Délmagyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-17 / 245. szám

Közös egyetértéssel A Szegedi Szalámigyárban elhangzott a javaslat: »A megyei jogú városi tanácsba tanácstagként jelöljük Pusz­tai Józsefnét, mert tudjuk, hogy a dolgozók érdekeit jól képviseli«. Aztán a gyár dolgozói közös egyetértéssel pecsételték meg jelölésüket. A tanácstagjelölt. Pusztai Józsefné nagyon otthonos a munkások között. A sorsu­kat élte, hiszen maga is hos­­­szú esztendőkön át munkás­ként dolgozott. A felszaba­dulást követő években kü­lönböző állami és pártfunk­ciókat töltött be, s most a szegedi városi párt-,végrehaj­­tóbizottság másodtitkáraként tevékenykedik. A munkás­­mozgalomban 1936 óta vesz részt és odaadóan munkálko­dik a dolgozó emberek ja­váért, a szocialista építés előrehaladásáért. Tegnap, csütörtökön a 46-os körzet választói is egy­ségesen csatlakoztak ahhoz, hogy Pusztai Józsefnét ta­nácstagnak jelöljék. Enver Hodzsa kitüntetése Tirana (TASZSZ) Az Al­bán Népköztársaság nemzet­­gyűlésének elnöksége Enver Hodzsát, az Albán Munka­párt Központi Bizottságának első titkárát ötvenedik szü­letésnapja alkalmából a Szo­cialista Munka Hőse címmel tüntette ki a népnek, a ha­zának és a pártnak tett ki­magasló szolgálataiért. Holnap kezdődik Budapesten magyar városok béketalálkozója Szegedről négyen vesznek részt a fontos tanácskozáson Holnap, szombaton kez­dődik és két napig tart Bu­dapesten 32 vidéki város és 22 budapesti kerület béke­aktivistáinak részvételével a magyar városok béketalál­kozója. A magyar békehar­cosok küldöttei, képviselői ülnek össze tanácskozásra, hogy kicseréljék munkájuk tapasztalatait és a további teendők jó vég­rehajtásának útját megje­löljék. A szegedi békeharcosokat négyen képviselik a magyar városok béketalálkozóján: Oltvai Ferenc városi levél­tárvezető, Tarnai Károly, az Autóközlekedési Igazgatóság dolgozója, Keszléri Erzsébet, a hattyastelepi iskola peda­gógusa és Sas Ferenc, a Nemzeti Bank dolgozója. A sok ezer szegedi békeharcos képviselői ma, pénteken utaznak el a fővárosba. A szegedi békemozgalom szép és gazdag eredmények­re tekinthet vissza. A város kerületeiben közel 200 bé­kebizottság tevékenykedik. A városi békebizottság a többi között szoros, baráti kapcsolatot tart fönn a bu­dapesti Vörös Csillag Trak­torgyár békebizottságával, s annak tagjai a közelmúlt­ban Szegedre látogattak, ta­pasztalatokat cseréltek vá­rosunk békebizottságával. A szegedi békeharcosok képviselői a budapesti tanácskozáson szeretnék ismertetni a városban folyó békemun­kát. Sokoldalú ez és hozzátarto­zik az is, hogy idén ősszel a város különböző pontjain békebeszélgetéseket, kis­­gyűléseket tartottak, ahol a külpolitika időszerű kérdé­seiről is tájékoztatót adtak. A szegedi békebizottság tagjai ellátogattak a Textil­művekbe, jártak a Füvész­­kertben és másutt is. Ter­veik között a többi között a népek barátsága elmélyí­tésének segítségéért a közel­jövőben megrendezendő ro­mán est is szerepel. Elláto­gatnak majd a Ruhagyárba és az egyetem kutatóintéze­teibe. Tovább erősítik­­ a kap­csolatokat a fővárosi nagy­üzemek békebizottságaival. A magyar városi béketa­lálkozón résztvevő négy sze­gedi békeaktivista hazatérve, beszámol a ta­pasztalatokról, s azokat hasznosítják majd Szeged békemozgalmában. Jelölőgyűlések ma­ ga, október 17-én az aláb­bi helyen lesznek jelölőgyű­­r. I­­I. kerület: 15-ös körzet, Pedagógiai Főiskola, dél­után 