Délmagyarország, 1932. szeptember (8. évfolyam, 199-223. szám)

1932-09-13 / 208. szám

»X. 13 Iskolacipők Női cipők Férfi cipők „H­A - H­A" cipőáruház. 24.' Görög Sándort választotta meg a rendkívüli közgyűlés színigazgatónak Izgalmas szavazás után a közgyűlés nem mondta ki határozatára az azonnali végrehajthatóságot Műszaki bizottság elé kerül a sugárutak kövezésére tartott versenytárgyalás eredménye. — Dr. Aigner Károlyt örökös taggá választotta a közgyűlés. — Kedden megkezdődik a gázgyári vita (A Dél­magyar­ország munkatársától.) A hétfőre összehívott rendkívüli törvényhatósági közgyűlés iránt igen élénk érdeklődés nyilat­kozott meg. A közgyűlési terem padsorai egé­szen benépesedtek, a karzatok is megteltek roskadásig. Különösen sok színész várta lep­lezetlen izgalommal a színházi csata eredmé­nyét Negyed ötkor jelent meg a teremben dr. So­mogyi Szilveszter polgármester, akit hangos éljenzéssel fogadtak a városatyák. A polgár­mester az ülés megnyitása után lementette, hogy az igazoló választmány javaslata alapján Raskó Sándor főesperes-plébánost és Köllő Zoltán gazdasági felügyelőt a közgyűlés tag­jául behívta. Dr. Páva Ferenc tb. tanácsnok olvasta fel ezután dr. Aigner Károly főispán felmentéséről szóló belügyminiszteri leiratot és ismertette a kisgyűlésnek a távozó főispán érdemeinek jegyzőkönyvi megörökítésére vonatkozó javas­­latát A közgyűlés a javaslatot egyhangúlag elfo­gadta, majd kisgyűlési előterjesztésre, vala­mint begavári Back Bernát és társainak indít­ványára egyhangúlag örökös közgyűlési taggá választották a volt főispánt. A polgármester, hogy ennek a határozatnak solemnitást adjon, öt percre felfüggesztette az ülést. Szünet után a Petőfi Sándor-sugárút, a Felső­­liszapart és a Csongrádi sugárút burkolására tartott versenytárgyalás eredményével foglal­kozott a közgyűlés. A kisgyűlés azt javasolta, hogy e munkát a szobi kőbányának adja ki a város. Wagner Ferenc tiltakozott az ellen, hogy a Csongrádi-sugárutat hasított bazaltkővel bur­­koltassa a város. A sugárút hasított bazalttal volt ezelőtt is burkolva, fe’es’eTes újra bur­koltatni, inkább rakassa át a város a régi burkolatot. Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos el­mondja, hogy a Csongrádi-sugárút burkolatát nemrégen rakták át, de tönkrement. Ezért most a régi anyag felhasználásával idomított bazaltkővel burkolják. A munka 36.000 pen­gőbe kerül, új kőanyag csak pótlásokra kell, körülbelül 21.000 pengő értékben. A Petőfi Sá­ndor-sugárutat nagyméretű kiskockával bur­­kolják ki. Szűcs Imre szerint a Csongrádi-sugárut je­lenlegi kőanyaga elhasznált, nem alkalmas az ilyen nagyforgalmú utak burkolására. Fi­gyelmezteti a hatóságot, hogy a csatornaháló­zatot a burkolat elkészítése előtt készíttesse el, nehogy aztán fel kelljen bontani az új bur­kolatot. Pásztor József szólalt fel ezután. Berzenczey főtanácsos nem adott kielégítő felvilágosítást a közgyűlésnek A négy benyújtott pályázat közül kettő áll egymással szemben. A szobi bánya ajánlata hatvanezer pengővel drá­gább, mint az utána következő Hirsch-féle ajánlat, de Hirsch keramit­ra, a szobi bánya pedig bazaltra tett ajánlatot Tudni kellene tehát, hogy mi az értékdifferencia a keramit és a bazalt között. A Hirsch-féle ajánlatban a szegélykövek is szerepelnek, a szobi bánya ajánlatában nem. Azonkívül Hirschék bitu­menes beöntéssel készítenék a keramitot, a szobi bánya bitumen nélkül rakná le a ba­zaltot. Azt javasolja, hogy a köz­gyűlés adja vissza az ügyet alaposabb elő­készítés végett már csak azért is, mert Buda­pesten most adtak ki útburkolási munkát 14.50 pengős egységáron, ezzel szemben Sze­gednek az ajánlat elfogadása esetén 21.40et kellene fizetnie. Nagyobb takarékosságot és alaposságot sürget. Dr. Veress