Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)
1936-10-09 / 239. szám
Ponteil, 1936 október 9. Elfogták a pusztamérgesi gyilkos legényeket (A Délmagyarország munkatársától.) Jelentette a Délmagyarország, hogy két nappal ezelőtt a pusztamérgesi országúton meggyilkolták Nyári István öttömösi, 26 esztendős legényt. Még élt, amikor rátaláltak. Orvost hívtak hozzá, de segíteni nem lehetett rajta, kötözés közben meghalt, anélkül, hogy gyilkosait meg tudta volna nevezni. A holttesten iá késszúrástól, botütéstől eredő halálos sebet találtak. A nyomozás megindult és a pusztai mérgesi csendőrségnek most sikerült elfognia a gyilkos legényeket Szabó Galiba János, Szabó Galiba Mihály, Vass János és egy fiatalkorú személyében, akik bevallották, hogy ők ölték meg az öttömösi legényt. Elmondották, hogy aznap vásár volt Mérgesen és ők egy bandában járták a vásárt. K őzben Szabónak ellopták karjáról a botot. Estefelé betértek egy kocsmába, valamint később Nyári is, egy csomó más legény társaságában. Szabó az egyik legény karján megpillantotta a botját, amelyet a vásárban loptak el tőle. A botot szó nélkül visszavették a legényektől és tovább boroztak. Egyidőben távozott a kocsmából mind a két banda. Egyik ment jobbra, a másik balra. Az után mégis összetalálkoztak Nyárival, akivel szóváltásba elegyedtek. Nyári egyikőjüket megütötte, majd Társaiért sípolt. Erre ők leverték és megszöktek. Bevallották, hogy ki késsel, szúrt, ki men bottal ütött, többször is, mert haragudtak Nyárira. A csendőrség valamennyi legényt, letartóztatta és beszállította az ügyészség fogházába. Szentesen nagy érdeklődéssel várják Lőrincz Márton olimpiai birkozóbajnokot, akit Szentes fiának fogadott, miután elszakított területen született és így szülőfalujába nem mehet haza. Lőrincz most levélben bejelentette a polgármesternek, hogy mint Szentes város fia, az olimpiászon nyert tölgyfacsemetét Szentesen kivánja elültetni és nemsokára Szentesre utazik. Fábiánsebestyénben a gazdák é gazdaifjak részére téli tanfolyamokat rendeznek, ahol elméleti és gyakorlati oktatást nyújtanak az érdeklődőknek a földművelés minden ágából. Baja városa elhatározta, hogy tíz házat épít a Szegény sorsú, sokgyermekes családok részére és erre a célra 45 ezer pengőt irányzott elő. A házakat István király házának nevezik el és azok 80 év múlva a sokgyermekes családok birtokába kerülnek és addig is csak évi 160 pengőt fizetnek lakbér fejében. A város azért határozta el magát erre a követendő példára, mert a bajai háztulajdonosok a sokgyermekes családoknak nem szívesen adták lakásaikat bérbe. Békéscsaba városához három helybeli lakos azzal a kérelemmel fordult, vállaljon a város anyagi hozzájárulást egy létesítendő szövetkezeti slopon működő zálogházra. A vállalkozóknak az a céljuk, hogy siker esetén Gyulán, Orosházán és Szarvason is nyitnának fiókot. A beadvány sorsa felett még nem döntöttek. NŐI DIVATÁRUK Belülhelyhos női téli kertyfl —08 Fonott női öv —58 Divat női filz kalap p 3.88 Színes női svájci sapka p 1.28 ÉLELMISZEREK Cacaó fél kg —.88 Levestészta 2 tojásos 1 kg. —.02 Oroszhal 1 literes üvegbetét —.241 P 1.10 Likőr V. rttmessencia t üveg —.24 ISKOLAI CIKKEK Elemi iskolai füzet 6 lapos, 15 drb —.24 Rajzlap negyedives, 7 drb —1.24 Palatábla —.24 ..PÁRISI" fekete iron 3 drb.24 BŐRDÍSZMŰ ÁRUK Moleszkin női rétikül 18 cm P 1.08 Bőr iparművész női rétikül 16 cm P 1.28 Bőr cigarettatárca —.68 Bőr belső tárca.88 PÁRISI NHSY ÁRUHÁZ RT.1 «■OBP. CSEKOmCS é» KISS U«A SAROK , DÉL MAGYARORSZÁG 5 ROSMANN DIVATBEMUTATÓJA a HUNGÁRIÁBAN október 11-én, d. u. 5*órakor. Tánc szünetekben. cég Nem égett az occei aazlámpa, nekirohant az autósan és összetörött Hajnali szerencsétlenség a színház előtt . (A Délmayarórieán munkatársától.) Hajnali karámból történt, csütörtökön a Színház előtti téren. Valamivel négy óra előtt hatalmas recsegés-ropogás hallatszott a színház irányából. Rögtön utána kiáltozók zaja verte fel a környéket. Az őrszemes rendőr a kiáltozásra a szinház elé sietett és a hajnali szürkületben egy összetartott taxit talált a színház előtt álló gázlámpaoszlop tövében. Maga az oszlop is kidőlt, az összeütközés következtében. A taxi, amelyet tulajdonosa, Holfmann József vezetett, összeroncsolódott. Hűtője