5 óra; 32-es körzet, Gu­tenberg utcai leányiskola, délután 5 óra; 37-es és 43-as körzet, Madách utcai iskola, délután 5 óra; 64-es körzet, Bérkert utcai iskola, délután 6 óra; 26-os körzet, szak­­szervezeti székház, délután 5 óra. II. kerület: 58-as körzet, béketelepi iskola, délután 5 óra; 44-es körzet, petőfite­­lepi II. pártház, délután 5 óra; 38-as körzet, Gázgyár, délután 5 óra; 22-es körzet, Csongrádi sugárúti iskola, délután 5 óra; 20-as körzet, Csongrádi sugárúti iskola, délután 5 óra; 11-es körzet, Szilléri sugárúti óvoda, dél­után 5 óra. III. kerület: 49-es körzet, hattyastelepi iskola, délután 6 óra; Katona utcai óvoda, délután 5 óra. Ma az imperialisták aligha merészelnek háborút kirobbantani a szocialista tábor országai ellen — mondotta Hruscsov krasznodári beszédében Moszkva (TASZSZ). Októ­ber 15-én Krasznodárban ün­nepi gyűlésen nyújtoták át a krasznodári terület dolgo­zóinak a szovjet kormány kitüntetését, a Lenin rendet. A gyűlésen Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke és az SZKP Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. — Ma olyan a helyzet — mondotta —, hogy az impe­rialisták aligha merészelnek háborút kirobbantani a szo­cialista tábor országai ellen. Minden józan gondolkodású és egészséges ítélőképességű ember tudja, hogy a kapita­lista rendszer bukásával végződne minden olyan kí­sérlet, amely újabb háborút akarna indítani a szocialista országok ellen.­­ A világ dolgozói sze­mében mérhetetlenül meg­nőtt a Szovjetunió és a töb­bi szocialista ország tekinté­lye — jelentette ki a továb­biakban Hruscsov. A szovjet gazdasági élet idei sikereiről szólva Hrus­csov a többi között elmon­dotta, hogy 1953 hasonló időszakához viszonyítva a gabonafélékből 1487 millió paddal, vagyis 86 százalék­kal, cukorrépából 17 millió 762 ezer tonnával, vagyis 156 százalékkal, burgonyából 2 006 000 tonnával, vagyis 76 százalékkal, húsból (élő­súlyban) 1 475 000 tonnával, vagyis 62 százalékkal, tej­ből 9 480 000 tonnával, vagy­is 100 százalékkal több ke­rült az állami raktárakba. Az ipari vállalatok 223 000 tonnával, vagyis 73 százalék­kal több vajat, 112 000 ton­nával, vagyis 62 százalékkal több gyapjút termeltek, mint 1953-ban. Országunk most az SZKP XXI. kongresszusára ké­szül. A népgazdaság fejlesz­­tését célzó hétéves terv gazdasági életünk újabb erős fellendülését és ezen az ala­pon a nép életszínvonalának további emelkedését irányoz­za elő — mondotta beszéde befejezéséül Hruscsov. Péntek, 1958. október 11, Ma indul az Orvostudományi Egye­tem kultúregyüttese cseh­szlovákiai vendégszereplésé­re, s holnap már bemutat­koznak a cseh és szlovák közönség előtt. Kedden, ok­tóber 14-én tartott főpróbá­jukon megjelent Vass Já­nos, az Állami Férfikórus ve­zetője, aki műsorukat mű­vészi szempontból megfele­lőnek találta. Tervükben ötszöri fellépés szerepel. Fellépnek Bratislaván, Ska­­licán, Szanyicán, Érsekújvá­ron és Komáromban. Kül­földi útjukról valószínűleg október 27-én érkeznek ha­za. Itisipawst {előliek. A Partizán utca környé­ki lakók jól ismerik Nyer­ges bácsit, azaz hivatalosan szólva Nyerges Ferenc női szabó kisiparost. S éppen azért, mert jól ismerik, ha­tározták el, hogy négyéves tanácstagi munkája után is­mét őt jelölik tanácstagnak. A Petőfi Sándor sugár­úti MOHOSZ termében meg­tartott jelölőgyűlésen a ja­vaslattevő néhány szava után felzúgott a taps és többen is jelentkeztek, hogy