonban Tömörkény még csak süvölvény újságíró volt — „az ügyes tollú Steingaszner István fiatal barátunk“, ahogy a Szegedi Híradó be­installálta az „ujdondászi“ stallumba a volt patikázus­­praktikánst —, akkor még virágjában volt a Zum Soldaten a festett pléh­ katonával, aki gólyanyakú üvegből szopogatta az üdvösséget. Sok aktaszámot szállított a rendőrségnek és sok témát az újság­írásnak, amelyet akkor, mint serdülő csecsemőt Bérezi nász, majd Koczor János tápláltak keblükön, noha nem éppen anyatejjel. Talán olykor a hely­színen is gyűjtöttek tapasztalatokat az ifjú újdon­dászok, egy-egy kalap alatt töltött éjszaka hajnalán, mikor a kutyaharapást szőrével kellett gyógyítani és erre legcélirányosabb kórháznak látszott a Zam Soldaten. Elég az hozzá, hogy népszerű alak volt az italos katona és mikor Tömörkény Istvánt 1888 októbernak elsején bekivánta a császár, nagyon stilszerü volt a regruta búcsúja a jóbarátoktól, akik persze még akkor nem voltak olyan sokan, mint most, de azért jutott belőlük minden sarokra és minden boltajtóba a Palánkban, meg a Felső­városon. — No pajtás, Isten veled és gyöngyharmat! (Ez volt akkor az ifjú bohémek divatos köszönése. Rendezett tanácsú városokban azt is hozzátették, hogy „és a Néptanítók Hetilapja“.) — No mi az, Pista, utazol? — Utazom ám, mégpedig Spanyolviaszkországba. — No ? — Az ám, Boszniába megyek, törököt őrizni. Zum Soldaten vagyok címezve. Később Pista a lehetetlenséghez volt címezve­­ha szives háziasszonyok tömködték volna bele az ételt, mert hihetetlen kisétkű ember volt. Ilyenkor mindig megcsókolta a ház úrnője kezét és moso­lyogva mentegetődzött, hogy ő már a lehetetlen­séghez van címezve, ami a túrós rétest illeti, de a­­ házigazdának talán letörne a keze kezeszára, ha egy kis bort öntene? — ellenben mikor Zum Soldaten volt címezve, azt nagyon büszkén hir­dette, mert régi ambíciója volt az angyalbőr. Mi­előtt újságírónak beállt volna, katonának akart beállni és ez iránt kérelmet is terjesztett be Fluck Ferenc tábornok­hoz, akinek csak a névaláírását látta valahol. A katonáskodás akkor csak azért maradt el, mert a kérvény rossz helyre volt címezve. Még akkor nem élesedett ki a Pista szeme a receptolvasásban és a sótárnok­ot nézte tábornok­nak. Mert akkor már sótárnok volt a szép fehér­­hajú öreg ur, különben gyerekfejjel Kossuth kato­nája és később Görgey védelmezője. Azért írta Lipcsey Ádám a Hüvelyk Matyi-ban megjelent arcképe alá a tréfás rigmust: Görgey-mosásban őszült meg e tarkó : Fluck Ferenc sótartó. A minél többet csak azon a klapancián nevettek, amely az „alispán“ képe alá került: „Nagy férfiak gipszből“ című szobor-sorozatban Nem vagyok én stréber, sem pedig kucséber: Weiner Maxi héber. Ezt azonban nem Lipcsey Ádám csinálta, hanem Pósa Lajos, aki még akkor nem volt galambhajú és galamblelkű gyermekköltő, hanem volt igenis csattanós piros arcú, koromfekete szakállú, a legényélet minden örömei iránt igen fogékony férfiú, aki nem bánta azt se, ha a múzsa pipi­kendővel kötötte hátra a fejét. A szerelem dalnoka volt akkor Pósa, nagy­urak haragos ostorozója („pereg a dob, tram-tram-tram — de ragyog a monogram“, keserítette el a híres refrénnel Tisza Lajost, aki a Kötsönös Rókusok városában szín­házra, városházra, hídra, lámpaoszlopra odarakatta a monogramját, mint a szivartárcájára, vagy a zsebkendőjére) , és semmi bohém összejövetel akkor még nem eshetett a Pósa Lajos pajkos rigmusai nélkül. Természetesen ott volt akkor is, mikor a Hungária kistermében búcsúztatták Tömörkényt a bohémek. Természetes, hogy verset is olvasott fel. Mondani se kell, hogy annak az volt a címe: Zum Soldaten és magától értetődik, hogy nem fakasztott vele ríva senkit, noha a búsulás ismételten is emlege­­tődött benne. Az utolsó strófája ez volt: És most ajakamra a legbúsabb hangot : Rondítsátok össze a boros harangot! jó Tömörkény, kelj fel e bús harangszóra, józanon ne vigyen el a végső óra! Emléklapot is rögtönöztek Tömörkény Pistának, aki vitte azt magával Spanyolviaszkországba, mint szemfedőjét régi életének, amely címezve volt szegénységhez, vergődéshez, tévelygéshez, labdacs­gyúráshoz, remell augusztávos novellákhoz, egész a Zum Soldaten-ig. Amikor Spanyolviaszkországból hazaért, akkor már a halhatatlansághoz volt cimezve.

Next