Délmagyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-19 / 247. szám
Vasárnap, 1958. október 19. 4 SZEREPLŐK: PETŐFI EGRESSY GÁBOR VARGA RÓZSIKA PILA ANIKÓ ÖREG SZÉKELY LENGYEL TISZT SZÍN Székely-Keresztur: Vargáik udvarháza «löszobe ja hon, kilátással a völgyre. Kakukkóra, öreg bútorok, a falon Bem apó képe. Hajnal fali. Félhomály. Öreg székely és Pila AnIkó rendezkednek. ÖREG SZÉKELY. Mert pedig szép csöndesen legyünk, édes fiam, mean azok ott benn még biztosan alusznak. Mire megvirrad, kezdődik a tánc a Küküllő völgyében. Szörnyűséges tánc lesz, haláltánc, az öreg Nemere helyett az öreg ágyúk fognak elvöltözni a héjjasfalvai határban. PILA ANIKÓ: Az este láttam a honvédeket, amint átvonultak a városon. Porosak voltak és fáradtak valahányan. ÖREG SZÉKELY. A Bem tábornok katonái voltak. A szabadság katonái voltak. PILA ANIKÓ. Rongyos és Siíroa volt a lábuk és véres és verítékéé a homlokuk. ÖREG SZÉKELY. De dicsőséges a zászlójuk és tündöklő a szemük. Hiszen győzelemre mentek. bonyi PILA ANIKÓ. 36 reggelt, tiszt úr, PETŐFI. 36 reggelt édes fiam, bár még az éjszaka csak most szedi föl a sátorfáját és a hajnal lehalóvá $X E GÉPI "SZÉP" SZÓ ! PETŐFI ELMEGY nyan dereng még keleten. (Kinéz az égre.) Micsoda különös vörös csillag az ott, micsoda fölséges vörös csillag. A háború planétája talán, Osztrolenka fényes csillaga, a mi szövét nekünk. A többiek mind elsápadnak egymás után, ez még fájdalmas ragyogással harcol a sötétség fölött. PILA ANIKÓ: Szereti nézni a csillagokat, tiszt uram? PETŐFI: Szeretem bizony. A magasságon égen is, meg a mélységes szemekben. A mélységes és rejtelmes asszonyi szemekben legkivált. (Közelebb.) A te szemedben te, szép, sötét virágom. PILA ANIKÓ (elhúzódik.) PETŐFI: Ne félj, kicsi szivem, nem bántalak, nem bántok én már senkit e kerek világon, hiszen látod, a csatába is fegyver nélkül indulok. Csupasz mellel, csupasz szívvel, ahogyan az igaz költőhöz, igaz emberhez illik. PILA ANIKÓ. Az úr tehát költő, aki verseket szerkeszt? PETŐFI: Költő vagyok, PILA ANIKÓ. Ki tudja! aki a vérét adja, a szívét és az életét mindenkinek, min hiszen a halálba mentek. ÖREG SZÉKELY. Én már nem marsolhatok velük, én már öreg csataló vagyok. De nemsokára magam is meghalok. Szeretnék boldogan elmenni innen. A fiaimat előre küldötte az öreg Usten, aki a hadak sorsát intézi a csillagok fölött PILA ANIKÓ. Mikor lesz nyír egyszer békesség a földön, öreg Áron bácsi, mikor? ÖREG SZÉKELY. Csitt! Mintha ébredeznének odabenn! Te csak maradj Itt és szolgáld ki tisztességgel őket, magam megyek és megnyergelem a lovakat. Egy óra múlva Indulnak. (El.) PETŐFI (kilép, vászon subdenkiért... PISA ANIKÓ. 36 Istenem. Ez a tekintet! PETŐFI, ördögbe, ez a tekintet! Igen, igen, én láttalak már egyszer, esküszöm, hogy láttalak! Hol láttalak? Tán álmaimban? Nem! Nézzelek csak, remegő vadvirágom, szomorú kis őzikém! Az országúton, igen, Debrecen táján, egy téli estei., a hosszú, hosszú vándorúton, egy rövid éjszakán... Cigányleány. PISA ANIKÓ. Az vagyok. Cigányleány. Az úr akkor megtisztelt engem, a hortobágyi csárdában, én nem felejtettem el, én őriztem az úr emlékét, pedig bizony rég volt az már, sok éve