Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-14 / 294. szám
UW. DECEMBER II., SZERDA NÉVNAP! SZILÁRDRA CSAK NÉHÁNY HELYEN ESŐ Várható Időjárás szerda estig: változóan felhős, párás, helyenként ködös idő, már csak néhány helyen esővel, havas esővel. Élénk, helyenként erős nyugati, északnyugati, később mérséklődő, délire forduló szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 7, Plusz 7 fok között. (MTI) A Nap kél 7 óra 24 perckor, és nyugszik 15 óra 52 perckor. A Hold kél 9 óra 5« perckor, és nyugszik 17 óra 48 perckor VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden 489 cm. (Apadó. HARMINC ÉVE halt meg Hamburger Jenő 1l8*2 —1936). Az első világháború idején a Szociáldemokrata Párt nagykanizsai szervezetének elnöke, lendületes propagandát fejtett ki az imperialista háború ellen. Együttműködött Szabó Ervinnel, Sallai Imrével, Korvin Ottóval, Landler Jenővel. Antimiltarista tevékenységéért és magatartásáért 1918-ban a hadbíróság másfél évre ítélte. A proletárdiktatúrában földművelésügyi népbiztos, s egy ideig hadtestparancsnok volt. Utána Ausztriába emigrált, és csatlakozott a kommunistákhoz. 1921 —22-ben a kommunista párt egyik újjászervezője és irányítója, majd családjéval a Szovjetunióba ment, ahol kiváló orvosi munkássága elismeréseképpen a szovjet kormány a röntgen Intézet élére állította. nemzeti színház Este 7 órakor: Szegény Dániel: Katona J.-bérlet. Vége kb. 9.30 órakor. MOZIK Vörös Csillag: Halál a Cukorszigeten. Előadások kezdése: negyed 6 és fél 8 órakor. Fáklya: délután 2 és 4 órakor. A 26 hős. este 6 órakor. Három testőr. Mündy bosszúja. Postás Mozi: Mi. húszévesek. Fél 6 órakor. Inspekciók Állatorvosi 8701.0AI.AT Szeged város területére December 10-től 17-ig este 8 órától reggel 8 óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézcsél esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Partizán u. 7. Telefon- 2694. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni . Tanácsülés a III. kerületben. Tanácsülést tart december 15-én, csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel a III. kerületi tanács a Rákóczi utca 11. szám alatt, az alsóvárosi pártszervezet székházában. Napirenden szerepel a többi között a munkásosztály helyzetének megjavítására vonatkozó párthatározattal kapcsolatos állami intézkedések végrehajtása. — A decemberi bérfizetések. A pénzügyminiszter, a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a karácsonyi munkaszüneti napok miatt szabályozta a decemberi bérkifizetések napját. Az egyébként december 21- én, 22-én és 23-án esedékes béreket december 20-án, a 24-én és 25-én esedékes béreket 21-én, a 26-án és 27- én esedékes béreket pedig december 22-én fizetik. A többi bérfizetési nap nem változik. A módosító rendelkezés nem érinti az állami és szövetkezeti építőipar december 23-i részfizetési napját, amely ugyancsak változatlan. — Tömörkény emlékszámként jelent meg a nagy szegedi író születésének 100. évfordulója alkalmából a szegedi Tömörkény gimnázium Iskolánk hangja című időszaki lapja. Az iskola KISZ- szervezetének újságja nagy magyar írók visszaemlékezéseit és Tömörkény írásait közli. — Garázdaság miatt indított büntetőeljárást a Szeged városi és járási rendőrkapitányság Révész Tibor 23 éves tsz-kőműves, Szeged, Vadas Márton utca 73. szám alatti lakos ellen. Egy este Tápén két nőt molesztált az utcán, akiket — mert nem álltak vele szóba — súlyosan bántalmazott. — Lecsatolta ivótársa karóráját, azután el is adta Boda János 32 éves, büntetett előéletű, Szeged, József Attila sugárút 43. szám alatti lakos. Büntetőeljárást indított ellene