Délmagyarország, 1967. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-06 / 5. szám
Akció munkásmozgalmi emlékek gyűjtésére A Legújabbkori Történeti Bizottság felhívása Mint ismeretes, idén ünnepeljük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját, két év múlva, 1969-ben, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját, és három év múlva, 1970-ben, a felszabadulás 25. évfordulójára emlékezünk. A Csongrád megyei Legújabbkori Történeti Bizottság — mint már jelentettük — megkezdte e történelmi évfordulók megünneplésének előkészítését A bizottság ezzel kapcsolatban felhívással fordul munkásmozgalmi emlékek gyűjtésére a megye ifjúságához, a munkásmozgalom veteránjaihoz, a társadalmi szervekhez és Csongrád megye, valamint Szeged város egész lakosságához. A felhívás szerint a feltáró és gyűjtőmunka ölelte fel a tárgyi és írásos emlékeket, a korabeli ifjúmunkás, paraszt és diákmozgalmakban részt vettek emléktárgyait (zászlók, kitüntetések, érmék, pénzek, plakátok, sajtótermékek, fényképek, levelek, igazolványok stb.). Rögzítse — írásban vagy magnetofonszalagon — az egykori forradalmi harcok résztvevőinek vagy hozzátartozóinak, szemtanúknak személyes visszaemlékezéseit. Az összegyűjtött dokumentumokat a megyei és szegedi múzeumoknak, levéltáraknak kell átadni. Az anyagokért a Legújabbkori Történeti Bizottság felelősséget vállal, gondoskodik feldolgozásukról és kiállításukról. Az érdekeltek a beszolgáltatott dokumentumokat a feldolgozás és a kiállítás után — kívánságukra — visszakapják. Kívánatos viszont, hogy az értékes dokumentumok az utókor számára megmaradjanak. A Legújabbkori Történeti Bizottság a legjobb gyűjtőket — vagy kollektívákat — pályadíjakkal jutalmazza. Az első díj 3 ezer, a második díj 1500, a harmadik díj 1000, a negyedik díj 500 forint. A díjakat 1967. november 30-ig osztják ki. A gyűjtéssel kapcsolatban a múzeumok és a levéltárak adnak részletes felvilágosítást Befejődött a népfrontvezetők tanácskozása A Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottságának elnöksége háromnapos tanácskozást rendezett Szegeden a városi, községi és városkörzeti népfrontvezetők részére. A tanácskozás harmadik befejező napján, tegnap Katona Sándor, a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottságának titkára tartott előadást. A népfront bizottságok feladatai a soronlevő országgyűlési képviselő és tanácstagi választásokon címmel. Ezután Erhard Wechtsel, a Német Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövetségének titkára az európai biztonság kérdéseiről beszélt. Az előadás megvitatása után Horváth László, a Hazafias Népfront Országos Titkárságának képviselője zárta le a háromnapos tanácskozást Válaszol az illetékes: Figyelemre méltó javaslat Lapunk 1966. december 15-i számában az Olvasóink írják rovatban javaslatot tettünk közzé, melynek a lényege az volt, hogy a csuklós villamoskocsikon a középső ajtón is engedje meg a közlekedési vállalat a felszállást. Ezzel kapcsolatban válaszolt most Pálinkó József, a Szegedi Közlekedési Vállalat forgalmi osztályának vezetője. A többi között írja: „A javaslat számításon kívül hagyja, hogy bizonyos kocsitípusoknál — és a csuklós kocsi is ilyen — nem lehet az utasok kötelező áramlását tetszés szerint megváltoztatni. Nem lehet azért, mert a viteldíj beszedése nem közömbös sem a vállalatnak, sem a népgazdaságnak. A csuklós villamoson a vezető mögött levő, — tehát az első — ajtón le- és felszállhatnak a bérletes utasok. A gyorsabb fel- és leszállás érdekében azonban a bérletesek használhatják a hátsó ajtót is. Gyakori eset, hogy az első ajtónál nagy a tolongás, míg hátul már régen befejeződött az utasok fellépése.” Presszó vagy kocsma? A Dél-Magyarország 1966. december 