annak. PETŐFI. Mintha csak tegnap lett volna. Jó voltál hozzám, ne bánd és ne aaógyeld, Pila Anikói PILA ANIKÓ. Az a nevem, a hogy ennyire emléke Ünnepi játék. Irta: Juhász Gyula uhász Gyula Ismeretlen drámai írását nyújtjuk át e halaitokon olvasóinknak. Az Öt Élet rima szegedi egyetemi diáklap 198». december IIS-i számában kazart interjú során Juhász Gyula a következőket mondotta: „A nagyváradi színházban Szilveszterkor adják „Petőfi elmegy" című egyfelvonásos Ünnepi játékomat. Furcsa véletlen folytán ugyanaz a témája, mint Herzeg Ferenc utóbb szerzett Ik-tati-darabjának. Különbség, hogy én az utolsó hívás, marasztalás megszemélyesítőjéül egy cigányleányt szerepeltetek, míg Herei« ugyanerre a szerepre egy kohóit alakot, Hécsey bárónőt lépteti fel. Szerintem a nép egyszerű, cigányságig színes és igaz leánya erre sokkal alkalmasabb. Történelmi szempontból pedig helytálló." A Hétfői Rendkívüli Újság 1988. december 11-i száma est a hírt közli: „A nagyváradi szigligeti Társaság felkérésére Juhász Gyula egyfelvonásos ünnepi játékot írt Petőfiről, amelyet a Szigligeti Színház december végén akart bemutatni. Mim értesülünk, a román cenzúra nem engedélyezte a dráma előadását.” A Szeged 1982. december 11-i számában Pór Tibor — mai nevén Sarló Sándor — interjút közölt az éppen Szegeden időző Herczeg Ferenccel. Emlékeztette a hírre, hogy Juhász jelenetét a burzsoá román hatóságok betiltották Váradon, s megkérdezte Herczeget, hogy az ő hasonló tárgyú drámáját, a „Külső és halál" címűt, melyet a tervek szerint a Petőfi-centenárium alkalmából Budapesten, Kolozsvárott és Kassán egyidőben mutatnak be, nem fenyegeti-e hasonló veszély. „Jó helyről megnyugtatást kaptam — volt Hercseg válasza — és azt hiszem, hogy akadály nélkül mehet a darab...“ Ment is: Váradon is ezt mutatták be Juhássé helyett... Juhász Gyulának erről a soha be nem mutatott és meg sem jelent egyfelvonásosáról sokáig nem tudtunk semmit. Néhány éve Ertssi Júlia Juhász-relikviái között akadtunk rá. Míg élt, nem engedte közölni, mert ragaszkodott ahhoz, hogy Juhászéval együtt az ő Petőfi-drámáját is publikáljuk és mutassuk is be. Halála után azonban kötelességünknek tartjuk, hogy megmentsük a feledéstől és a széles nyilvánosság elé hozzuk Juhász Gyula en ismeretlen drámáját. A kis „ünnepi játék“ — ahogyan a költő nevezte — nem igazi dráma: Juhász Gyula nem volt drámairól alkat: órám»“ teljesú írásai általában hral tónusú dialógusok. Ám ezekben a t színpadra alig is alkalmas, de keltős szépségű és hangulatú drámai kísérletekben is ott lüktet Juhász Gyulának, a nagy poétának mély, érző és vérző szive, Petőfi Sándornak s a magyar népnek, a magyar szabadságnak és a világszabadságnak ,a Jon*4sa Péter lázlézik. Boldog vagyok és busáké vagyok érte és az leszek, ameddig élek! PETŐFI: Azóta sok minden jött és sok minden elmúlt Anikó. A szegény, top, rongyos vándordiákból azóta Petőfi Sándor lett. PILA ANIKÓ (áhítattal.) Petőfi Sándor! Maga a Petőfi Sándor? Aki azokat a szép nótákat csinálta? Akiről annyit beszélnek a népek? PETŐFI: Akiről annyit beszélnek a népek! Igen, a népek, a nép az én szerelmem, a szegény, a rab, a hűséges, az áldott. És én most