a Szeged városi és Járási rendőrkapitányság. — Helyreigazítás: Szegedi téli tárlat címmel tegnap megjelent cikkünkben elírás folytán tévesen szerepelt Tápai Antal szobrászművész neve. A két kisplasztikai alkotás Tápai Ferencnek, a Finommechanikai Vállalat dolgozójának munkája. Három és fél milliós kár Sátoraljaújhelyen kedden befejezték az árvízkárok felmérését. Mint ismeretes, december elején a hirtelen megáradt Ronyva patak 27 utcát öntött el a város mélyebben fekvő részében néhány órára, és 370 családnak okozott anyagi veszteséget. Megállapították, hogy a rövid ideig tartó árvíz okozta kár meghaladja a 3,5 millió forintot. A közeli napokban a csehszlovák és a magyar vízügyi szakemberek közös tárgyaláson beszélik meg a Ronyva patak mielőbbi szabályozásának feltételeit. (MTI) A közlekedés áldozatai A világon évente több mint 100 000 ember veszti életét közúti baleseteknél. A statisztikák szerint minden halottra 10—15 súlyos és 32—40 könnyebb sebesült jut — állapítja meg a genfi egészségügyi világszervezet tanulmánya. A vizsgálatok szerint a közlekedés a legtöbb halálos áldozatot a 24 év alatti fiatalemberek, az ifjú motorkerékpárosok, a kerékpározó és az óvodáskorú gyerekek, valamint a 75 év feletti gyalogosok közül szedi. A gépkocsibalesetek az erősen motorizált országokban már több halálos áldozatot követelnek, mint a fertőző betegségek összesen. (MTI) Előadás a Politikai Akadémián Az MSZMP Szeged városi bizottságának időszerű kérdésekkel foglalkozó Politikai Akadémiáján december 14-én, szerdán délután fél 3 órai kezdettel a Vörös Csillag filmszínházban Sárközi István egyetemi adjunktus tart előadást A párt és a munkásosztály vezető szerepe a szocializmus építésében címmel. Az előadást filmvetítés követi. (A zöld színű igazolványok érvényesek.) Darvas József Szegeden A dél-magyarországi írócsoport tagjai tegnap a szegedi sajtóházban találkoztak Darvas Józseffel, a Magyar Írók Szövetsége elnökével és Rátkai Ferenccel, a Művelődésügyi Minisztérium irodalmi osztályának vezetőjével. Délelőtt a Tiszatáj című folyóiratot értékelő beszélgetésen jelen volt Siklós János, a megyei pártbizottság titkára és Deák Béla a szegedi városi pártbizottság osztályvezetője is. Délután az írócsoportot érintő problémákról beszélgettek a megye írói a pesti vendégekkel. Előadások, rendezvények Előadóülést tart holnap, csütörtökön délután 5 órai kezdettel a József Attila Tudományegyetem Ady téri épületének biológiai előadótermében a Magyar Biológiai Társaság szegedi osztálya. Az ülésen dr. Uherkovich Gábor, dr. Farkas Gyula és dr Juhász Miklós tart előadást. — A modern képzőművészet sorskérdései címmel tart előadást dr. Pogány Ö. Gábor kandidátus, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója december lán, pénteken este 6 órakor a TIT Kárász utcai klubjában. — TANFOLYAM A KÜLÖNBÖZETIZŐKNEK. Mint ismeretes, a Művelődésügyi Minisztérium korábbi rendelkezése különbözeti vizsgalehetőséget biztosít a hagyományos vagy emelt szintű szakmunkástanuló iskolát végzett dolgozók továbbtanulására. A felkészülés segítésére az említett iskolatípusokat eredményesen végzett dolgozóknak a gimnáziumok esti és levelező tagozatain tanfolyamokat szerveznek. Osztályozás, beszámoló nincs. A tanfolyam önköltséges, a dolgozók gimnáziumaiban adnak részletes tájékoztatást az érdeklődőknek. Gyászközlemények Tudatjuk, hogy KISS JÓZSEFN*. életének 61. évében elhunyt. Temetése folyó hó II-én 14 órakor lesz, a belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Lajta u. to. T. 2871. