Délmagyarország, 1967. július (57. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-25 / 173. szám

Nyolcvanéves korában el­hunyt Kassák Lajos, Kos­­suth-díjas író, költő. Több lapot szerkesztett, például a Ma, Munka, Alkotás, Kor­­társ című lapok, folyóiratok főszerkesztője volt. Első ver­seskötete Világanyám­ cím­mel 1915-ben jelent meg. Azóta napjainkig csaknem hetven könyve látott napvi­lágot — némelyikük nem­csak magyarul — regények, novellák, versek, képzőmű­vészeti és irodalmi cikkel, tanulmányok. Halála pótol­hatatlan vesztesége irodal­munknak. Nádass József.» Kassák Lajosról Szurtos kovács, leengedi a kalapácsot, inas kezével egykedvűen int jól van emberek, aki elmegy, az elmegy, sírjára ültessenek kankalint. Szagos szegfűt, rózsát, árvácskát, tulipántot, vigasztalják mély, nyirkos magányát, megköszönni életét úgyse tudjátok,­ temérdek kincsét, pazar ajándékát. 1967. július 23. Pártnapok Szegeden Július 27. Az Öntödei Vál­lalat gyáregységében (a gyáregység dolgozói számá­ra), előadó: Sípos Géza; a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat szegedi gyáregységében (gyáregység dolgozóinak), előadó: dr. Biczó György; a Szegedi Ruhagyárban (a ru­hagyár dolgozóinak), előadó: Csakmag György. Július 28: a megyei tanács nagytermében (a megyei ta­nács, a megyei és városi rendőrkapitányság és a KSH dolgozói részére), előadó: Jakab Sándor. Meghalt Kassák Lajos Hamlet, dán királyfi Az egészen kicsi dubrov­­niki színpadon kívül nincs számontartott szabadtéri Hamlet-előadás. Pontosab­ban eddig nem volt. Igen, eddig: a szegedi szabadtéri vasárnap esti Hamlet premi­erjéig. Minden helyi elfo­gultság nélkül mondhatjuk és mondjuk, ez az előadás nevezetessé és emlékezetessé válik majd, nemcsak a sze­gedi, hanem általában a szabadtéri színjátszás törté­netében. Vámos László rendezése ugyanis megoldott egy elvi­műfaji problémát. Azt a kér­dést, hogyan lehet egy ka­marajellegű, tulajdonképpen monológokra és dialógusok­ra épülő drámát ilyen óriás­színpadon, mint a szegedi, magas színvonalon előadni. Úgy tehát, hogy a dráma gondolati anyaga ne ves­­­szen el, intenzitása ne csök­kenjen és az egész produk­ció mégis a szabadtéri jelle­gének megfelelően populáris és a szó jó értelmében népi maradjon. Ez nem kis do­log. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy a szabadtéri színpadok — az intim ha­tású dubrovnikin kívül — nem vállalkoznak erre a szinte reménytelennek látszó feladatra. S most, a vasár­napi premier után azért kell megállnunk ennél a pontnál egy pillanatra, mert a sze­gedi vállalkozásból nem­csak izgalmas vakmerőségét, hanem meggyőző eredmé­nyeit is dicsérhetjük. A szabadtéri színpadot mi mindig úgy képzeltük, s óriás méretei miatt a szege­dit különösen, hogy a látvá­nyosság, a monumentalitás és a dekorativitás elenged­hetetlen feltétele és követel­ménye. Hogy enélkül nincs és nem lehet szabadtéri szín­játszás. Ez természetesen igaz. A vasárnapi premier után sincs okunk ezekről az elvekről lemondani. Csak­hogy hol vannak ilyen ele­mek a Hamletben? Tulaj­donképpen sehol. Vámos László vállalkozása nem is azzal vált jelentőssé, hogy a látványosságnak, a monu­mentalitásnak, a darabból hiányzó elemeit kitalálta és hozzáköltötte Shakespeare tragédiájához, felhasználva ehhez a szabadtéri