elmond­ják, miért tartják helyesnek Nyerges Ferenc tanácstagi jelölését. Elmondták, hogy Nyerges Ferenc bár pártonkívüli, de kommunista módon végzi munkáját, feladatait. Négy­éves tanácstagsága alatt nem volt egyetlen panasz sem, amely elsikkadt volna Nyer­ges bácsi jegyzeteiben. Nem­csak választói, de kollégái is megbecsülik: nemrégiben választották meg a KIOSZ mestervizsga bizottságának elnökéül (3.) A legnagyobb élmény a Kreml és ott is a Lenin—Sztálin-mauzóleum megtekintése volt. Végignéztük az őrségváltást. Az őrség­váltás pompás katonai akció. A régi hagyo­mányoknak megfelelően, fegyelmezett, szép szál szovjet katonák tökéletes begyakorlott­sággal végzik el ezt a szép látványosságot. Mellettünk angol és német turisták álltak. „Wunderbar, Bravó”-kiáltás innen is, onnan is, olyan egyszerre lépdelnek, fordulnak és mozognak az őrszemek. Az egyik elvtárs, aki ért angolul, fordítja, hogy egy hosszú, vörös­hajú angol arról beszél, hogy Londonban a királyi palotánál is esemény az őrségváltás, de ez a moszkvai impozánsabb, mégis egy­szerűbb, és érdekesebb. A téren egyébként mindig rengeteg az em­ber. A sor legalább 1500—2000 méter hos­­­szú, s kettesével sorakoznak az emberek. Az ország különböző részéből jöttek, hogy lát­hassák nagy tanítójukat és államférfiaikat. Bennünket, külföldieket, egy másik csoporttal együtt (angolokkal) külön engedtek be, így nem kellett sokat várakoznunk. Az angolok szorgalmasan filmeztek és fényképeztek. A bejáratnál három lépcsőn mentünk le és be­fordultunk a terembe, ahol Lenin és Sztálin elvtársak nyugszanak. Lélegzetelfojtó csend volt. Az őrszemek a ra­vataloknál mozdulatlanul álltak. Nagy volt a meghatottság. Valaki a hátam mögött felzo­kogott. Az én szememből is kibuggyant a könny, mintha a legközvetlenebb hozzátarto­zóm ravatalánál állanék. Hiszen most látom azt a két államférfit, bölcs tudóst, akiknek a szíve ugyan már nem dobog, szólni, beszélni nem tudnak, de amíg ezt tették, átformálták a vi­lágot, megalapozták a szocializmust és meg­mutatták a helyes utat, melyen biztosan és bátran haladhatunk a kommunizmus felé. A mauzóleumból kijövet végigsétáltunk a Kreml kőkerítése mellett, melynek tövében több kommunista vezető hamvai porlanak. Ott Ciffe sejthetetle­ni napok s«­* Oyvla Étijegyzetei a Szovjetunióból nyugszik a magyar Landler Jenő is, neve már­ványlapba Vésve. Utána a Lenin Múzeum­ban megtekintettük Lenin elvtárs egész életé­nek, munkásságának bizonyítékait, szüleinek, testvéreinek, harcos kommunista társainak fény­képeit, valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kibontakozását és befejezését. Lát­tunk egy filmet, amely 1918-tól 1922-ig bemu­tatta Lenin elvtárs munkáját, hallottuk hang­ját, ahogyan beszélt az orosz proletárokhoz, az orosz katonákhoz, amikor harcba indultak, hogy leszámoljanak a cárral és a tőkésekkel. Ott lát­tuk Lenin elvtárs mellett a magyar Kun Bélát, Szamuely Tibort, akik Lenin elvtárs vezetésé­vel harcoltak a forradalom győzelméért. Lát­tuk azt a szeretetet, amelyet az orosz munkások, parasztok, katonák Lenin elvtárs iránt tanúsí­tottak. Moszkvától mintegy 30 kilométerre fekszik Gorkij község. Megtekintettük itt azt a parkot és épületet, ahol Lenin elvtárs utolsó éveit töl­tötte és ahol, sajnos, a halála is bekövetkezett. Megérkezésünkkor azon az úton haladtunk, amelyen Lenin elvtárs annak idején feleségé­vel, Krupszkajával a lakásukba járt. Az épület a