25-i számában tettük szóvá a Szabadság térnél levő Marika presszóban tapasztal állapotokat. A III. kerületi tanács ülésein többször kifogásolták a tanácstagok, amiért a nem is olyan régen nyílt presszó kocsma jellegűvé vált. Cikkünkre Szabó József, a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója válaszolt. A többi között megállapítja: „A vállalat illetékeseivel megvizsgáltattam, hogy milye lehetőség adódna változtatni a Marika presszó jelenlegi működésén. Eredetileg nem presszó nyílt volna a III. kerületi tanács itteni szolgáltató házában. Vállalatunk kénytelen volt a nyitás előtt a lehetőséghez mérten olyan átalakítást végeztetni, hogy az illetékes szervek a presszó működését engedélyezzék. Vállalatunk igényelte a kerületi tanácsok vb. lakás- és helyiséggazdálkodási osztályától a presszó szomszédságában levő üres üzlethelyiséget, hogy megfelelő, kulturált körülményeket biztosíthassunk a vendégeknek. Kérésünk nem teljesült, így vállalatunk 1967-ben csak festetni tudja a helyiséget, más átalakítást nem képes megoldani. Igaza van a cikkírónak abban, hogy a hétfői napokon túlzsúfolt a presszó, mert a szomszédos vendéglő szünnapot tart. Sajnálatos, hogy az üzlethelyiség eredetileg nem vendéglátói célra épült, s emiatt nem lehetséges olyan átalakítást végezni, amely biztosíthatná az igények kielégítését.” üvegvásárlás Tavaly renováltatta lakóházát Szatmári Sándor, Szeged, Hétvezér utca 39. szám alatt lakó olvasónk. Mint levelében írja, az üvegezést maga végezte, de sok bosszúságot okozott neki, hogy a Mérei utcai üvegszaküzlet esetenként csak 2—3 hetes várakozás után szolgálta ki. Év végén is szüksége lett volna táblaüvegre, az üzletvezető azonban úgy tájékoztatta, hogy bár van üveg raktáron, mégis várja meg az új évet, mert munkatársa szabadságra ment. Olvasónkkal együtt kérdezzük: előnyére válik-e ennek az üzletnek, ha üres kézzel engedi el bármelyik vásárlóját? SÁR A BUSZMEGÁLLÓBAN Bérezési János, Deszk, III. kerület 3. szám alatt lakó olvasónk a deszki állami gazdaság környékén lakók nevében fordult panaszlevelével szerkesztőségünkhöz. A többi között írja, hogy a deszki állami gazdaság előtti Újszegedről a József Attila telepi lakosok nevében fordult levelével szerkesztőségünkhöz Hegybeli Lajos, Thököly utca 8. szám alatti olvasónk. A többi között közli, hogy 4—5 éve már, hogy a Thököly utca közútja meglehetősen rossz állapotban van. 1965 nyarán ugyan javíttatta az I kerületi tanács, de azóta egy gödörből kettő lett. Tanácsülésen szóvá tette ezt már Sári János tanácstag is. Interpellációjára autóbuszmegállót lehetetlen megközelíteni a sár és víz miatt. Az utazók érdekében néhány kocsi salakot kellene elteríteni a megállóban. Olvasónk levelét ezúttal tolmácsoljuk a deszki községi tanácsnak, intézkedés végett. írásban is kapott választ, miszerint még a múlt év negyedik negyedében megjavítják az utca egy szakaszát A kátyúkba bontásból eredő betondarabokat hordtak, de azzal nem sikerült az útszakasz javítása. Tetézte ezt a Szegedi Víz- és Csatornaművek munkája. Vízlevezető árkot ástak, s a kitermelt földet a kocsiútra dobálták, így az amúgyis keskeny kocsiút még járhatatlanabbá vált. EGY ROSSZ ÜT Üzembővítés Egymillió forint beruházással bővítik a dorozsmai gépjavító állomás deszki üzemét. Az itteni központi nagyműhelyhez egy újabb „hajót” építenek és kiépítik a telep belső úthálózatát is. Veres Péter 70 éves Veres Péter Kossuth-díjas író hetvenéves. Szavunk ünnepi csöngésű, de nem az ünnepre és az ünnepelthez szóló. Inkább amolyan sommázásféle: sűrítése, amennyire a szűkös terjedelem engedi, életútja, s írói munkássága legfőbb tanulságainak. Közmondásos pontosságát, ahogyan az élet- és szellemvilág megannyi jelenségének, a