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a forrón szeretett férj, édesapa és sógor, MOTZES JÓZSEF, életének 61. évében hirtelen elhunyt. Temetése folyó hó 15-én 15 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család, Hajós u. 15. T. 2874. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa és testvér. TÖROK LÁSZLÓ, életének 36. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetési folyó hó 11-én 11 órakor lesz a bt Ivárosi temető ravatalozójából. a gyászoló család, Kossuth Lajos sgt. 21. T. 2873. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesana, KOVÁCS LÁSZLÓ, életének 42. évében hirtelen elhunyt. Temetése 1 hó 15-én 15 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló felesége, Hajnóczy u. 4. T. 2872. Mélységes fájdalommal tudatom, hogy szeretett feleségem, TÓTH VINCÉNÉ Szappanos Rózsika, hosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Hamvait később helyezzük el. A gyászoló család, Hullám u. 8. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, az újszegedi Haladás Tsz dolgozóinak, kik szeretett halottunk, FOGAS JÁNOS temetésén megjelentek részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá kezelő orvosának odaadó munkájáért. Gyászoló felesége és családjai. Sepsi Ij. 3. T. 2865. Minden alkalomra mindenkinek kedves az ajándékkosár Kívánságra házhoz szállítjuk MEGRENDELHETŐ a Szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat ARUDAIBAN. S 521 4 Dél-MagyarorszA* Sicr<u-196«- december RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reggelig . .. 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli krónika. 5.50 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.30 Hírek. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Új könyvek 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. 9.00 Orvosi tanácsok. Panaszok a változás korában. 9.05 Balettzenék operákból. 9.34 Az anyag szerkezete — mai szemmel. 10.00 Hírek. 10.10 Zsákai Aladár népi zenekara játszik. 10.40 Nem boszorkányság, technika, az Ifjúsági Rádió műsora. 11.30 A Szabó család. 12.00 Hírek. 12.15 Tánczenei koktél. 13.00 A budapesti színházak műsora. 13.03 Szimfonikus hangverseny. 13.40 Válaszolunk hallgatóinknak! 13.55 Kóruspódium. 14.05 Magyar tájak 14.30 Könnyűzenei bemutató Szófiából. 15.00 Hírek. 15.13 Rigoletto. Részletek Verdi operájából. 16.05 Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Urbán Katalin énekel. 16.37 Az aranyember. Regény folytatásokban. 16.58 Hallgatóink figyelmében 17.00 Hírek. 17 10 Villanófényben. 17.15 a nost ünnepi Hetek 16. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Közben: 18.15—13.17 A rádió hanglemezmúzeumából. 19.00 Esti krónika 10.30 Andor Éva és Palócz László énekel. 19.45 Van új a nap alatt!.. Tudományos híradó, 29.00 Az év legtöbb tánczenei felvételei. 20.35 Tüzek, írás. 20.43 Leontyne Prince néger spirituálékat énekel. 21.00 Hírek. 21.05 Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 21.45 Székely Mihály magyar nótákat énekel. 22.00 Hírek. 22.10 Időszerű nemzetközi kérdések. 22.20 Sporthírek. 22.25 Kodály Zoltán és Psalmusa. 23.15 Jolantha Részletek Sullivan—Gilbert operettjéből. 24.00 Hírek. 0.10— 0.25 Fiblch operáiból. Petőfi Rádió 4.30—7.50 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. Közben: 6.20— 6.30 Torna. 10.00 Zenekari muzsika. ll.Off A gyáva. Novella. 11.20 Mindenki kedvére. 12.54 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.09 Nagy slágerek — nagy sikerek. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől-hatig... A Petőfi Rádió zenés délutánja. 18.00 Hírek. 18.10 A hiúság vására. Rádiójáték. 19.M Nagy költők megzenésített versei. Heine. 