Délmagyarország, 1949. december (6. évfolyam, 278-302. szám)

1949-12-10 / 286. szám

□a Kikerül-e vasárnap a Lokomotiv és a Textil a kiesési zónából ? A kit szegedi NB II.es csapat p utolsó előtti forduló után a d­­ c­­soport Sereghajtó] lettek. (Itt ele­­jit iük meg, hogy a Népsport keddi­­ zár­ának táblázatába hib­a­lm­­lzott is, mert­ a Lokomotivnak sajnos rosszabb a génlaránya, mint az M. Textilé­, illetve a Makóé.) Azonban P^.vlk csapatnak sem­ re­­ppOnylesen a h­elyzete. A I.okonio. hiv a Szolnoki MTE vel játszik, írvőzelme esetén egy ]pont­al többje van, mint a vendégcsapatnak. A Textilnek is egyezni­e kell az M­­Textil ellen s ebben az esetbent az M. Textil is mindkét szegedi »gyft'te* m­lgé kcrlU. Makó Kecs. jenjébre utazik, valószínűleg vere­­séget szerzved­. igy a Lokomotív »wir ki is került a kiesési ,'jé­ni tól. A Textil helyzete nehezebb. A ti­­zenkettedik "helyéhez még az is szü­kség­os, ho­ T a Kiski­n’min'* e't. Jen kikapjon a Bp. Lokom­otivtól. Döntetlen esetén a pólarányon mú­lik az elsőbbség könlése. Pisk­ mf­­tivilág a Textil gólaránya rosszal­!), mint a Kiskunhalasé. Ezeknek a számításoknak azonban csak ak­kor van alapjuk, ha mindkét sze­­gedí rgyflífrxi gyfii vasárnap. Az SzSzMTE változatlan csapat­­összeállítá­sal utazik vasárnap Szol­nokra. .Mintegy 11jÚ szurkoló kí­séri el a csapatot a nehéz mér­kőzésre­­ ­ NOVOSZIBIRSZKBEN RENDEZTÉ­ MEG AZ ELSŐ SZOVJET Sí VERSENYT A Szovjetunió idei el­ső álverse­nyét­­ Novoszibirszkben rendezték meg. A 4x6 kilométeres váltófű­tés­­ban a helyi Dinamó együttese győzött 1 óra ,14 perc 69 mp-cel. Az idő — az idényeleji formát véve alapul — igen jónak mondható. SZORGALMASAN KÉSZÜLŐDIK A POSTÁS A MŰEGYETEM ELLENI KOSÁRLABDA MÉRKŐZÉSÉRE Vasárnap délben 12 órakor bo­nyolítják ln a rókusi tornacsar­nokban az idény legkiemelkedőbb szegedi mérkőzését, a Po­tás —Mű­­­Egyetem összecsapást. A szegedi zöld-fehérek­ 1H inte­rmn tudtak e lérkőzést nyerni, ami ké­t­ség­tele­­nü­l komolyabb hullámvölgyet mu­tat. A Postás ezen a héten három komoly edzést tartott, hogy va­­lár­nap szép eredménnyal örvendez­tesse meg szurkolótáborát. Bár a­­ II­<‘~vetem vereség n­élkül az első helyen éi­­s a Postás csak hetedik, a mérkőzés kimenetele mégis nyílt. Ha a­­«»/Oflrdrr! n k megy a kosflrra­­dohAs VÖ^r­yf a é- ék?' ^vőz'lm^t arathatnak. A férfi M­­. II-ben egyébként a helyzet a következő: ASZTALITENISZ Vasárnap délelőtt 10 órai kez­dettel játsszák le a Szegedi Tex­til— Szegedi Lokomotiv Magyar Ku­pa mérkőzést. Ezen a mérkőzésen dől el, hogy melyik csapat kép­viseli Stolen színeit továbbra is a Magyar KupAkon. A mérkőzés esélyese a Textil. Előmérkőzési­­ a Textil női csapata a Makóval játszik barát A-’Oi mérkőzést. Mink­­­ét összecsapásra a textilesek Bel­­városi Mozi feletti klubhelyiségé­ben kerül sor. BIRKÓZÁS Csütörtökön az SzSzMTE ifjú­sági birkóz­ éscsapata a Szegedi Lo­komotivval mérte össze erejét­­ jel­vényszerző mérkőzés keretéb­en. A mérkőzést az SzSzMTE gárdája nyerte meg 4:2 arányban. A győ­zelmeket Tokodi, Veréb, Béres, Pe­tő, illetve Mar­i és Vízvári szerez­ték. Az SzSzMTE ifjúsági birkó­zók vasárnap Nagykőrösön kerü­leti versenyen vesznek részt. RÖPLABDA A vasárnapi műsor: Rókusi tor­nacsarnok fél 8: MEFESz I.