Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)

1928-05-10 / 106. szám

1928 május 10, DÉLMAGYARORSZÁG Egy 67 éves asszony belefojtotta magát a félméteres füstbe Megdöbbentő öngyilkosság a Boszorkány-szigetnél (A Délmagyar­ország munkatársától) A belügyminiszter ismeretes s öngyilkossági ren­deleteinek megjelenése óta a rendőrség, a kór­ház, a mentők és a klinikák minden felvilágosí­tást megtagadnak az öngyilkossági esetekről. A rendelet életbeléptetése óta Szegeden két öngyil­kosság történt. Mint jelentettük, kedden délelőtt­ős Tisza újszegedi oldalán egy fiatal fiú holttestét vetette ki a víz. A megállapítások szerint a fiatal fiú öngyilkossági szándékból ugrott bele a folyóba. Személyazonosságát még nem sikerült megálla­pítani. Szerdán délelőtt a Tisza boszorkányszigeti sza­kaszán Katona Jánosné 67 éves háztartásbeli as­­­szony öngyilkossági szándékból beleugrott egy kubikgödörbe, amelyben alig félméteres volt a víz. A parton álló szemtanuk elbeszélése szerint ami­kor az idősebb asszony beleugrott a vízbe, meg­botlott, majd feltápászkodott. Percekig töprengett, hogy most mitévő legyen az alig térdig érő víz­ben, majd szép lassan nekifeküdt a víznek, fejét a víz alá dugta míg meg nem fulladt. A parton állók megdöbbenésükben csak későn rohantak se­gítségére, amikor Katona Jánosnén már nem lehe­tett segíteni. Megfulladt az alig félméteres vízben. Katona Jánosnét gyógyíthatatlan betegsége ker­gette a halálba. Hozzátartozói előtt már régóta hangoztatta, hogy öngyilkos lesz. Holttestét a tör­vényszék bonctani intézetébe szállították. BELVÁROSI MOZI Ma premier! AZ ELSODORT EMBER. Bíró Lajos remeke. Egy bűnös éjszaka története 9 felvonásban. „ .. L A férfi .... EMIL J­ANNINGS Szereplők: Az asszony . . . Belle Benne! Az alkalom leánya . . Phyllis Haver Ezenkívül:­­ newyorki KOSSUTH SZOBOR leleplezése és a zarándoklatról készült eredeti felvételek. Előadások kezdete: 5, 7, 9, vasér- és ünnepnap 3, 5, 7,9 órakor. SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKIRATAI XL! Végre komoly állásban 1895 január végén elhatároztam, hogy újból felmegyek Pestre és feltétlenül ott is maradok. Mikor megérkeztem a nyugati pályaudvarra, már várt reám egy jó barátom, Bartos Gyula, a színi akadémia II. éves növendéke. — Ne menj szállodába, mondotta, — addig, amíg lakást találsz, elférsz nálam. Bartos akkor egy kollégájának, Beregi Osz­kárnak a családjánál volt koszton és kvár­télyon. Berger bácsi, akinek a Török Császár­­kávéház mellett, a Sütő- és Hajó-utca sarkán volt egy kis fűszerüzlete, éppen nem volt elragadtatva attól a gondolattól, hogy Oszkár fiából majd színész lesz. Nagyobb fiát fog­orvosnak szánta, — az is lett belőle. Oszkár­nak pedig a VI. gimnázium elvégzése után be kellett iratkoznia az állatorvosi akadémiára. Hogy hogyan került azután Oszkár az állat­orvosi akadémiáról a színi akadémiáig, azt már nem tudom, de azt tudom, hogy ugyan­annak a háznak a második emeletén láttak, ahol az üzletük volt. Két szobájuk volt, az egyik nagyon kicsiny, ebben aludtunk mi hárman, Bartos, Beregi és én. Egész éjjel nem lehetett aludni. Berger bácsi különben már fél ötkor fölkelt és ment le az üzletbe. Mire kivilágosodott, egy tapasztalattal megint gazdagabb voltam a tekintetben, hogy ha­­ én takarékoskodom, az