Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-10 / 106. szám
1928 május 10, DÉLMAGYARORSZÁG Egy 67 éves asszony belefojtotta magát a félméteres füstbe Megdöbbentő öngyilkosság a Boszorkány-szigetnél (A Délmagyarország munkatársától) A belügyminiszter ismeretes s öngyilkossági rendeleteinek megjelenése óta a rendőrség, a kórház, a mentők és a klinikák minden felvilágosítást megtagadnak az öngyilkossági esetekről. A rendelet életbeléptetése óta Szegeden két öngyilkosság történt. Mint jelentettük, kedden délelőttős Tisza újszegedi oldalán egy fiatal fiú holttestét vetette ki a víz. A megállapítások szerint a fiatal fiú öngyilkossági szándékból ugrott bele a folyóba. Személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. Szerdán délelőtt a Tisza boszorkányszigeti szakaszán Katona Jánosné 67 éves háztartásbeli asszony öngyilkossági szándékból beleugrott egy kubikgödörbe, amelyben alig félméteres volt a víz. A parton álló szemtanuk elbeszélése szerint amikor az idősebb asszony beleugrott a vízbe, megbotlott, majd feltápászkodott. Percekig töprengett, hogy most mitévő legyen az alig térdig érő vízben, majd szép lassan nekifeküdt a víznek, fejét a víz alá dugta míg meg nem fulladt. A parton állók megdöbbenésükben csak későn rohantak segítségére, amikor Katona Jánosnén már nem lehetett segíteni. Megfulladt az alig félméteres vízben. Katona Jánosnét gyógyíthatatlan betegsége kergette a halálba. Hozzátartozói előtt már régóta hangoztatta, hogy öngyilkos lesz. Holttestét a törvényszék bonctani intézetébe szállították. BELVÁROSI MOZI Ma premier! AZ ELSODORT EMBER. Bíró Lajos remeke. Egy bűnös éjszaka története 9 felvonásban. „ .. L A férfi .... EMIL JANNINGS Szereplők: Az asszony . . . Belle Benne! Az alkalom leánya . . Phyllis Haver Ezenkívül: newyorki KOSSUTH SZOBOR leleplezése és a zarándoklatról készült eredeti felvételek. Előadások kezdete: 5, 7, 9, vasér- és ünnepnap 3, 5, 7,9 órakor. SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKIRATAI XL! Végre komoly állásban 1895 január végén elhatároztam, hogy újból felmegyek Pestre és feltétlenül ott is maradok. Mikor megérkeztem a nyugati pályaudvarra, már várt reám egy jó barátom, Bartos Gyula, a színi akadémia II. éves növendéke. — Ne menj szállodába, mondotta, — addig, amíg lakást találsz, elférsz nálam. Bartos akkor egy kollégájának, Beregi Oszkárnak a családjánál volt koszton és kvártélyon. Berger bácsi, akinek a Török Császárkávéház mellett, a Sütő- és Hajó-utca sarkán volt egy kis fűszerüzlete, éppen nem volt elragadtatva attól a gondolattól, hogy Oszkár fiából majd színész lesz. Nagyobb fiát fogorvosnak szánta, — az is lett belőle. Oszkárnak pedig a VI. gimnázium elvégzése után be kellett iratkoznia az állatorvosi akadémiára. Hogy hogyan került azután Oszkár az állatorvosi akadémiáról a színi akadémiáig, azt már nem tudom, de azt tudom, hogy ugyanannak a háznak a második emeletén láttak, ahol az üzletük volt. Két szobájuk volt, az egyik nagyon kicsiny, ebben aludtunk mi hárman, Bartos, Beregi és én. Egész éjjel nem lehetett aludni. Berger bácsi különben már fél ötkor fölkelt és ment le az üzletbe. Mire kivilágosodott, egy tapasztalattal megint gazdagabb voltam a tekintetben, hogy ha én takarékoskodom, az