legapróbbak csík is, lebírhatatlan szívóssággal nevet ad, hiába próbálnánk utánozni. A szemlélet, a stílus változásain azonban átüt s kötelez a lényegi igazság: sose add föl a világ vallatását, hogy érzékieted, gondolataid hálójába fogd, tetten érd a teljes életet, legjobb tudásod szerint. Aki erről lemondott mestersége, hivatása, emberléte legfőbb törvényét szegte meg. Veres Péter eszmélésétől kezdve szüntelen vallatta a világot — hogy változtathasson a világon. Életútja — a nagy agrárproletár falu, Balmazújváros villany talán viskói közül az irodalmi-szellemi élet központjában, sokakban a rendhagyó esetek hökkent csodálkozását kelti. Pedig nem afféle tüneményes „karrier” ez, melynek ívét a személyes becsvágy mohósága húzta volna meg. Magatartásában, írásaiban egyaránt egy réteg szószólója, életének, szenvedéseinek, legjobb tulajdonságainak művekbe sűrítője, az irodalmi maradandóságba mentője volt. E réteg: a valahai szegényparasztság zárt közössége, hol az „elnyomás” szónak betű szerinti értelme volt: a jogi osztottság, a társadalmi kiszolgáltatottság, a mindennapi betevőért folytatott örökös harc a természettel és az élet uraival egyszerre, e sors osztályosait olyan tömbbé tömörítette, mely a belőle kiszakadt író magatartását is életre szólón meghatározta. Az induló Veres Péter írásai: e sorsközösség kinyilatkozásai. „Én nem mehetek el innen, soha, sehova” — vallja egy korai versében. Törvényéhez hű maradt: lélekben soha övéitől el nem távolodott, de közéjük akarta hozni a nagyvilágot, mindent, ami szép, nemes és amit érdemes, dacolva a közönnyel, hatósági vegzatúrákkal. Jelképes, hogy első nagyobb írása, Az Alföld parasztsága, a Markó utcai börtönben születik, 1936-ban. Egy év se telik el, s a nagy magyar publicista, Bálint György, e szavakkal hívja fel a balmazújvárosi parasztíróra a figyelmet: „Veres Pétert két napig faggatta a balmazújvárosi csendőrőrs. Kezét, lábát merőlegesen kinyújtva, arcát a mennyezet felé fordítva, órákig tartó görcsös mozdulatlanságban kellett a nyomozók kérdésére válaszolnia. Súlyos vádpontokat kellett tisztáznia: miért érintkezett Móricz Zsigmonddal és Illyés Gyulával? Kéziratait és könyveit elkobozták.” Igen, a hatalom fölfigyelt rá, miért világos egy kunyhóablak a balmazújvárosi szegénysoron, megérezték, messze lobog annak a fénye, ámde hiába próbálták kioltani. Érezték, a szellemi honfoglalás, melynek Veres Péter előőrse és serkentője volt, valamiképp az igazi, a történelmi honfoglalás, a felszabadulás kicsikart előlege. Amint az író legjelentősebb műve, a Számadás, önéletrajz ugyan, de egy szegényparaszt eszmélését hűségesen fölidézve, a tömegeik, a hárommillió koldus történetét, akaratát fogalmazta meg. Azt, ami a nép valójában volt, és amivé lenni akart. Ez, a történelmi helytállás, Veres Péter sorsának és életművének másik fontos, kire-kire kötelező tanulsága. Igen, még ma is nehéz eldönteni, mivel tett többet: azzal-e, hogy megírta osztálytársai életét, olyan hitelességgel és részletességgel, hogy műveiből, a Szűk esztendőből, a Számadásból, a Próbatételből és a trilógiává bővülő Balogh család történetéből a késő korok olvasója is elevenen maga előtt láthatja majd e napjainkban már múltba fordult világot — vagy azzal, hogy a földreform egyik előkészítőjeként és irányítójaként, forradalmár politikusként részt vett a szegény parasztság tengermélyi életének megváltoztatásában, hogy valóban és véglegesen múlt legyen, amit írásaiban megörökített. És, miután a felszabadulás megtörtént, népe — az ő szavaival élve — véglegesen a „nemzetbe emelkedett?” A folyamat máig se ért véget, figyelmeztet az író. A hódítás még nem teljes: a „szellem napvilága’’ még nem ér el mindenüvé. Ezért foglalkozik ma, a régi frisseséggel