Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-13 / 293. szám
Megkezdődött a csúcsforgalom a postán Öt helyett tíz csomagszállító autó — Dolgoznak a tanfolyamisták is — Mielőbb adjuk fel az üdvözlőlapokat A posta legnagyobb forgalma minden esztendőben a karácsonyi ünnepeket megelőzően kezdődik és tart az új évig. Alaposan fel kell tehát készülnie minden postahivatalnak, hogy az ilyenkor „mázsaszám” küldött ajándékokat, üdvözlőlapokat és leveleket felvegyék, és pontosan kézbesítsék a címzetteknek. Fodor István, a Szegedi Postaigazgatóság vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az év utolsó hónapjában a postahivatalok forgalma az átlagosnak 15—20-szorosára emelkedik. A csúcsforgalom lebonyolítására időben felkészültek a postahivatalok most is. Az érkező csomagok késedelem nélküli továbbítására Szegeden a rendes szolgálatot ellátó öt gépkocsi helyett tizet állítanak be a csomagok házhoz kézbesítésére. A kézbesítés helyes megszervezésével a postahivatalok gondoskodnak arról, hogy a küldeményeket reggeli beérkezése esetén még aznap kézbesítsék. A postahivatalok dolgozóinak szabadságolása december 15-re lezárul, hiszen akkor már minden egyes postai alkalmazott munkájára szükség van. A rendkívül megnövekedett forgalmat a meglevő munkaerő-állománnyal bonyolítják le, éspedig rendes munkaidőben, illetve ha arra szükség van, túlórát is igénybe vesznek. Ebben az időszakban a posta forgalmi tanfolyamain részt vevő hallgatók is dolgoznak, hogy tudásukat, szakértelmüket kamatoztassák. Ha szükséges, a nyugdíjas postásoknak szintén adnak erre az időre munkát. A posta munkáját megkönnyítené, ha a rakodáshoz, szállításhoz kisegítő munkaerőt kapna. A küldeményeket azonban nem elég felvenni a postának, azokat időben kézbesítenie is kell. Éppen ezért továbbra is alkalmazzák a csúcsforgalomban a már régóta bevált előrejelentő szolgálatot. Ez azt jelenti, hogy az ország különböző részeibe irányuló küldeményekről időben értesítik a nagyobb postahivatalokat, hogy kellőképpen fel tudjanak készülni azok zavartalan továbbítására. Hogy a postahivatalok minden tekintetben eleget tudjanak tenni a rájuk háruló feladatoknak a csúcsforgalom időszakában, abban a közönség is segítkezhet: a feladók az üdvözlőlapokat, valamint a nem romlandó tartalmú csomagokat minél előbb adják postára. A romlandó tartalmú küldeményeket legkésőbb december 22-ig kell feladni. A csomagban szükséges elhelyezni címirat-másolatot is, hogy ha a csomag külső címzése valami oknál fogva olvashatatlanná válna, akkor is kézbesíthessék. A kézbesítőknél egyébként szép, új karácsonyi képeslapokat is lehet kapni, hogy a vásárlóknak ne kelljen ezért is szaladgálniuk az üzletekbe. Ami pedig a nagyobb intézményeket, vállalatokat, küldeményeket tömegesen feladó szerveket érinti: sürgős természetű küldeményeiket a torlódás elkerülése végett, minél előbb adják postára. Ha küldeményük feladása nem sürgős, várjanak vele az újév utáni első napokig. A felvett csomagok gyors továbbítása érdekében a Budapest—Szeged, Budapest—Békéscsaba és Budapest—Kiskunhalas vonalakon a jelenleg közlekedő mozgópostán kívül még egyegy mozgópostakocsit állítanak be. L. F. A 26 hőifilm 26 volt, 20. Sírjukra lepelt a sövény se vonhat. Nem feledi senki agyonlövésüket: a 207-edik mérföldkövet — írja Ballada a 26-ról című versében Jeszenyin szovjet költő. Ez a vers is — akár A 26 hős című új szovjet film — az 1918. szeptember 20-án kivégzett 26 bakui népbiztos emlékének áldoz. Bakuban 1918-ban 26 bolsevik vezette a városi tanácsot. Voltak köztük grúzok, örmények, oroszok, lettek, görögök, azerbajdzsánok, ukránok. Egy egész internacionálé, amelyet Lenin eszméi tartottak össze. Az ő erőfeszítéseik eredménye volt, hogy Baku tovább termelte az olajat és küldte a Volgán a polgárháborúban sínylődő szovjet köztársaságnak. A város jómódú polgárai állandó ellentéteket szítottak, amelynek