— MEFESz II. Fél 9: rostás—KaSE I. Fél 10: EDAC—Textil III. osz­tályú férfimérkőzések. Három óra­kor: KaSE—Vegyészeti gimn. női, 4: KaSE—Postás, 5: KaSE II.— M. Kender. Férfi előkészítő mér­kőzések. Klauzál gimnázium 8: Köz­­gazd. gimn­ I.—Közgazd. gimn. II., 9: Közgazd. gimn. II.—EDAC, 10: EDAC-M. Kender, 11: MEFESz— Magánalk. SzIT. Kerületi II. osztály táblázata: 1. Wöezv. MEFESz 11 501:401 22 2—3. KÁOK 12 592:524 18 2—3. MÁV­AG 11 000 :43­4 18 4—0. RMT 14 12 402:198 14 4—6. HSE 12 504:452 11 4-0. Ka SE 11 511:445 14 7—9. MTE 11 419:100 12 7—9. Sopr. MEFE8Z12 510:486 12 7-9. Szegedi PSE 12 591:559 12 10. Előre " 11 451:131 10 11—14. Kistext 12 499:550 8 11­ 14. Pécsi Trfik­ 12 525:099 8 11—14. Pécsi MEF. 12 545:504 8 11—14. TF MEFESZ 11 421:470 8 15—10. DVTK 11 404:591 4 15—10. Postás 13 508:59» 4 1. Honvéd 11 33:10 20 2. Rákóczi 11 51:11 10 3. FTC SzIT 10 42:22 14 4. KaSE II 20:14 14 5. Dorozsma 10 22:29 12 0. Deszk 11 31:22 11 7. Egy. Dóig. 11 23:37 10 8. lTi.­Kentiván 11 33:28 9 9. EDDSz Móra 10 24:27 8 10. Postás 10 24:29 7 11. Józ­sef Attila 11 14:42 4 12. SzSzMTE 11 12:64 3 <8i|tó|| BELVAtiOM Th «fon : 40 75 '*rlB*. | Mindx.t moziban egy.zenei D­cember 10, 11-én. ».ombat, vasárnap Három találkozás Sírnél him a munkás paras­z t-értelmiség találkozásáról a komiBuntzmusz OpitO társa­ latomban Előadások klznap: tél 6, fél 8 órakor, Vasárnap: fél 4, fél 6, fél 8 órakor. „TFTo” Telefon Ant. 33—44 bállal Lid­eother 1 >, n­­ú.i.­ szombat, vasárnap Három találkozás Sz­űcs film a munkás-parafezt-értelmiség találkozásáról a kommunizmust építő társadalomban SZÉCHENYI ------- Telefon Ant. 31 —VT lárVl Uécember 10, ll-en­ : son.hat, vasé nap Győzhetetlen brigád Az 1000 arcú Kolovszky, a forradalom hőse Előad­at­ok a Korzó és Széchenyi n . hétköznap 6 és 8 órakor, vasar­nap 4, 6 és 8 órakor. Pén .1 vit » a e ll-i«>ir, u ti. 3-kor MINSz-HlR EK Értesítjük: alapszerviszi ki tijfeó­­raiin­kat, oktat­ás és props gerdeve­­zetőket, hogy szom­.baton 6 órakor nászükuo értele: eletet tartunk. Fölhívjuk figyel­műket a SzIT szeminárium-vezetőkrelk. ifinapi előedóscreik és a rádió vitavezeő e­­vtáreclunk, hogy részükre va­sárnap délelő­t 10 órakor a MINSz közpon­tba ér­tkezletet tartunk. Felhívjuk eiapszoi­venc­i titká­raink fig­y­lm­ét, hogy a kerületi és az üzlt­mi SzIT szervezeteink 10-es csoport vezetői részére va­sárnap déllelőtt 10 órakor a Szé­­ch­enyi-tér 9 gr. alatt a Zsó­­r­házban összevont 10-es csoport ér­­te ki ez9­rtet­­.ati­rik. IFINAPOK Dohánygyár 1 óra, Urbán Lajos, Szegedi Kender 2 óra, Tóth Sándor, Posta 7 óra, Dénes János, Villa­mos-Vasút 4 óra, Sarlai