nekem nagyon sokba kerül, ugyanis vadonatúj kalapom a mosdótálban úszott, s leesett a mellette levő szekrény tetejéről. Siettem új kalapot venni, — természetesen olcsót — és lakást keresni. A Nádor utca 13. számú ház harmadik emeletén egy nagy udvari szobát vettem ki. Erről a szobáról néhány nap múlva sokat írtak az újságok, de természetesen nem velem kapcsolatban. Akkoriban nyomozták Párisban Dreyfus kapitánynak a bűnügyét s a budapesti rendőrség megállapította, hogy mikor pár évvel előbb Budapesten dolgozott a francia vezérkar szájjj KÖRZŐ MOZIjára, abban a szobában dolgozott, amelyet 1895 február 1-én én béreltem ki. Újra beiratkoztam az egyetemre, de csak a Quaestorában, a tanároknál már nem. Hogy miért nem, azt nem tudom. Délután egy órakor keltem fel, egész délután és egész este kávéházakba jártam s reggel felé vetődtem haza. Az Otthon-kávéház volt a főhadiszállásom, az Eszterházy utcai oldalon a negyedik vagy ötödik ablaknál ültem és minden létező újságot elolvastam, a Közteleket éppen úgy, mint a divatlapokat. Este betértem a Dohányutcában egy kis vendéglőbe, melyben Sánta bácsi, a Nemzeti Színház hires epizód-színésze volt a korcsmáros. Itt lehetett akkoriban a legjutányosabban vacsoráim, tehát ide járt a színi akadémia ifjúságának egy része is. Bartoson kívül még Bakó Lászlóra, Paulay Edére (az ifjabbra), Tóth Elekre és Heltai Nándorra emlékezem. Életemnek ez volt talán az egyetlen korszaka,amelyben semmi konkrét tervem nem volt, hanem csak arra szorítkoztam, hogy vártam a jó szerencsét. S a Szerencse el is látogatott hozzám. Egy reggel tizenegy óra táján felvertek álmomból, valami szolgaféle ember levelet hozott. A levelet Clair Vilmos írta, a Hazánk segédszerkesztője, — hallotta, hogy feljöttem Pestre, ha dolgozni akarok nekik, látogassam meg. Clairt azelőtt nem ismertem és máig sem tudom, hogy hogyan szerzett tudomást a létezésemről és lakásom ciméről. Aznap este már a Hazánk szerkesztőségében dolgoztam s egyelőre a hir-rovatot gyarapitottam. A Hazánk 1894 elején indult meg az agrárérdekek támogatására. Akkoriban ez volt a legnagyobb újság Magyarországon; kétszerakkora szerkesztősége volt, mint a Budapesti Hírlapnak és erősen utánozta a londoni nagy lapokat. Bernát István dr. volt a főszerkesztő, Károlyi Sándor grófnak, az agrárvezérnek legbizalmasabb embere és Baross Károly a felelős szerkesztő, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület volt titkára és a Borászati Lapok tulajdonosa. Bernát Amerikában is járt, Baross pedig, ha nem is volt újságíró, nagyon nyílt eszű és hihetelenül energikus ember volt. Mivel a lap vezetői semmi újságírói gyakorlattal nem rendelkeztek, a szerkesztőség összeállításában nem voltak nagyon szerencsések. Például Tóth Béla éppen akkoriban lépett ki egy személyi összetűzés miatt a Budapesti Hírlaptól és a Hazánk irodalmi rovatának vezetését akarta átvenni. Ugyanerre az állásra pályázott Erdélyi Pál múzeumi könyvtárőr is. A lap vezetői abban állapodtak meg, hogy »a pályázó urak hozzák el a bizonyítványaikat«. Mivel Tóth Béla nem hozhatott semmi bizonyítványt, Erdélyi Pálnak pedig doktori oklevele volt a magyar irodalomból. Erdélyi lett az irodalmi rovat vezetője, Tóth Béla pedig a hírrovathoz került, — de csak rövid