Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-22 / 301. szám

AKIKET DICSÉRNEK A II. KERÜLETBEN Nagy Sándor, Kovács Já­nos, Kiss Andrásné és La­katos Pál olvasóink kerüle­tük lakóinak nevében leve­let küldtek szerkesztősé­günknek. Ebben a többi kö­zött írják: „Mi, a II. kerü­let lakói szeretnénk köszö­netet mondani és elismeré­sünket kifejezni a II. kerü­leti tanács vezetőinek és dol­gozóinak azért a jó munká­ért, amelyet a kerület érde­kében végeztek az utóbbi években. Aki itt nőtt fel a mi kerületünkben, tapasztal­hatja azokat a változásokat, amelyek a lakosság érdeké­ben történtek. Új gyalogjár­dák és utak létesültek, ja­vult a közlekedés, az üzlet­­hálózat, fejlesztették a köz­­világítást. Ezek mind a va­lóság tényei. Reméljük, hogy kerületünk ilyen lépésben fejlődik majd a következő esztendőkben is.” 700 FORINTOS ALBÉRLET Márton Ilona és Márton Mária Szeged, Pál utca 6. szám alatti albérlő lakosok szerkesztőségünknek írt le­velükben panaszt emelnek az általuk fizetett magas al­bérleti díj miatt. A többi között ezt írják: „Külön be­járatú bútorozott szobában lakunk ketten és ezért ha­vonta fizetünk 700 forintot. Semmi mást nem kapunk, csak a szobát és a bútort. Miénk az ágynemű és mi ta­karítunk. A fürdőszobát csak mosdásra használhat­juk. Nyáron is ugyanannyit fizettünk, mint télen, ami­kor fűteni kell. Nem főzünk, pedig van gáz. Azon csak teát engednek főzni és tojást sütni. De már azt sem csi­náljuk, mert észrevettük, hogy nem nézik jó szem­mel. Ennyi szolgáltatás fe­jében túl drágának találjuk a havi 700 forintot.’* Külön figyelmet érdemel Márton Ilona és Márton Má­ria panaszából az a rész, miszerint egyikőjük 4 éves kisgyermekének látogatását sem nézi jó szemmel a fő­bérlő. A levélírók szerint, ha családtagjaik vidékről meg akarják őket látogatni, arra külön engedélyt kell kérniük a főbérlőtől. SÉTÁLTATÁS — TÖRÖTT LÁBBAL December 17-én 9 és 10 óra között kellemetlen epi­zód történt a szegedi rende­lőintézet röntgenosztályán, amelynek szenvedő alanya Szentágotai Károly Szeged, Batthyány utca 6. szám alatti lakos 18 éves fia volt. Szerkesztőségünknek írt pa­naszlevelében a többi között ezt olvastuk: „Fiam utcai baleset következtében bal lábfején csonttörést szenve­dett. Elment a rendelőinté­zet sebészeti osztályára vizs­gálat és segélykérés céljá­ból. A rendelő orvos a rönt­genvizsgálóba küldte. Ott a betegeket beszólító dolgozó a felvétel elkészítését megta­gadta. Törött lábú fiamat elutasította azzal, hogy a biz­tosítási lapja októberben le­járt, azt igazoltassa újra, ak­kor majd elkészítik a felvé­telt. Fiam ezután hazasánti­­kált, megszerezte az érvé­nyes biztosítási lapot, majd fájó, dagadt, törött lábával most már harmadszor tette meg az utat gyalog a laká­sunk és a rendelőintézet kö­zött A délután megjelenés­kor a röntgenfelvételnél nem is kérték a biztosítási lapját. Kérdéseim a következők: Van-e az illető egészség­­ügyi dolgozónak joga ahhoz, hogy a kötelességét teljesítő orvos által elrendelt vizsgá­latot megállítsa? Emberséges eljárás-e a segélynyújtást kérő sérültet elutasítani, a biztosítási igazolvány érvé­nyessége követelmény-e, avagy hangulat