Imréné, Szakszervtezeti hírek Kereskedelmi Alkalmazottak Sza­bad Szakszervezte és a Magánalkal­mazottak Szakszervezete összevont taggyűlést tart, központi előadóval, vasárnap délelőtt 11 órakor a szak­­szervezeti székházban Tagjai meg­jelenését a vezetőség feltétlenül el­várja. Kereskedelmi Alkalmazottak üz­letszerző szakosztálya­­ elkéri tag­jait hogy a vasárnapi összevont gyűlésre feltétlenül jelenjenek meg. Értesítjük a bőripari szakcsoport tagjait, hogy f. hó 11-én vasárnap, délután 3 órakor a szakszervezeti székház kultúrtermében mikulás­délutánt tart, melyre a szakcso­port tagjainak gyermekeit szere­tettel elvárjuk. Élelmezési Munkások Szakszer­­vezete f. hó 11-én, vasárnap dél­előtt 9 órakor a szakszervezeti székházban közgyűlést tart. Kérik a tagok megjelenését.­­ HALÁLOZÁS: Fájdalommal je­lentjük, hogy Táborossy l­éz­i hos­­­szú szenvedés után elhunyt. Te­metése december 11-én, vasárnap délután­­ 1 órakor lesz a Dugonics- temető ravatalozójából. Párthírek Felhívás egyéni tanulóinkhoz! Az összes egyéni tanulók a de­­­­cember 18-án tartandó konferen­­­­ciáig »A sztálini ötéves tervek je­lentősége népgazdaságunk fejlesz­tésénél« c. anyag mellett dolgozzák fel Sztálin elv­árt rövid életrajzából a VI. fejezetet, a VII. fejezetből Sztálin elvtárs esküjét, a IX. és X. fejezetet és a XI. fejezet 2. pontját. Oktatási osztály: FALUJÁRÓK FIGYELEM; A december 11-i vasárnapi falu­járás elmarad. Helyette 18-án tar­tunk falujárást. Agrációs Osztály R. G. figyelem! 11-én, vasárnap reggel 8 órakor gyülekező a Kálvin­ tér 6. alatt. Megjelenés mindenkire kötelező-R. G. Parancsnokság x HIRDETMÉNY. A 769.1/III— 2.1/1949. X. f6. sz. alatt a Köz­lekedés- és Posta­ügyi Miniszter Úr a Szegedi Közúti Vaspálya P.t. ké­relmére a Tiszti Lajos­ körúti villa­mosvasút vonalának a Szegedi Gaz­dasági Vasút Rt­rakó-állomásához való csatlakozásának közigazgatási, 1.járási időpontját december 1ő-én délelőtt 9 órára tűzte ki. össze­jövetel helyéül Széchenyi-tér 10., városháza emelet­ 2. sz. helyiségét jelölte ki. Ezen tárgyalásra az ér­dekelt lakosokat meghívom. A vo­natkozó tervet és műszaki leírást a város műszaki ügyosztályánál, Széchenyi-tér 11. szám, II. em. 5/b. ajtószám alatt közszemlére té­tettem ki az érdeklődők által meg­tekintés céljából. Dénes Leó pol­gármester. a Magyar-szovjet TÁRSASÁG HÍREI Felhívjuk a belvárosi szervezet aktívái figyelmét, hogy a 10-ére jelzet: akt­iva értekezlet az új székháziden (Horvá­h Mihály­ u. volt Ipartestületben) lesz meg­tart­va. A Magyar-Szovjet Társaság fő­iskolás szervezete hétfőn délután 6t órakor a József Attila kollégi­umban előbd­ást tart, melyen Al­­dotoói Nagy Miklós főiskolai tanár mo­d beszédeit „Az angolszászok­ról a­z atomenergia az új háború eszköze, a Szovje­unióban az atom­­energia a béke szolgál­atában áll“. Az előadást Davidov szovjet mér­nök terve alapján készítette. Min­den érdeklődőt szívesen l­áttak. Kultúrvezetők