eredménye az lett, hogy a népbiztosokat megfosztották a hatalomtól és angol segítséget hívtak. A bolsevikokat letartóztatták és közös cellába zárták. Mind tudták, hogy nem menekülhetnek, de bátran viselték sorsukat. Kivégzésük előtt kegyelmet ígértek nekik, ha megtagadják eszméiket. Egyikőjük előlépett. Arra biztatták, lőjön társai közé, de az helyettük az ellenségre támadt. A hóhérok eszeveszett lövöldözéssel ölték meg a fegyvertelen embereket. A nagyhatású filmet Asdar Iragimov rendezte. Remek színészekkel és hatalmas tömegjelenetekkel hűen ábrázolta az 1918-as bakui eseményeket. Elképzelése az volt, hogy a hangsúly nem annyira az egyéneken, mint a tömegeken van. Számos epizódszereplő egy-két képen felvillanó arca maradt emlékezetes: a kétkedő örmény, a gyermekeit féltő görög, a pénzért mindenre kész áruló kozák — valamennyi kiemelkedő alakítást nyújtott. De talán mégis a főszereplő Saumjan (Vlagyimir Szamoljov) alakítása a legjobb, aki a népbiztosok vezetője volt. Egyszerű eszközökkel ábrázolta azt a kommunistát, aki családját elhagyja és életét áldozza nemcsak az eszméért, hanem azért is, mert bízik abban, hogy megvalósul, amiért küzdöttek. Remek munkatársat talált a rendező Melikovban, aki a film zenéjét szerezte és Konsztantyin Petricsenkóban, aki az operatőr feladatát látta el kitűnően. Körmendi Zsuzsa KÉPERNYŐ A PRINC HARMADIK FOLYTATÁSA Jobb kedvvel, nagyobb figyelemmel néztük végig a Princ, a katona című tvfilm harmadik részét Nagyobb figyelemmel, mert ez a rész egyetlen központi téma köré csoportosította a cselekmény fő vonala szempontjából egyébként jelentéktelen epizódokat. Rémay honvéd figurája színesedett, a félénk kiskatona első őrsége és a tűzoltásra megjelent katonák szituációja tényleg komikus helyzetet teremtett. A katonaélet sava-borsát kezdjük ízlelgetni a büntetésből udvart söprő Princ sorsán sajnálkozva, s a kimenőre induló barátok jókedve láttán. Princ hű marad régebbi énjéhez, s nem mulasztja el az alkalmat, hogy kapcsolatot teremtsen a szebbik nem néhány csinosabb képviselőjével is. Sem a kerítés, sem a meredek fal nem állja útját tervének, s a kíváncsi férfiszemek majd felfalják a vetkőző lányokat. A jelenet életszerűségét és esztétikumát csak az rontja, hogy Princ és társa „véletlenül” éppen abba a szobába les be, amelynek két lakóját egész délután szerette volna néhány percre megállítani ... Mezei István felvételei változatosságukban szépek: Eger látképe, az egri vár rejtett folyosói, a Princről készített közelképek, egy ellesett arcizomrándulás szemléletesen fejezi ki egyegy szereplő, vagy az író gondolatát. Ernyey Béla a katonaruhában otthonosabban mozog, a szövegben rejlő szellemes fordulatokat ügyesen kihasználja: egyszer nagyszájú, hősködő Háry János, máskor szégyenkező, alázatos kiskatona. Nem rejtjük azonban azt sem véka alá, hogy a szövegben még nem egy helyen szerepel egy-egy olcsó „lapos” vicc! Peti Sándor portása nagyon jó karakterfigura. Vujicsics Tihamér török kort idéző zenéje szépen festi alá a képek hangulatát. Farkas István Szegedi téli tárlat M ndon kiállítás egy pillanatra való megállást jelent a rohanó időben, számvetést: a résztvevők megmutatják, s maguk is elgondolkodva megnézik, mit végeztek eddig, és merre vezet tovább az útjuk. Szeged különös város. Mint az alföldi táj általában, mindig nyitva állt a kívülről érkező hatásokra, benyomásokra, Összetétele is sokrétű, s ennek a sokféleségnek megfelelően nagy művészeti, irodalmi hagyományokkal rendelkezik. Bonyolult tehát az a valóság, amelynek a kifejezése a ma itt élő és alkotó művészre vár. És ha ehhez még hozzávesszük azt a világszerte ható, forrongó, a régi kereteket feszegető vajúdást, amely minden művészeti ágban, de különösen a képzőművészetekben jelentkezik, akkor látjuk, milyen hatalmas a feladat: Szeged önálló képzőművészeti arculatának kialakítása. Ennek a feladatnak, ha