roppant technikai apparátusát. Ha ezt tette volna, rosszat csi­nál. Aki azonban látta az előadást, tudja, hogy erről szó sincs, nincsenek az elő­adásban a darabhoz költött, hozzátett mozzanatok, a ren­dező nem kísérletezett a Hamlet szabadtéri „meg­hosszabbításával." Az elő­adás ilyen szempontból is pontos, hiteles, szöveghű. Vámos mást csinált. Már maga az a tény, hogy vál­lalkozott a dráma színrevi­­telére, bizonyítja, hogy szi­lárd meggyőződés élt benne: a gondolat ereje és fényes­sége még szabadtéri színpa­don is képes pótolni a kül­­sőséges látv­ányosságot. De milyen legyen az a gondo­lat, melyik legyen az a drá­ma, amely erre képes? S itt következett a talán megis­mételhetetlen telitalálat, hogy: a Hamlet. Ennek a több száz éves tragédiának gondolati anyaga ugyanis csakugyan olyan izgalmas és hatalmas még ma is, hogy képes lángra gyújtani a színpadot, képes olyan fé­nyességet teremteni, amely­hez képest a legnagyobb ref­lektorok világossága is csak halvány gyertyafény. Ezért nem volt szüksége a rende­zőnek külsőséges látványos­ságra és dekorativitásra. A gondolat pótolt vasárnap a szegedi szabadtéri színpad puritán Hamlet premierjén mindent. De hát mi ebben a drá­mában az a nagyon izgal­mas? Annyira gazdag anya­gú munka ez, hogy valamit kiemelni belőle az egyszerű­sítés veszélye nélkül, aligha lehet. Mégis talán nem vul­­garizálás arra mutatni, hogy Hamlet legáltalánosabb tar­talma a Rosszal találkozó ember megrettenése, zavara, félelme és tehetetlensége. Általános emberi élmény ez, mindenki találkozott már vele, s ezért van az, hogy Hamletet kortársának és egy kicsit önmagának is érezte az ember, régen is, és annak tekinti m­a, a mi korunkban is. Nem egy évszázadokkal ezelőtt meghalt királyfi his­tóriáját figyeltük tehát a szabadtéri nézőterén, hanem a magunk gondjaira, bajaira ismertünk rá, félelmeinkre, neuraszténiánkra egy kozmi­kus méretű dráma anyagá­ban. Nem egy irodalmi mű kibontakozását, nem egy színpadi előadás fordulatait, nem valami csinált és mes­terséges dolgot, hanem Ham­letet, a kortársunkat figyel­tük torokszorító izgalommal a csillagtetejű szabadtéri ha­talmas nézőterén. Ez a mai­ság teremtett kapcsolatot a nézőtér és a színpad között, s erősebb és szorosabb, fe­szültebb és forróbb kapcso­latot, mint a legdekoratívebb látványosság. Mindebből persze nehogy azt gondolja valaki, hogy a szabadtéri Hamlet valami hevenyészett, összecsapott produkció volt, amely nem­csak a látványosságról, ha­nem magáról az igényes színpadi megformálásról is lemondott. Szó sincs róla. Az előadás minden szem­pontból kitűnően megkonst­ruált és a szabadtéri jelle­géhez alkalmazott, csak ép­pen nem a látványosság irá­nyába. A rendező, aki egy­ben az előadás díszleteit is tervezte, ha hatalmas, moz­gatható oszlop felhasználá­sával konstruálta meg a já­tékteret. Ezek a hatalmas kőoszlopoknak tűnő építmé­nyek a nyílt színen mozog­nak, s a játéktér alakításán felül intenzív atmoszferikus hatást keltve, mintha he­gyek mozdulnának. S egyéb­ként is bővelkedik az elő­adás kitűnő színpadi ötle­tekben, mint amilyen pél­dául a szellemjelenet elkép­zelésében és kivitelben egy­aránt bravúros megoldása. A címszerepet az utóbbi évek legnagyobb visszhangú Hamlet-alakítás színésze. Bemutatók, a szabadtéri játékokon