és a motorja darabokra törött. Szerencsére emberéletben nem esett kár, a taxi utasa, dr. Farkas József fogorvos megsérült a lábán, de az ő sebesülése sem volt súlyos, úgy, hogy nem kellett mentőknek közbelépniök. A soffőrt az őrszemlt rendőr előállította a központi ügyeletre, ahol azonnal kihallgatták. Mindenekelőtt megállapították, hogy a soffőr sziniózan, tehát semmiesetre sem ittasan vezette neki kocsiját a gázlámpaoszlopnak. Elmondotta kihallgatásakor, hogy a karambolnak az volt az oka, hogy a gázlámpa nem égett, jóllehet háromnegyed 4 órakor, amikor a karambol történt, még vaksötét volt az utcán, sőt a köd és az eső is hozzájárult ahhoz, hogy nem lehetett az úttestet látni. A taxi lámpái égtek. A gázlámpa oszlopa nem a járdán van elhelyezve hanem a kocsiúton, teljesen szabadon és ez volt az oka, hogy az autó nekiment. A rendőrség megindította az eljárást. Itt, említjük meg, hogy az autósok már nem egyizben kifogásolták a színház elé állított gázlámpaoszlopokat, amelyek sem elkerítve, sem járdával körülvéve nincsenek és így, különösen, amikor a lámpa nem ég, súlyos szerencsétlenségnek lehetnek okozói. Különösen idegen autósokat, érhet a színház előtt súlyos szerencsétlenség, de megtörténhet, mint jelen esetben is, hogy idevaló kocsik zúzzák magukat össze. A gázgyár a kidöntött oszlop helyébe délután újabb oszlopot állított fel, ugyanarra a helyre, mindenesetre arra is kell sürgős intézkedés, hogy a hajnali izmosodás előtt ne oltsák el az uccai lámpákat. Megegyezés készül a szegedi zsírexport ügyében (A bfmagyarorszifi munkatársától.) Az exportzsír egyenlő értégének és márkázásának jogát — mint ismeretes — Szegeden egy húsiparosokból alakult korlátolt felelősségű társaság kapta meg. A jog körül az idén — mint arról a Délmagyarország már részletesen beszámolt — éles harcok keletkeztek, amennyiben a Szegedi kisiparosok egyik csoportja szövetkezetté kívánt tömörülni és mozgalmat indított, hogy a jogot magának szerezze meg. A régi érdekeltség természetesen mindent elkövetett, hogy ezt megakadályozza, felterjesztést intézett a kereskedelmi miniszterhez és felterjesztésében kimutatta, hogy milyen óriási exportforgalmat bonyolított le az elmúlt két év alatt,, működése ellen soha kifogás nem merült fel és így nincs semmi ok arra, hogy régi jogától megfosszák. A szövetkezet, megalakítása érdekében indított munka, közben nem igen haladt előre. A kisiparosok tizenötezer pengő értékű részjegyet jegyeztek le, de készpénzben alig folyt be ötezer pengő. A márkázási jogot viszont csak akkor igényelhetné ez a szövetkezet, ha rendelkezne a szükséges gépekkel és berendezésekkel, ezeknek beszerzése pedig tízezrekbe kerülne. A Város hatósága, hogy békét teremtsen a két érdekeltség között, elhatározta, hogy megkísérli a közös szövetkezet megteremtését. Ebből a célból csütörtökön délelőtt megbeszélést tartottak drr. Katona István tanácsnoknál. A megbeszélésén részt vett dr. vitéz Shvoy Kálmán országgyűlési ké rr’sielő is, aki legutóbb a kisiparosok küldöttségét vezette a kereskedelmi miniszterhez.. A megbeszélésnek konkrét eredménye egyelőre nincs, a helyzet azonban biztató és valószínű, hogy valamilyen formában sikerülni fog összehozni a két érdekeltséget. A megbeszélést hétfőn délután folytatják. Értesülésünk szerint az érdekelteket, a tőkehiány készteti leginkább az összefogásra. Szegeden sem a nagyvágók, sem a kisiparosok nem rendelkeznek a szükséges forgótőkével, amely nélkül pedig nem bonyolíthatnák le a zsírexportot. Ezért van szükség a féri érdekeltség kiépített összeköttetéseire. Folytatódnak a román terrorista bandák merényletei Bukarest, október 8. Vasila Lupu községben a román nemzeti kereszténypárt népgyűlést tartott. A gyűlésről visszatérőben a cutisták a vonaton az utasokat, kényszerítették, hogy különböző propaganda füzeteket vásároljanak. Aki nem tett eleget a felszólításnak, összeverték. Jassy állomáson 15 utas akart feljelentést tenni, de a feljelentést a hatóságok nem fogadták el. Bukarest és Giurpiu között a csendőrök két tehergépkocsit állítottak meg, amely a Tűzkeresztesek híveit vitte gyűlésre Miliam bukaresti ügyvéd vezetésével. A kiskeresztesek lefegyverezték a csendőröket és a calugereni csendőrőrs laktanyáját összezúzták.