Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

1.1 NÉVMÁGIA Irta BERCZELI ANZELM KAROLY Az Ir5 csalt félföllcft fület a nyolhnész­t JQtdi­jára mert egész valójával belesüppedt a fiatal Ta­bódy arcába. A jellemét, a lelkét szerette volna kiköveztetni belőle. Előtte állt egy ember, akit so­ha nem ismert, akit ma látott először, de akiről csak az imént tudta meg, hogy éppen úgy hívják, mint azt a legjobb ismerősét, barátját, akivel hó­napokon keresztül foglalkozott. — Kérem, — szólt idegesen —< a* 8b apja, bo­csásson meg a kérdésért, de tényleg olyan különös véletlen... — Csak tessék — szólt­amaz nyugodtan — sem­mi titok nincs benne, hiszen az újságok is írtak róla. — Az újságok is? — csodálkozott az író még jobban. — Valószínűleg akkor éppen külföldön tartózkodtam. Szóval, az ön édesapja kártyás volt? — Igen —bólintott­amaz s mintha sötét gond terpeszkedett volna ki benne, egy pillanatra el­komorult. — Igen, kártyázott és inni is szeretett , ennek köszönhette a sorsát. — Akkor mindent tudok már! — kiáltotta el magát az író magánkívül, de ebben a kiáltásban valami őrületes is keveredett. — Ugye az operá­ciónál járta meg és szeretője is volt? Mi? Min­dent tudok róla, hiszen végeredményben... — s zavartan nézett körül — én csináltam az eg­­szet... Tabódy rámeresztette szemeit, aztán a többire pillantott ijedten, hátha azok adnak valami föl­­világositást az iró részegségi fokáról. Mindenki komolyan viselkedett s inkább félelem, mint meg­­bocsájtás sugárzott amikről. — úgy látszik — gondolta — ez bolond! Igyekezett tehát nem na­gyon csodálkozni többé. — Kérem, — fordult újra Tabódyhoz az Író — meg tudná mondani, hogy mikor történt a szeren­csétlenség? — Hogyne — válaszolt­amaz — december 11.­­én lett öngyilkos szegény... Az iró elővette naptárját, mely tele volt jegyze­tekkel. Idegesen lapozgatta, aztán majdnem döb­benten jelentette ki: IL­ ­ »— Igen! Akkor úgy látszik... i— Micsoda? — kiváncsiaskodott a tanár. — Meg­egyezik a dáttum? —i Pontosan ! — Mert az Író. — Nem árbem! Sosem gondoltam volna, hogy velem... — Mondja uram, — ugrott fel a tanár s az íróra meredt — nem gondolt arra, hogy ezek szerint az ön irói tevékenységének is volt valami miszti­kus szerepe Tabódy halálában? — Hiszen éppen erről van szó! Nem értem... — csapott az asztalra az iró. — Úgy érzem, mint­ha én gyilkoltam volna meg... — Kérem uraim, — pattant föl Tabódy — be­széljenek világosabban! Végeredményben az apámról van szó. Nem tudom mit ért azon, hogy ön gyilkolta meg. Tréfa ez, vagy komoly? — Magam sem tudom — dadogott az író — én ép oly érthetetlenül állok a dolog előtt, mint ön. Azt tudom csak, hogy volt egy emberem, akit dr. Tabódy Gábornak hívtak s aki úgy élt, olyan dol­gokat művelt, hogy kénytelen voltam megölni. Még­pedig a­ saját keze által, mert annál többre becsültem, hogy a rendőrség kezére juttassam. Kérem, ez a Tabódy már-már sikkasztásra vete­medett ... — Kikérem magamnak — dobbantott a fiatal­ember — hogy az apám nevét meghurcolja..­­. — Ne kérje ki magának, fiam, — ordított az Író —, hanem arra feleljen, hogy igaz-e vagy sem? Tabódy, mintha megtáiztorodott volna az író energikus hangjától, néhány másodpercig zavar­tan nézett maga elé, aztán majdnem elpirulva, egészen halkan válaszolt: — Igaz! Az írót ez végleg megkomolyította. Tabódy regényének jelenetei összekuszálódtak előtte. A szereplők, a házak, minden-minden elhomályo­sult benne, csak a revolver rettenetes csöve me­redt ki a romokból, mint valami szörnyű, figyel­meztető ujj. Érezte, hogy minden megváltozott körülötte. Kegyetlennek és gonosznak tűnt fel önmaga előtt. Mint valami kísérletre, úgy nézett a fiatal Tabódyra, aki most megjelent előtte, hogy számon kérje tőle apja halálát. S egyszer talán minden teremtménye elébe áll, hogy megbosszul­ja magát a teremtés isteni passziójáért ... Mindannyian hallgattak. Tabódy még mindig alig értett az egészből valamit s titkos gyűlöl­ködéssel pillantott az íróra. Mintha tényleg az apja hóhérjával állt volna szemben. Aztán, mint­ha eszébe jutott volna valami fontos dolog, kivet­te a tárcáját s egy kis cédulát tölti az iró elé. — Az apám bucsusorai — szólt s várta a ha­tást. Az Író habzsolva futotta át a sorokat: — „Talán még lett volna más utam is... Nem tudom... Úgy érzem, hogy valami kényszerítő erő adja kezembe a revolvert. Talán, ha akarnék, sem tudnék ellentállni. Meg kell történnie...