Gábor Miklós játszotta. Min­denfelé egyoldalúság nélkül, a teljes embert felrajzolva emelte ki szerepéből a mai nézőkhöz legközelebb álló tartalmakat. A kortársat ját­szotta. Azt hisszük, ez sike­rének lényege. Ezért kellett figyelni rá, ezért nem lehe­tett egy szavát sem elszalasz­tani. Szemléletes erővel, plasz­tikus hatással rajzolódtak ki az előadásban a dráma töb­bi alakjai is a kitűnő sze­replőgárda alakításában. Bes­senyei Ferenc Királya min­denféle egyszerűsítés nélkül teljes emberi portrét rajzolt. Hasonlóan gazdag és sokszí­nű alakítás Ajtay Andor Polyniusa. Tolnay Klári Ki­rálynéja karakterisztikus. Avar István kitűnő Horatio. Vass Éva Oféliája líraian rajzolt Újlaki László Szí­nészkirálya remekül megfor­mált, s kitűnő Kőműves Sándor Sírásója. De a töb­biek is mindannyian szín­vonalasan megfeleltek sze­repüknek. A színpadon iga­zi együttes mozgott. Hibás, rosszul felfogott és előadott alakítással nem találkoz­tunk. Az előadás stílusához, jel­legéhez kitűnően illeszkedett Mialkovszki Erzsébet jelme­zei. Kurtág György kísérő­zenéje erőteljes. Trópusi forróság Vasárnap Szeged fölött egyetlen felhő sem volt az égen, s a kánikula kivitte az embereket a partfürdő­re, az uszodába, a Sárgára. A Tisza mentén több kilo­méter hosszan a kirándu­lóktól, fürdőzőktől volt népes a partmenti víz, s a füzes. A révőrség figyelmez­tetése ellenére sokan be­merészkedtek a Tisza köze­pére, a hajózó útba. Az ilyen fürdőzés rendkívül ve­szélyes, mert a szabályta­lankodókra könnyen rásza­ladhat valamelyik gyors já­ratú motorcsónak. Hogy ez be ne következzék, hatható­sabb intézkedésekre lenne szükség a Tisza közepén úszkálókkal szemben! Vasárnap mérték a leg­melegebb júliusi napot Sze­geden. A Meteorológiai In­tézet jelentése a volt repü­lőtéri állomáson 33,7 Cel­­sius-fok volt a hőmérséklet, a József Attila Tudomány­­egyetem Ady téri épületé­nek tetején levő meteoroló­giai megfigyelő helyen pe­dig 33,5 Celsius-fokot mér­tek. Ezek szerint a június 27-i nap volt a legforróbb nap Szegeden, 34,6 Celsius­­fokkal, a tegnapi hőség ezt nem érte el.­­A meteoroló­gia az ország több helyére vasárnapra záporesőt, ziva­tart jelzett. Az esőzóna csak Kecskemétig terjedt végül is, ahol néhány milliméter csapadék hullott 8 óra táj­ban. Szegeden este csak fel­hős volt az égbolt, melyet hétfőn reggel 6 órakor is felhőfoszlányok takartak. Hétfőn reggel háromnegyed 9-kor már 27,9 Celsius-fo­kot mutatott a hőmérő, két tizeddel magasabbat, mint vasárnap reggel ugyanebben az órában. A Szegedi Fürdők és Hő­forrás Vállalat tájékoztatá­sa szerint a partfürdőn,­ az uszodában, a csónakháza­kon és a kertfürdőn mint­egy 32 ezer ember keresett enyhülést. A vendéglátó vállalatnak a partfürdői, szabadtéri pavilonjai, vala­mint szegedi üzletei rekord­­forgalmat értek el: 700 ezer forintot árultak. Elfogyott 352 hektó poharas és kö­zel 20 ezer üveges sör, 32 mázsa fagylalt, közel 20 ezer üveg üdítő ital, 3400 pohár parfé. A vendéglátó vállalat bevételének mint­egy 40 százalékát a külön­féle ételek felszolgálása ad­ta. flz egyetemi fellebbezési kérvények elbírálása Az 1907—08-as tanévre pá­lyázó egyetemi felvételizők a közelmúltban megkapták a felvételi vizsga elbírálásá­ról szóló értesítést. Több tízezer jelöltről lévén szó, nagy érdeklődés kíséri