kérdése?” „Vágy­hat” mázsa lisztek. Látogatás a szegedi cukrászüzemben Majdnem úgy jártam, mint az egyszeri kisgyerek, aki nagy gyönyörűségére be­szabadult a süteményes bolt­ba ... Koncentrálnom kellett, hogy ne bámuljam állandóan a tortákat, a habos-csokis édességeket Szeged nagy cuk­­rás­zkonyhájában. A falak mellett frissem illatoztak a réteseik, a polcokon glédában a piskóta flekkek, az aszta­lokon — befejezésre várva — az indiámerek, csupaszon a fatörzsek és a mignonok — Földes és Ravasz-féle leg­újabb szakácskönyv remekei. Csak sülni szeretik A pici helyen — mert te­rületre a Csongrád megyei Vendéglátóipari Vállalat cuk­rászüzeme — nagy a sürgés­­forgás. A csemege „poszton” mi vas­munka készül: Szem­­máry József spiccerzsákjá­­ból bravúros gyorsasággal kerülnek ki a csokoládédí­szek. Itt születnek a marci­pángyümölcsök, ünnepi tor­ták, s egyéb reprezentatív készítményei a cukrászüzem­nek Liptai János és Vuko­­szavlyev Mladen szorgosko­dik itt, a szakma ifjú meste­rei, kiváló dolgozók. Jánost a sütemények „szépsége” vonzotta a pályára 14 éves korában, Mladent a szerete­­te. Egyformán rajonganak szakmájukért. A szakma egyik nehéz posztján egy fiatalasszony, Székely Tivadarné dolgozik. Naponta száz kiló lisztet, négyezer tojást megmozgat­ni nem kis dolog. A torták, piskóták összes alapanyagát keveri a hatalmas üstökben. — És szereti is ezeket? — Még a zsíros kenyeret is szívesebben megeszem! Milyen jó lenne a szalámi­gyárban! — mondja vidá­man. A többiek is csak sütni szeretik az édességet Miből lesz a sok sütemény? A szomszédos helyiségben, a tészta-reszorton férfiak és gépek dagasztják­­ a kalács­nak, briósnak valót. Gyúrják, hajtogatják, mérik a hájast, a bejglit. Érdekes számokat mutat a konyha napi nyers­anyag statisztikája: hat má­zsa lisztet, 4,5 mázsa cukrot, 4 ezer tojást, 80 kiló zsírt, 1 mázsa vajat, 250 liter tejet, 60 kiló mákot, ugyanennyi diót használnak fel naponta. Az üzemben szigorú mun­kamegosztás van. A szakte­rületén mindenki gyorsan, tökéletesen működik. A sü­­tőmester, Hegedűs Menyhért, a kemencét figyeli. Pontosan tudja a sütemények sütési idejét, a bent levő tésztáikra mindig időben nyitja a ke­menceajtót. Innen aztán tel­jes feldolgozásra, díszítésre a hűtőkamrába kerül a tész­ta, vagy az átvevőbe, ahon­nan a megrendelők, üzemek, vendéglátó egységek, menzák részére indulnak a szállító kocsik. Fillérekből milliók — 1951 óta működik itt ez üzem — mondja Tóth István üzemvezető. — A kemencét kicseréltük gőzkemencére, kaptunk két új habverő gé­pet, most várunk még két­ főt. Sajnos, szűken vagyunk, nincs tárolónk, előkészítőnk, szociális helyiségekkel sem vagyunk megfelelően ellátva. 1970-re épül fel az új cuk­rászüzem. Addig sajnos itt kell helytállni. És helytállnak. Mert meg­lepő dolgokat produkál ez a kis nagyüzem, az élelmiszer­kereskedelem, a csinegeüzle­­tek, a cukrászdák, a presszók, a gyárak, az iskolák, a nap­közik, az egyetemi menzák ellátója. Nyolcvan állandó üzletfele van, az időszakiak­kal együtt 120, összesen 50— 60 fajta süteményt szállíta­nak, naponta átlagosan 15— 20 ezer darabot, mintegy 30 ezer forint értékben. Pénte­ken és szombaton ez 40—50 ezer