Gábor azt kérdezte, hogy volt-e a javaslat a műszaki bizottság előtt. Közbeszólás: Nem volt. A szinügyi bizottság előtt volt. (Derültség.) Veress Gábor hibáztatja, hogy a város ha­tósága nem terjesztette az ügyet a műszaki bizottság elé, ahol a műszaki kérdéseidet tisz­tázhatták volna. — Úgy van, hozzájárulok, — mondja Pász­tor József. Balogh Péter lehetetlennek tartja, hogy a város a hitelműveletekkel budapesti vállalato­kat tömjön. Kívánatosnak tartja, hogy a város csak a burkolási anyagot szerezze be hitelbe, a munkát pedig készpénzben végeztesse el, így a szegedi iparosok is munkához juthatná­nak. Masa Miklós felhívja a város figyelmét arra, hogy a kisvasút végállomását előbb-utóbb a Mars­ térre helyezik át, ebben az esetben a vágányokat is a Petőfi Sándor-sugárútra kell áthelyezni. A burkolat elkészítésénél err­e is gondolni kell. Dr. Kovács József tudomása szerint a szobi kőbányának nincs bazaltfőöve,­ hanem csak rachitja van, ami azonban nem fagyálló, hamar tönkre megy. Sokkal ajánlatosabb a beton­alapra rakott betűmennel kiöntött keramit­­burkolat. A Felsőtiszapart burkolatának elké­­készítésével kapcsolatban helyre kellene állí­tani a kereskedelmi iskola épülete előtt fel­szedett aszfaltburkolatot is. Ábrahám Imre sürgősnek tartja a munkát. Varga Mihály felhívja a város figyelmét, hogy a Petőfi Sándor-sugárúton halad majd át a tranzverzális autóút. Dr. Schultz Károly: Tekintettel arra, hogy ez a közoút’és c'ő’vl­'t’’ató'ag jó néhány napig együtt marad, azt javasolja, hogy most ne hozzon az ügyben határozatot, hanem hívja össze sürgősen a műszaki bizottságot és annak javaslatát terjesszék a közgyűlés elé. Dr. Eisner Manó: Valahányszor fontos és sürgős ügy kerül a közgyűlés elé, az mind az utolsó pillanatban történik, így senkinek sincs alkalma arra, hogy nyugodtan meg­fontolja a problémákat. Pásztor érvei aggodal­mat keltettek benne Nyugodt lelkiismerettel nem tudná gyakorolni szavazati jogát. Csat­lakozik Schultz indítványához. A polgármester ezután b­ejelentette, hogy le­veszi a kérdést a napirendről, de ugyanakkor azt póttárgyként bejelenti és a tárgysorozat végén tárgyaltatja azt le. Addig kikéri a mű­szaki bizottság véleményét. (Éljenzés.) — Következik a tárgysorozat negyedik pont­­a — jelenti a polgármester —, Belvárosi Maxi­ka és holnap Egy nap a Paradicsomban vig szalmaözvegy história 8 felvonásban. Főszereplők Julius Falkenstein, Otto Walburo, Claire Rommer és Trude Berliner. Ezt megid­ézi: A legújabb Fox híradó és varázsszőnyeg Előadások 5, 7, 9 órakor SZÉCCHENYI MOZI Kedden és szerdán, szeptember hó 13. és 14-én­­i ezred mini Pompás katonai vi­rjáték a színház igazgatójának megválasztása. Nagy zaj támadt a teremben. A javaslatot és az előzményeket dr. vitéz Szabó Géza kulturtanácsnok ismertette. Java­solta, hogy a közgyűlés pályázat me­­é résével, a jelentkezők közül válassza meg a színigazga­tót. Mivel Görög Sándor koncessziót nyert, ezzel kvalifikálta magát a választásra. Rajta kívül csak Sziklai Jenő tartotta fenn ajánlatát. A kisgyűlés az igazgató személyére rém tett javaslatot. Ellenl­en a szinügyi bizottság... — Nem számit! — kiáltja valaki. (Nagy zaj.) Szabó tanácsnok ismerte ké ezután a szin­ügyi bizottság javaslatát, amely — mint isme­retes — Sziklai Jenő megválasztását ajánlja a közgyűlésnek. A bizottsági javaslat ismertetése után dr. Tond­li Sán­dor jelentkezik szólásra. A polgár­­mester azonban kijelenti, hogy vitát nem engedélyez, elrendeli a választást név szerinti titkos ala­pon. A városatyák csak hivatalos szavazó­lappal szavazhatnak. A szavazás tartamára az ülést felfüggesztet­te. A teremben nagy a tumultus Kortesek ágálnak a padok között. A zajon ke­­resztül is hallatszik Wimmer Fülöp hangja:

Next