19.20 Az elszondós lány. Részletek Offenbach operettjéből. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.30 Nőkről-nőknek. 21.0« Magyar tájak dalaiból. 21.15 Közvetítés az Újpesti Dózsa—Bp. Vörös Meteor Jégkorongrangadóról. 21.30 Versailles Fesztivál 1066. A Borodin vonósnégyes hangversenye. 22.35 Gazdasági újságíróké a szó! 22.45 Az Estmar. Rochester zenekar műsorából. 22.56 Ügetőverseny-eredmények. 23.09—23.15 Hírek. Időjárásjelentés. TELEVÍZIÓ MŰSOR Magyar televízió 17.2« Tudósítás a Zöld pokolból. Dr. Balogh János akadémikus tudósítása. 17.45 Harsán a kürtszó? Riportműsor. 18.00 Hírek. 18.05 A barokk Práza. Kisfilm. 18 15 A Magyar Hirdető műsora. 18.30 Az orvos válaszol. Az érbetegségek. Dr. Wáener József előadása. 18.45 Nanló. Hamburger Jenő halálának 30 évfordulója. 18.50 A régi magyar muzsikáról. Az 1700- as évek. Ádám Jenő professzor eladása. 19.15 Hazai tükör Aktuális 1e?gyzet. in.20 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Belohegor. avae*v a Louvre fantomja. Magyarul beszélő francia filmsorozat. (16 éven felőlieknek!! 20.55 Parabola. 21.15 A grúz ,,Orera" gitáregyüttes műsorából. 21.40 Tv-híradó. n. kiadás. Jugoszláv televízió 9 40 Iskola-tv. 14 45 Iskola-tv. 16 55 Zeneoktatás. 17.10 Hirdetések. 17.35 Hírek. 17 40 Gyermekműsor 17.55 A világ képekben. 18.30 Tv-újdonságok. 18.45 Atertműsor. 19.05 Néndalok. 19.30 Tv-posta. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20 no Tv-híradó. 20.30 Hirdetések. 20.35 Nemesztárgyalás. Lemmvel játékfilm. 22.05 Tv-híradó. Román televízió 17.00 Gyermekműsor. 17.50 Hirdetések. 18.09 Tv-híradó. 18.23 Sakk. 18 25 Robin Hood kalandjai. Sorozatfilm. 19.05 Orvosi rendelő. 19 25 lemeztárak. 19.40 Tv-posta. 19.50 Meghívó. 20.05 Ne sírj. Péter. Jugoszláv film. 21.50 Tv-híradó. LAKÁS Oroszlányi 2 szobás összkomfortos lakást elcserélném szegedivel. Érd. het. Szeged, Honvéd tér 5—II. sz., II. em. 38. ajtó.____________x Kétszobás összkomfortos magánház szép gyümölcsössel eladó. Kétszobás összkomfortos cserelakás szükséges. — „Csere 302” jeligére A Hirdetőbe._________ Budapesti 2 szoba, mellékhelyiségből álló lakásom vidékire cserélném. Bálint Ferencné. Budapest XIV., Kerepesi 126.______________ Orvos házaspár külön bejáratú albérleti szobát keres. — ..Belváros** 15 507 jeligére a Sajtóházba. Központi helyen levő I. emeleti szobakonyhás, mellékhelyiségei, főbérleti lakásomat elcserélném hasonlóért, nagyobbért, vagy kétszobásért. „Sürgős** 15 742 jeligére a Sajtóházba._________x Diákfiú szobatársat keres. József Attila sgt. 97._____________x Kettőszobás összkomfortos, házfelügyelői lakásom elcserélném egyszoba-konyhás és egyszobásért. Érdeklődni: Gyöngytyúk u. 23., emelet. x Összeköltözök! Szeged belvárosi, kétszobás, földszintes. Új bérházban levő lakásunkat elcserélnénk 2x1 szobás lakásra. „Minden igényt kielégítő** — 15 739 jeligére a Sajtóházba._____________x Belvárosi régi bérű. magasföldszintes. 3 szoba. összkomfortos, nagyméretű lakásom elcserélném nagy 2 szobás összkomfortos, szövetkezetire, vagy magánházra. I. emeletig. „Sürgős* 15 724 jeligére a Sajtóházba. ______________________x Alsóvároson bútorozott szoba, konyha, gázhasználattal kiadó. Paprika u. 36. _____________________x Üres albérletet kerés házaspár hároméves gyermekkel 1 évre. „Társasház 454** Jeligére a Hirdetőbe:______________5 Három fiút albérletbe felveszek. Újszeged, Bal fasor 44/b. Pásztorné. x Fiatal házaspár január 1-től külön bejáratú albérletet keres, lehetőleg fürdőszoba-használattal. Ajánlatokat „Sürgős** 15 729 jeligére a Sajtóházba.______x Belvárosi kétszobás. 