forintra feljön. Havon­ta 1 milliónyit, évente 11 milliót forgalmaznak. Mennyi munka ez 1 forint 50 fillé­res átlagáru süteményekből teljesíteni! — Melyek a legkeresetteb­bek? — Az olcsóbb sütemények. Krémesek, mignonok, a tor­ták közül a dobostorta. — Milyen forgalom várható karácsonyra? — Felkészültünk a „bejgli­­rohamra”. Lesz tortakarika és krémlap, fonott kalács is. Ilyenkor mindig nagy for­galomra számítunk, Jakab Ágnes A villanyvasutat már felavatták... Karácsony előtt a gyermekotthonban Szüleiktől többségükben elhagyatva, száz alsótagoza­tos általános iskolás kisfiú nevelését és gondozását lát­ják el a Londoni körúti állami nevelőotthonban. Mi tagadás, ritkán nyitnak itt rájuk a szüleik, nemigen ér­deklődnek irántuk, csak amikor megnőnek, keresőké­pessé válnak. Aki nekik örö­met szerez, azt nagyon a szívükbe zárják. Az intéze­tet patronálja a Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat, a 600-as Iparita­nuló Intézet KISZ-szerveze­­te, a ruhagyár, a textilmű­­vek, az újszegedi és a sze­gedi kendergyár több szo­cialista brigádja, a szőregi Ifjú Gárda ifjúsági város KISZ-esei, a Dózsa György és a Móra Ferenc általános iskolák úttörői, sőt a hon­védség műszaki alakulatá­tól is számosan. A nevelőotthon igazgatója, Kecskés Antalné nem győzi dicsérő szóval, hogy kife­jezze örömét azoknak, akik oly nagy szeretettel fordul­tak most is növendékei felé. Üzemek szocialista brigádjai kosárszámra menő különfé­le hasznos játékot vittek a gyerekeknek. A 600-as MTH nevelőotthon asztalos és fes­tőipari tanulói hetekig tartó társadalmi munkával rend­be hozták a gyerekek szek­rényeit, ebédlő asztalait. Az Isiú Gárda ifjúsági város leánynövendékei kispárná­kat hímeztek kicsiny társa­iknak, míg a lakatostanulók a szekrények zárait javítot­ták meg. Műsorral kedves­kedtek az úttörők a Dózsa György általános iskolából, őrsi foglalkozást tartanak a honvédség műszaki alakula­tától. Az intézet nevelőtes­tülete társadalmi munkával bábszínpadot készített. A bábjátszók pedig ide járnak előadást tartani a dr. Bo­ros József utcai és a Toldi utcai óvodából. A dorozsmai gépállomásról egy szocialista brigád tagjai meghívtak az Intézetből egy kisfiút, hogy töltse a karácsonyi ünnepe­ket családjuk körében. Íme a szeretetnek meg­annyi jele ez a széleskörű társadalmi gondoskodás. Túl azon, hogy az állam min­dennel ellátja ezeket a kis­fiúkat, a patronáló üzemek és intézmények dolgozói és fiataljai nagy-nagy örömet szereztek nekik. Az új vil­lanyvasutat már „felavat­ták”, úgyszintén a műszaki ismeretekre tanító fémépí­tőket, társasjátékokat. Most már jöhet a téli vakáció, amely nevetésüktől lesz hangos. L. F.­ ­Somoayiné felvételei Az új játékok első, vidám próbája Q drámapályázat eredmény­ig­néslése A Magyar Írók Szövetsé­ge és a Művelődésügyi Mi­nisztérium által meghirde­tett dráma­pályázatra 379 pályamű érkezett. A pálya­­műveket a zsűri értékelte. A díjazott, illetve jutal­mazott művek és szerzőik a következők: 40 000 forintos díjat kapott: a „Tanúvallo­mások és közjáték” H. Bar­­ta Lajos, — „A sziget” Gosz­­tonyi János, — „Az első 38 jóra” Révész Gy. István és a „Csonkaszíves” Sándor Iván műve; 