figyelem! Megér­kezett a Magyar-Szovjet Tánc-­­sájlba a Sztálin elvtárs 70-ik szü­letésnapjára című ünnepi műsor­­könyv. A könyv gazdag műsor­­a nyitrot tartalmre, am­­elyben több r­enál­is vers, színdarab, tánc van részre és tájékoztatóval. Megjelent a legnépsz­erűbb szov­jet dalok gyűjteménye is, amely több egy- és többszólamú, magyar, orosz cii’t közöl. A könyvek bár­kinek kaphat­ók a Magyar-Szovjet Társaság megyei ti­kárlásán. (Du­gonics-ér 12 sz.). — A MEFESz zenekara 12-én, hétfőn este a Zenekonzervatórium nagytermében hangversenyt rendez. Műsoron ritkán hallható kamaraze­nekari művek. Vezényel Tornyos György zenetanár.­­ ÁRAMSZÜNET. December 11- én, vasárnap 7 órától 14 óráig az alábbi városrészekben: Aigner­­telep, Gyulatelep és a Kossuth Lajos-sugárút, Damjanich­ utca és Körtöltés által határolt területen szünetel az áramszolgáltatás. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége szombaton délután 3 órakor ös­zevont ak’*iva értekezletet tart a városháza köz­gyűlési termében, ahol Benke Valéria elvtársnő budapesti kikül­dött beszámol a Szovjetunió Nemzetközi Nő’rongresszusáról. Minden aktíva pontos megjelenését kéri az MNDSz. Szombat, 1949 iJeceroti ST 10. u NAPIREND SZOMBAT, DECEMBER 10. "" A hőmérséklet emelkedik Mérsékelt déli, délnyugati szél, felhős, párás, helyenként ködös idő. Többfelé, főleg nyugaton és délen eső. A hőmérséklet emlkedik. Belvárosi Mozi fél 6 és fél 8 órakor: Három találkozás. , Korzó Mozi 6 és 8 órakor: Három találkozás­ , Széchenyi Mozi 6 és 8 órakor: Győzhetetlen brigád. Magyar-Szovjet Társaság mozija szombaton Nagyszéksóson este fél 7 órai kezdettel játssza a „Találkozás az Elbán“ című szovjet filmet. SZÍNHÁZ Szombaton, 10-én: Nebánszvirág Katona József-bérlet. Előadások kezdete: este fél nyolc MUZEUM nyitva vasár- és ünnepnapokon 9 órától 18 óráig hétköznapokon 9 órától 14 óráig. A SOMOGYI KÖNYVTÁR nyit­va köznapokon 9-től 18 óráig. AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR reggel 8 órától este 7 óráig van nyitva köznapokon. Kön­yvköl­csönzés d. e. 8-tól 1 óráig. SZOLGÁLATOS GYÓGYSZER­TÁRAK. Gerle Takács: Klauzál­ tér 3. Telefon 35-03. Juszt Frigyes: Pe­tőfi Sándor-sugárút 59. T.: 42-48. Török Márton: Csongrádi-sugárút Telefon 33-32. Selmeczi Béla: Pető- fítefen IX. 489. — AZ ÁLLAMI KLAUZÁL GÁ­BOR gimnázium Sztálin elvtárs születésnapjára felajánlásként va­sárnap délelőtt 11 órakor a Bel­városi Moziban orosz matinét ren­dez, amelyre mindenkit szeretettel hívnak. HIRDETMÉNY: Felhívom a vá­­ros területén működő üzemegész­­ségőröket, hogy december 12-én délután fél 7 órakor az OTI-szék­­ház párthely­iségében tartandó ér­­tekez­letén jelenjenek meg. Polgár­­mester. Aprrthirdetések [ p ! > i i, ‘. / ' s ^ ÜGYES húgomat délután 4-ig gyer­mek mellé vagy bármily állásba elhelyezném. Kölcsey­ utca 12. sz., fodrászüzlet. 4076 | i, \ k­a­s $ KÖLTSÉG TERÍTÉSSEL lakást ke­resek. ős­­zkomfortos egy szoba. Jel­ige: 3—4 ezer«. 