még nem is maradéktalanul, de nagy reményekre jogosítóan, az eddigi téli tárlatok sorából kiemelkedően, tesz eleget ez a kiállítás. Hogyan fogalmazódik meg a szegedi képzőművészek magatartása, véleménye, hitvallása a tájról, amelyben élnek, a társadalomról, amelynek tagjai, az egyetemes művészetről, amelynek továbbfolytatói? Az alföldi festészet hagyományaihoz való hűség, a múlt értékeinek továbbörökítése, azoknak mégis korszerűen való fölhasználása jellemzi Fontos Sándor legújabb képeit. Az évszakokat szimbolizáló sorozatban a természettel összefonódott embert teszi központi alakjává, konstruktivitását megtartva oldottabb színeivel, átszellemült formáival mégis egy líraibb kifejezésmód felé lép tovább. Dér István egy sajátos konstruktív expresszionizmus drámaiságával sűríti jelképrendszerbe a tárgyi világot. A gyermekkor tájairól magával hozott elemekből táplálkozik, az este sejtelmeibe vesző udvar vége felé boruló napraforgók, a palánk tetején feszítő kakas, a csendélet színei egyforma kifejezőerővel hirdetik az ember hétköznapjainak poézisét, szeretetét. Ezzel a szemléletettel rokon Papp György Talicskák című képe, amely kis mérete ellenére is nagyvonalúan fogalmazott, tömören szerkesztett mű. A látott és a tudott világ szintézisére törekszik Zombori László kubisztikusan felfogott monumentális formáival, erős marokkal kel bírókra az élet jelenségeivel. Képein minden négyzetcentiméternyi felület feszültséget és erőt sejtet. Ily élet erejében való hitről, optimizmusról és örömről tanúskodik Dorogi Imre Anya, gyerekkel című festői gazdagságú, érett alkotása. Vlasics Károly leszűrt, kiérlelt, Juhász Gyula-i reminiszcenciákat ébresztő tájai, Erdélyi Mihálynak a népmesék erejétől duzzadó, sajátos hangvételű, dús szövetű képei kiforrott, teljes világgá érett művészetről adnak bizonyságot, ők a szegedi festészet „nagy öregei”, s az ember arra gondol, szívesen látná életművük teljességét újra önálló kiállításon. Vinkler László Tápéi lakodalom című vegyes technikai eljárással készült képe csak felületén érintkezik a szürrealizmussal, valójában ellentéte annak, mert mitikus szimbólumrendszerben fejezi ki a lakodalom kollektív emberi élményének lényegét. Az a művész, aki mindig képes új stílusalkotásra, hogy ezzel a világ egyre bonyolultabb kérdéseire egyre sokrétűbb választ adhasson. Ez a tevékenysége egyúttal tanítványai tájékozódását is elősegíti a művészet elvi kérdéseiben. A jellegzetes szegedi városképet impulzív festőiséggel tolmácsolja Cs. Pataj Mihály, különösen az Alsóvárosi utca szépen tagolt, érzékenyen megmunkált képével. Az ember tiltakozása az erőszak és a háború ellen fejeződik ki Vincze András két olajképén. Fametszete, a Ballada a katonáról formai rendjének keresetlenségével, a műfajnál szokatlan oldottságával, megrendítően kifejező. Az elsősorban dekorativ hatásokat szem előtt tartó formarend képviselői a tárlaton Pintér József — Csendélet, Olasz táj — és Hemmert János — Szegedi konzervgyár. A téli tárlat erényei közé tartozik, hogy lehetővé teszi fiatal, eddig még nem ismert alkotók közönség előtti bemutatkozását Ilyen fiatal művész Zoltánffy István, akinek visszafogott, nem a látvány szépségére hagyatkozó felületkezelése csendet és belső távlatokat, a látszat mögött megbúvó költőiséget sugall. Friss, üde, új hanggal gyarapítja a kiállítást Kováts Margit két collage-a, a faluvége és a Duna-part. Szép, a faintarzia műfajában már a nyári tárlaton kiemelkedően szereplő T. Nagy Irén Lakótelep című munkája. Veress Mihály mágikus erejű képe, a Falu, és szépek Urbán László apró fametszetei. A grafikai anyagból kiemelkedik Tóth Sándor erőteljes szép női feje, a Feleségem, és Papp György expresszív formai rendbe ötvözött, egyéniségre valló két rajza. Érdekesen modern és játékos Sági József lavírozott tusrajza, az óváros. Szűcs Árpád kristályos felépítésű két monotípiája, Sánndor János