és szívósságai, a tudomány, a művészet, a szellemi élet megannyi problémájával viszi övéinek, mindazt, „ami szép, ami nemes és amit érdemes.” Így lesz Olvasónak róla a Számadás folytatása mindegyre táguló szellemi önéletrajz. De ezenközben se feledkezik meg róla, hogy ma is vannak némáik, hallgatagok a dolguk tevők, akik magukért szólni röstellenek. Helyettük s a nevükben szólt igazukra újra és újra figyelmeztet, mint a hasonló című, már a hatvanas években írt regényében. S ha ismét a múltat, a régi cselédsor nyomorúságát idézi föl, mint a Tiszántúli történetekben, nem az emlékekben merítkezik meg, s nem egy volt világba réved vissza, hanem a közösségi együttélés ma is érvényes és megszeghetetlen szabályrendjét kutatja, erkölcsi törvényeire figyelmeztet. A hetedik évtized küszöbét átlépő Veres Péter gazdag ember. Gazdag, mert mérhetetlenül többet adott, mint amennyit kapott. Iszákja ma is kifogyhatatlan, mint a mesebeli szegényember tarisznyájából is mindig jut kinekkinek madár látta kenyér. Mindenkinek, aki élni akar vele. B. NAGY LÁSZLÓ Mit tudunk a kalendárium múltjáról? Kevesen sejtjük, hogy a naptár történetéhez a régi magyar művelődésnek is köze van. Az 1582-ben bevezetett mai, úgynevezett Gregorian naptár úttörő csillagásza, Johannes Regiomontanus az 1460-as években Budán dolgozott, Mátyás király udvari csillagászaként. Itt dolgozta ki csillagászati táblázatait, amelyeket Kolumbus Kristóf éjszakai útikalauznak használt tengeri útján. Regiomontanus 1471- ben Nürnbergben nyomtatta ki a hazánkban végzett munka eredményét. Művét száz évvel később három olasz csillagász folytatta. Ekkor állapították meg, hogy a Julius Caesar kora óta eltelt mintegy 1600 év alatt tizenegy nappal késett el a naptár az objektív csillagászati idő mögött. Hogy ezt kiküszöböljék, Gergely pápa elrendelte: 1582. október 4-e után október 15-ét írjanak. Ez volt a modern Gregorian naptár születésnapja, amikor egyetlen perc alatt 11 napot vénült a világ és a naptár utolérte az időt. % Egy perc alatt 11 nap Én nem mehetek el innen Kevesen tudják, hogy a prózaíróként ismert Veres Péter pályája kezdeti szakaszában verseket is írt. Születésnapja alkalmából közöljük az alábbi, 1939 májusában született versét. Én nem mehetek el innen soha sehova, nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom, millió sárbaragadt paraszt a szomszédom, ezeknek a sorsa az enyém, s az is marad örökre. Nekem csak térkép a nagyvilág, talán sohase látom Párizst, Rómát, sohase látom Amerikát, sem a déltengeri szigeteket; barnás folt marad számomra a sziklás spanyol föld, és zöld folt marad a szibériai steppe. Azt mondta egyszer valaki, úgy mondják, egy görög bölcs: „adj egy szilárd pontot és kifordítom sarkaiból a világot’’. Én megtaláltam azt a pontot, legalábbis önmagam számára. Ez a föld az, amelyen élünk; a sziksós puszta, a ragadós televény, a szaladó homok és a zöldellő dombok földje — Magyarország, s a tízmillió magyar, aki benne él. Hogy szép-e a mi hazánk, szebb-e, mint másoké, nem tudom, nem is keresem, hogy fegyverrel hódítottuk, vagy munkával szereztük, beköltöztünk-e vagy a földből nőttünk, mindegy ma már — egyek vagyunk vele. Napunk közös a többiekkel, de a mi csíráinkat is felébreszti, a felhők elszállnak felettünk, de esőjüktől a mi füveink is nőnek, a mások szép és gazdag földjét én hát nem irigyelem. Lábommal bokáig járok a magyar sárba, arcomat kicserzi az éles pusztai szél, szemeimet kicsire húzza a kemény sivatagi napfény, gondjaim lehúznak a földre, vágyaim fölemelnek a felhők fölé, nincsen más számomra, mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat: ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes. Péntek, 1967. január 6. D&L-MAGYARORÁZÁ4 S