1968 ban átadásra kerülő gázfűtéses lakásom átadom. — „Sürgős* 15 573 jetigére a Sajtóházba _________________x Emeleti albérleti szoba fiatal értelmiségi dolgozó nőnek kiadó. Felhő u. 13. Belvárosi magasföldszintes, csinosan berendezett utcai szoba férfinek azonnalra is kiadó. — „Csendes otthon" 15 685 jeligére a Sajtóházba.______________ Elcserélném Kossuth Lajos sugárúti 1 emeleti 2 szoba, összkomfortos szövetkezeti lakásomat, belvárosi egy vagy egy és fél szobás, szövetkezeti lakásért. „Sürgős 15 702 jeligére a Sajtóból ba.____________________ Bútorozott szoba kiadó nem dohányzó értelmiségi dolgozó nőnek, lehet két személy Somogyi u. 6.. m. í._________ Szoba-konyhás lakásomat átadnám költségtérítéssel. Jószágtartás lehetséges. — „Szőreg" 15 731 telmére a Sajtókó yh-». Külön bejáratú szobába fürdőszobahasználat+sl egy dolgozó leány szobatársat kereg. ..Főzés. világítás** 15 718 jeligére a Sajtóházba.____________________ Külön bejáratú bútorozott szoba fürdőszoba-használattal egy vagy két értelmiségi féfi részére kiadó. Tolbuhín sgt. 21. Elcserélném (Hunyadi sgt ) 1 szoba összkomfortos. I. emeleti tanácsi új lakásom - B*osi körüli, vagy Oskola u környékén lévő új 2 • szoba összkomfértért. ..TTL emele*w- 15m7 teligére a Sajtóházba. Két dolgozó lánynak albérlet kiadó. Tápéi utca 33._____ Bútorozott szoba 3 fiatal dolgozó leánynak, vagy diáklánynak fürdőszoba- és konyhahasználattal azonnalra is kiadó. Tisza Lajos u. 2—1„ emeleten.______ Elcserélném kétszobás, összkomfortos, utcai, földszintes, belvárosi lakásomat egyszobás garzonért. . Költségtérítéssel — 398" jeligére a Hirdetőbb_______________ Belvárosi egy szoba-konyhás lakásomat elcserélném két szoba összkomfortra. „Költségtérítéssel 44<T Ieligére a Hirdetőbe.___________ Külön bejáratú bútorozott szoba gyermektelen házaspárnak kiadó. Algyői Út 55. Két szerény igényű dolgozó lánynak külön bejáratú bútorozott szoba albérletbe kiadó. Tápéi ím 3.3, összeköltözők 2x1 szobás, fürdőszobás lakásért 3 szobás, fürdőszobás magánházat cserélek. „Tavasz. 51>6" jeligére a Hirdetőbe. INGATLAN Azonnal beköltözhető összkomfortos fél magánház, kis kerttel készpénzért eladó. Megtekinthető naponta 2—6-ig. Faragó u. 22. Szivárvány kitérőnél. Házrész eladó főútvonalon, beköltözhető szoba, konyha, mellékhelyiségekből álló lakással. „Készpénz" 15 656 jeligére a Sajtóházba. x Lakóház eladó, beköltözhető. Dorozsma. Aradi u. 5. Érd, vasárnap. x Kiskundorosmán vagy Szegeden házrészt vennék. 25 oop forint kp -s részlet. Takács, Kiskundorozsma, Petőfi u. 18.. délután 3 órától__________________x Lakó nélküli két családnak megfelelő ház eladó. Dankó Pista u. 15. x 97 női gyümölcsös Ballagitóban eladó. Érd., Szabadsajtó u. 44. X Elcserélném beköltözhető szoba-konyhás fél házam szövetkezeti lakásért. „December 215 681 jeligére a Sajtóházba.__________________x Fél magán ház 2 szobás lakásátadással eladó. Gyöngytyúk u. 2.3., emelet. x Beköltözhető fél ház eladó. Alsóváros, Közép u. 1.________x Eladó emeletes fél ház azonnali lakásátadással. Érdeklődni 9—4-ig Üstökös u. 8 b. x 2 szoba, konyha, spájzos hás eladó. Petőfitelep. Bánk bén u 67. sz.______x Szoba, konyha, spájz. kamrás házrész átadásával sürgősen eladó. Petőfi Sándor sgt. 94. Szegedi egyszobás, komfortos vagy összkomfortos házrészt veszek, vagy leválasztást térítek. . Egy személy* jeligére a debreceni Magyar Hirdetőbe. Szeged, Ságváritelep, Újvidéki út 41. számú ház eladó. Érdeklődni lehet: — ■ irimnott.