nekem nagyon sokba ke­rül, ugyanis vadonatúj kalapom a mosdótál­ban úszott, s leesett a mellette levő szekrény tetejéről. Siettem új kalapot venni, — természetesen olcsót — és lakást keresni. A Nádor­ utca 13. számú ház harmadik emeletén egy nagy udvari szobát vettem ki. Erről a szobáról néhány nap múlva sokat írtak az újságok, de természetesen nem velem kapcsolatban. Akkoriban nyomozták Párisban Dreyfus ka­pitánynak a bűnügyét s a budapesti rendőr­ség megállapította, hogy mikor pár évvel előbb Budapesten dolgozott a francia vezérkar szá­jjj KÖRZŐ MOZI­jára, abban a szobában dolgozott, amelyet 1895 február 1-én én béreltem ki. Újra beiratkoztam az egyetemre, de csak a Quaestorában, a tanároknál már nem. Hogy miért nem, azt nem tudom. Délután egy óra­kor keltem fel, egész délután és egész este kávéházakba jártam s reggel felé vetődtem haza. Az Otthon-kávéház volt a főhadiszállá­som, az Eszterházy­ utcai oldalon a negyedik vagy ötödik ablaknál ültem és minden létező újságot elolvastam, a Köztelek­et éppen úgy, mint a divatlapokat. Este betértem a Dohány­utcában egy kis vendéglőbe, melyben Sánta bácsi, a Nemzeti Színház hires epizód-színésze volt a korcsmáros. Itt lehetett akkoriban a legjutányosabban vacsoráim, tehát ide járt a színi akadémia ifjúságának egy része is. B­artoson kívül még Bakó Lászlóra, Paulay Edére (az ifjabbra), Tóth Elekre és Heltai Nándorra emlékezem. Életemnek ez volt talán az egyetlen kor­szaka,­­amelyben semmi konkrét tervem nem volt, hanem csak arra szorítkoztam, hogy vártam a jó szerencsét. S a Szerencse el is látogatott hozzám. Egy reggel tizenegy óra táján felvertek ál­momból, valami szolgaféle ember levelet ho­zott. A levelet Clair Vilmos írta, a Hazánk segédszerkesztője, — hallotta, hogy feljöttem Pestre, ha dolgozni akarok nekik, látogassam meg. Clairt azelőtt nem ismertem és máig sem tudom, hogy hogyan szerzett tudomást a létezésemről és lakásom ciméről. Aznap este már a Hazánk szerkesztőségében dolgoztam s egyelőre a hir-rovatot gyarapitottam. A Hazánk 1894 elején indult meg az agrár­érdekek támogatására. Akkoriban ez volt a legnagyobb újság Magyarországon; kétszer­­akkora szerkesztősége volt, mint a Budapesti Hírlapnak és erősen utánozta a londoni nagy lapokat. Bernát István dr. volt a főszerkesztő, Károlyi Sándor grófnak, az agrár­vezérnek legbizalmasabb embere és Baross Károly a felelős szerkesztő, az Országos Magyar Gazda­sági Egyesület volt titkára és a Borászati Lapok tulajdonosa. Bernát Amerikában is járt, Baross pedig, ha nem is volt újságíró, nagyon nyílt eszű és hihetelenül energikus ember volt. Mivel a lap vezetői semmi újság­írói gyakorlattal nem rendelkeztek, a szer­kesztőség összeállításában nem voltak nagyon szerencsések. Például Tóth Béla éppen akko­riban lépett ki egy személyi összetűzés miatt a Budapesti Hírlaptól és a Hazánk irodalmi rovatának vezetését akarta átvenni. Ugyan­erre az állásra pályázott Erdélyi Pál mú­­z­eumi könyvtárőr is. A lap vezetői abban állapodtak meg, hogy »a pályázó urak hozzák el a bizonyítványaikat«. Mivel Tóth Béla nem hozhatott semmi bizonyítványt, Erdélyi Pál­nak pedig doktori oklevele volt a magyar irodalomból. Erdélyi lett az irodalmi rovat vezetője, Tóth Béla pedig a hírrovathoz ke­rült, — de csak rövid időre. Mert az