intim hatású interieur-je, Ponicsán Ádám erőteljes kontúrokkal összefogott képe, Berkecz Éva dekoratív kakasa, Bánszki Tamás, Czizmazia Kálmán aquarelljei, Dénes János, Kovács József, Papp Sándor, Simon Miklós jó munkái teszik teljessé a kiállítás anyagát. A szobrászati anyag ezúttal sajnálatosan kevés. Tápai Antal két kisplasztikája, Tóth Sándor érmei mellett Huszákné Dinnyés Éva nemestartású, szépen megmunkált fiúfeje jelent maradandó élményt. A kiállítás rendezése Szelesi Zoltán értő munkáját dicséri. Megnyitót Papp Lajos költő mondott, ezzel is bizonyítva azt a szoros és termékeny kapcsolatot a különböző művészeti ágak művelői között, amely ugyancsak a legjobb szegedi hagyományok közé tartozik. öröm'es' élmény ez a kiállítás, a műszó k saját korukról és valóságukról szólnék egy európai színvonalon álló, tökéletesen elsajátított formanyelven, úgy hogy ezzel szűkebb környezetük hagyományait és az örök emberi tartalmakat egyaránt kifejezik. KULKA ESZTER Szabadkai kórus nagysikerű hangversenye Koncerttermekben ritka hangulata volt vasárnap délután a szabadkai Lányi Ernő Iparos Kultúr-Művészeti Egyesület Vegyeskara szegedi bemutatkozásának. Több mint száz fiatal és idős dalos szorongott a Juhász Gyula Művelődési Otthon kis színpadán: a Szakszervezetek Szegedi Általános Munkáskórusának tagjai ékelődtek a szabadkai énekesek soraiba, hogy közösen csendüljön fel a dal, Praetorius Viva la musicale. Éljen a muzsika — hirdette a preklasszikus mű, de ezt a gondolatot érezte a termet zsúfolásig megtöltő közönség szinte valamennyi kórusmű tolmácsolásában. Ivan Zajc romantikus Zrínyi operájának részletét a vendégeknek dr. Mihálka György, Liszt Magyar ünnepi dalát a szegedieknek Varga Péter jugoszláv karmester vezényelte. A zongoránál is felváltva kísért a szabadkai Molter Mátyás és 106 Ete. A jugoszláv énekkar szereplésének legfőbb varázsa a szép muzsika feltétlen, őszinte szeretete. Ez segíti koncertképes állapotba még az olyan — erejüket gyakran meghaladó — operarészleteket is, mint Gotovac Brojának, vagy a Zrínyi Miklós című operának elhangzott jelenetei voltak. Így az igazi értékmérő természetesen Varga Péter Győzelmi dalának, a névadó Lányi Ernő Négy eredeti dalának vagy a partizántörténetekről éneklő kórusoknak előadása lehetett. Hallottunk még egy remek zongoristát, a szabadkai zeneiskolai tanár Molter Mátyást, aki a művelődési otthon avitt hangszerén elemi erőt sugárzó szuggesztivitással, sodró lendülettel szólaltatta meg Bach g-moll fantázia és fúga című művének Liszt-féle adaptációját. A hangverseny záró momentumaként Mison Gusztáv, a szegedi I. kerületi tanács vb elnöke a művelődési otthon ajándékával, díszes herendi vázával kedveskedett és búcsúzott el a jugoszláv dalosoktól, akik szép sikerrel szerepeltek Szegeden. N. I. Öngól újságíró-küldöttség Szegeden A Külügyminisztérium vendégeiként angol újságírók tartózkodnak Magyarországon, akik tegnap Bernáth Miklósnak, a Külügyminisztérium sajtóosztálya munkatársának kíséretében Szegedre látogattak. Hétfőn délelőtt A. C. Gilbert, a Liverpool Echo főszerkesztője, J. E. Rowley, a Western Mail főszerkesztő helyettese. K. Gascoigne, a Birmingham Post ipari rovatának vezetője és A. Whittacker, az Irish Times külpolitikai rovatának munkatársa meglátogatták a Dél-Magyarország és a Csongrád megyei Hírlap szerkesztőségét, ahol a lapok vezetőivel folytattak megbeszélést. Délután látogatást tettek a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóságán, megtekintették a Dóm téren folyó építkezéseket, majd a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kara Állattani Intézetébe látogattak. Az angol újságírók ma délelőtt megtekintik a szegedi textilműveket, majd ebéd után Ambrózfalvára utaznak, ahol meglátogatják a Dimitrov Tsz gazdaságát. Ezután visszautaznak Budapestre. A küldöttség tagjai a sajtóházban Kedd, 1966. december 13. DÉL-MAGYARORSZA* 5