__________ Egyszobás házrészt veszek. „Sürgős 434** jenigére a Hirdetőbe:____________________ Márták dűlőben 2 beid 793 n-öl szántóid eladó Érdeklődni: Kiskundorozsm* Felszabaddír ?6._________ Kis magánház eladó. Szeged, Lugas • Mr*v 11 Kétszobás ház lakásátadással kedvezménnyel eladó. Kinizsi u. 5. Ötven-Nagykörúton bel ÜleffoboT-mad kertec családi ház rész egy szoba összkomfort beköltözéssel eladó. „Cserelakás szükséges se?** ielső ér#» r* Hi,,de4dbe Vásárolnunk kertes házingatlant két. «szobás lakáscserével. Három szobásig — 494" jeligére a Hirdetőbe. Házat vennék belvárosi háromszobás cserelakással. „Rókus-Felsőváros 493’* jeligére a Hirdetőbe. Eladó háromszobás, fürdőszobás magánház 2x1 szobás, fürdőszobás lakáscserével. „Tavasz 507" jeligére a Hirdetőbe. ALLAS í7cHsijn«t^[wukdíjas férfidolgozót 506 Ft-os munkakörben alkalmazunk. Jelentkezés: Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat, Szeged, Dózsa György u. 5. sz. x A Dugonics-temetőbe 1967. január elsejétől sírásót felveszünk. A Textilhulladék és Fonalosztályozó Vállalat keres kisszállást telepére irodavezetői munkakörbe gyakorlattal és képesített könyvelői végzettséggel rendelkező munkaerőt. Jelentkezéseket kértük írásban a következő címre: Budapest V., Vigyázó Ferenc út 5„ személyzeti osztály. x Anyagkenvelésben jártas, gépírni tüdő leány elhelyezkedne adminisztratív munkakörben. ..Azonnal 371" létigére a Hirdetőbe;______________x Hetenként 2 napi háztartási munkát vállalok. Gogol u. 18. Udvar 14. Gépésztechnikus motorszerelő munkakönyvvel. » éve, szakmai gyakorlattal Január 1-vel állást változtatna. — ..Január 1. — 452" jeligére a Hirdetőbe. _______________ Járdatakaritó és alkalmi munkát kérésért, lehetőleg I. kerületben. .Járda 476" Jeligére a Hírdelőbe. Ügyeskezű 20—30 közötti, szüleinél lakó nőtlen fiatalembert keresünk házkörüli iparsegítségért 5.— Ft órabérrel este felénként! elfoglaltsággal. Jelentkezni házlóknál. Hétvezér utca 51. Gyermekszerető becsületesen gondozó asszonyt keresünk 16 hónapon kisleányunkhoz. Gondozást saját otthonában nappalra kérnénk. ..Csak belterület 457" Jeligére a wir ftotóbe._________ Matematikából, fizikából középiskolás leányok korrepetálását érettségi és felvételi előkészítését vállalom. ..Tanárnő 492» Jeligére a Hirdetőbe,_________ Több éves gyakorlattal rendelkező szakképzett autószerelő, génkncsszerelő munkahelyet változtatna. ..Föld m*ző 511" Jeligére a Hirdetőbe,___________ l f0700 ÁRUST és áruklhordót alkalmaz a Csonffrád Megyei Vegyesbarelok Kiskereskedelmi vállalat. Szeged, Kölcsey u. 1. x EGYÉB Garázs kiadó. Újszeged, Szőregi u. 5. Érd.: 14 órától. x Belvárosban üzlethelyiségem felét kiadnám. ..Azonnal’* 15 721 jeligére a Sajtóházba.____________x Bélyeget legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet. Falus bélyegkereskedés. Kelemen u. 4._____x Rekamié. fotelek, ágybetétek készítését, javítását vállalom. Lajka u. 12., Dudás kárpitos. x Sertéspörkölést benzinnel vállalok. Nádas u. 14/b. x Táska ernyők. bélés külföldi esernyők javítását, áthúzását szakszerűen végzi Steiner ernyőkészítő mester. Attila u. 9. ,Tégkunyhó sarkánál kérem befordulni. x Motorkerékpárok: Tunak. Izs. BMW, Simson. Pannónia. Danuvia st b. és* minden típusú kismotor. kis-közép és szenerál javítását vállaljuk vállalatok, köztetek és magánosok részére rövid határidőre. Nyitva* ♦értés naponta 7- 15 39 Telefon: 14-85. Wnomme^hantkaf Vállalat. S.efif*-d. -Petőfi Sándor agt. 77. x Érzemény e A LiSzt Ferenc Zeneiskola Szülői Munkaközössége december 13-án 6 órakor növendékei december 14-én 7 órakor tanári hangversenyt rendez a Zeneművészeti Szakiskola hangversenytermében (Lenin krt. 79.). A hangversenyeken a budapesti 4. számú körzeti, a nagykanizsai és a szegedi zeneiskola növendékei, illetve tanárai szerepelnek.