4671 KIFOGÁSTALAN kis bútorozott szoba kiadó. Táncsics Mihály­ u­tca 3/a. szám. 4681 LAKÁSCSERE: szoba-konyha für­dőszobahasználattal, külön speiz, a lakás különbe­járattal van. Vidra­utca 3., I. ajtó 2. 4655 KÉT udvari szoba, konyha, spejz, villany, víz az udvarban, átadó. Festeni kell. Jelige: »Dohánygyár­nál«. 4693 SZÉPEN bútorozott szoba egy vagy két személy részére ’riadó. Somo­gyi-utca 6., I. em. II. 4692­­ ■) a N­­ V­K­T­E­L­I BÚTOR nagy választékban ol­csó árakor az Asztalosmesterek Bútorcsarnokában, Dugonics-téri 11. Fizetési kedvezmény. BŐRKABÁTJAVITASOK vízhat­lan festéssel. Bőrkabátok rende­lésre készülnek Csordás bőrruha­­készítő mesternél, Szent Miklós­t éra 7., a felsővárosi templom mögött. VESZEK karr- és ébresztő óraszer­kezeteket, tört ezüstöt és ezüstpén­­zeket. Tóth órás, Kárász u. 13­. 2356 HALÓSZOB­ASZEKRÉNYEK, ablak­és ajtótokok darabonként is eladók. Krisvária­ u. 11. Bankov, ORAKfIT, szerkezetet veszek. Javí­tásokat felelősséggel, régi órákból újakat készitek. Csiszár órás, Köl­­csey-utca. ELADÓ perzsabőr gallérnak, stíl­bútor, ebédlő, fehér zománcos gáz­kályha. Lajcsi-Zsilinszky-utca 22., I. emelet 3. 4680 ÉPÜLETFA 18/20 7 m. és 4 m-es, stb. méretben, falazó deszka, aj­tók, ablakok eladók. Püspök-utca 12 a. szám. 4686 FCREDI-UI. 3. számú ház eladó. Tua, Újszeged, Temesvári­ körút 12. szám. TűSk BECÉZETT cementlapok, vaskály­ha, ebédlőasztalok, függő villany­lámpa, függöny karnisok és más bú­tordarabok eladók. Tisza Lajos­­kör utc 15., I. 3. 4669 MÉLY és sportkocsi áron alul el­adó. Dózsa Gy.­u. 16. Buruzs. 4670 ELADÓ: zománcozott kétaknns neo perpetuum kályha. Érd: Babály, Mérei-utca. 6/c., I. 3. 4678 .15 MÉTERMÁZSAS lapos és egy féderes parasztkocsi eladó. Török­utca 7. 4632 Nöl szít szőrme bunda kisebb, vé­kony alakra eladó megbízásból. — Ru<toif­ tér 6., trafikban. 4653 EGY csinos bútorozott szoba ki­adó. Nemes takács-ut­ca 38. 4658 KÁLYHÁK, 5 mm. üveg, egyágu létra, karosszékek, textilpult, üveg­állványok, üveglapok, automata, ki­rakati villanyóra, tükör eladó. Ke­lemen-utca 12., cipőü­zlet.­­4609 ELADÓK: szekrények, íróasztal, kertiszék. Bokor-uttca 6. SZÉP sötét hálósz­obabútor eladó. Bocskay-utca 6., II. 11. 4694 KÉT igásló és két 700x20 és 750x­20-as kocsi alá való gumi és trá­gya eladó. Csongrádi­ sugárut 46. szám. 4691 250x250 cm. festő vászonnak vagy színpadi háttérnek alkalmas anyag, eladó. Auer fotó, Somogyi­ utca 24. szám. 4701 KADAR, királyhalmi édeskés bor 25 litertől kapható 3.80 forintos árban. Érd, Pnlcz­ u. 11. 4698 NAGY árengedménnyel árusítunk kerékpárokat, kerékpár-, varrógép- és rádióalkatrészeket, összes cik­keinket. Déry Gépüzlet, dr. Kis M.­u. 3. AMERIKAI prima pilaszter nagy Royal írógép eladó. Bokor-utca 6. BOR stanhhulladékot és foltnak való rossz cipőket veszek. Szatu­­rn-fri­tica 43. 4695 RÖVID márkás zongora eladó. Sán­­dorfalva, Iskola-utca 1. 