a fel­vételi eljárás soron követ­kező fázisát: a fellebbezési kérvények elbírálását. Ezzel kapcsolatban az il­letékesek tájékoztatást ad­tak az MTI-nek: a Művelő­désügyi Minisztérium fel­ügyelete alatt működő egye­temeken augusztus végéig lebonyolítják az átirányítást kérők ügyeit. Az érintett in­tézményeken a fellebbezési kérvények elbírálására az átirányítási ügyek lebonyo­lítása után, vagyis augusz­tus 29-én, 30-án és 31-én kerül sor, így a pályázók a fellebbezési kérvényeik el­bírálásáról szóló értesítést szeptember első napjaiban kapják kézhez. (MTI) MÉSZ, CSERÉPKÁLYHA, CSEMPE, PARKET­TA, KŐPOR, TŰZIFA, BITUMEN, BETONCSŐ 30—40-es és asztalosáruk korlátlanul kaphatók, vidékre is. A SÁNDORFALVI FMSZ TÜZÉP-TELEPÉN. X. S. 84 243 Ajándé­kúzzon szegedi hímzett papucsot az F­MSZ borszaküzletéből. Szeged, Somogyi utca 17. szám. előnevelt G 33-as (ojóhibrid kaphulé a szegedi Móra Ferenc Tej­ben. Érdeklődni a központ­ban Bocskai u. 5. sz. Hunyadi László öt Hunyadi-premiert lát­tunk eddig a téren. Közülük négy tulajdonképpen és lé­nyegében azonos volt: az el­ső, 1959-es bemutató pillé­rein nyugodott. Az idei nyi­tóelőadás, a szombati pre­mier azonban újat hozott, s bizonyos értelemben meg­szakította azt a hagyományt, amely ennek a méltán nép­szerű Erkel-operának az előadásában a szegedi sza­badtérin kialakult. Nem is kérdés, szükséges volt-e változásra. A közön­ség mindenféle színháztól és színpadtól újat, újdonsá­got vár, s hálásan fogad­ja ennek mindenféle jeleit. Nyilvánvalóan hálás azért is, ha egy jól ismert művet új feldolgozás fényében mu­tatnak be neki. Mikó András, az eddigi Hunyadi-előadások rendező­je és Varga Mátyás, dísz­lettervező most erre vállal­kozott. Új koncepciójuk nem totális. Az tehát, amit ha­gyománymegszakításnak ne­veztünk, nem az eddigi előadások elveinek és meg­valósult formáinak teljes fel­forgatását és széttörését jelenti. A hagyományos Hunyadi-előadások olyan elemei, mint például a lát­ványosság, a monumentali­tás és dekorativitás, a szí­nes, festőien komponált tö­­megjelenetek, magától érte­tődően változatlanok ma­radtak, legalább­is mint alapelvek. Mint megvaló­sult színpadi megoldások vi­szont a régiekhez képest természetesen nem változat­lanok. Az új Hunyadiban más például a tömeg moz­gásának szerkezete és rend­je. A látvány azonban, amely ebből született, épp­olyan színes, szép és de­koratív, mint a korábbi elő­adásoké. Sőt a tömegmoz­gás struktúrájának átalaku­lásával a monumentalitás és látványosság — magában hordva az újdonság, tehát a meglepődés mozzanatait — még nagyobb arányú és ha­tású, mint volt. Az újd­onság tehát nem ebben van. Hanem abban, hogy ez az idei felújítás ta­gadja a szegedi szabadtéri alapvető „naivitását”. Azt, hogy ez a színpad csodákat , tud varázsolni a nézők elé, hatalmas várakat, épülete­ket, tornyokat. Egyáltalán, hogy a látványnak és a lá­tomásnak elemi intenzitását tudja adni. A mostani fel­újítás azt tagadja, hogy a szegedi szabadtéri alapvető naivitásunkra, gyermeki csodálkozásunkra épül. Ez az elgondolás nem légből kapott, nem alapta­lan valami. Való igaz, a modern színház egyik irá­nya mindenféle naivitással szembeszáll, s racionálisabb szellem híve. Egészen bizo­nyos, hogy ennek a kőszín­házakból kiinduló elgondo­lásnak attól függetlenül