forradalom előtt Moszkva kormányzójáé volt. Régen, még a francia—orosz háborút megelő­zően, tehát 1812 előtt építették. Láttuk azt a padot, amelyen Lenin elvtárs feleségével és ba­rátaival pihenni szokott. Nagyon sokan keres­ték fel a környék lakosai közül és ő mindig szeretettel fogadta, tanácsokkal látta el őket. Szerénységére jellemző, hogy a nyaraló két épülete közül a kisebbet választotta lakhelyül — az orvosok javaslatának ellenére is —, mond­ván, helytelen lenne, hogy ő ilyen nagy épü­letben lakjon akkor, amikor a szovjet népnek még sok nélkülözéssel kell megküzdenie. Meg­tekintettük azt a hatalmas, terebélyes fát, amely alatt a nagy Lenin üldögélt Sztálin elvtárssal is. Ez a fa 800 éves, ugyanannyi idős, mint Moszk­va. Lenin az ebédlőjében a környék gyerme­kei és felnőttei részére gyakran filmeket vetí­tett. A gyermekeket nagyon szerette. A gyer­mekek is ragaszkodtak hozzá, tisztelték, szeret­ték. Betegsége mélységes bánatot okozott nem­csak a szovjet népnek, de a világ munkásságá­nak is. Láttuk azt a tolókocsit, amit 1923-ban az angol munkások küldtek Lenin elvtárs ré­szére, és láttuk a világ minden tájáról érkezett leveleket, amelyekben egyszerű emberek kér­ték az orvosokat, hogy mentsék meg Lenint. Mély benyomásokkal távoztunk Gorkijból, úgy éreztük, mintha a valóságban tettünk volna lá­togatást nála. « A Moszkvában töltött idő alatt egyébként so­kat beszélgettünk utitársaimmal együtt mun­kásokkal, kolhozparasztokkal, katonákkal, pe­dagógusokkal és különféle állami alkalmazot­takkal. Meglepett, hogy foglalkozásra való te­kintet nélkül igen jól tájékozódtak a nemzetközi helyzet politikai kérdéseiről. Ezekben a napok­ban a tajvani kérdés volt a külpolitika előte­rében. A szovjet emberek egyöntetűen és hatá­rozottan kijelentették, hogy a Kínai Népköz­­társasággal és a kínai néppel a szocializmus építésében és az imperialisták ellen folytatott közös küzdelemben kialakult testvéri és elv­társi barátság alapján, készek fegyvert ragadni a függetlenségük és szabadságuk megvédéséért. Megerősödött bennünk e napokban is a pro­letár internacionalizmus, mert láttuk és tud­tuk, hogy nem vagyunk egyedül. Szabadságunk, népi hatalmunk megvédésében mindig támasz­kodhatunk a szovjet nép, az egyszerű emberek segítőkés­zségére. Vége Állami életünk demokratizmusáról V. Államhatalmi a tanácsok és az országgyű­lés, szintén igen jelentős sze­repet töltenek be állami éle­tünk demokratizmusának tö­kéletesítése szempontjából. Lehetetlen akárcsak vázlato­san is egy cikk keretében felvázolni azt az áldozatos és sikeres munkát, melyet e szerveink a párt irányításá­val a dolgozó tömegek érde­kében eddig végeztek. Szük­ségtelen is azonban ezt meg­tenni, hiszen e munka ered­ményét nap mint nap min­denki érezheti és tapasztal­hatja egyéni életében és az ország fejlődésében. Az elért eredmények ter­mészetesen nem adhatnak okot az önelégültségre. Ja­vítanivaló bőven akad ál­lamhatalmi szerveink mun­kájában is. Első helyen áll­jon a dolgozók küldöttei, a tanácstagok és a képviselők aktivitásának fokozása. Nem szabad, hogy akár csak egy tanácstag vagy képviselő is úgy vélte: eleget tesz köte­lességének, ha részt vesz a tanácsüléseken, az ország­gyűlés ülésszakain és időn­ként teljesíti beszámolási kö­telezettségét. A tanácstagok és a képviselők tevékenységi köre ennél sokkal szélesebb kell hogy legyen. Mindenekelőtt nem sza­bad, hogy a tanácsüléseken, illetve