volt a szokása, hogy délután ötkor bejött a szerkesz­tőségbe, felült az íróasztalára és érdekesnél érdekesebb dolgokat beszélt nekünk, a többi újságíróknak, egészen este nyolcig. — Demoralizálja a fiatalokat, mondták erre­­ az öregek, —* nem hagyja őket dolgozni! És Tóth Bélát elküldték a Hazánktól! •­ A lap különben csak addig ment jól, míg állást nem foglalt az egyházpolitikai refor­mok ellen. Amint ez a mágnások kívánságára megtörtént, kivonult a lapvállalattól minden kormánypárti érdekeltség, Miklós Ödön ál­lamtitkárral az élén és megszűnt minden tá­mogatás. 1895 elején, amikor én beléptem, már szegény volt a lap, a szerkesztőség és kiadóhivatal négy-öt kisszobában húzódott meg a Köztelek épület földszintjén, Bernát már csak névleg volt főszerkesztő egy pár hó­napig, Baross nyakába szakadt az egész lap, melynek szerkesztőségét májusban át is köl­töztette az Üllői­ út 24. számú ház első eme­letére a saját lakásába, amelyből egy nagy és két kis szobát szerkesztőséggé alakított át a Szentkirályi­ utcai oldalon. Első fizetésem ötven forint volt s a hírro­vathoz osztottak be, ahol Csoór Gáspár volt s a főnököm. Clairnek, a segédszerkesztőnek már az első nap feltűnt, hogy kevés kéziratot ka­pott tőlem s emiatt kérdőre vont. Én elmondtam, hogy írtam én eleget, de úgy látszik, nem tudom kielégíteni Csoór Gáspár igényeit, az többnyire összegyűri a kézirataimat és a pa­pírkosárba dobja. — Holnap nekem add át a kézirataidat, mondotta Clair. Úgy is történt. Március 1-én Csoór kilépett a szerkesztőségből s én lettem a hírrovat ve­zetője , a fizetésemet felemelték hatvan fo­rintra, április elsején pedig hetvenre. Ebből arra következtettem, hogy a munkámmal meg vannak elégedve. Pedig nem sokat dolgoztam. Délután a ká­véházban olvasgattam, este a szerkesztőség­ben dolgoztam, éjszaka pedig megint a kávé­házban lebzseltem. A költségek redukálása céljából közös szobát béreltünk Bartossal a Lónyay­ utca 18. számú házban egy Nyíregy­házáról Pestre került özvegy asszonynál, aki­nek nagyobbik fia, dr. Andor Endre híres tornász volt és már segédtitkár a kereske­delmi minisztériumban, kisebb fia, Andor Jó­zsef negyedéves bölcsész, aki »Cyprián« név­vel már tárcákat irt a Budapesti Hirlapba. Volt egy kosztosuk is: Bán Aladár, akiből szin­tén író és tanár lett, s aki mint finn és észt filológus hírnévre is tett szert. Bartos révén megismerkedtem a szini aka­démia csaknem minden növendékével, Bar­tossal egy évfolyamba járt a nők közül Viz­­váry Mariska, Schlenker (Lenkei) Hedvig, Halala Györgyike, akit nagyon tehetségesnek tartottunk, Weichand Juliska. Ez utóbbiból fejlődött ki Ligeti Juliska, a Nemzeti Szín­ház egykori naivája. Nagyon jó drámai szí­nésznőnek ígérkezett, s a németországi szín­padokon érvényesült is egy kis fekete nő, Husz Franciska. Április közepén le kellett mennem Szegedre a Sorház­ kaszárnyába az első sorozásra Ka­tonai szolgálatra alkalmatlannak találtak, ami engem akkor végtelenül lehangolt. A pok­ol katonái (Roham) | Fanamei-film péntek­eI a Korxó Maxiban 8 Május 10 én, csütörtökön­­ az éjszaka rózsája Gimnügyi dráma 7 felvonásban. Főszereplő: Putty Lya. Azonkívül 8 878 Női és férfi K.SC­HTMANN és BALLY cipőkülönlegességek Belvárosi CipőüzM^Miósg gyermek- és mimkasc­ pfik a legjobb kivitelben

Next