30 000 forintos díjat kapott: az „Emberek között egyedül” Bágyoni Attila, — a „Rokokó háború” Görgey Gábor, — a „Sasok és dene­vérek” Salamon Pál és —» a „Bohóc” Schwajda György alkotása; 10 000 forintos ju­talmat kapott — a „Tábori hadifogoly” című pályamű* Kerekes Imre munkája. A Művelődésügyi Minisz­térium színházi főigazgató­sága a nyertes pályaművel* bemutatására, mérlegelve az egyes pályaműveket és az egyes színházak adottságait a színházaknak javaslatot tesz. Török Ferenc­­ és egy nppt német naörár histériáje Múlt péntektől a „Török­­ügy” jóval nagyobb helyet kapott a nyugatnémet saj­tóban, mint akármilyen fon­tos világpolitikai esemény, szenzációs bűntény. „Áruházi lopásért letar­tóztatták az olimpiai baj­nokot” — ilyen és hangza­­tosabbnál­ hangzatosabb cí­mek alatt adtak hírt arról, hogy dr. Török Ferenc ma­gyar öttusázó olimpiai baj­nokot áruházi lopásért le­tartóztatták. Dr. Török Ferenc már visszaérkezett Budapestre és a sok külföldi újságcikk, hírügynökségi jelentés után, most már hitelesen ő maga mondta el, mi is történt vele tulajdonképpen. — Frankfurtban — meg­hívásra — párbajtőr verse­nyen vettem részt, Balczóval és Mónával, Németh Ferenc főtitkár vezetésével. Ven­dégszereplésünk befejezése után pénteken Münchenen keresztül hazaindultunk. A bajor fővárosban azonban megálltunk rövid időre, én magam egy órára elváltam társaimtól, hogy elvégez­zem a karácsonyi vásárlást — kezdte a Belphegor című tv-filmhez hasonlóan érde­kes történet elmesélését. Önkiszolgáló rend ott — és itt — Miután az apróságokat megvettem, ruhát néztem magamnak. Négy nadrággal bementem a próbafülkébe, az egyik megtetszett, hármat visszaadtam, a kiválasztott ruhadarabot pedig, amúgy becsomagolatlanul tömött kézitáskám tetejére tettem. Ezután a zakót akartam ki­választani, ami pár lépésre volt a nadrágárusító hely­től. (A bonyodalom itt kez­dődött, mivel önkiszolgáló áruházban a nyugatnémet üzleti rend szerint a kivá­lasztott árut azonnal ki kell fizetni. A szerk.) Talán 10 percet nézegettem, hogy melyiket is válasszam, ami­kor egy civilruhás férfi tet­te kezét a vállamra és amennyire megértettem, fel­szólított, menjek vele az irodába. — A nadrág nincs kifizet­ve — mondhatta a detektív eléggé zordosan, mire kéz­­zel-lábbal magyaráztam, hogy együtt akartam az egész öltöny árát kiegyenlí­­tei. Amíg ez a pantomim jelenet lejátszódott közöt­tünk, irhabundás nő, való­színűleg az áruház egyik főnöke jött az irodába, aki minden további beszélgetés­nek elejét vette azzal, hogy a detektívvel a rendőrséget értesítette. A két egyenruhás, pisztolyos rendőrtől azt kér­tem, hozzanak tolmácsot, vagy engedjék meg, hogy te­lefonáljak Balczóéknak, akik várnak rám, vagy Peter Fraundorfernak, a nyugat­német öttusázónak, akinek a vendéglátását élveztük rövid müncheni tartózko­dásunk során. Aláírás — tanácsra — Erősködtem — miután közölték, hogy az ügy le­folytatása legalább 2—3 hetet vesz igénybe __, hogy nekem még aznap tovább kell utaznom, s azt kérdez­tem, miként, nyerhet gyors elintézést az egész dolog. Tanácsolták, ha aláírom a jegyzőkönyvet, amiben beis­merem vétkemet, gyorsbíró elé kerülök és a megfelelő