4619 EGY tűzhely és egy fürdőkályha (bévíztároló) olcsón eladó. Pillich Kálmán­ utca 38., Újszeged. EGY alig használt modern kombi­­nált szekrény eladó. Juhász Gyula­utca 15. 4685 ALIG használt fé’bá’ó e’adó. Marx­­tér 9., földszint 6., ajtó. 4684 FÉRFI fekete té­ ika­l­átanyag eladó. Felsőtiszapart 24., Szaboné. 4665 #.......................................­ * BŐSZE László üveg- és porcellán­­üzletét áthelyezte Szeged, Ilpponyi A.­utca 23. (Volt Iskola­ utca.) ELSZAKADT nylon esőkabát tö­kéletes javítását folt nélkül, kerék­pár- és hócipőjau­ás. Vidékre pos­tán is. Kemény Gyula gumijavító Szeged, Bejcsy-Zsilin­szky­ utca 11. ÍRÓASZTALOKAT és mindenféle bútorokat keresek megvételre. Sin­­gerné, Török­ utca 6. Kapuval szem­ben. Kisebb helyiség felmelegítésé­hez villamos-hősugárzó elcserélhe­tő villamos-kávéfőzőre. 4334 HAJFESTÉS, szőkítés és elrontott hajak rendbehozatalát szolid árak mellett végzi Dudás-fodrászat. Ti­sza Lajos-körút 19. IRHABUNDÁ­JÁT festesse, javít­as­­sa Cserép­szűcsnél, Is­krvát­h Mihály u. 7., az udvarban jobbra. LUCIANAL kelmefestés, vegytisz­­tílás. Tábor­ utca 1., Aradi vérta­nuk­ tere 3., Kazinczy­ utca 14. Te­lefon: 38-18. KÁRPITOZOTT bútorai készítését és javítását olcsón vállalja Szeles kárpitosmester, Attila­ u. 2. HASZNÁLT óráiból divatos kar­órát készítek, órajavításokat vál­lalok 1 évi jótállással. Koltai Sán­dor órásmester, Kismenyhért-u. 1. SZEMÜVEGEK javítása, amatőr fényképek kidolgozása Optikusnál. Kárász-u. 16. DIÓBÉL 1 kg 26 — Meinl-fiók, Kárász-u. KÖSZORÜLTESSEN jól és olcsón szaküzletb­en. Dornstädternél, Orosz­lán­ utca 5. Márk­ás acél legolcsób­ban, ÓCSKA kalapját ne dobja ell Ka­rácsonyra újjá festi és formázza Mencz kalapos, Dugonics­ tér 2. sz. 4622 PAPLANOK legszebbek készülnek Soós Lajosné paplanüzemében, Sze­­ged, Deák Ferenc­ u. 2. RÁDIÓKÉSZÜLÉKEK, hangszórók javítása, hangolás, transzformátor, tekercselés Szécsi rádiós mesternél, Zrínyi­ utca 18. ELVESZETT barna töröikös sál szerdán délelőtt. Megtalálója ju­talomért adja le a kiadóban. 4678 ELVESZETT egy rózsaszín, fehér­­kockás flanell takaró. Nagy juta­lomban részesül, aki leadja: Dózsa György­ utca 18 /a., II. e. 4683 ELVESZTEK h­ataim december 1t­án a kisvasúton (es­ti vonaton) Kérem a becsületes megtalálót, csak az­ iratokat küldje el postán utánvéttel. Cim: Gyuris Ferencné, Pusztamérges, Zrinyi­ utca 84. 4066 OT.CSÓBB lett a lókus: egy kiló lóhus 5 Ft, egy kiló daríilthus 6 Ft, egy kiló kolbász 8 forint. Központi Lóhuscsarnok, Valéria­­tér 10. 7648 DÜLM AGY AROHS7AG politikai napilap. Felelős szerkesztő és kiadó: ifj KOMÓCSIN MIllST.Y Szerkesztő: BÓDAY PÁL. Sze­­kesztőség: Szeged, Jókai­ u. 4. Falusi rovat telefonja: 30-03. Uzemi rovat: 35-35. Éjjeli szerkesztőségi telefon: este A-tól: 34-38. Kiadóhivatal: Kárász­ utca 6. Telefon: 31-10. és 35-00. Az x-szel jelzett közlemények díjazottaik. Nyomja: Ttélmagyarország Nyomda Nemzeti Vállalat Szeged. Fclslfe vezető: Koguz Ld*zló.

Next