időre. Mert az volt a szokása, hogy délután ötkor bejött a szerkesztőségbe, felült az íróasztalára és érdekesnél érdekesebb dolgokat beszélt nekünk, a többi újságíróknak, egészen este nyolcig. — Demoralizálja a fiatalokat, mondták erre az öregek, —* nem hagyja őket dolgozni! És Tóth Bélát elküldték a Hazánktól! • A lap különben csak addig ment jól, míg állást nem foglalt az egyházpolitikai reformok ellen. Amint ez a mágnások kívánságára megtörtént, kivonult a lapvállalattól minden kormánypárti érdekeltség, Miklós Ödön államtitkárral az élén és megszűnt minden támogatás. 1895 elején, amikor én beléptem, már szegény volt a lap, a szerkesztőség és kiadóhivatal négy-öt kisszobában húzódott meg a Köztelek épület földszintjén, Bernát már csak névleg volt főszerkesztő egy pár hónapig, Baross nyakába szakadt az egész lap, melynek szerkesztőségét májusban át is költöztette az Üllői út 24. számú ház első emeletére a saját lakásába, amelyből egy nagy és két kis szobát szerkesztőséggé alakított át a Szentkirályi utcai oldalon. Első fizetésem ötven forint volt s a hírrovathoz osztottak be, ahol Csoór Gáspár volt s a főnököm. Clairnek, a segédszerkesztőnek már az első nap feltűnt, hogy kevés kéziratot kapott tőlem s emiatt kérdőre vont. Én elmondtam, hogy írtam én eleget, de úgy látszik, nem tudom kielégíteni Csoór Gáspár igényeit, az többnyire összegyűri a kézirataimat és a papírkosárba dobja. — Holnap nekem add át a kézirataidat, mondotta Clair. Úgy is történt. Március 1-én Csoór kilépett a szerkesztőségből s én lettem a hírrovat vezetője , a fizetésemet felemelték hatvan forintra, április elsején pedig hetvenre. Ebből arra következtettem, hogy a munkámmal meg vannak elégedve. Pedig nem sokat dolgoztam. Délután a kávéházban olvasgattam, este a szerkesztőségben dolgoztam, éjszaka pedig megint a kávéházban lebzseltem. A költségek redukálása céljából közös szobát béreltünk Bartossal a Lónyay utca 18. számú házban egy Nyíregyházáról Pestre került özvegy asszonynál, akinek nagyobbik fia, dr. Andor Endre híres tornász volt és már segédtitkár a kereskedelmi minisztériumban, kisebb fia, Andor József negyedéves bölcsész, aki »Cyprián« névvel már tárcákat irt a Budapesti Hirlapba. Volt egy kosztosuk is: Bán Aladár, akiből szintén író és tanár lett, s aki mint finn és észt filológus hírnévre is tett szert. Bartos révén megismerkedtem a szini akadémia csaknem minden növendékével, Bartossal egy évfolyamba járt a nők közül Vizváry Mariska, Schlenker (Lenkei) Hedvig, Halala Györgyike, akit nagyon tehetségesnek tartottunk, Weichand Juliska. Ez utóbbiból fejlődött ki Ligeti Juliska, a Nemzeti Színház egykori naivája. Nagyon jó drámai színésznőnek ígérkezett, s a németországi színpadokon érvényesült is egy kis fekete nő, Husz Franciska. Április közepén le kellett mennem Szegedre a Sorház kaszárnyába az első sorozásra Katonai szolgálatra alkalmatlannak találtak, ami engem akkor végtelenül lehangolt. A pokol katonái (Roham) | Fanamei-film péntekeI a Korxó Maxiban 8 Május 10 én, csütörtökön az éjszaka rózsája Gimnügyi dráma 7 felvonásban. Főszereplő: Putty Lya. Azonkívül 8 878 Női és férfi K.SCHTMANN és BALLY cipőkülönlegességek Belvárosi CipőüzM^Miósg gyermek- és mimkasc pfik a legjobb kivitelben