pénzbüntetés lefizetésével utamra mehetek. Ennél jobb megoldás nem kínálkozott, aláírtam a jegyzőkönyvet. Most viszont azt mondták, egy másik rendőrségi hely­re kell mennünk, ott lehet csak fizetni. El is vittek ide, de nagy megdöbbenésemre a rács mögé dugtak. Hiába tiltakoztam, telefonhoz sem engedtek. (Dr. Török Ferenc közbe­­vetőleg elmesélte, hogy Bal­­czóék péntek déltől már ke­resésére indultak, majd a rendőrségen jelentették be eltűnését. Fraundorfer a se­gítőkész nyugatnémet öttu­sázó pedig a DPA hírügy­nökségén kért támogatást Török felkutatásához. A szombat délutáni lapokban már meg is jelent Török fényképe, azzal a felhívás­sal, hogy aki tud a magyar sportolóról, közölje a rend­őrséggel. Az eset „humorá­hoz” tartozik, hogy az a müncheni rendőrség keres­tette Törököt, amelynek egyik kerületi fogdájában tartották a magyar sporto­lót.) Különcella A sajtó­hűhónak viszont meglett az eredménye, szombaton 2930 óra tájban az egyik börtönőr felismer­te a keresett személyt, jelen­tette feletteseinek, s ettől kezdve már a bánásmód is sokat javult. „Külön cellát” is kapott. Vasárnap délelőtt azután Mónáék is rátaláltak Fraun­­dorferral együtt az egész” Münchenben távézett Török­re, és akkor már Fraundor­fer tolmácsolásával — aki a hosszú évek barátsága alatt „hozzáigazodott” Török né­met nyelvtudásához — folyt a kihallgatás. Főként abba kapaszkodott bele a vezető­bíró, miért vallotta be Tö­rök „a lopást”. Nehezen akarta megérteni, hogy ez­zel a megoldással mind gyorsabban ki akart kerülni a számára amúgy is nagyon kellemetlen szituációból. Most meg viszont újabb fordulat állt be: ha ártat­lanságának hangoztatásával az ügy igaz értelmében vett kivizsgálását kívánja, az több napot vesz igénybe. Maradt minden az „eredeti­ben”. A beismerő jegyző­­könyvön ott van Török Fe­renc aláírása, a büntetlensé­get igazoló papírok meg­szerzésétől viszont már elte­kintettek — ennyi protek­ciót jelentett Török Ferenc­nek olimpiai bajnoki mivol­ta. Elfogadta a 100 márkás büntetést, amelyből — mi­vel két napot fogdában töltött —, csak 60 márkát kellett kifizetnie. „Kínos“ — mondj­­­a Merkúr is Eddig tart a nyugati érte­lemben „szenzációs” Török­ügy. Végezetül, s egyben talán az egész eset befejezéseként álljanak itt a nyugatnémet lapokból vett és igazán jó­­szándékot és az egész kelle­metlen eset elsimítását szán­dékozni akaró idézetek. Az Abendzeitung (Mün­chen) december 19-i Kom­mentárja: Vitatkozni lehet a magyar olimpiai győztes bűnéről, vagy ártatlanságáról, egy azonban tény, München rendőrsége­­ ebben az eset­ben nem brillírozott. A fele­lősöknek el kellene gondol­koztok ezen. A Münchener Merkur de­cember 19-i glosszájának a címe: Kínos. A szövege pe­dig: Éppen a következő olimpiai játékok színhelyén a szívélyes és kedélyes Münchenben kellett megtör­ténnie, hogy e híres sporto­lót, hazája olimpiai győzte­sét nagyon is megalapozat­lan gyanú alapján két na­pig fogva tartotta. De ez még semmi. A rádió, a tv és a sajtó eltűntnek jelenti be, pedig egy telefonhívás elég lehetett volna felkuta­tásához. Nyugati „szenzáció" egy közönséges félreértésből Csütörtök, 1966. december 22. Q £ tL-1 MAGYARORSZÁG 5

Next