az országgyűlés ülés­szakain való részvételük for­málissá váljék. A szocialista demokrácia megkívánja, hogy államhatalmi szerveink vitatkozó és ne fejbólintgató testületek legyenek. Ehhez viszont aktív, a közügyek iránt felelősségérzetet isme­rő küldöttekre van szükség. A tanácstagoknak és a képviselőknek természetesen nemcsak az üléseken, hanem az ülésszakok között is dol­­gozniok kell. Egyrészt a ta­nácsok, illetve az országgyű­lés különböző állandó bizott­ságaiban, másrészt választó­­körzetükben, választóik kö­rében. Különösen fontos ez utóbbi (s talán itt akad a legtöbb javítanivaló), hisz az a küldött, aki nem tart rendszeres kapcsolatot vá­lasztóival, nem ismerkedik meg a dolgozók ügyes-bajos dolgaival, nem hallgatja meg véleményüket, javaslataikat, nem tájékoztatja, neveli vá­lasztóit, nem nevezheti ma­gát a szó igazi értelmében a dolgozók képviselőjének. A demokratizmus rétével kapcsolatban — a tanácstagok és a képviselők tevékenységének minden irá­nyú fokozása mellett — még egy fontos problémát kell az államhatalmi szervek vo­natkozásában megemlíteni: a legszélesebb dolgozó töme­gek közvetlen bevonásának problémáját a közéleti te­vékenységbe, az államhata­lom gyakorlásába és az ál­lamigazgatás munkájába. E lenini követelményt egyesek csak jelszóként szeretik han­goztatni, s nem nagyon tesz­nek lépéseket megvalósulása érdekében. A népfrontmoz­galomnál már érintettük ezt a kérdést. Nem lehet azon­ban e feladatot csupán a népfrontszervekre kiróni. Az államhatalmi szerveknek is — elsősorban a tanácsoknak — sok közvetlen lehetősége van a dolgozók közéleti te­vékenységének kibontakozta­tására. Ilyen lehetőségek: a tanácstagi jelölő- és beszá­mológyűlések, a tanácsülé­sek, a tanácstagok, valamint az állandó bizottságok mel­lett a dolgozók köréből meg­szervezhető aktívahálózatok és így tovább. A tömegek aktivizálása persze a legszorosabban ös­­­szefügg a dolgozók tudatá­nak átalakulásával. A dolgo­zók szocialista tudatának ki­alakítása pedig nem megy egyik napról a másikra. Ne­héz és fáradságos nevelő­munkát igényel ez. Érdemes ezzel kapcsolatban felidézni Lenin gondolatait, amelye­ket­­ A szovjethatalom so­ron levő feladatai­ című írá­sában fejtett ki: »Az állam,­­­mely évszázadokon át a nép elnyomásának és kifosztásá­nak szerve volt, örökül hagy­ta ránk a tömegek óriási gyűlöletét és bizalmatlansá­gát mindennel szemben, ami állami. Ennek leküzdése na­gyon nehéz feladat, s csak a szovjethatalom képes rá, de attól is huzamos időt és­­ rendkívüli állhatatosságot követel... Feltétlenül bizo­nyos időbe telik, amíg a tö­megek, melyek a földesurak és a burzsoázia megdöntése után először érzik magukat szabadoknak, megértik — nem könyvekből, hanem sa­ját tapasztalataik, szovjet­tapasztalataik alapján — megértik és megérzik, hogy a termelés és a termékelosz­tás mindenre kiterjedő ál­lamnyilvántartása és ellen­őrzése nélkül a dolgozók ha­talma, a dolgozók szabadsá­ga nem maradhat fenn, a kapitalizmus jármába való visszatérés elkerülhetetlen­. S emellett feltétlenül huza­mosabb időre van szükség ahhoz is, hogy a tömegek kulturális színvonala olyan fokra emelkedjék, ami mind­inkább képessé teszi őket e tevékenység ellátására. Bár­men­nyire vadságos is azonban ez a munka, vállalnunk kell, nem szabad visszariadni a nehéz­ségektől, mert a szocialista demokráciának ezt a maga­­sabbrendű követelményét feltétlenül el kell érnünk.

Next