is lehet létjogosultsága a sza­badtérin, hogy ez a színpad természeténél fogva nai­vabb, mint a többi. Ezért nem az a kérdés, igaza van-e Mikó András­nak és Varga Mátyásnak abban, hogy a szabadtéri naivitását bizonyos érte­lemben fel akarják oldani, s a korábbi naturális dísz­letelemek helyett létrehoz­tak egy absztrakt színpadi konstrukciót, lépcsőknek és hidaknak semmiféle várra vagy valóságos építményre nem emlékeztető rendszerét. Az a kérdés, hogyan illesz­kedik ez az új struktúra magához a színpadra vitt konkrét anyaghoz, Erkel operájához? Azt gondoljuk, nem il­leszkedik jól. Az absztrakt — tehát egyáltalán nem naiv — alapkonstrukción ugyanis egy ízig-vérig naiv drámai és zenei anyag ke­rül a közönség elé, olyan opera, amely elsősorban nem gondolati anyagával hat, hanem gyermeki naivi­tásunkra támaszkodik, és hogy úgy mondjuk vegeta­tív idegrendszerünket veszi célba, és éppen ezzel gyö­nyörködtet. Ez kétségkívül ellentmon­dás. De nem kiáltó. Ugyan­is az előadás összes többi eleme — azzal, hogy a Hu­nyadi László naivitását erő­teljesen és felfokozottan hangsúlyozza — ennek az ellentmondásnak az eltünte­tésére, feloldására törekszik. Emiatt aztán ’ a szó szabad­téri értelmében „naiv" elő­adást látunk most is, akár­csak az elmúlt években, d­e az előadásnak ez a művel egyező formája kétségtele­nül a színpadi alapkonst­rukció ellenében, azzal szemben érvényesülve jött létre. Ez a jó értelemben vett „naivitás’’ jellemzi a ve­zénylő Vaszy Viktor kar­mesteri munkáját is. Többek között például azért is, mert a lírai és drámai részek olyan jól eltalált egyensú­lyát tapasztaltuk ezen az előadáson, mint talán még soha a szegedi szabadtéri Hunyadi-produkcióin. S eb­ben a szellemben születtek Móric Tivadar színpompás jelmezei és Barkóczy Sándor méltóságteljes táncai is. És természetesen ilyen szellemben, ilyen „naiv” fel­fogásban játszottak a közre­működő művészek is. A címszerepet a szegedi sza­badtérin először szereplő Szőnyi Ferenc alakította, magas színvonalon és nagy hatással. Lírai színezetű te­norjához érezhetően az operának ilyen részei állnak közelebb. Ennek megfelelő­en alakítása is ezekben bi­zonyult a legsikeresebbnek, de jól oldotta meg a szerep drámai, hősi jellegű felada­tait is. Ki szeretnénk emel­ni tiszta, világos szöveg­­mondását, amely ilyen po­puláris jellegű színpadon, mint a szegedi, mindenkép­pen dicsérendő. V. László szerepét most is, mint eddig mindig, Szabó Miklós alakí­totta. Úgy érezzük, játéka — különösen színészi szem­pontból — elmélyültebbé vált. Amit nyújt, a király teljes jellemrajza. Szilágyi Erzsébet szerepében Déry Gabriella kulturált előadá­sával, imponáló biztonsá­gával és tudásával szerzett tapsokat. Gyímesi Kálmán Cilléi szerepében elsősorban mint énekes alkotott­ figye­lemre méltót. Agai Karola líraian gyengéd Máriája az alakítás némely pontján kissé halványnak tűnt. A jó orgánumú Nagy Sándor Ga­­ra nádora — a fiatal művész ugyancsak először szerepelt a szegedi szabadtérin , a következő előadásokon nyil­ván súlyosabbá válik majd- Gregor József (Rozgonyi) és Réti Csaba (Hírnök­) jól meg­oldotta a szerep feladatait. A Szalay Miklós vezette kórus végig kitűnően mű­ködött közre. ÖKRÖS LÁSZLÓ Kedd, 1967. július 35. ,MAGYARORSZÁG 5 Ajándékozzon SZEGED CITYVOXOT!

Next