“ Ez több volt, amit a roncs ember idegrend­szere elviselhetett. Becsapta az Írást és Ihatott­an ugrott fel. — Megyek uraim ! Bocsássanak meg! — s anélkül, hogy mindenkivel végigkezelt volna, egy mindenkinek szóló meghajlással kinntermett a szobából. Elment. Akik ottmaradtak még a háziak bosszúságá­ra, érthetetlenül néztek utána. A tanár meg volt győződve róla, hogy tudatalatti gyilkossággal áll szemben s a primitívek történetében keresett analógiát. Tabódy még mindég bámult , önkén­telenül is a kiürített borosüvegeket számolgatta. Ő még most is inkább részegségre gondolt. A nyultarcu, szakállas patikus, aki szívesebben hallgatott, mint beszélt, mert egy szavát sem le­hetett érteni, annyira hadart, csak bámult s azt hajtogatta magában. Az iró gyilkos! vagy fordít­va: a gyilkos iró! De ő maga sem értékelte ki nem ejtett szavait. A zongoránál még mindig vi­­hlongtak a lányok. A monoklis a házikisasszonyt nevettette s újra elkiáltotta magát, hogy most már reggelnél előbb nem megy haza. Mire a há­zigazda ép úgy összerándult, idegesen pillantva az órára, mint egy órával azelőtt. Csak a háizasszony változott meg. Addig ud­varolt neki az álom, míg végtére is bedült. Ki­­sompolygott észrevétlenül a szobából s úgy, ahogy volt, szédülten omlott az ágy karjaiba . Másnap egy borzalmas szenzáció foglalkoz­­koztatta a helyi lapokat. Nemes Ferencet, a jó­­nevü iret meggyilkolva találták lakásán. A rend­őrség teljesen tanácstalanul állt az eset előtt s a tanúkihallgatások folyamán még jobban összeku­­szálódott az amúgy is bonyolult ügy. Ifjú Tabó­dy Gábor még mielőtt letartóztathatták volna, ön­ként jelentkezett s bevallotta, hogy ő gyilkolta meg bosszúból az írót, aki — bizonyos benne — édesapját ölte meg. Vallomásában hangsúlyoz­ta, hogy édesapja ezek szerint nem is lehetett öngyilkos, mint ahogy a felületes vizsgálat meg­állapította, hanem bűncselekmény áldozata. Erős­­ködve kérte a holttest exhumálását, amit a leg­nagyobb jóhiszeműséggel végre is hajtottak, de eredménytelenül. A dolog sosem tisztázódott. If­jú Tabódyt nyolc esztendőre ítélték. A közvéle­mény s a jogi kar néhány tekintélyes tagja ugyan sürgette a nyomozás folytatását az iró bűnössé­gének megállapítása érdekében, de a rendőrség hasztalanul fáradozott. Egy tanú hangoztatta csak teljes határozottsággal az író ártatlanságát s ez dr. Pongrácz Antal volt, a nyelvészet professzora. Valami névmágiáról beszélt a dologgal kapcs­o­latban, ezt a vallomását azonban senki sem vette komolyan. COLUMBIA CIPŐ!! Garantált minfteérfil kézimunköM Cipők, hó- és párcipők javítása c szakszerűen ás olcsón. -i­llegenciában a legszebb ? Minőségben a legfőbb! Árban a legolcsóbb! Gyári lerakat: ARADI DCCA 6. SZÁM, ALTH KÁROLY a Délmagyarország lapkiadón tu* ss ............-—-——--vinVfirftit.ViTfitaiati'aaiMrMj» az alföld legnagyobb url, obi divat- és rövidáru üzlete. Alapítva 1905. évben. Legnagyobb választék férfi, női és gyermek fehér­­nemű­ekben, harisnyák, kesztyűk, nyak­kendők, férfi kalapok és sapkák, kötött­áru különlegességek stb. olcsó szabott árakon. a világhírű gFbharisnyák gyári lerakata. Külön kelengyeosztály. Ernyők gyári árakon. 130 POLLN­K TESTVÉREK Csekonics ucca és Széchenyi tér. Mindkét üzlet telefon­száma 18-55. Kedves vevőinknek Boldog Újévet kívánunk.

Next