benned, árva cigányleány, még egyszer, talán utoljára, hadd ölelem, hadd ölelem a népet. (Átkarolja.) PISA ANIKÓ: Petőfi úr, az égre kérem, mert már nem szabad. A szomszédban fölébrednek és akkor, hiszen én csupán csak egy közönséges cseléd vagyok! PETŐFI: Az én édesanyám te az volt és mégis áldott ő az asszonyok között! Mit tudod te, szegény Pila Anikó, milyen boldoggá tesz engem ez a perc, amelyben viszontláttalak. A hűséget látom benned, az egyszerűséget, az én ideálomat. Te csak hallgass és én hadd nézek még egyszer a te nyílt, tiszta szemedbe, így. Annyi hazugság, annyi hitványság környékezett mostanában, annyi csalódás és keserűség ért, hogy én már nem bírom tovább. Barátság, szerelem, dicsőség, szép szavak, sorra cserbenhagytak, elárultak és megtiportak, mit tudod te, miért jöttem én és hová indulok? (Kinéz az égre.) A hajnal már pirkad keleten, nemsokára megszólalnak a háború kutyái, nemsokára véres lesz a mező és a folyó, nemsokára ítéletet tart az ég és temetővé válik a föld. Nemsokára elmegyek. Hadd pihenjek meg utoljár a te jó, hű, alázatos tekintetedben, egy régi boldog alföldi éjszaka emlékében, a régi csárda mámorában, amelynek gyönyörűsége igaz volt és édes volt őb lám, nem csalt meg, hiszen te emlékezel, hiszen te velem maradtál és elkísérsz már oda... (Léptek nesze.) Most pedig menj, menj, így szépen, csöndesen... emlék, öröm, fiatalság, menj, menj... ég veled! PILA ANIKÓ (hangtalanul, meghatotta» eU LENGYEL TISZT. Kamerád, készen vagyunk? PETŐFI: Mindenre készen. A tábornok már vár ránk... LENGYEL TISZT. Pszt. A kisasszony jön, el akar búcsúzni tőled. PETŐFI. Melyik kisasszony? LENGYEL TISZT. A házikisasszony. (Rózsika belép.) RÓZSIKA. Bocsánatot kérek, hogy megzavarom az urakat, de Petőfi úrnak sok szép versét olvastam, apám is nagy tisztelője a költőnek, szabad legyen megkérnem, hogy ebbe az emlékkönyve beírja a nevét Legalább a nevét. PETŐFI: Kész örömmel, kedves kisasszony, íme! RÓZSIKA (pirulva olvassa:) Szabadság, szerelem, E kettő kell nekem. Szerelmemért feláldozom Az éltemet, Szabadságért feláldozom Szerelmemet! ó, beröm, szebb, amit ebbe az emlékkönyvbe írtak! PETŐFI: Kedves szony, az lesz a legeslegszebb, amit az a valaki ír majd bele, aki önt a szerelmével fogja boldogítani. Irigylem és üdvözlöm azt az ifjút! RÓZSIKA (zavartan mosolyogva el.) LENGYEL TISZT. Kamerád, ma veszettül meleg napunk lesz. Kutya forró nap! Neked könnyű, te, mint a kis öreg adjutánsa, majd csak páholyból nézed a csatát. PETŐFI: Én, mint a szabadság katonája, ott leszek, ahol legnagyobb a veszedelem! LENGYEL TISZT: Ne tréfálj, hiszen neked nincs is fegyvered! PETŐFI: Kamerád, én nem ölni megyek, de meghalni! (Távoli, tompa ágyúdörgés.) LENGYEL TISZT: Őrnagy úr, pardon, de neked nem lehet! A háború, az háború, ott semmi szükség ilyen esztelenségre! A te életed drága és arra szüksége van a te hazádnak! PETŐFI: Egy lengyel mondja ezt, akinek nincsen is hazája? És mégis harcolsz, látod! Én pedig meghalok, életemet és véremet áldozom minden népek szabadságáért, a jövőért, amelynek holtomiglan hirdetője voltam. Eljő majd az idő, amikor megértik ezt és megáldják jeltelen síromat. LENGYEL TISZT: Nem, nem! Magam sietek Bem tábornokhoz és jelentem, hogy te engedetlen vagy! Bocsáss meg, ez nekem kötelességem! (El.) EGRESSY (jön, útrakészen.) No, Sándort, most pedig megyünk! De te csak így? PETŐFI: Csak így. Meghalni meztelenül is lehet. A világra is így jövünk, igaz? (Ismételt tompa ágyúdörgés.) Hallod, már hívogatnak! EGRESSY: No jó, neked nem kell harcolni. Bem tábornok megtiltotta. Te majd nézed, ahogy mi vívunk és énekelsz a győzelemről. Nagyszerű színjáték készül, barátom. PETŐFI. Nagyszerű tragédia és nagyszerű halál. Annak a Vörösmartynak mégis csak igaza volt! EGRESSY: Jutalomjátékomra nem indultam ennyi izgalommal. PETŐFI. A jutalom, az sokszor elmarad. EGRESSY: Szörnyen keserű vagy, Sándor és ijesztően nyugodt! PETŐFI. Halálosan nyugodt vagyok e halálosan komoly órában. Búcsújátékom ez, Egressy Gábor, koszorúk mellőzése kévetik. Mire a nap lemegy Erdély egéről, én már Csokonainál áldomásozom. Én érzem a véget, amely a szabadság pirosló zászlaját most porba dönti, de az utolsó ítélet nem ez. A kivívott diadal napja is fölkel egyszer, addig én elrejtőzem és csak a lelkem kísért tovább, a lelkem, amely Rómában Cassius volt, Helvétiában Tell Vilmos, Párizsban Desmoulins Camill. Ebben a szegény, szomorú, rab országban pedig majd a szabadság örök ébresztője lesz és az lesz ő az egész nagy, kerek világon. Ahol az igazságot kimondják, ahol az emberséget győzelemre viszik, ahol a zsarnokságot letörik, ahol a jogot kivívják: ott Petőfi Sándor harcolt és Petőfi Sándor diadalmaskodott, EGRESSY. De neked még élni kell, Sándor! gyönyört?! Köszö- PETŐFI. Ugyan kiért» őrnagy úr! Ez a leg- ugyan miért? EGRESSY. Júliáért és Zoltánkóért! A családodért! PETŐFI Júlia majd csak meglesz már nélkülem is. Ó jaj, nélkülem még boldogabb is lesz. Én tudom! Én tudom! Zoltánka felnő és ha apja nevét hallja, büszkén ragyog fel a gyönyörű nefelejcs szeme: apja szabadságban és igazságban halt meg! A barátaim elhagyta!, az ellenségeim megsokasodtak. A hazám pedig, (elfordul) szegény, szegény hazára! A börtöntől félek és úgy érzem, hogy egész Európa egy nagy börtön lesz nemsokára, így hát megyek! Most jön, én hű barátom, én nagy művészem, az utolsó jelenés! (A hajnalba fel.) (Egyre erősebb ágyúdörgés.) RÓZSI, PILA ANIKÓ. ÖREG SZÉKELY (jönnek.) Mind egyszerre Egressy- hez.) Az őrnagy úr elment? EGRESSY. Petőfi elment RÓZSI. Elment. Milyen szép emléket hagyott! PILA ANIKÓ. Milyen szép emléket hagyott RÓZSI. Ejnye, talán neked is írt valamit? PILA ANIKÓ. Nekem nem írt semmit. Nekem csak mondott valamit! RÓZSI: Talán csak nem vallott szerelmet a csapodár poéta? Mert nagyon csinos felesége van ám! PILA ANIKÓ. Felesége? RÓZSI. Úgy bizony! Szendrey Júlia! PILA ANIKÓ. Szendrey Júlia. Milyen szép neve van. ÖREG SZÉKELY. Hát Petőfi úr elment. Vájjon mi lesz vele? Vájjon visszajön-e még? EGRESSY (indulóban.) Ő visszajön még, egészen biztosan visszajön. (Erős ágyúdörgés.) PILA ANIKÓ: Én ismerem egy versét, annál gyönyörűbbet sohasem hallottam életemben. (Maga elé dúdolja): Hull a levél a virágról, Elválok én a babámtól, Isten hozzád, édes, Isten hozzád kedves, Galambocskám! kreana VÉGE Részlet JUHÁSZ gyula EREDETI KÉZIRATÁBÓL